8.2.4 Félelem, értelmezés és abszurditás – Angst, Sinn und Absurdität

1. Az egzisztencializmusban a félelem különleges szerepet játszik.

2. Ez a félelem nem egy adott állattól vagy veszélytől való rettegést jelent.

3. A rettegésnek mindig van egy konkrét tárgya, amitől az ember retteg.

4. Az egzisztenciális félelem viszont nincs konkrét tárgya, és meghatározatlan marad.

5. Ez a félelem akkor keletkezik, amikor az ember szembesül saját szabadságával és saját semmijével.

6. Aki egy szakadék szélén áll, nem csupán a zuhanástól fél.

7. Attól is megrémül, hogy szabadon lezuhanhatna.

8. Pontosan ez a szabad választás lehetősége váltja ki a mély félelmet.

9. A félelem tehát megmutatja az embernek, hogy szabad, és semmi sem tartja vissza.

10. Szorosan összefügg a félelemmel az élet értelmére vonatkozó kérdés.

11. Az ember természeténél fogva azt kérdezi, miért él, és mi az egész értelme.

12. Amíg létezett egy isten vagy egy szilárd rend, úgy tűnt, hogy erre a kérdésre megvan a válasz.

13. Az újkorban ez a régi rend sok ember számára elvesztette magától értetődő jellegét.

14. Ezzel az értelmetlenség kérdése új élességgel merült fel.

15. A francia író és gondolkodó, Albert Camus különösen sokat foglalkozott ezzel a kérdéssel.

16. Camus az ember helyzetét abszurdnak nevezte.

17. Camus szerint az abszurd egy ellentmondásból fakad.

18. Egyrészt az ember értelmet és egyértelműséget követel.

19. Másrészt a világ hallgat, és nem ad egyértelmű választ.

20. E vágy és ez a hallgatás ütközéséből keletkezik az abszurd.

21. Az abszurd tehát nem csupán az emberben, és nem is csupán a világban rejlik.

22. Az abszurd csak a kérdéseket feltevő ember és a néma világ találkozásában jön létre.

23. Camus felvetette a kérdést, hogy ennek az értelmetlenségnek a fényében egyáltalán érdemes-e élni.

24. Ezt az öngyilkosságról szóló kérdést Camus a filozófia egyetlen igazán komoly kérdésének nevezte.

25. Camus azonban határozottan elutasította az öngyilkosságot.

26. Camus szerint az öngyilkosság menekülés lenne, amely az abszurdot csupán kioltja, ahelyett, hogy elviselné.

27. A túlvilági üdvösségbe vetett vak hit is menekülés volt Camus számára.

28. Camus egy ilyen hitbe való ugrást filozófiai öngyilkosságnak nevezte.

29. A menekülés helyett Camus azt követelte, hogy az abszurdot tudatosan viseljük el.

30. Ezt a gondolatot Camus az ókori görög Sziszüphosz-mítosz segítségével magyarázta.

31. Sziszüphosz egy legendás alak volt, akit az istenek keményen megbüntettek.

32. Sziszüphosznak egy nehéz szikladarabot kellett felgurítania egy hegyre.

33. A csúcs előtt azonban a szikla mindig újra legurult.

34. Így Sziszüphosz fáradozása végtelenül újrakezdődött.

35. Ez az értelmetlen, örökké ismétlődő munka Camus számára az emberi élet szimbóluma.

36. A modern ember is gyakran nap mint nap ugyanazokat a fáradozásokat ismétel látható cél nélkül.

37. Camus azonban meglepő következtetést vont le a mítoszból.

38. Camus szerint Sziszüphosz boldog lehet, ha nem áltatja magát.

39. Abban a pillanatban, amikor Sziszüphosz újra leereszkedik a hegyről, tisztán felismeri helyzetét.

40. Éppen ez a tudatosság teszi Sziszüphoszt sorsa fölé emelkedővé.

