4.4 Zsidó filozófia – Jüdische Philosophie

1. A zsidó filozófia nem egy egységes tanítás, hanem egy több mint kétezer éven át tartó hosszú párbeszéd.

2. Ez a párbeszéd nem egyetlen helyen folyt, hanem mindenütt, ahol zsidók éltek.

3. Mivel a zsidó nép hosszú ideig nem rendelkezett saját országgal, a zsidó gondolkodás számos különböző kultúrában alakult ki.

4. A zsidó tudósok görögül, arabul, héberül, később pedig németül vagy franciául írtak.

5. A nyelvek e sokfélesége ellenére az évszázadok során megmaradt egy közös mag.

6. Ez a mag az egyetlen Istenbe vetett hit, aki megteremtette az egész világot.

7. Ebből az egyetlen Istenbe vetett hitből fakad egy sajátos nézőpont az egész valóságra.

8. A zsidó filozófia ezért újra és újra azt a kérdést veti fel, hogy ez az egyetlen Isten és a sokszínű világ hogyan illeszkedik össze.

9. Már az ókorban megkezdődött a zsidó hit és a görög filozófia találkozása.

10. E találkozás legfontosabb korai gondolkodója Philon volt, aki a századforduló táján az egyiptomi Alexandria városában élt.

11. Alexandria akkoriban egy nagyváros volt, ahol számos kultúra és nyelv találkozott.

12. Philon ismerte mind a zsidóság szent írásait, mind a görög filozófus, Platón műveit.

13. Philon volt az első, aki megpróbálta összekapcsolni a Biblia üzenetét a görög filozófia gondolataival.

14. Ehhez Philon a Biblia számos elbeszélését nem szó szerint értelmezte, hanem mélyebb igazságok szimbólumaként.

15. Egy utazásról szóló történet Philon számára egyúttal a lélek Istenhez vezető útját is jelenthette.

16. Ezzel az értelmezési módszerrel Philon példaképpé vált a későbbi zsidó és keresztény gondolkodók számára.

17. Különösen a korai keresztény egyházatyák sokat tanultak ebből a szimbolikus értelmezési módszerből.

18. Így egy zsidó gondolkodó hatása messze túlnyúlt saját közösségének határain.

19. Philon után a filozófia a zsidóságban több évszázadra háttérbe szorult.

20. Ebben az időszakban a Törvény tanulmányozása és a hagyományok értelmezése állt a középpontban.

21. A gondolkodás új virágzása csak akkor kezdődött, amikor a zsidó világ nagy része iszlám uralom alá került.

22. Az iszlám birodalomban akkoriban élénk szellemi élet folyt, a tudomány, az orvostudomány és a filozófia terén.

23. A zsidó tudósok megtanulták az arab nyelvet, és a görög gondolkodók műveit arab fordításban olvasták.

24. Így alakult ki a 9. és a 12. század között egy gazdag zsidó filozófia.

25. E mozgalom egyik korai képviselője egy Saadia nevű tudós volt, aki Babilóniában tevékenykedett.

26. Saadia azt akarta bizonyítani, hogy a Biblia iránti hit összhangban áll az ésszel.

27. Saadia szerint mind a kinyilatkoztatás, mind a saját gondolkodás ugyanahhoz az igazsághoz vezet.

28. A kinyilatkoztatás a gyorsabb út, a saját gondolkodás pedig a alaposabb.

29. Ezzel a gondolattal Saadia felvetett egy kérdést, amely évszázadokon át kísérte a zsidó gondolkodást.

30. Ez a kérdés az, hogy milyen viszonyban állnak egymáshoz a hit és az értelem.

31. Különböző gondolkodók nagyon eltérő válaszokat adtak erre a kérdésre.

32. Éppen ez a véleménykülönbség tette a zsidó filozófiát olyan élettel telivé.

