8.4.1 A megértés művészete – Die Kunst des Verstehens

1. Képzeljük el, hogy egy idegen kézírású levél fekszik az asztalon, és első pillantásra csupán jelek zűrzavarából áll.

2. Csak a türelmes értelmezés révén válik a zűrzavar értelmes egésszé, és pontosan ezt a teljesítményt nevezi a filozófia „megértésnek”.

3. A hermeneutika ennek a megértés művészetének a tanítása, vagyis annak a művészetnek, hogy a jelekből értelmet nyerjünk.

4. Az „értelmezés” szó jól leírja ezt a folyamatot, hiszen a szöveget mintegy szétszedik, amíg rejtett értelme láthatóvá nem válik.

5. Hosszú ideig az értelmezést csupán szabályok gyűjteményének tekintették, amelyeket különleges esetekre, például szent vagy jogi szövegekre alkalmaztak.

6. A hermeneutikát olyan eszközkészletként kezelték, amelyből egy homályos helynél a megfelelő eszközt választották ki.

7. Friedrich Schleiermacher teológus az 1800-as években teljesen új, alapvető formát adott ennek a művészetnek.

8. Friedrich Schleiermacher már nem csupán azt kérdezte, hogyan kell értelmezni a Bibliát, hanem azt is, hogy egyáltalán hogyan lehetséges a megértés.

9. Így a sok apró értelmezési művészetből egyetlen általános tan lett, amely minden emberi megnyilvánulás megértéséről szól.

10. Friedrich Schleiermacher egy kijózanító alapfeltevést tett egész tanításának kiindulópontjává.

11. Ez a feltevés szerint a félreértés a normális eset, a helyes megértést pedig csak fáradságos munkával lehet elérni.

12. Aki egy szöveget olvas, tehát állandóan annak a veszélynek van kitéve, hogy idegen szavakat saját elképzeléseivel fedjen el.

13. E veszély ellen Friedrich Schleiermacher azt a követelményt támasztotta, hogy lépésről lépésre és éber gyanakvással kell értelmezni.

14. Friedrich Schleiermacher eközben a megértés két oldalát különböztette meg: egy nyelvtani és egy pszichológiai oldalt.

15. A nyelvtani oldal magát a nyelvet érinti, vagyis a szavak jelentését és a mondatok felépítését a korukban.

16. A pszichológiai oldal a szavak mögött álló embert érinti, vagyis gondolatait, szándékát és egyéniségét.

17. Aki megérti egy levelet, annak tehát mindkettőt meg kell tennie, nevezetesen meg kell fejtenie a nyelvet, és meg kell értenie az írót.

18. Friedrich Schleiermacher arról is beszélt, hogy egy szerzőt jobban meg lehet érteni, mint ahogyan a szerző maga értette magát.

19. Friedrich Schleiermacher ezzel azt értette, hogy egy értelmező olyan összefüggéseket is felismerhet, amelyeknek a szerző maga is csak félig volt tudatában.

20. Friedrich Schleiermacher után egy generációval a filozófus Wilhelm Dilthey vette át ezt a gondolatot, és továbbfejlesztette.

21. Wilhelm Dilthey egy híres megkülönböztetést állított a középpontba, amelynek hatása a mai napig érezhető.

22. Ez a megkülönböztetés röviden és emlékezetesen így hangzik: a természetet magyarázzuk, a lelki világot megértjük.

23. Wilhelm Dilthey szerint a magyarázat azt jelenti, hogy egy folyamatot egy általános természeti törvény alá rendelünk, és így előre jelezhetővé tesszük.

24. Egy zuhanó kő, egy kémiai anyag vagy egy zivatar úgy magyarázható meg, hogy azokat szilárd törvényekre vezetjük vissza.

25. A megértés viszont azt jelenti, hogy belelátunk egy értelmezésbe, egy érzésbe vagy egy szándékba, és azokat átérzékeljük.

26. Egy szerelmes vers, egy politikai beszéd vagy egy magányos döntés nem számítható ki úgy, mint egy kő.

27. Az ilyen szellemi alkotások megkövetelik, hogy jelentésüket belülről is átéljük, ahelyett, hogy csupán kívülről mérnénk őket.

