8.3.2 Ami értelmesen kimondható – Was sich sinnvoll sagen lässt

1. Az analitikus filozófiában felmerül egy meglepő kérdés: Mely mondatoknak van egyáltalán értelme?

2. A legtöbb ember minden nyelvtanilag helyes mondatot értelmesnek tart.

3. Pontosan ezt a magától értetődőnek tartott állítást azonban a korai Ludwig Wittgenstein megkérdőjelezi.

4. Wittgenstein élesen megkülönbözteti az értelmes és az értelmetlen mondatokat.

5. Wittgenstein szerint az értelmes mondat olyan mondat, amely valamit állít a világról.

6. „Az asztal a szobában áll” egy ilyen mondat, mert ellenőrizni lehet, hogy igaz-e.

7. Az értelmetlen mondat viszont ugyan mondat formájú, de nem állít semmit, amit ellenőrizni lehetne.

8. Wittgenstein a nyelvet egy képhez hasonlítja, amely a világot ábrázolja.

9. Egy értelmes mondat olyan, mint egy kép, amely egy lehetséges tényre utal.

10. Ahol egy mondat nem utal semmilyen lehetséges tényre, ott a kép mintegy üres marad.

11. Ez a gondolat áll Wittgenstein korai főművének, a „Tractatus logico-philosophicus”-nak a középpontjában.

12. A „Tractatus” 1921-ben jelent meg, és rövid, számozott mondatokra tagolódik.

13. Az egész könyv egy híres zárómondat felé halad.

14. Ez a zárómondat lényegében így hangzik: Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.

15. Ezzel a mondattal Wittgenstein egyértelmű határt húz annak körül, ami kimondható.

16. A határon belül helyezkednek el a tényekről szóló állítások, vagyis a természettudományi mondatok.

17. A határon kívül helyezkedik el mindaz, ami nem fogalmazható meg ellenőrizhető állításokba.

18. Wittgenstein ebbe a „kívül” kategóriába sorolja az Istenről, az értelmetlenségről és az erkölcsről szóló nagy kérdéseket.

19. Wittgenstein nem tartja ezeket a kérdéseket jelentéktelennek, éppen ellenkezőleg.

20. Éppen azért, mert olyan fontosak, Wittgenstein szerint nem fogalmazhatók meg tárgyilagos mondatokban.

21. A Legfőbbéről, véli Wittgenstein, nem lehet beszélni, azt csak meg lehet mutatni vagy megtapasztalni.

22. Ez a határ a kimondható és a kimondhatatlan között az egész korai analitikus filozófiát jellemzi.

23. Egy bécsi filozófuscsoport felkarolja Wittgenstein gondolatát, és továbbfejleszti.

24. Ez a csoport kidolgoz egy eszközt, amellyel meg lehet különböztetni az értelmet a értelmetlenségtől.

25. Ez az eszköz a verifikációs elv.

26. A verifikáció annyit jelent, mint az igazság ellenőrzése vagy bizonyítása.

27. A verifikációs elv szerint: egy mondat jelentése annak ellenőrzési módszerében rejlik.

28. Más szavakkal: egy mondat csak akkor értelmes, ha meg lehet adni, hogyan lehetne ellenőrizni.

29. Aki egy mondatot állít, annak tehát tudnia kell mondani, mely tapasztalat erősítené meg vagy cáfolná azt.

30. A „Kint esik az eső” mondat esetében ez egyszerű: Odamegyünk az ablakhoz, és kinézünk.

31. A „A víz száz fokon forr” mondat esetében ez szintén egyértelmű, mert meg lehet mérni.

32. Az ilyen mondatok azért tekinthetők értelmesnek, mert egy tapasztalat dönt a valóságukról.

33. E tanítás szerint más a helyzet a metafizika számos mondatával.

34. Metafizikának nevezzük azt a kísérletet, hogy a világ végső okairól beszéljünk, minden tapasztalat mögött.

35. Egy metafizikai mondat például a következő lenne: „Az Abszolút minden létezés oka.”

36. Egy ilyen mondat esetében a verifikációs elv szerint nem lehet ellenőrzést megadni.

37. Semmilyen lehetséges tapasztalat nem tudná megerősíteni, és semmilyen nem tudná cáfolni.

38. Pontosan ezért nyilvánítják a verifikációs elv képviselői az ilyen állításokat értelmetlennek.

39. Az értelmetlen itt nem azt jelenti, hogy hamis, hanem azt, hogy sem igaz, sem hamis.

40. Egy értelmetlen állításnak egyáltalán nincs ellenőrizhető tartalma, mintegy üres héj.

41. Így kerül ki a metafizika a filozófiából.