33. A középkori zsidó filozófia az akkori muszlim Spanyolországban érte el csúcspontját.

34. Spanyolország abban az időben olyan ország volt, ahol zsidók, keresztények és muszlimok gyakran éltek egymás mellett.

35. Ebben a különleges környezetben születtek a filozófia és a költészet jelentős művei.

36. E korszak egyik nagy gondolkodója Salomon ibn Gabirol volt, aki egyben híres költő is volt.

37. Ibn Gabirol a világot egy nagy, lépcsőzetes építményként ábrázolta, amely Istentől egészen az anyagi világig terjed.

38. Ibn Gabirol fő művét később latinra fordították, és a keresztény iskolákban sokat olvasták.

39. Hosszú ideig a keresztény olvasók egyáltalán nem tudták, hogy a szerző zsidó volt.

40. A spanyol zsidóság egy másik nagy gondolkodója Jehuda Halevi volt.

41. Jehuda Halevi egyben jelentős költő és elmélkedő filozófus is volt.

42. Sok más tudóssal ellentétben Jehuda Halevi inkább kritikus szemmel nézett a görög filozófiára.

43. Jehuda Halevi számára nem a hideg ész volt a legfontosabb, hanem Isten élő megtapasztalása a nép történelmében.

44. Ezzel Jehuda Halevi arra emlékeztetett, hogy a hit több, mint puszta logikai bizonyíték.

45. Végül Maimonides tudós jelentette ennek az egész fejlődésnek a csúcspontját.

46. Maimonides eddig példátlan módon ötvözte a zsidó törvényt Arisztotelész filozófiájával.

47. Műveivel Maimonides a középkor leghíresebb zsidó gondolkodójává vált.

48. Maimonides hatása messze túlmutatott a zsidóságon, egészen az európai keresztény tudományig.

49. Maimonides pontos gondolatai képezik a következő két alfejezet tartalmát.

50. Itt elegendő tudni, hogy Maimonides-szel egy nagy korszak érte el csúcspontját.

51. Érdemes egy pillanatra megállni, és feltenni a kérdést: mi a különleges a zsidó filozófiában?

52. A judaizmusban nincs egyetlen egyház és nincs legfőbb hatóság, amely a helyes tanításról döntene.

53. Ezért a judaizmusban alig tudott egyetlen szilárd tanrendszer sem érvényesülni.

54. Ehelyett a gondolkodás nyitott maradt a vitára, a kérdésekre és az egyre új értelmezésekre.

55. A szent szövegek tanulmányozása gyakran több generáción átívelő élénk beszélgetéshez hasonlított.

56. A tanítvány kérdéseket tehetett fel a tanítónak, és egy későbbi tudós ellentmondhatott egy korábbi tudósnak.

57. Ez a kérdések és ellentmondások kultúrája a zsidó filozófiát is meghatározta.

58. Egy másik jellemzője a gondolkodás és a cselekvés szoros kapcsolata.

59. A judaizmusban nem csupán arról van szó, hogy a helyesben higgyünk, hanem elsősorban arról, hogy a helyes dolgot tegyük.

60. A jó életről és az igazságos cselekvésről szóló kérdés ezért mindig középpontban áll.

61. Ugyanilyen fontos a szövetség, vagyis az Isten és az ember közötti különleges kapcsolat.

62. Ebből a szövetségből fakad az ember nagy felelőssége a világ és embertársai iránt.

63. A józan ész mellett a judaizmusban mindig létezett egy másik út is Istenhez.

64. Ez a másik út a misztika, vagyis az isteni közvetlen megtapasztalására való törekvés.

65. A zsidó misztika a Kabbala nevet viseli, ami annyit jelent, mint „átadás”

66. A Kabbala megpróbálja megragadni Isten és a teremtés rejtett oldalát.

67. A Kabbala tanítása szerint Isten egy sor titokzatos erőn keresztül hat a világban.

68. A kabbala szerint a szentírás betűi is mély, rejtett jelentések hordozói.

69. A misztika és a filozófia nem mindig álltak egymással ellentétben.

70. Egyes gondolkodók ötvözték a filozófia tiszta gondolkodásmódját a misztika mély vágyakozásával.

71. Végül mindkét út ugyanazt célozta, nevezetesen, hogy közelebb kerüljön a felfoghatatlan Istenhez.

72. Így a judaizmus azt mutatja, hogy az értelem és a jámborság egymás mellett létezhetnek.