28. Wilhelm Dilthey ezzel a megkülönböztetéssel a szellemi tudományokat önálló és büszke birodalommá tette.

29. A szellemi tudományok közé tartoznak olyan tantárgyak, mint a történelem, a nyelvészet, a vallástudomány, a jogtudomány és a művészetelemzés.

30. Ezek a tudományágak nem élettelen anyagot vizsgálnak, hanem olyan műveket, szavakat és cselekedeteket, amelyekben az emberi szellem kifejezésre jutott.

31. Wilhelm Dilthey ezeket a kifejezési formákat „szilárd nyomoknak” nevezte, amelyekben a múltbeli élet mintegy megőrződött.

32. Egy régi törvény, egy templom vagy egy napló tehát megdermedt élet, amelyet újra meg lehet érteni.

33. Wilhelm Dilthey számára a megértés azt jelenti, hogy ezt a megdermedt életet a nyomából újra megszólaltatja.

34. Ezzel egy hármas összefüggés került a középpontba, nevezetesen az élmény, a kifejezés és a megértés.

35. Az ember megéli valamit, szavakban vagy művekben fejezi ki, és egy másik ember a kifejezésből visszaérti azt.

36. Így húzódik át a századokon át egy híd lélekről lélekre, értelmezett jelek által hordozva.

37. A magyarázat és a megértés közötti különbséget egy egyszerű példával lehet világosan szemléltetni.

38. Aki tudni akarja, miért pirul el valaki, az elmagyarázhatja az arc vérereit, és ezzel leírhatja a test működését.

39. Aki viszont tudni akarja, mit jelent ez a pirulás – például szégyent vagy szerelmet –, annak meg kell értenie a helyzet jelentését.

40. Mindkét kérdés jogos, de különböző tudásfajtákra irányulnak, és különböző utakat igényelnek.

41. A hermeneutika a megértés útját követeli, és megvédi azt az állítással szemben, miszerint mindent csak meg lehet magyarázni.

42. A megértés ekkor nem valami homályos ábrándozás, hanem a helyes értelmezés érdekében tett szigorú és ellenőrizhető erőfeszítés.

43. Egy jó értelmezőnek képesnek kell lennie arra, hogy értelmezését a szöveggel alátámassza, és nem nyilváníthatja egyszerűen egy szeszélyt igazsággá.

44. Így a megértés két veszély között áll: a hideg számítás és az alaptalan önkényesség között.

45. A megértés művészete abban áll, hogy elkerüljük mindkét veszélyt, és igazságot tegyünk az idegen jelentésnek.

46. A jelentés értelmezése mindig azt is jelenti, hogy egy pillanatra egy idegen világot a sajátunkká teszünk.

47. Aki megérti egy régi könyvet, rövid időre belép egy régmúlt korszak gondolkodásmódjába.

48. Ez a beleélés egyrészt az idegen világról való ismeretet, másrészt az ember iránti finom érzékenységet igényel.

49. Friedrich Schleiermacher és Wilhelm Dilthey egyaránt hangsúlyozták, hogy a megértés soha nem sikerül teljesen belső rezonancia nélkül.

50. Ugyanakkor mindketten arra figyelmeztettek, hogy ne helyezzük egyszerűen a saját érzéseinket az idegen szövegbe.

51. Az igazi megértés képes fenntartani a feszültséget a közelség és a távolság, az együttérzés és a józan vizsgálódás között.

52. A bölcsészettudományok a mai napig ebből a feszültségből táplálkoznak, és ebből merítik különleges szigorukat.

53. A megértés művészete ezért nem egy kényelmes készség, amelyet egyszer és mindenkorra elsajátít az ember.

54. Minden új szöveg, minden idegen kultúra és minden ismeretlen személy új feladatot állít a megértés elé.

55. Friedrich Schleiermacher és Wilhelm Dilthey közösen fektették le azokat az alapokat, amelyekre a későbbi hermeneutika épült.

56. Friedrich Schleiermachertől származik az a gondolat, hogy a megértés egy saját szabályokkal rendelkező általános művészet.

57. Wilhelm Dilthey-től származik az a gondolat, hogy ez a művészet képezi az összes bölcsészettudomány szívét.

58. Együtt emelték mindketten a megértést a puszta mesterség szintjéről egy nagy filozófiai kérdéssé.

59. A megértés művészete így annak a magjának bizonyul, ami az embert értelmező lényként jellemzi.

60. Ezzel előkészült a talaj a hermeneutika második alapvető felismeréséhez, a rész és az egész körforgásához.

1. Man stelle sich vor, ein Brief in fremder Handschrift liegt auf dem Tisch und gibt zunächst nur ein Gewirr von Zeichen her.