42. Az Istenről, a lélekről és a világról szóló régi vitakérdések most már látszatkérdéseknek számítanak.

43. A látszatkérdés úgy néz ki, mint egy valódi kérdés, de egyetlen tapasztalattal sem lehet rá válaszolni.

44. A metafizika kizárása radikális törésvonalat jelent a gondolkodás történetében.

45. Évszázadokon át a metafizikát a filozófia legmagasabb rendű és legnemesebb tudományágának tartották.

46. Most hirtelen puszta szócsengetésnek nyilvánítják, amely nem érint semmi valósat.

47. Ezen irányzat képviselői számos filozófiai problémát nyelvi zavarnak tekintenek.

48. Véleményük szerint az ilyen problémák azért keletkeznek, mert átlépik az értelmes beszéd határait.

49. A filozófia valódi feladata tehát már nem az, hogy új tényeket szolgáltasson a világról.

50. Feladata inkább az, hogy tisztázza a mondatokat, és leleplezze a látszatproblémákat mint látszatproblémákat.

51. A filozófia így tanításból tevékenységgé válik, nevezetesen a nyelven való munkává.

52. Ezáltal a jelentés fogalma is a gondolkodás középpontjába kerül.

53. E tanítás szerint a jelentés nem a szavak mögött rejlő titokzatos szellemi tartalom.

54. A jelentés inkább abban nyilvánul meg, hogy egy mondat hogyan kapcsolódik a lehetséges tapasztalathoz.

55. Egy szó vagy mondat, amelyet semmilyen tapasztalathoz nem lehet kapcsolni, nem rendelkezik fogható jelentéssel.

56. Ez a szigorú jelentésfelfogás mély nyomot hagyott a huszadik századi filozófiában.

57. Arra kényszerítette minden gondolkodót, hogy feltegye magának a kérdést: vajon állításai egyáltalán rendelkeznek-e ellenőrizhető tartalommal?

58. Ugyanakkor ez a szigor hamarosan ellenvetéseket váltott ki, mivel maga is túl szűknek tűnt.

59. Sokan gúnyosan azt kérdezték, hogy a verifikációs elv a saját mércéje szerint egyáltalán értelmes-e.

60. De ettől a kifogástól függetlenül a vezérkérdés továbbra is fennáll: Mit lehet értelmesen mondani, és hol kezdődik a hallgatás?

1. In der analytischen Philosophie taucht eine überraschende Frage auf: Welche Sätze haben überhaupt einen Sinn?

2. Die meisten Menschen halten jeden grammatisch richtigen Satz für sinnvoll.

3. Doch genau diese Selbstverständlichkeit stellt der frühe Ludwig Wittgenstein infrage.

4. Wittgenstein unterscheidet scharf zwischen Sätzen mit Sinn und Sätzen ohne Sinn.

5. Ein Satz mit Sinn ist nach Wittgenstein ein Satz, der etwas über die Welt aussagt.

6. "Der Tisch steht im Zimmer" ist ein solcher Satz, denn man kann nachsehen, ob es stimmt.

7. Ein sinnloser Satz dagegen hat zwar die äußere Form eines Satzes, sagt aber nichts Überprüfbares aus.

8. Wittgenstein vergleicht die Sprache mit einem Bild, das die Welt abbildet.

9. Ein sinnvoller Satz ist wie ein Bild, das auf eine mögliche Tatsache zeigt.

10. Wo ein Satz auf keine mögliche Tatsache zeigt, läuft das Bild gleichsam leer.

11. Dieser Gedanke steht im Mittelpunkt von Wittgensteins frühem Hauptwerk, dem "Tractatus logico-philosophicus".

12. Der "Tractatus" erschien 1921 und ist in kurze, nummerierte Sätze gegliedert.

13. Das ganze Buch läuft auf einen berühmten Schlusssatz zu.

14. Dieser Schlusssatz lautet sinngemäß: Wovon man nicht sprechen kann, darüber muss man schweigen.

15. Mit diesem Satz zieht Wittgenstein eine klare Grenze um das, was sich sagen lässt.

16. Innerhalb der Grenze liegen die Aussagen über Tatsachen, also die Sätze der Naturwissenschaft.

17. Außerhalb der Grenze liegt das, was sich nicht in überprüfbare Aussagen fassen lässt.

18. Zu diesem Außerhalb zählt Wittgenstein die großen Fragen nach Gott, Sinn und Moral.

19. Wittgenstein hält diese Fragen nicht für unwichtig, im Gegenteil.

20. Gerade weil sie so wichtig sind, lassen sie sich nach Wittgenstein nicht in nüchternen Sätzen aussprechen.

21. Über das Höchste, meint Wittgenstein, kann man nicht reden, man kann es nur zeigen oder erleben.