73. Az újkorban a zsidó filozófia egészen új helyzetbe került.

74. E korszak leghíresebb zsidó gondolkodója Baruch de Spinoza volt, aki a tizenhetedik században Amszterdamban élt.

75. Spinoza olyan merészen és szabadon gondolkodott, hogy végül saját közössége kizárta őt.

76. Spinoza azt tanította, hogy Isten és a természet valójában egy és ugyanaz.

77. Ezzel a gondolattal Spinoza túllépett minden eddigi vallás keretein.

78. Spinozát ezért egyszerre tekintik nagy zsidó gondolkodónak és a modern filozófia úttörőjének.

79. A modern korszak másik fontos gondolkodója Moses Mendelssohn volt, aki a 18. században Berlinben élt.

80. Mendelssohn a felvilágosodás korában élt, és korszakának számos jelentős gondolkodójával baráti kapcsolatban állt.

81. Mendelssohn azt akarta megmutatni, hogy lehet egyszerre hűséges zsidó és felvilágosult polgár.

82. Mendelssohn a vallásszabadságot és az állam és a vallás szétválasztását követelte.

83. Ezzel Mendelssohn a zsidók egyenjogúságának egyik úttörőjévé vált Európában.

84. Mendelssohn személyében ötvöződött a régi zsidó tudás és a felvilágosodás új eszméi.

85. Az újkor a zsidóságot azzal a kérdéssel szembesítette, hogy hogyan őrizheti meg sajátosságait egy nyitott társadalomban.

86. Erre a kérdésre a következő korszak zsidó gondolkodói egyre új válaszokat kerestek.

87. A huszadik században is nagy filozófusokat adott a zsidóság.

88. E korszak egyik ismert gondolkodója Martin Buber volt.

89. Buber azt tanította, hogy az ember csak a másikkal folytatott párbeszédben válik igazán emberré.

90. Buber ezzel kapcsolatban két alapvető hozzáállást különböztetett meg, amelyeket „Én-Te” és „Én-Az” néven nevezett.

91. Az „Én-Az” viszonyban az ember a világot puszta tárgyként kezeli, amelyet csupán használ.

92. Az „Én-Te” viszonyban viszont az ember a másikkal élő „Te”-ként találkozik.

93. Buber szerint az ember egy ilyen valódi párbeszédben a legmélyebben Istenhez is eljut.

94. A huszadik század egy másik nagy gondolkodója Emmanuel Levinas volt.

95. Levinas a másik ember arcát helyezte filozófiája középpontjába.

96. Levinas szerint a másik arca minden emberben felébreszti azt a feltétlen felelősséget, hogy ne bántsa a másikat.

97. Így húzódik végig az egész zsidó filozófián egy vörös szál az ókortól a jelenig.

98. Ez a vezérfonal az egyetlen Istenről, a helyes cselekedetről és a felelősségről a felebarátok iránt felvetett kérdés.

99. Az évszázadok során és számos országban a zsidó filozófia élő, kérdéseket felvető gondolkodásmód maradt.

100. Éppen ebből a folyamatos kérdések felvetésére való hajlandóságból merítette a zsidóság lenyűgöző szellemi erejét.

1. Die jüdische Philosophie ist keine einzelne Lehre, sondern ein langes Gespräch, das über mehr als zweitausend Jahre reicht.

