15.8.1 John Rawls és Robert Nozick: Igazságosság és egyéni jogok – John Rawls und Robert Nozick: Gerechtigkeit und individuelle Rechte

1. Képzeljük el, hogy egy testületnek kell kidolgoznia egy állam alapszabályait, de senki sem tudja, hogy később gazdag vagy szegény, egészséges vagy beteg, társadalmi elismertségnek örvendő vagy a társadalom peremére szorított lesz-e.

2. A résztvevők ismerik a gazdaságra, a politikára és az emberi együttélésre vonatkozó általános tényeket, de nem tudják a szabályokat saját jövőbeli helyzetükhöz igazítani.

3. Ez a kifejezetten hipotetikus eljárás John Rawls igazságosságelméletének középpontjába vezet, mert célja azoknak a véletleneknek a kiküszöbölése, amelyek a szokásos tárgyalások során az erősebb feleket részesítik előnyben.

4. Rawls ezt a gondolati döntési helyzetet „eredeti állapotnak”, a személyes helyzetről való tudatlanságot pedig „a tudatlanság fátylá”-nak nevezi.

5. Ez sem történelmi esemény, sem olyan szerződés, amelyet valós polgárok valaha aláírtak volna, hanem a pártatlan gondolkodás modellje.

6. A vezérkérdés az, hogy milyen alapelveket fogadnának el szabad és egyenlő emberek, ha senki sem remélhetné, hogy saját előnyére különleges szabályokat érvényesíthet.

7. Amikor Rawls 1971-ben megjelentette Az igazságosság elmélete című művét, ezzel hatalmas új lendületet adott az angol nyelvterület normatív politikai filozófiájának.

8. Három évvel később Robert Nozick válaszolt az Anarchia, állam, utópia című művével, amely szintén az egyén szabadságát védte, de abból az állami beavatkozásokra vonatkozóan jóval szűkebb határokat vezetett le.

9. Vitájuk ezért nem volt sem személyes párbaj, sem pedig egyszerű küzdelem az egyenlőség és a szabadság között.

10. Inkább két különböző elképzelést érintett arról, hogy mit jelent az embereket önálló személyként, sérthetetlen jogokkal rendelkezőként tisztelni.

11. Rawls először a társadalom alapszerkezetére, azaz az alkotmány, a jogrendszer, a gazdasági rend, a család és más nagy intézmények kölcsönhatására irányítja a figyelmet.

12. Ezek az intézmények nem csupán a jövedelmet és a vagyont osztják el, hanem meghatározzák a jogokat, az oktatási lehetőségeket, a politikai befolyásolási lehetőségeket és azokat az elvárásokat is, amelyek alapján az emberek tervezik az életüket.

13. Mivel senki sem kerülheti el egyszerűen ennek a rendnek a következményeit, szabályainak olyan indoklásra van szükségük, amely többet nyújt, mint a hivatkozás arra, hogy a polgárok maradásukkal hallgatólagosan beleegyeztek.

14. Az eredeti állapotban a polgárok képviselői olyan szabályokról tanácskoznak, anélkül, hogy ismernék azoknak a személyeknek a társadalmi osztályát, nemét, etnikai hovatartozását, vallását vagy természetes tehetségét, akikért döntést hoznak.

15. Ugyanígy nem tudják, hogy ezek az emberek milyen sajátos elképzelést fognak követni a jó életről.

16. A fátyol nem teszi őket minden tekintetben tudatlanná, hiszen ésszerű feltételezéseket alkalmazhatnak a szűkös javakról, az emberi érdekekről és a társadalmi intézmények működéséről.

17. Pontosan azok a személyes információk kerülnek elrejtésre, amelyek segítségével valaki a saját javára alakíthatná ki a rendszert.

18. Az eredmény igazságosságának tehát a döntési helyzet igazságosságából kell fakadnia.

19. Rawls ebből kiindulva feltételezi, hogy az állampolgároknak különböző életcéljaik vannak, de szükségük van bizonyos alapvető javakra ahhoz, hogy szinte bármilyen ésszerű élettervet követni tudjanak, és szükség esetén módosítani is tudják azokat.

20. Ezekhez az alapvető javakhoz tartoznak a jogok és szabadságok, a mozgás- és szakmaválasztás szabadsága, a felelős tisztségekhez kapcsolódó hatáskörök, a jövedelem és a vagyon, valamint az önbecsülés társadalmi alapjai.

21. Az eredeti állapotban kiválasztott igazságossági elvek rendezett egységet alkotnak, ezért nem kezelhetők egymástól független kívánságokként.

22. Első helyen áll egy mindenki számára egyforma és megfelelő alapvető szabadságok rendszere, amelynek összeegyeztethetőnek kell lennie minden más személy számára biztosított hasonló rendszerrel.

23. Ide tartozik többek között a lelkiismereti és egyesülési szabadság, a személyes szabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága, a politikai részvételi jogok, valamint a jogállamisági eljárások által biztosított védelem.

24. Rawls ezeknek az alapvető szabadságjogoknak olyan elsőbbséget biztosít, amely megakadályozza, hogy azokat nagyobb jólétért vagy kedvezőbb társadalmi haszon-összegért cseréljék el.

25. Egy kormány ezért nem vonhatja meg a vallásszabadságot egy kisebbségtől pusztán azért, mert a többség gazdasági stabilitást vagy nagyobb elégedettséget remél tőle.