2. Erst durch geduldiges Deuten wird aus dem Gewirr ein Sinn, und genau diese Leistung nennt die Philosophie Verstehen.

3. Die Hermeneutik ist die Lehre von dieser Kunst des Verstehens, also von der Kunst, Sinn aus Zeichen zu gewinnen.

4. Das Wort "Auslegung" trifft den Vorgang gut, denn ein Text wird gleichsam auseinandergelegt, bis sein verborgener Sinn sichtbar wird.

5. Lange Zeit galt die Auslegung als eine bloße Sammlung von Regeln für besondere Fälle wie heilige oder juristische Texte.

6. Man behandelte die Hermeneutik wie einen Werkzeugkasten, aus dem man bei einer dunklen Stelle das passende Werkzeug griff.

7. Der Theologe Friedrich Schleiermacher gab dieser Kunst um achtzehnhundert eine völlig neue, grundsätzliche Gestalt.

8. Friedrich Schleiermacher fragte nicht mehr nur, wie man die Bibel auslegt, sondern wie Verstehen überhaupt möglich ist.

9. Damit wurde aus vielen kleinen Auslegungskünsten eine einzige allgemeine Lehre vom Verstehen jeder menschlichen Äußerung.

10. Friedrich Schleiermacher machte eine ernüchternde Grundannahme zum Ausgangspunkt seiner ganzen Lehre.

11. Diese Annahme lautet, dass Missverstehen der Normalfall ist und richtiges Verstehen erst mühsam errungen werden muss.

12. Wer einen Text liest, läuft also ständig Gefahr, fremde Worte mit eigenen Vorstellungen zu überdecken.

13. Gegen diese Gefahr stellte Friedrich Schleiermacher die Forderung, Schritt für Schritt und mit wachem Misstrauen auszulegen.

14. Friedrich Schleiermacher unterschied dabei zwei Seiten des Verstehens, eine grammatische und eine psychologische Seite.

15. Die grammatische Seite betrifft die Sprache selbst, also die Bedeutung der Wörter und den Bau der Sätze in ihrer Zeit.

16. Die psychologische Seite betrifft den Menschen hinter den Worten, also seine Gedanken, seine Absicht und seine Eigenart.

17. Wer einen Brief versteht, muss demnach beides leisten, nämlich die Sprache entschlüsseln und den Schreiber erahnen.

18. Friedrich Schleiermacher sprach sogar davon, einen Autor besser zu verstehen, als der Autor sich selbst verstanden habe.

19. Damit meinte Friedrich Schleiermacher, dass ein Ausleger Zusammenhänge sehen kann, die dem Schreiber selbst nur halb bewusst waren.

20. Eine Generation nach Friedrich Schleiermacher griff der Philosoph Wilhelm Dilthey den Gedanken auf und führte ihn weiter.

21. Wilhelm Dilthey stellte eine berühmte Unterscheidung in den Mittelpunkt, die bis heute nachwirkt.

22. Diese Unterscheidung lautet kurz und einprägsam: Die Natur erklären wir, das Seelische verstehen wir.

23. Erklären bedeutet bei Wilhelm Dilthey, einen Vorgang unter ein allgemeines Naturgesetz zu bringen und so vorhersagbar zu machen.

24. Ein fallender Stein, ein chemischer Stoff oder ein Gewitter werden erklärt, indem man sie auf feste Gesetze zurückführt.

25. Verstehen dagegen bedeutet, in einen Sinn, ein Gefühl oder eine Absicht innerlich einzudringen und sie nachzuvollziehen.

26. Ein Liebesgedicht, eine politische Rede oder eine einsame Entscheidung lassen sich nicht wie ein Stein berechnen.

27. Solche Gebilde des Geistes verlangen, dass man ihren Sinn von innen her mitvollzieht statt sie nur von außen zu messen.

28. Wilhelm Dilthey machte mit dieser Trennung die Geisteswissenschaften zu einem eigenständigen und stolzen Reich.

29. Zu den Geisteswissenschaften zählen Fächer wie Geschichte, Sprachwissenschaft, Religionsforschung, Rechtslehre und Kunstbetrachtung.