2. Dieses Gespräch wurde nicht an einem einzigen Ort geführt, sondern überall dort, wo jüdische Menschen lebten.

3. Da das jüdische Volk lange Zeit kein eigenes Land besaß, entstand das jüdische Denken in vielen verschiedenen Kulturen.

4. Jüdische Gelehrte schrieben auf Griechisch, auf Arabisch, auf Hebräisch und später auf Deutsch oder Französisch.

5. Trotz dieser Vielfalt der Sprachen blieb über die Jahrhunderte ein gemeinsamer Kern erhalten.

6. Dieser Kern ist der Glaube an einen einzigen Gott, der die ganze Welt erschaffen hat.

7. Aus diesem Glauben an einen einzigen Gott ergibt sich eine besondere Sicht auf die gesamte Wirklichkeit.

8. Die jüdische Philosophie fragt darum immer wieder, wie dieser eine Gott und die vielfältige Welt zusammengehören.

9. Schon in der Antike begann die Begegnung zwischen jüdischem Glauben und griechischer Philosophie.

10. Der wichtigste frühe Denker dieser Begegnung war Philon, der um die Zeitenwende in der ägyptischen Stadt Alexandria lebte.

11. Alexandria war damals eine große Stadt, in der viele Kulturen und Sprachen aufeinandertrafen.

12. Philon kannte sowohl die heiligen Schriften des Judentums als auch die Werke des griechischen Philosophen Platon.

13. Philon versuchte als Erster, die Botschaft der Bibel mit den Gedanken der griechischen Philosophie zu verbinden.

14. Dazu deutete Philon viele Erzählungen der Bibel nicht wörtlich, sondern als Bilder für tiefere Wahrheiten.

15. Eine Geschichte über eine Reise konnte für Philon zugleich den Weg der Seele zu Gott bedeuten.

16. Mit dieser Art der Deutung wurde Philon zu einem Vorbild für spätere Denker im Judentum und im Christentum.

17. Besonders die frühen christlichen Kirchenväter lernten viel von dieser Methode der bildlichen Auslegung.

18. So wirkte ein jüdischer Denker weit über die Grenzen der eigenen Gemeinde hinaus.

19. Nach Philon trat die Philosophie im Judentum für mehrere Jahrhunderte in den Hintergrund.

20. In dieser Zeit standen das Studium des Gesetzes und die Auslegung der Überlieferung im Mittelpunkt.

21. Eine neue Blüte des Denkens begann erst, als große Teile der jüdischen Welt unter islamische Herrschaft kamen.

22. Im Reich des Islam herrschte damals ein reges geistiges Leben mit Wissenschaft, Medizin und Philosophie.

23. Jüdische Gelehrte lernten die arabische Sprache und lasen die Werke der griechischen Denker in arabischer Übersetzung.