26. A második alapelv a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségekre vonatkozik, és két további feltételt szab rájuk.

27. A tisztségeknek és a társadalmi pozícióknak mindenki számára nyitottnak kell lenniük, a tisztességes esélyegyenlőség feltételei mellett.

28. A formális hozzáférhetőség azonban nem elegendő, ha hasonló képességekkel és hasonló erőfeszítési hajlandósággal rendelkező gyermekek társadalmi származásuk miatt teljesen eltérő oktatási és szakmai kilátásokkal rendelkeznek.

29. Ezen feltétel keretein belül az egyenlőtlenségek csak akkor indokoltak, ha a társadalom leghátrányosabb helyzetű tagjainak a lehető legnagyobb előnyt biztosítják.

30. Ezt a követelményt különbségelvnek nevezik, mert nem minden különbséget tilt, hanem a megengedett különbségek intézményi okait és hatásait vizsgálja.

31. Rawls tehát nem követel minden jav teljesen egyenlő elosztását, és nem is olyan társadalmat, amelyben a kiemelkedő teljesítményeket soha nem jutalmazzák külön.

32. A magasabb jövedelmek megengedhetők, ha a megfelelő ösztönzők vagy felelősségek egy igazságos rendszerben valóban javítják a legrosszabb helyzetben lévők hosszú távú kilátásait.

33. Az azonban nem elegendő, ha valamely szegény ember csekély mértékben profitál egy egyenlőtlenségből, mert a lehetséges igazságos rendek közül azt kell kiválasztani, amely a legkevésbé kedvezményezettek helyzetét a leginkább javítja.

34. Ezenkívül az anyagi nyereség nem szoríthatja ki sem az egyenlő alapvető szabadságjogokat, sem a méltányos esélyegyenlőséget, mert ezek a követelmények az elvek rangsorában a különbség elve előtt állnak.

35. Rawls gondolatmenetét időnként a „maximin” döntési szabályhoz kapcsolják, amely szerint a legrosszabb lehetséges helyzetet kell a lehető legjobbra alakítani.

36. Rawls azonban nem emeli a maximint minden bizonytalan döntésre vonatkozó általános szabály rangjára, mintha egy ésszerű embernek mindig csak a legrosszabb elképzelhető eredményt kellene figyelembe vennie.

37. Az eredeti állapotban hozott különleges választás mélyreható és tartósan érvényes alapfeltételeket érint, miközben a résztvevőknek nem engedélyezett, hogy helyzetük feltárását követően új döntést hozzanak.

38. Rawls későbbi, a különbség elvére vonatkozó indoklása sem egyszerűen a kockázatoktól való félelmen alapul, hanem a stabil és kölcsönösen elfogadható együttműködés lehetőségén.

39. Egy igazságos alapszerkezetnek képesnek kell lennie arra, hogy a kedvezményezetteknek elmagyarázza, miért összeegyeztethetők előnyeik egy olyan renddel, amely a kevésbé kedvezményezetteket is egyenlőként ismeri el.

40. Rawlsnál az igazságosság ezért nem egy meglévő „torta” egyszeri felosztása, hanem olyan intézmények nyilvános kialakítása, amelyek révén az emberek hosszú távon közösen termelnek javakat és biztosítják életkilátásaikat.

41. Pontosan ezen a ponton kapcsolódik be Nozick kifogása, bár eleinte egy másik tárgyat vizsgál.

42. Számára a vagyonelosztás puszta pillanatképe még nem árulja el, hogy az egyes vagyontárgyak igazságosak-e vagy sem.

43. Két társadalom számadatok szerint azonos elosztást mutathat, noha az egyikben a javak önkéntes munkával és cserével, a másikban viszont csalással, rablással vagy rabszolgasággal jöttek létre.

44. Ezért nem csupán az elért elosztási minta a döntő, hanem az a történelem is, amely a jelenlegi igényekhez vezetett.

45. Nozick igényelmélete három, egymással összefüggő kérdést különböztet meg: az igazságos eredeti megszerzést, az igazságos átruházást és a múltbeli jogsértések orvoslását.

46. Egy tulajdon akkor igazságos, ha jogszerű megszerzésből vagy önkéntes átruházásból származik, és történetében nem hat tovább mások jogainak jogtalan megsértése.

47. Ez a megfogalmazás egyszerűnek tűnik, ám már az eredeti megszerzés is felveti azt a nehéz kérdést, hogy hogyan szerezhet valaki jogos igényt valamire, ami korábban senki tulajdonában sem volt.

48. Nozick ehhez Locke birtokszerzésről szóló elképzelésére támaszkodik, és azt azzal a feltétellel ötvözi, hogy a megszerzés révén mások helyzete ne romoljon meg jogtalanul.

49. Hogy ezt a feltételt pontosan hogyan kell értelmezni és alkalmazni egy modern tulajdonrendre, az elméletének vitatott része marad.

50. Az igazságos átruházás viszont önkéntes és kellően tájékozott cselekvést igényel, ezért a lopás, a zsarolás és a csalárd szerződések nem keletkeztetnek jogcímeket.

51. Nozick híres példája egy rendkívül népszerű kosárlabdázóról azt hivatott bemutatni, hogy az önkéntes, a szabadságra irányuló cselekedetek miért képesek megváltoztatni bármely adott elosztási mintát.