22. Diese Grenze zwischen Sagbarem und Unsagbarem prägt die ganze frühe analytische Philosophie.

23. Eine Gruppe von Philosophen in Wien greift Wittgensteins Idee auf und schärft sie zu.

24. Diese Gruppe entwickelt ein Werkzeug, mit dem sich Sinn und Unsinn unterscheiden lassen sollen.

25. Dieses Werkzeug heißt das Verifikationsprinzip.

26. Verifikation bedeutet so viel wie Überprüfung oder Nachweis der Wahrheit.

27. Das Verifikationsprinzip besagt: Die Bedeutung eines Satzes liegt in der Methode seiner Überprüfung.

28. Anders gesagt: Ein Satz ist nur dann sinnvoll, wenn man angeben kann, wie man ihn prüfen würde.

29. Wer einen Satz behauptet, muss also sagen können, welche Erfahrung ihn bestätigen oder widerlegen würde.

30. Beim Satz "Es regnet draußen" ist das einfach: Man geht zum Fenster und schaut nach.

31. Beim Satz "Das Wasser kocht bei hundert Grad" ist es ebenfalls klar, denn man kann es messen.

32. Solche Sätze gelten als sinnvoll, weil eine Erfahrung über ihre Wahrheit entscheidet.

33. Anders steht es nach dieser Lehre mit vielen Sätzen der Metaphysik.

34. Metaphysik nennt man den Versuch, über die letzten Gründe der Welt hinter aller Erfahrung zu sprechen.

35. Ein metaphysischer Satz wäre etwa: "Das Absolute ist der Grund allen Seins."

36. Bei einem solchen Satz lässt sich nach dem Verifikationsprinzip keine Prüfung angeben.

37. Keine mögliche Erfahrung könnte ihn bestätigen, und keine könnte ihn widerlegen.

38. Genau deshalb erklären die Vertreter des Verifikationsprinzips solche Sätze für sinnlos.

39. Sinnlos heißt hier nicht falsch, sondern weder wahr noch falsch.

40. Ein sinnloser Satz hat überhaupt keinen prüfbaren Gehalt, er ist gleichsam eine leere Hülse.

41. Auf diese Weise wird die Metaphysik aus der Philosophie ausgeschlossen.

42. Die alten Streitfragen über Gott, Seele und Welt im Ganzen gelten nun als Scheinfragen.

43. Eine Scheinfrage sieht wie eine echte Frage aus, lässt sich aber durch keine Erfahrung beantworten.

44. Dieser Ausschluss der Metaphysik ist ein radikaler Schnitt in der Geschichte des Denkens.

45. Jahrhundertelang galt die Metaphysik als die höchste und vornehmste Disziplin der Philosophie.

46. Nun wird sie auf einmal zum bloßen Wortgeklingel erklärt, das nichts Wirkliches trifft.

47. Die Vertreter dieser Richtung halten viele philosophische Probleme für sprachliche Verwirrungen.

48. Ihrer Ansicht nach entstehen solche Probleme, weil man die Grenzen sinnvoller Rede überschreitet.

49. Die eigentliche Aufgabe der Philosophie ist dann nicht mehr, neue Tatsachen über die Welt zu liefern.

50. Ihre Aufgabe ist vielmehr, Sätze zu klären und Scheinprobleme als Scheinprobleme zu entlarven.

51. Philosophie wird so von einer Lehre zu einer Tätigkeit, nämlich zur Arbeit an der Sprache.

52. Auch der Begriff der Bedeutung rückt dadurch in den Mittelpunkt des Nachdenkens.

53. Bedeutung ist nach dieser Lehre kein geheimnisvoller geistiger Gehalt hinter den Worten.

54. Bedeutung zeigt sich vielmehr darin, wie ein Satz mit möglicher Erfahrung verbunden ist.

55. Ein Wort oder Satz, der mit keiner Erfahrung verknüpft werden kann, hat keine fassbare Bedeutung.

56. Diese strenge Auffassung von Sinn hat die Philosophie des zwanzigsten Jahrhunderts tief geprägt.

57. Sie zwang jeden Denker, sich zu fragen, ob seine Behauptungen überhaupt einen prüfbaren Gehalt haben.

58. Zugleich rief diese Strenge bald Widerspruch hervor, denn sie schien selbst zu eng zu sein.

59. Manche fragten spöttisch, ob das Verifikationsprinzip nach seinem eigenen Maßstab überhaupt sinnvoll sei.

60. Doch unabhängig von diesem Einwand bleibt die Leitfrage bestehen: Was lässt sich sinnvoll sagen, und wo beginnt das Schweigen?