24. Auf diese Weise entstand zwischen dem neunten und dem zwölften Jahrhundert eine reiche jüdische Philosophie.

25. Ein früher Vertreter dieser Bewegung war ein Gelehrter namens Saadia, der in Babylonien wirkte.

26. Saadia wollte zeigen, dass der Glaube an die Bibel mit der Vernunft übereinstimmt.

27. Nach Saadia führen sowohl die Offenbarung als auch das eigene Nachdenken zur selben Wahrheit.

28. Die Offenbarung sei dabei der schnellere Weg, das eigene Nachdenken der gründlichere.

29. Mit diesem Gedanken stellte Saadia eine Frage, die das jüdische Denken über Jahrhunderte begleiten sollte.

30. Diese Frage lautet, wie sich Glaube und Vernunft zueinander verhalten.

31. Verschiedene Denker gaben auf diese Frage sehr unterschiedliche Antworten.

32. Gerade dieser Streit der Meinungen machte die jüdische Philosophie so lebendig.

33. Ihren Höhepunkt erreichte die mittelalterliche jüdische Philosophie im damals muslimischen Spanien.

34. Spanien war in jener Zeit ein Land, in dem Juden, Christen und Muslime oft nebeneinander lebten.

35. In dieser besonderen Umgebung entstanden bedeutende Werke der Philosophie und der Dichtung.

36. Einer der großen Denker dieser Zeit war Salomon ibn Gabirol, der zugleich ein berühmter Dichter war.

37. Ibn Gabirol entwarf ein Bild der Welt als großen Stufenbau, der von Gott bis hinunter zur Materie reicht.

38. Das Hauptwerk ibn Gabirols wurde später ins Lateinische übersetzt und in den christlichen Schulen viel gelesen.

39. Lange Zeit wussten die christlichen Leser dabei gar nicht, dass der Verfasser ein Jude war.

40. Ein anderer großer Denker des spanischen Judentums war Jehuda Halevi.

41. Jehuda Halevi war zugleich ein bedeutender Dichter und ein nachdenklicher Philosoph.

42. Anders als viele andere Gelehrte stand Jehuda Halevi der griechischen Philosophie eher kritisch gegenüber.

43. Für Jehuda Halevi war nicht die kühle Vernunft das Wichtigste, sondern die lebendige Erfahrung Gottes in der Geschichte des Volkes.