52. Könyvében a játékos neve Wilt Chamberlain, aki akkoriban széles körben ismert amerikai sportcsillag volt.

53. Nozick arra kéri az olvasókat, hogy először vegyenek alapul bármilyen elosztást, amelyet saját igazságossági mércéjük szerint igazságosnak tartanak.

54. Ha most egymillió ember önként fizet fejenként huszonöt centet azért, hogy lássa Chamberlaint játszani, akkor ő sokkal magasabb jövedelemhez jut, mint a legtöbb másik ember.

55. Az új elosztás eltér a kiindulási mintától, noha minden egyes átutalás olyan személyek között történt, akik rendelkezhettek az általuk igazságosnak feltételezett eszközökkel.

56. Aki folyamatosan vissza akarja állítani a régi mintát, annak ezért ismételten be kell avatkoznia az önkéntes döntésekbe, vagy le kell vonnia valamit azok eredményeiből.

57. Nozick számára ez az eset azt mutatja, hogy a tulajdonjogok nem csupán egy megfelelően kiszámított részesedést biztosítanak, hanem magukban foglalják azt a szabadságot is, hogy a jogszerűen megszerzett javakat elajándékozzák vagy cseréljék.

58. Véleménye szerint egy elosztási elmélet belső konfliktusba kerül, ha javakat oszt ki az embereknek, de megfosztja őket e javak feletti rendelkezési jogtól, amint döntéseik megzavarják a kívánt mintát.

59. A példa jelentős meggyőzőerővel bír, mindaddig, amíg a kiindulási vagyon megosztása igazságos, a kifizetések valóban önkéntesek, és nem sérülnek harmadik felek jogai.

60. Ez azonban nem bizonyítja, hogy egy társadalom tényleges vagyoni rendje egy ilyen hibátlan, jogszerű cselekvésekből álló láncolatból származna.

61. Nozick tudja, hogy a valós tulajdon történetei tele vannak hódítással, rabszolgasággal, kisajátítással, csalással és politikai erőszakkal.

62. Ezért a múltbeli igazságtalanságok orvoslása nem mellékes kiegészítésként, hanem szükséges harmadik alkotóelemként tartozik igényelméletéhez.

63. Aki visszaad egy ellopott javat, az egy áttekinthető helyreállítási esetet hajt végre, de a generációkon át ható károk sokkal nehezebb követelményeket támasztanak.

64. Gyakran nem világos, hogy mely mai vagyonok jöttek volna létre korábbi jogsértések nélkül, kit kell jelenleg károsultnak tekinteni, és ki profitált az igazságtalanságból.

65. Nozick erre vonatkozóan nem hagyott hátra teljesen kidolgozott általános szabályt, és éppen ez a hiányosság gyengíti elméletének alkalmazhatóságát a valós társadalmakra.

66. Ez azonban nem engedi meg azt a kényelmes következtetést, hogy Nozick szerint minden meglévő tulajdon már pusztán azért igazságos, mert jelenleg törvényileg védett.

67. Ha a tulajdonjog története terhelt, akkor jelentős korrekciókra lehet szükség, és Nozick azt is fontolóra veszi, hogy átmenetileg továbbmenő állami intézkedésekre lehet szükség.

68. Minimális állama tehát nem olyan rend, amelyben nincs jog, bíróság vagy védelmi intézmény.

69. Feladata az élet, a szabadság, a tulajdon és a szerződések védelme, de Nozick véleménye szerint túllépi legitim feladatát, ha jövedelmet oszt szét, az embereket akaratuk ellenére erkölcsileg neveli, vagy megóvja őket az általuk maguk által választott kockázatoktól.

70. E korlátozás mögött az a koncepció áll, hogy a jogok olyan korlátok, amelyek meghatározzák, mit nem tehet senki egy személlyel, még akkor sem, ha ezzel társadalmilag kívánatos eredmény érhető el.

71. Most már láthatóvá válik, miért térnek el egymástól Rawls és Nozick, annak ellenére, hogy mindketten bírálják az utilitarizmust.

72. Mindketten elutasítják, hogy az egyes embereket pusztán a nagyobb összjólét elérésének eszközeként kezeljék.

73. Rawls ebből azt a következtetést vonja le, hogy a szabad és egyenlő polgárok igényelhetnek méltányos feltételeket a társadalmi együttműködéshez, míg Nozick elsősorban az egyén, a munka és a jogszerűen megszerzett javak feletti rendelkezési jogukat védi.

74. Rawlsnál a személyes tulajdon egy közérdekből igazolt alapszerkezeten belül van meghatározva, amelynek szabályai már a kezdetektől fogva rögzítik, hogyan működik a megszerzés, az adóztatás és a társadalombiztosítás.

75. Nozicknél a társadalomhoz fűződő egyéni igények nem állnak rendelkezésre előzetesen elosztásra alkalmas tömegként, mivel számára a társadalom nem önálló tulajdonos, amelynek nagyobb joga lenne tagjai jövedelméhez.

76. Ezért Rawls az igazságos intézmények esetében az adóztatást a kiszámítható együttműködési szabályok részeként írja le, míg Nozick az erőszakos újraelosztást elvileg az egyéni jogokba való beavatkozásnak tekinti.