41. Sziszüphosz elfogadja az értelmetlenséget, és nem hagyja, hogy az megtörje.

42. Camus azzal a mondattal zárja gondolatmenetét, hogy Sziszüphoszt boldog emberként kell elképzelni.

43. Ebből a hozzáállásból fakad Camusnál a lázadás eszméje.

44. A lázadás azt jelenti, hogy az értelmetlen sors ellenére dacosan hűséget tanúsítunk az élet iránt.

45. Az ember ezzel igent mond az életre, noha nincs garanciája egy magasabb rendű értelmezésre.

46. Az értelmet keresés tehát garancia nélkül marad, de nem adják fel.

47. Camus nem a színtelen tűrést akarta, hanem a értelmetlenség ellenére is szenvedélyes életet.

48. A halál is elválaszthatatlanul hozzátartozik az abszurd élményéhez.

49. A halál végleges határt szab minden tervnek és minden reménynek.

50. A saját halál tudata még élesebbé teszi a rövid élet értelmére vonatkozó kérdést.

51. Mögötte a semmi élménye áll, vagyis az a gondolat, hogy a végén minden eltűnhet.

52. Az ír író, Samuel Beckett híres színpadi formát adott ennek az élménynek.

53. Beckett „Godotra várva” című darabjában két férfi vár egy Godot nevű alakra.

54. Godot azonban soha nem jelenik meg, és a végén a két férfi még mindig vár.

55. Ez a végtelen, hiábavaló várakozás egy meggyőző képe annak az életnek, amelynek nincs biztos értelme.

56. Beckett ezzel ugyanazt az ürességet ábrázolja, amelyet Camus az abszurd fogalmával írt le.

57. Az egzisztencialista válasz a semmire nem olcsó megnyugtatás.

58. Megköveteli, hogy szembenézzünk az értelmetlenséggel, anélkül, hogy hamis vigaszba menekülnénk.

59. Camus szerint éppen ebben a tiszta, bátor magatartásban rejlik a méltóság és a szabadság egy formája.

60. Így tanítja az egzisztencializmus, hogy az életet minden értelmetlenség ellenére tudatosan és méltóságteljesen éljük.