44. Damit erinnerte Jehuda Halevi daran, dass der Glaube mehr ist als nur ein logischer Beweis.

45. Den Gipfel dieser ganzen Entwicklung bildete schließlich der Gelehrte Maimonides.

46. Maimonides verband das jüdische Gesetz auf bisher unerreichte Weise mit der Philosophie des Aristoteles.

47. Mit seinen Werken wurde Maimonides zum berühmtesten jüdischen Denker des ganzen Mittelalters.

48. Der Einfluss des Maimonides reichte weit über das Judentum hinaus bis in die christliche Wissenschaft Europas.

49. Die genauen Gedanken des Maimonides bilden den Inhalt der beiden folgenden Unterkapitel.

50. Hier genügt es zu wissen, dass mit Maimonides eine große Epoche ihren Höhepunkt fand.

51. Es lohnt sich, kurz innezuhalten und nach dem Besonderen der jüdischen Philosophie zu fragen.

52. Im Judentum gibt es keine einzelne Kirche und kein oberstes Amt, das über die richtige Lehre entscheidet.

53. Darum konnte sich im Judentum kaum ein einziges festes Lehrgebäude durchsetzen.

54. Stattdessen blieb das Denken offen für Streit, für Frage und für immer neue Auslegung.

55. Das Studium der heiligen Texte glich dabei oft einem lebhaften Gespräch über viele Generationen hinweg.

56. Ein Schüler durfte den Lehrer befragen, und ein späterer Gelehrter durfte einem früheren widersprechen.

57. Diese Kultur des Fragens und des Widerspruchs prägte auch die jüdische Philosophie.

58. Ein weiteres Kennzeichen ist die enge Verbindung von Denken und Handeln.

59. Im Judentum geht es nicht nur darum, das Richtige zu glauben, sondern vor allem darum, das Richtige zu tun.

60. Die Frage nach dem guten Leben und dem gerechten Handeln steht darum stets im Mittelpunkt.

61. Ebenso wichtig ist der Bund, also das besondere Verhältnis zwischen Gott und dem Menschen.

62. Aus diesem Bund folgt eine große Verantwortung des Menschen für die Welt und für die Mitmenschen.

63. Neben der nüchternen Vernunft gab es im Judentum stets auch einen anderen Weg zu Gott.

64. Dieser andere Weg ist die Mystik, also das Streben nach einer unmittelbaren Erfahrung des Göttlichen.

65. Die jüdische Mystik trägt den Namen Kabbala, was so viel wie Überlieferung bedeutet.

66. Die Kabbala versucht, die verborgene Seite Gottes und der Schöpfung zu erfassen.

67. Nach der Lehre der Kabbala wirkt Gott durch eine Reihe von geheimnisvollen Kräften in der Welt.

68. Auch die Buchstaben der heiligen Schrift gelten in der Kabbala als Träger tiefer verborgener Bedeutungen.

69. Die Mystik und die Philosophie standen dabei nicht immer im Streit miteinander.

70. Manche Denker verbanden das klare Denken der Philosophie mit der tiefen Sehnsucht der Mystik.

71. Beide Wege wollten am Ende dasselbe, nämlich dem unbegreiflichen Gott näherkommen.

72. So zeigt das Judentum, dass Vernunft und Frömmigkeit nebeneinander bestehen können.

73. In der Neuzeit trat die jüdische Philosophie in eine ganz neue Lage ein.

74. Der berühmteste jüdische Denker dieser Zeit war Baruch de Spinoza, der im siebzehnten Jahrhundert in Amsterdam lebte.

75. Spinoza dachte so kühn und so frei, dass die eigene Gemeinde ihn schließlich ausschloss.

76. Spinoza lehrte, dass Gott und die Natur in Wahrheit ein und dasselbe sind.

77. Mit diesem Gedanken sprengte Spinoza den Rahmen jeder bisherigen Religion.

78. Spinoza gilt darum zugleich als großer jüdischer Denker und als Wegbereiter der neuzeitlichen Philosophie überhaupt.

79. Ein anderer wichtiger Denker der Neuzeit war Moses Mendelssohn, der im achtzehnten Jahrhundert in Berlin lebte.

80. Mendelssohn lebte in der Zeit der Aufklärung und war ein Freund vieler bedeutender Geister seiner Epoche.

81. Mendelssohn wollte zeigen, dass man zugleich ein treuer Jude und ein aufgeklärter Bürger sein kann.

82. Mendelssohn forderte die Freiheit des Glaubens und die Trennung von Staat und Religion.

83. Damit wurde Mendelssohn zu einem Vorkämpfer für die Gleichberechtigung der Juden in Europa.

84. In der Person Mendelssohns verband sich altes jüdisches Wissen mit den neuen Ideen der Aufklärung.

85. Die Neuzeit stellte das Judentum vor die Frage, wie es seine Eigenart in einer offenen Gesellschaft bewahren kann.

86. Auf diese Frage suchten die jüdischen Denker der folgenden Zeit immer neue Antworten.

87. Auch im zwanzigsten Jahrhundert brachte das Judentum große Philosophen hervor.

88. Ein bekannter Denker dieser Zeit war Martin Buber.

89. Buber lehrte, dass der Mensch erst im Gespräch mit einem Gegenüber wirklich zum Menschen wird.

90. Buber unterschied dazu zwei Grundhaltungen, die er das Ich-Du und das Ich-Es nannte.

91. Im Ich-Es behandelt der Mensch die Welt als bloßen Gegenstand, den er nur gebraucht.

92. Im Ich-Du dagegen begegnet der Mensch dem anderen als einem lebendigen Du.

93. Nach Buber begegnet der Mensch sogar Gott am tiefsten in einem solchen wahren Gespräch.

94. Ein anderer großer Denker des zwanzigsten Jahrhunderts war Emmanuel Levinas.

95. Levinas stellte das Gesicht des anderen Menschen in den Mittelpunkt seiner Philosophie.

96. Nach Levinas weckt das Gesicht des anderen in jedem Menschen die unbedingte Verantwortung, den anderen nicht zu verletzen.

97. So zieht sich durch die ganze jüdische Philosophie ein roter Faden von der Antike bis in die Gegenwart.

98. Dieser rote Faden ist die Frage nach dem einen Gott, nach dem rechten Handeln und nach der Verantwortung für den Mitmenschen.

99. Über alle Jahrhunderte und über viele Länder hinweg blieb die jüdische Philosophie ein lebendiges, fragendes Denken.

100. Gerade aus dieser ständigen Bereitschaft zur Frage schöpfte das Judentum seine erstaunliche geistige Kraft.