77. A Chamberlain-példa tehát nem érinti Rawlsot olyan közvetlenül, mint amilyennek első pillantásra tűnik.

78. Rawls nem követeli, hogy minden kosárlabdameccs után minden számlát egy meghatározott számmintához igazítsanak, hanem azokat a hosszú távú szabályokat értékeli, amelyek szerint a jövedelmet megszerzik, megadóztatják és közös intézményekre fordítják.

79. Chamberlain magas jövedelme egy rawlsi rendben is megférhetne, feltéve, hogy biztosítva vannak az egyenlő szabadságjogok és a tisztességes esélyek, és az intézményi rend a legkevésbé kedvezményezettek érdekeit szolgálja a lehető legjobban.

80. Ezzel szemben Nozick azzal érvelhet, hogy a kiszámítható szabályok még nem tekinthetők igazságosnak, ha megfosztják az egyéneket azoktól a jogosultságoktól, amelyek törvényes igényeik alapján megilletik őket.

81. A vita tehát mélyebbre nyúlik, mint az a technikai kérdés, hogy melyik adókulcs lenne gazdaságilag célszerű.

82. Rawls a természetes tehetségeket és a társadalmi származást erkölcsileg véletlenszerű kiindulási feltételeknek tekinti, amelyek senkinek sem biztosítanak önmagukban nagyobb részesedést a közös együttműködés előnyeiből.

83. Ez nem jelenti azt, hogy a társadalom rendelkezik az egyénnel vagy képességeivel, hanem azt, hogy e képességek intézményi hozama csak tisztességes szabályok alapján jöhet létre, és azokat igazolni kell.

84. Nozick ezzel szemben attól tart, hogy egy ilyen nézet az egyes személyek teljesítményét közösségi erőforrássá értelmezi át, és önrendelkezésüket egy elosztási ideál alá rendeli.

85. Az egyéni jogok védelme azonban arra kényszeríti őt, hogy megmagyarázza, miért éppen a jövedelemszerzésre és a tulajdonképzésre vonatkozó jelenlegi szabályok törvényesek.

86. Egyetlen tehetség sem teremt önmagában piaci értéket nyelv, oktatás, infrastruktúra, jogi védelem és mások munkája nélkül, így a látszólag magánjellegű hozamok is intézményi előfeltételekhez kötődnek.

87. Ez a megjegyzés nem cáfolja Nozick elméletét, de élesebbé teszi azt a kérdést, hogy hol végződik az egyéni teljesítmény, és hol kezdődik a társadalmi együttműködés.

88. Rawlsnak viszont meg kell magyaráznia, hogy az eredeti állapot kellőképpen figyelembe veszi-e a valódi emberek közötti erkölcsileg fontos különbségeket, vagy hogy idealizált felei túlságosan eltakarják-e a függőség, a fogyatékosság és a történelmi kirekesztés tapasztalatait.

89. Alapjogai különböző életterveket hivatottak lehetővé tenni, de eltérő fizikai és társadalmi körülmények között nagyon különböző módon használhatók fel.

90. Egy igazságos elméleti vizsgálat ezért sem Nozick szabadságérvelését nem utasíthatja el puszta önzésként, sem Rawls egyenlőségi igényét nem keverheti össze az államilag előírt eredményegyenlőséggel.

91. Ha visszatérünk a hipotetikus alkotmányozó közgyűléshez, egy rawlsi résztvevő ragaszkodhatna ahhoz, hogy senkinek ne a születésének szerencséjének köszönhetőek legyenek az alapjogai vagy az oktatási esélyei.

92. Egy nozicki kritikus azzal válaszolna, hogy még egy jó szándékú közgyűlés sem oszthatja szét azokat a jogosultságokat, amelyek az egyéneknek már eleve jogként járnak önmagukhoz és a jogszerűen megszerzett javakhoz.

93. Az első szempont azt kérdezi, mely szabályokat fogadhatna el ésszerűen bárki is, mielőtt társadalmi helyzete ismertté válna.

94. A második azt kérdezi, mely cselekmények történtek meg valójában, és hogy azok során megsértették-e bármely személy jogosultságait.

95. Rawls az igazságosságot elsősorban egy folyamatos együttműködés alapszerkezetén keresztül vizsgálja, Nozick pedig bizonyos megszerzések és átruházások történetén keresztül.

96. Egyik perspektíva sem tudja a másik kérdését egyszerűen egy átnevezéssel elhárítani.

97. A méltányos intézményeknek meg kell magyaráznia, miért avatkozhatnak be az egyéni rendelkezésekbe, az egyéni jogoknak pedig meg kell magyaráznia, hogyan jöhettek létre egy közös intézményi világ feltételei között.

98. A tartós feszültség ezért kétféle tisztelet között áll fenn: minden polgár igénye az igazolható együttműködési feltételekre, és minden személy igénye arra, hogy ne lehessen őt mások elosztási mintájához rendelni.

99. Egy meggyőző rendnek meg kellene mutatnia, hogy a kiszámítható közös szabályok hogyan teszik lehetővé a szabadságot anélkül, hogy kihagynák a konkrét tulajdonjogok történelmi vizsgálatát.

100. Pontosan azért, mert Rawls és Nozick különböző szinteken védik a szabadságot, vitájuk arra kényszerít, hogy mind az intézmények felépítését, mind pedig azokat az utakat vizsgáljuk meg, amelyeken keresztül az egyes emberek jogaihoz jutnak.

