5.2.2 Az értelem mint a megismerés forrása – Die Vernunft als Quelle der Erkenntnis

1. A racionalisták mindannyian merész meggyőződést vallottak a tudás eredetéről.

2. Ez a meggyőződés szerint az értelem a biztos ismeret valódi forrása.

3. Ezért nem a szem és nem a fül vezet az igazsághoz, hanem a gondolkodó értelem.

4. Az érzékek megtéveszthetnek, hiszen egy vízben lévő bot hajlottnak tűnik, noha egyenes.

5. Az értelem viszont a racionalisták véleménye szerint olyan igazságokat ismer fel, amelyek minden kétséget kizárnak.

6. Egy ilyen igazságra példa az a mondat, hogy két plusz két az négy.

7. Ezt az állítást senkinek sem kell kísérlettel ellenőriznie, mert az értelem közvetlenül felismeri annak helyességét.

8. Pontosan ezt a biztos megértést keresték a racionalisták az egész filozófia alapjaként.

9. Példaképüket a matematikában találták meg, amely a legvilágosabb és legszigorúbb tudomány.

10. A matematikában egyetlen állítást sem állítanak egyszerűen csak úgy, hanem minden állítást szigorúan bizonyítanak.

11. Néhány egyszerű alapelvvel kezdődik a dolog, amelyeket minden ésszerű ember azonnal elismer.

12. Ebből az alapelvekből aztán lépésről lépésre egyre új igazságokat vezetnek le.

13. Ezt a biztos alapelvekből való levezetést deduktív módszernek nevezik.

14. A görög matematikus, Euklidész már régen példás példát szolgáltatott erre a módszerre.

15. Euklidész az egész geometriát néhány alapelvből építette fel, mintha azok szilárd alapot képeznének.

16. A racionalisták arról álmodtak, hogy a filozófiát ugyanilyen biztos módon építsék fel.

17. Reményük szerint a világot úgy kellett volna átlátni, mint egy hatalmas matematikai bizonyítást.

18. A holland gondolkodó, Baruch de Spinoza követte a legradikálisabban ezt a célt.

19. Spinoza a tizenhetedik században élt, és lencsék csiszolásával kereste a kenyerét.

20. Fő műve az „Etika” címet viseli, vagyis a helyes életről szóló tanítás.

21. Spinoza ezt az Etikát egy matematikai tankönyv szigorú stílusában írta.

22. A könyv definíciókat, alapelveket és tételeket tartalmaz, pontosan úgy, mint egy geometriai mű.

23. Spinoza Istenről, a lélekről és a boldogságról ugyanolyan biztosan akart beszélni, mint a háromszögekről.

24. Gondolkodásának középpontjában egyetlen, bonyolult alapfogalom áll, nevezetesen a szubsztancia.

25. Szubsztancián Spinoza azt értette, ami önmagából áll fenn, és létezéséhez semmi másra nincs szüksége.

26. Egy asztalnak szüksége van egy asztalosra, egy embernek szüksége van a szüleire, de egy igazi szubsztanciának nincs szüksége önmagán kívüli okra.

27. Spinoza ebből egy meglepő következtetést vont le, amely megrázta kortársait.

28. Arra a következtetésre jutott, hogy csak egyetlen ilyen szubsztancia létezhet.

29. Ezt az egyetlen szubsztanciát Spinoza egyszerre nevezte Istennek és Természetnek.

30. Híres kifejezésében „Istenről vagy a Természetről” beszélt, mint ugyanazon valóság két nevére.

31. Spinoza szerint tehát Isten nem a világ felett álló lény, hanem maga a világ teljes egészében.

32. Minden, ami létezik, ennek az egyetlen isteni természetnek a része vagy megnyilvánulási formája.

33. Egy fa, egy csillag és egy gondolat ugyanazon végtelen szubsztancia különböző kifejeződései.

34. Ez a tanítás, miszerint Isten és a világ egyek, a panteizmus nevet viseli.

35. Korának sok hívője számára Spinoza tanítása tiszta istenkáromlásnak tűnt.

36. Az amszterdami zsidó közösség ezért ünnepélyesen kizárta Spinozát soraiból.

37. Későbbi gondolkodók viszont Spinozát a filozófia egyik legbátrabb és legtisztább elméjeként csodálták.

38. Egy másik nagy racionalista a német polihisztor, Gottfried Wilhelm Leibniz volt.

39. Leibniz nemcsak filozófus volt, hanem matematikus, jogász és feltaláló is.

40. Isaac Newtontól függetlenül Leibniz fejlesztette ki a differenciál- és integrálszámítást, a matematika egyik hatékony eszközét.