1. Im Existenzialismus spielt die Angst eine besondere Rolle.

2. Diese Angst meint nicht die Furcht vor einem bestimmten Tier oder einer bestimmten Gefahr.

3. Furcht hat immer einen konkreten Gegenstand, vor dem man sich fürchtet.

4. Die existenzielle Angst dagegen hat keinen festen Gegenstand und bleibt unbestimmt.

5. Diese Angst entsteht, wenn der Mensch die eigene Freiheit und das eigene Nichts erblickt.

6. Wer am Rand eines Abgrunds steht, fürchtet nicht nur den Sturz.

7. Er erschrickt auch davor, dass er sich frei hinabstürzen könnte.

8. Genau diese Möglichkeit der freien Wahl löst die tiefe Angst aus.

9. Die Angst zeigt dem Menschen also, dass er frei und nirgends festgehalten ist.

10. Eng mit der Angst verbunden ist die Frage nach dem Sinn des Lebens.

11. Der Mensch fragt von Natur aus, wozu er lebt und welchen Sinn das Ganze hat.

12. Solange ein Gott oder eine feste Ordnung galt, schien diese Frage beantwortet.

13. In der Neuzeit verlor diese alte Ordnung für viele Menschen ihre Selbstverständlichkeit.

14. Damit stellte sich die Sinnfrage mit neuer Schärfe.

15. Der französische Schriftsteller und Denker Albert Camus widmete sich dieser Frage besonders.

16. Camus nannte die Lage des Menschen das Absurde.

17. Das Absurde entsteht nach Camus aus einem Widerspruch.

18. Auf der einen Seite verlangt der Mensch nach Sinn und Klarheit.

19. Auf der anderen Seite schweigt die Welt und gibt keine eindeutige Antwort.

20. Aus dem Aufeinanderprallen dieses Verlangens und dieses Schweigens entsteht das Absurde.

21. Das Absurde liegt also nicht im Menschen allein und nicht in der Welt allein.

22. Das Absurde entsteht erst in der Begegnung zwischen dem fragenden Menschen und der stummen Welt.

23. Camus stellte die Frage, ob das Leben angesichts dieser Sinnlosigkeit überhaupt lebenswert sei.

24. Diese Frage nach dem Selbstmord nannte Camus die einzige wirklich ernste Frage der Philosophie.

25. Camus lehnte den Selbstmord jedoch entschieden ab.

26. Der Selbstmord wäre nach Camus eine Flucht, die das Absurde nur auslöscht, statt es auszuhalten.

27. Auch der blinde Glaube an eine jenseitige Erlösung war für Camus eine Flucht.

28. Camus nannte einen solchen Sprung in den Glauben einen philosophischen Selbstmord.

29. Statt zu fliehen, forderte Camus, das Absurde bewusst zu ertragen.

30. Diesen Gedanken erklärte Camus am alten griechischen Mythos von Sisyphos.

31. Sisyphos war ein Mensch der Sage, der von den Göttern hart bestraft wurde.

32. Sisyphos musste einen schweren Felsblock einen Berg hinaufwälzen.

33. Kurz vor dem Gipfel rollte der Fels jedoch immer wieder hinab.

34. So begann die Mühe von Sisyphos endlos von vorn.

35. Diese sinnlose, ewig wiederholte Arbeit ist für Camus ein Bild des menschlichen Lebens.

36. Auch der moderne Mensch wiederholt oft Tag für Tag dieselben Mühen ohne sichtbares Ziel.

37. Camus zog aus dem Mythos jedoch eine überraschende Folgerung.

38. Sisyphos kann nach Camus glücklich sein, wenn er sich nichts vormacht.

39. In dem Augenblick, in dem Sisyphos den Berg wieder hinabsteigt, erkennt er seine Lage klar.

40. Gerade dieses Bewusstsein macht Sisyphos seinem Schicksal überlegen.

41. Sisyphos nimmt die Sinnlosigkeit an und lässt sich von ihr nicht zerbrechen.

42. Camus schließt mit dem Satz, man müsse sich Sisyphos als glücklichen Menschen vorstellen.

43. Aus dieser Haltung folgt bei Camus die Idee der Auflehnung.

44. Auflehnung heißt, dem sinnlosen Schicksal trotzig die Treue zum Leben entgegenzusetzen.

45. Der Mensch sagt damit Ja zum Leben, obwohl er keine Garantie für einen höheren Sinn hat.

46. Die Sinnsuche bleibt also ohne Garantie, doch sie wird nicht aufgegeben.

47. Camus wollte kein blasses Aushalten, sondern ein leidenschaftliches Leben trotz der Sinnlosigkeit.

48. Auch der Tod gehört untrennbar zu dieser Erfahrung des Absurden.

49. Der Tod setzt jedem Plan und jeder Hoffnung eine endgültige Grenze.

50. Das Wissen um den eigenen Tod verschärft die Frage nach dem Sinn des kurzen Lebens.

51. Dahinter steht die Erfahrung des Nichts, also der Gedanke, dass am Ende alles verschwinden könnte.

52. Der irische Schriftsteller Samuel Beckett gab dieser Erfahrung eine berühmte Bühnenform.

53. In Becketts Stück "Warten auf Godot" warten zwei Männer auf eine Gestalt namens Godot.

54. Godot erscheint jedoch niemals, und am Ende warten die beiden Männer noch immer.

55. Dieses endlose, vergebliche Warten ist ein eindringliches Bild für ein Leben ohne sicheren Sinn.

56. Beckett zeigt damit dieselbe Leere, die Camus mit dem Begriff des Absurden beschrieb.

57. Die existenzialistische Antwort auf das Nichts ist keine billige Beruhigung.

58. Sie verlangt, der Sinnlosigkeit ins Gesicht zu sehen, ohne in falschen Trost zu fliehen.

59. Gerade in dieser klaren, mutigen Haltung liegt nach Camus eine Form von Würde und Freiheit.

60. So lehrt der Existenzialismus, das Leben trotz aller Sinnlosigkeit bewusst und aufrecht zu führen.