1. Stellen wir uns vor, eine Versammlung solle die Grundregeln eines Staates entwerfen, doch niemand in ihr wisse, ob er später reich oder arm, gesund oder krank, gesellschaftlich angesehen oder an den Rand gedrängt sein werde.

2. Die Beteiligten kennen allgemeine Tatsachen über Wirtschaft, Politik und menschliches Zusammenleben, aber sie können die Regeln nicht auf ihre eigene künftige Stellung zuschneiden.

3. Dieses ausdrücklich hypothetische Verfahren führt in das Zentrum von John Rawls’ Theorie der Gerechtigkeit, weil es den Einfluss jener Zufälle ausschalten soll, die bei gewöhnlichen Verhandlungen die stärkeren Parteien begünstigen.

4. Rawls nennt die gedachte Entscheidungssituation den Urzustand und die Unkenntnis der persönlichen Stellung den Schleier des Nichtwissens.

5. Es handelt sich weder um ein historisches Ereignis noch um einen Vertrag, den wirkliche Bürger irgendwann unterschrieben hätten, sondern um ein Modell für unparteiisches Nachdenken.

6. Die leitende Frage lautet, welchen Grundsätzen freie und gleiche Menschen zustimmen könnten, wenn niemand hoffen dürfte, Sonderregeln zum eigenen Vorteil durchzusetzen.

7. Als Rawls 1971 Eine Theorie der Gerechtigkeit veröffentlichte, gab er damit der normativen politischen Philosophie im englischsprachigen Raum einen mächtigen neuen Anstoß.

8. Drei Jahre später antwortete Robert Nozick mit Anarchie, Staat, Utopia, einem Werk, das ebenfalls die Freiheit des Einzelnen verteidigte, aus ihr jedoch weit engere Grenzen staatlicher Eingriffe ableitete.

9. Ihr Streit war daher kein persönliches Duell und auch kein einfacher Kampf zwischen Gleichheit und Freiheit.

10. Er betraf vielmehr zwei verschiedene Vorstellungen davon, was es heißt, Menschen als eigenständige Personen mit unverletzlichen Ansprüchen zu achten.

11. Rawls richtet den Blick zunächst auf die Grundstruktur der Gesellschaft, also auf das Zusammenspiel der Verfassung, des Rechtssystems, der Wirtschaftsordnung, der Familie und anderer großer Institutionen.

12. Diese Institutionen verteilen nicht nur Einkommen und Vermögen, sondern prägen auch Rechte, Bildungschancen, politische Einflussmöglichkeiten und die Erwartungen, mit denen Menschen ihr Leben planen.

13. Weil niemand den Folgen dieser Ordnung einfach entkommt, bedürfen ihre Regeln einer Rechtfertigung, die mehr leistet als der Hinweis, die Bürger hätten durch ihr Bleiben stillschweigend zugestimmt.

14. Im Urzustand beraten Vertreter der Bürger über solche Regeln, ohne die Klasse, das Geschlecht, die ethnische Zugehörigkeit, die Religion oder die natürlichen Begabungen der Personen zu kennen, für die sie entscheiden.

15. Sie wissen ebenso wenig, welche besondere Vorstellung vom guten Leben diese Personen verfolgen werden.

16. Der Schleier macht sie nicht unwissend in jeder Hinsicht, denn sie dürfen vernünftige Annahmen über knappe Güter, menschliche Interessen und die Funktionsweise gesellschaftlicher Einrichtungen verwenden.

17. Ausgeblendet werden gerade jene persönlichen Informationen, mit denen jemand eine Ordnung zu seinen Gunsten entwerfen könnte.

18. Die Fairness des Ergebnisses soll somit aus der Fairness der Entscheidungssituation hervorgehen.

19. Rawls setzt dabei voraus, dass Bürger unterschiedliche Lebensziele besitzen, aber bestimmte Grundgüter benötigen, um nahezu jeden vernünftigen Lebensplan verfolgen und gegebenenfalls ändern zu können.

20. Zu diesen Grundgütern zählen Rechte und Freiheiten, Bewegungs- und Berufswahlfreiheit, Befugnisse verantwortlicher Ämter, Einkommen und Vermögen sowie die gesellschaftlichen Grundlagen der Selbstachtung.

21. Die im Urzustand gewählten Gerechtigkeitsgrundsätze bilden eine geordnete Einheit und dürfen deshalb nicht wie voneinander unabhängige Wünsche behandelt werden.

22. An erster Stelle steht ein für alle gleiches und angemessenes System grundlegender Freiheiten, das mit demselben System für jeden anderen vereinbar sein muss.

23. Dazu gehören unter anderem Gewissens- und Vereinigungsfreiheit, persönliche Freiheit, Meinungsfreiheit, politische Mitwirkungsrechte und der Schutz durch rechtsstaatliche Verfahren.

24. Rawls räumt diesen Grundfreiheiten einen Vorrang ein, der verhindert, dass sie gegen höheren Wohlstand oder eine günstigere Gesamtbilanz gesellschaftlichen Nutzens eingetauscht werden.

25. Eine Regierung dürfte folglich einer Minderheit nicht die Religionsfreiheit nehmen, nur weil die Mehrheit sich davon wirtschaftliche Stabilität oder größere Zufriedenheit verspricht.