41. Leibniz is a valóság legkisebb építőelemeit kereste.

42. Válasza apró, oszthatatlan egységek voltak, amelyeket monádoknak nevezett.

43. A „monád” szó a görög „egység” szóból származik.

44. A monád nem anyagi részecske, hanem szellemi erő, belső tevékenységgel teli pont.

45. Leibniz szerint az egész világ végtelenül sok ilyen monádból áll.

46. Minden monád a maga módján tükrözi az egész világegyetemet, akár egy élő tükör.

47. A monádokkal kapcsolatban az a meglepő, hogy nincsenek ablakaik.

48. Ezzel a képpel Leibniz azt akarta kifejezni, hogy egyetlen monádot sem lehet kívülről befolyásolni.

49. Minden monád kizárólag saját belső hajlamából fejlődik ki.

50. Ekkor azonban felmerül egy sürgető kérdés, amelyet Leibniz maga is világosan felismert.

51. Ha egyetlen monád sem hat egy másikra, akkor miért illeszkednek a világ dolgai ilyen pontosan egymáshoz?

52. Miért mozog a kéz, amint az elme megadja rá a parancsot?

53. Leibniz az előre meghatározott harmónia gondolatával válaszolt.

54. Isten tehát a kezdetben minden monádot úgy alakított ki, hogy azok mintha maguktól összehangolódnának.

55. Leibniz ezt az egészet két órához hasonlította, amelyeket egyszerre állítottak be.

56. Mindkét óra örökké együtemben jár, anélkül, hogy az egyik a másikat hajtana.

57. Így az elme és a test is összhangban működik, mert Isten a kezdetektől fogva összehangolta őket.

58. Ebből a szempontból fakadt Leibniz merész állítása, miszerint ez a világ a lehetséges világok közül a legjobb.

59. Isten az összes elképzelhető világ közül azt választotta ki, amely a legnagyobb tökéletességet hordozza.

60. Spinoza és Leibniz így mutatják meg, milyen messzire hitte magát eljutni az értelem önmagában, amikor a matematikát igyekezett utánozni.