30. Diese Fächer untersuchen nicht tote Materie, sondern Werke, Worte und Taten, in denen sich menschlicher Geist ausgedrückt hat.

31. Wilhelm Dilthey nannte solche Ausdrucksformen die festen Spuren, in denen vergangenes Leben gleichsam aufbewahrt ist.

32. Ein altes Gesetz, ein Tempel oder ein Tagebuch ist demnach geronnenes Leben, das sich wieder verstehen lässt.

33. Verstehen heißt für Wilhelm Dilthey, dieses erstarrte Leben aus seiner Spur erneut zum Sprechen zu bringen.

34. Damit rückte ein dreifacher Zusammenhang ins Zentrum, nämlich Erleben, Ausdruck und Verstehen.

35. Ein Mensch erlebt etwas, drückt es in Worten oder Werken aus, und ein anderer Mensch versteht es aus dem Ausdruck zurück.

36. So spannt sich über die Jahrhunderte hinweg eine Brücke von Seele zu Seele, getragen von gedeuteten Zeichen.

37. Der Unterschied zwischen Erklären und Verstehen lässt sich an einem einfachen Beispiel deutlich machen.

38. Wer wissen will, warum ein Mensch errötet, kann die Blutgefäße im Gesicht erklären und damit den Körper beschreiben.

39. Wer aber wissen will, was dieses Erröten bedeutet, etwa Scham oder Verliebtheit, muss den Sinn der Lage verstehen.

40. Beide Fragen sind berechtigt, doch sie zielen auf verschiedene Arten von Wissen und verlangen verschiedene Wege.

41. Die Hermeneutik beansprucht den Weg des Verstehens und verteidigt ihn gegen den Anspruch, alles ließe sich nur erklären.

42. Verstehen ist dabei keine vage Schwärmerei, sondern eine strenge und nachprüfbare Bemühung um den richtigen Sinn.

43. Ein guter Ausleger muss seine Deutung am Text belegen können und darf nicht einfach eine Laune zur Wahrheit erklären.

44. So steht das Verstehen zwischen zwei Gefahren, der kalten Berechnung und der haltlosen Willkür.

45. Die Kunst des Verstehens besteht darin, beiden Gefahren zu entgehen und dem fremden Sinn gerecht zu werden.

46. Sinn zu deuten bedeutet immer auch, eine fremde Welt für einen Augenblick zur eigenen zu machen.

47. Wer ein altes Buch versteht, betritt für kurze Zeit das Denken einer längst vergangenen Zeit.

48. Dieses Hineinversetzen verlangt sowohl Wissen über die fremde Welt als auch ein feines Gespür für den Menschen.

49. Friedrich Schleiermacher und Wilhelm Dilthey betonten beide, dass Verstehen nie ganz ohne ein inneres Mitschwingen gelingt.

50. Zugleich warnten beide davor, das eigene Gefühl einfach in den fremden Text hineinzulegen.

51. Echtes Verstehen hält die Spannung aus zwischen Nähe und Abstand, zwischen Mitfühlen und nüchterner Prüfung.

52. Die Geisteswissenschaften leben bis heute von dieser Spannung und gewinnen daraus ihre besondere Strenge.

53. Die Kunst des Verstehens ist deshalb keine bequeme Fertigkeit, die man ein für alle Mal beherrscht.

54. Jeder neue Text, jede fremde Kultur und jede unbekannte Person stellt das Verstehen vor eine frische Aufgabe.

55. Friedrich Schleiermacher und Wilhelm Dilthey legten gemeinsam den Grund, auf dem die spätere Hermeneutik weiterbaute.

56. Von Friedrich Schleiermacher stammt der Gedanke, dass Verstehen eine allgemeine Kunst mit eigenen Regeln ist.

57. Von Wilhelm Dilthey stammt der Gedanke, dass diese Kunst das Herz aller Geisteswissenschaften bildet.

58. Zusammen erhoben beide das Verstehen vom bloßen Handwerk zu einer großen philosophischen Frage.

59. Die Kunst des Verstehens erweist sich so als der Kern dessen, was den Menschen als deutendes Wesen auszeichnet.

60. Damit ist der Boden bereitet für die zweite Grundeinsicht der Hermeneutik, den Zirkel von Teil und Ganzem.