26. Der zweite Grundsatz betrifft soziale und wirtschaftliche Ungleichheiten und stellt an sie zwei weitere Bedingungen.

27. Ämter und gesellschaftliche Positionen müssen unter Bedingungen fairer Chancengleichheit allen offenstehen.

28. Formale Zugänglichkeit genügt dabei nicht, wenn Kinder mit vergleichbaren Fähigkeiten und vergleichbarer Anstrengungsbereitschaft aufgrund ihrer sozialen Herkunft völlig verschiedene Bildungs- und Berufsaussichten haben.

29. Innerhalb dieser Bedingung sind Ungleichheiten nur dann gerechtfertigt, wenn sie den am wenigsten begünstigten Mitgliedern der Gesellschaft den größtmöglichen Vorteil bringen.

30. Diese Forderung heißt Differenzprinzip, weil sie nicht jede Differenz verbietet, sondern die institutionellen Gründe und Wirkungen erlaubter Unterschiede prüft.

31. Rawls verlangt demnach keine vollkommen gleiche Verteilung sämtlicher Güter und auch keine Gesellschaft, in der besondere Leistungen niemals besonders belohnt werden.

32. Höhere Einkommen können zulässig sein, wenn die entsprechenden Anreize oder Verantwortlichkeiten in einer fairen Ordnung die langfristigen Aussichten der am schlechtesten Gestellten tatsächlich verbessern.

33. Dass irgendein armer Mensch geringfügig von einer Ungleichheit profitiert, reicht dafür jedoch nicht aus, denn unter den möglichen gerechten Ordnungen soll diejenige gewählt werden, welche die Lage der am wenigsten Begünstigten am stärksten hebt.

34. Zudem darf ein materieller Gewinn weder gleiche Grundfreiheiten noch faire Chancengleichheit verdrängen, weil diese Anforderungen in der Rangfolge der Prinzipien vor dem Differenzprinzip stehen.

35. Rawls’ Überlegung wird gelegentlich mit der Entscheidungsregel Maximin verbunden, nach der man die schlechtestmögliche Stellung so gut wie möglich macht.

36. Er erhebt Maximin aber nicht zu einer allgemeinen Regel für jede unsichere Entscheidung, als müsse ein vernünftiger Mensch immer nur das schlimmste denkbare Ergebnis betrachten.

37. Die besondere Wahl im Urzustand betrifft tiefgreifende und dauerhaft geltende Grundbedingungen, während den Beteiligten eine erneute Entscheidung nach der Aufdeckung ihrer Stellung verwehrt bleibt.

38. Auch Rawls’ spätere Begründung des Differenzprinzips stützt sich nicht schlicht auf Furcht vor jedem Risiko, sondern auf die Möglichkeit stabiler und wechselseitig annehmbarer Kooperation.

39. Eine gerechte Grundstruktur soll den Begünstigten erklären können, weshalb ihre Vorteile mit einer Ordnung vereinbar sind, die auch die weniger Begünstigten als Gleiche anerkennt.

40. Gerechtigkeit ist bei Rawls daher keine einmalige Aufteilung eines vorhandenen Kuchens, sondern die öffentliche Gestaltung von Institutionen, durch die Menschen über lange Zeit gemeinsam Güter erzeugen und Lebensaussichten erhalten.

41. Gerade an diesem Punkt setzt Nozicks Einwand an, obwohl er zunächst einen anderen Gegenstand betrachtet.

42. Für ihn verrät eine bloße Momentaufnahme der Vermögensverteilung noch nicht, ob die einzelnen Besitztümer gerecht oder ungerecht sind.

43. Zwei Gesellschaften können zahlenmäßig dieselbe Verteilung aufweisen, obwohl die Güter in der einen durch freiwillige Arbeit und Tausch, in der anderen hingegen durch Betrug, Raub oder Versklavung entstanden sind.

44. Entscheidend ist deshalb nicht allein das erreichte Verteilungsmuster, sondern die Geschichte, die zu den gegenwärtigen Ansprüchen geführt hat.

45. Nozicks Anspruchstheorie unterscheidet drei miteinander verbundene Fragen: den gerechten ursprünglichen Erwerb, die gerechte Übertragung und die Berichtigung vergangenen Unrechts.

46. Ein Besitz ist gerecht, wenn er aus einem rechtmäßigen Erwerb oder aus freiwilligen Übertragungen hervorgegangen ist und keine unberichtigte Verletzung fremder Rechte in seiner Geschichte fortwirkt.

47. Diese Formulierung klingt einfach, doch bereits der ursprüngliche Erwerb wirft die schwierige Frage auf, wie jemand einen legitimen Anspruch auf etwas zuvor Unbesessenes gewinnen kann.

48. Nozick greift dafür auf die lockesche Vorstellung der Aneignung zurück und verbindet sie mit der Bedingung, dass andere durch den Erwerb nicht unzulässig schlechter gestellt werden.

49. Wie diese Bedingung genau auszulegen und auf eine moderne Eigentumsordnung anzuwenden ist, bleibt ein umstrittener Teil seiner Theorie.

50. Eine gerechte Übertragung verlangt ihrerseits eine freiwillige und hinreichend informierte Handlung, weshalb Diebstahl, Erpressung und betrügerische Verträge keine Ansprüche erzeugen.

51. Nozicks berühmtes Beispiel eines außergewöhnlich beliebten Basketballspielers soll zeigen, weshalb freiwillige Freiheitshandlungen jedes vorgegebene Verteilungsmuster verändern können.