1. Die Rationalisten teilten alle eine kühne Überzeugung über den Ursprung des Wissens.

2. Diese Überzeugung lautete, dass die Vernunft die eigentliche Quelle sicherer Erkenntnis ist.

3. Nicht das Auge und nicht das Ohr führen demnach zur Wahrheit, sondern der denkende Verstand.

4. Die Sinne können täuschen, denn ein Stock im Wasser erscheint geknickt, obwohl er gerade ist.

5. Die Vernunft dagegen erkennt nach Ansicht der Rationalisten Wahrheiten, die über jedem Zweifel stehen.

6. Ein Beispiel für eine solche Wahrheit ist der Satz, dass zwei plus zwei gleich vier ist.

7. Diese Aussage muss niemand durch ein Experiment überprüfen, denn der Verstand sieht ihre Richtigkeit unmittelbar ein.

8. Genau dieses sichere Einsehen suchten die Rationalisten als Grundlage für die gesamte Philosophie.

9. Ihr Vorbild fanden sie in der Mathematik, der klarsten und strengsten aller Wissenschaften.

10. In der Mathematik wird kein Satz einfach behauptet, sondern jeder Satz wird streng bewiesen.

11. Man beginnt mit wenigen einfachen Grundsätzen, die jeder vernünftige Mensch sofort anerkennt.

12. Aus diesen Grundsätzen leitet man dann Schritt für Schritt immer neue Wahrheiten ab.

13. Dieses Ableiten aus sicheren Grundsätzen nennt man die deduktive Methode.

14. Der griechische Mathematiker Euklid hatte vor langer Zeit ein Musterbeispiel für diese Methode geliefert.

15. Euklid baute die ganze Geometrie aus wenigen Grundsätzen wie aus einem festen Fundament auf.

16. Die Rationalisten träumten davon, die Philosophie auf dieselbe sichere Weise zu errichten.

17. Die Welt sollte sich, so ihre Hoffnung, wie ein riesiger mathematischer Beweis durchschauen lassen.

18. Am radikalsten verfolgte der niederländische Denker Baruch de Spinoza dieses Ziel.

19. Spinoza lebte im siebzehnten Jahrhundert und verdiente seinen Lebensunterhalt mit dem Schleifen von Linsen.

20. Sein Hauptwerk trägt den Titel "Ethik", also die Lehre vom richtigen Leben.

21. Spinoza schrieb diese Ethik im strengen Stil eines Mathematiklehrbuchs.

22. Das Buch enthält Definitionen, Grundsätze und Lehrsätze, genau wie ein Werk über Geometrie.

23. Spinoza wollte über Gott, die Seele und das Glück so sicher sprechen wie über Dreiecke.

24. Im Mittelpunkt seines Denkens steht ein einziger schwieriger Grundbegriff, nämlich die Substanz.

25. Mit Substanz meinte Spinoza das, was aus sich selbst heraus besteht und nichts anderes zu seinem Dasein braucht.

26. Ein Tisch braucht einen Tischler, ein Mensch braucht seine Eltern, doch eine echte Substanz braucht keine Ursache außer sich.

27. Spinoza zog daraus einen überraschenden Schluss, der seine Zeitgenossen erschütterte.

28. Er folgerte, dass es nur eine einzige solche Substanz geben kann.

29. Diese eine Substanz nannte Spinoza zugleich Gott und Natur.

30. In seinem berühmten Ausdruck sprach er von "Gott oder die Natur" als zwei Namen für dieselbe Wirklichkeit.

31. Gott ist also nach Spinoza nicht ein Wesen über der Welt, sondern die Welt selbst in ihrer Gesamtheit.

32. Alles, was existiert, ist demnach ein Teil oder eine Erscheinungsform dieser einen göttlichen Natur.

33. Ein Baum, ein Stern und ein Gedanke sind verschiedene Ausdrücke ein und derselben unendlichen Substanz.

34. Diese Lehre, dass Gott und Welt eins sind, trägt den Namen Pantheismus.

35. Für viele Gläubige seiner Zeit klang Spinozas Lehre wie reine Gotteslästerung.

36. Die jüdische Gemeinde von Amsterdam schloss Spinoza deshalb feierlich aus ihrer Mitte aus.

37. Spätere Denker dagegen bewunderten Spinoza als einen der mutigsten und reinsten Köpfe der Philosophie.

38. Ein zweiter großer Rationalist war der deutsche Universalgelehrte Gottfried Wilhelm Leibniz.

39. Leibniz war nicht nur Philosoph, sondern auch Mathematiker, Jurist und Erfinder.

40. Unabhängig von Isaac Newton entwickelte Leibniz die Differential- und Integralrechnung, ein mächtiges Werkzeug der Mathematik.

41. Auch Leibniz fragte nach den letzten Bausteinen der Wirklichkeit.

42. Seine Antwort waren winzige, unteilbare Einheiten, die er Monaden nannte.

43. Das Wort Monade leitet sich vom griechischen Wort für Einheit ab.

44. Eine Monade ist kein Stück Materie, sondern eine geistige Kraft, ein Punkt voller innerer Tätigkeit.

45. Die ganze Welt besteht nach Leibniz aus unendlich vielen solcher Monaden.

46. Jede Monade spiegelt auf ihre Weise das gesamte Weltall wider, wie ein lebendiger Spiegel.

47. Das Erstaunliche an den Monaden ist, dass sie keine Fenster besitzen.

48. Mit diesem Bild meinte Leibniz, dass keine Monade von außen beeinflusst werden kann.

49. Jede Monade entwickelt sich allein aus ihrer eigenen inneren Anlage.

50. Dann aber stellt sich eine drängende Frage, die Leibniz selbst klar erkannte.

51. Wenn keine Monade auf eine andere einwirkt, warum passen dann alle Dinge der Welt so genau zusammen?

52. Warum bewegt sich die Hand, sobald der Geist den Befehl dazu fasst?

53. Leibniz antwortete mit dem Gedanken der vorbestimmten Harmonie.

54. Gott hat demnach am Anfang alle Monaden so eingerichtet, dass sie wie von selbst zusammenstimmen.

55. Leibniz verglich das Ganze mit zwei Uhren, die zur selben Zeit gestellt wurden.

56. Beide Uhren laufen für immer im Gleichschritt, ohne dass die eine die andere antreibt.

57. So laufen auch Geist und Körper im Einklang, weil Gott sie von Beginn an aufeinander abgestimmt hat.

58. Aus dieser Sicht folgte Leibniz' kühne Behauptung, diese Welt sei die beste aller möglichen Welten.

59. Gott habe unter allen denkbaren Welten jene mit der größten Vollkommenheit gewählt.

60. Spinoza und Leibniz zeigen so, wie weit die Vernunft allein zu reichen glaubte, wenn sie der Mathematik nacheiferte.