52. In seinem Buch trägt der Spieler den Namen Wilt Chamberlain, der damals ein weithin bekannter amerikanischer Sportstar war.

53. Nozick bittet die Leser, zunächst irgendeine Verteilung anzunehmen, die sie nach ihrem bevorzugten Maßstab für gerecht halten.

54. Wenn nun eine Million Menschen freiwillig jeweils fünfundzwanzig Cent zahlen, um Chamberlain spielen zu sehen, erhält dieser ein sehr viel höheres Einkommen als die meisten anderen.

55. Die neue Verteilung weicht vom Ausgangsmuster ab, obwohl jeder einzelne Transfer zwischen Personen stattfand, die über ihre als gerecht vorausgesetzten Mittel verfügen durften.

56. Wer das alte Muster ständig wiederherstellen will, muss daher wiederholt in freiwillige Entscheidungen eingreifen oder von ihren Ergebnissen etwas abschöpfen.

57. Für Nozick zeigt der Fall, dass Eigentumsrechte nicht nur einen passend bemessenen Anteil sichern, sondern auch die Freiheit umfassen, rechtmäßig Erworbenes zu verschenken oder einzutauschen.

58. Eine Verteilungstheorie gerät aus seiner Sicht in einen inneren Konflikt, wenn sie Menschen Güter zuweist, ihnen aber die Verfügung über diese Güter entzieht, sobald ihre Entscheidungen das gewünschte Muster stören.

59. Das Beispiel besitzt erhebliche Überzeugungskraft, solange die Ausgangsbestände gerecht sind, die Zahlungen wirklich freiwillig erfolgen und keine Rechte Dritter verletzt werden.

60. Es beweist jedoch nicht, dass die tatsächliche Vermögensordnung einer Gesellschaft aus einer solchen makellosen Folge rechtmäßiger Handlungen entstanden ist.

61. Nozick weiß, dass reale Eigentumsgeschichten von Eroberung, Versklavung, Enteignung, Betrug und politischer Gewalt durchzogen sind.

62. Deshalb gehört die Berichtigung vergangenen Unrechts nicht als nebensächlicher Zusatz, sondern als notwendiger dritter Bestandteil zu seiner Anspruchstheorie.

63. Wer ein gestohlenes Gut zurückgibt, vollzieht einen überschaubaren Fall von Berichtigung, doch über Generationen fortwirkende Schäden stellen ungleich schwierigere Anforderungen.

64. Häufig ist unklar, welche heutigen Bestände ohne frühere Rechtsverletzungen entstanden wären, wer gegenwärtig als geschädigt gelten muss und wer von dem Unrecht profitiert hat.

65. Nozick hinterließ dafür keine vollständig ausgearbeitete allgemeine Regel, und gerade diese Lücke schwächt die Anwendung seiner Theorie auf wirkliche Gesellschaften.

66. Sie erlaubt allerdings nicht den bequemen Schluss, jeder bestehende Besitz sei nach Nozick schon deshalb gerecht, weil er gegenwärtig gesetzlich geschützt wird.

67. Wenn die Anspruchsgeschichte belastet ist, können umfangreiche Korrekturen erforderlich sein, und Nozick erwägt sogar, dass vorübergehend weitergehende staatliche Maßnahmen nötig werden könnten.

68. Sein Minimalstaat ist somit keine Ordnung ohne Recht, Gerichte oder Schutzinstitutionen.

69. Er soll Leben, Freiheit, Eigentum und Vertrag schützen, überschreitet nach Nozicks Auffassung aber seine legitime Aufgabe, wenn er Einkommen umverteilt, Menschen gegen ihren Willen moralisch erzieht oder sie vor selbst gewählten Risiken bewahrt.

70. Hinter dieser Begrenzung steht die Vorstellung von Rechten als Schranken, die festlegen, was niemand mit einer Person tun darf, selbst wenn dadurch ein gesellschaftlich erwünschtes Ergebnis erreicht werden könnte.

71. Nun wird sichtbar, weshalb Rawls und Nozick trotz ihrer gemeinsamen Kritik am Utilitarismus auseinandergehen.

72. Beide weigern sich, einzelne Menschen bloß als Mittel für eine größere Gesamtsumme von Wohlergehen zu behandeln.

73. Rawls folgert daraus, dass freie und gleiche Bürger faire Bedingungen der gesellschaftlichen Kooperation beanspruchen können, während Nozick vor allem ihre Verfügung über Person, Arbeit und rechtmäßig erworbene Güter schützt.

74. Bei Rawls ist persönliches Eigentum innerhalb einer öffentlich gerechtfertigten Grundstruktur bestimmt, deren Regeln von Anfang an festlegen, wie Erwerb, Besteuerung und soziale Sicherung funktionieren.

75. Bei Nozick stehen individuelle Ansprüche der Gesellschaft nicht erst als verteilungsfähige Masse zur Verfügung, denn eine Gesellschaft ist für ihn kein eigenständiger Eigentümer mit einem größeren Recht an den Erträgen ihrer Mitglieder.

76. Deshalb beschreibt Rawls Besteuerung für gerechte Institutionen als Bestandteil vorhersehbarer Kooperationsregeln, während Nozick eine erzwungene Umverteilung grundsätzlich als Eingriff in individuelle Rechte betrachtet.

77. Das Chamberlain-Beispiel trifft Rawls folglich nicht so unmittelbar, wie es auf den ersten Blick scheint.

78. Rawls verlangt nicht, nach jedem Basketballspiel alle Konten an ein bestimmtes Zahlenmuster anzupassen, sondern beurteilt die langfristigen Regeln, unter denen Einkommen erworben, besteuert und für gemeinsame Einrichtungen verwendet wird.

79. Chamberlains hohes Einkommen könnte in einer rawlsschen Ordnung durchaus bestehen, sofern gleiche Freiheiten und faire Chancen gesichert sind und die institutionelle Ordnung den am wenigsten Begünstigten bestmöglich dient.

80. Umgekehrt kann Nozick einwenden, dass vorhersehbare Regeln noch nicht gerecht sind, wenn sie den Einzelnen Befugnisse nehmen, die ihnen aufgrund ihrer rechtmäßigen Ansprüche zustehen.

81. Der Streit reicht damit tiefer als die technische Frage, welcher Steuersatz wirtschaftlich zweckmäßig wäre.

82. Rawls versteht natürliche Begabungen und soziale Herkunft als moralisch zufällige Ausgangsbedingungen, die niemandem von sich aus einen größeren Anteil an den Vorteilen gemeinsamer Kooperation zusprechen.

83. Das bedeutet nicht, dass die Gesellschaft über die Person oder ihre Fähigkeiten verfügt, wohl aber, dass die institutionellen Erträge dieser Fähigkeiten nur unter fairen Regeln entstehen und gerechtfertigt werden müssen.

84. Nozick befürchtet dagegen, dass eine solche Sicht die Leistungen einzelner Personen zu einer gemeinschaftlichen Ressource umdeutet und ihre Selbstbestimmung einem Verteilungsideal unterordnet.

85. Sein Schutz individueller Ansprüche zwingt jedoch zu erklären, weshalb gerade die bestehenden Regeln des Erwerbs und der Eigentumsbildung rechtmäßig sind.

86. Kein Talent erzeugt ohne Sprache, Bildung, Infrastruktur, Rechtsschutz und die Arbeit anderer von selbst einen Marktwert, sodass auch scheinbar private Erträge institutionelle Voraussetzungen besitzen.

87. Dieser Hinweis widerlegt Nozicks Theorie nicht, verschärft aber die Frage, wo individuelle Leistung endet und gesellschaftliche Kooperation beginnt.

88. Rawls muss seinerseits erklären, ob der Urzustand die moralisch wichtigen Unterschiede wirklicher Menschen hinreichend erfasst oder ob seine idealisierten Parteien Erfahrungen von Abhängigkeit, Behinderung und historischer Ausgrenzung zu stark verdecken.

89. Seine Grundgüter sollen verschiedene Lebenspläne ermöglichen, können aber bei unterschiedlichen körperlichen und sozialen Bedingungen sehr verschieden nutzbar sein.

90. Eine faire Theorieprüfung darf deshalb weder Nozicks Freiheitsargument als bloßen Egoismus abtun noch Rawls’ Gleichheitsanspruch mit staatlich verordneter Ergebnisgleichheit verwechseln.

91. Kehren wir zur hypothetischen Verfassungsversammlung zurück, so könnte eine rawlssche Teilnehmerin darauf bestehen, dass niemand seine Grundrechte oder Bildungschancen dem Glück seiner Geburt verdanken soll.

92. Ein nozickscher Kritiker würde erwidern, dass auch eine wohlmeinende Versammlung keine Befugnisse verteilen dürfe, die den Personen bereits als Rechte an sich selbst und an rechtmäßig Erworbenem zukommen.

93. Die erste Stimme fragt, welche Regeln jeder vernünftigerweise annehmen könnte, bevor seine gesellschaftliche Stellung bekannt ist.

94. Die zweite fragt, welche Handlungen tatsächlich stattgefunden haben und ob dabei die Ansprüche irgendeiner Person verletzt wurden.

95. Rawls prüft Gerechtigkeit vornehmlich an der Grundstruktur einer fortdauernden Kooperation, Nozick an der Geschichte bestimmter Erwerbungen und Übertragungen.

96. Keine der beiden Perspektiven kann die Frage der anderen einfach durch eine Umbenennung beseitigen.

97. Faire Institutionen müssen erklären, weshalb sie in individuelle Verfügungen eingreifen dürfen, und individuelle Ansprüche müssen erklären, wie sie unter den Bedingungen einer gemeinsamen institutionellen Welt entstehen konnten.

98. Die bleibende Spannung liegt daher zwischen zwei Formen der Achtung: dem Anspruch jedes Bürgers auf rechtfertigbare Kooperationsbedingungen und dem Anspruch jeder Person, nicht für ein fremdes Verteilungsmuster verfügbar gemacht zu werden.

99. Eine überzeugende Ordnung müsste zeigen, wie vorhersehbare gemeinsame Regeln Freiheit ermöglichen, ohne die geschichtliche Prüfung konkreter Eigentumsansprüche zu überspringen.

100. Gerade weil Rawls und Nozick Freiheit auf unterschiedlichen Ebenen schützen, zwingt ihre Kontroverse dazu, sowohl die Architektur der Institutionen als auch die Wege zu prüfen, auf denen einzelne Menschen zu ihren Rechten gelangen.