5.1 Jelek, szavak és mondatok – Zeichen, Wörter und Sätze

1. Képzeljük el, hogy valaki egy idegen épületben keresi a kijáratot, és egy ajtón felfedezi a „Kijárat” szót.

2. Az ajtó felé indul, mert arra számít, hogy ott elhagyhatja az épületet.

3. Ugyanebben az épületben egy íróasztalon feküdhet egy lap, amelyre valaki próbaképpen leírta ezt a betűsorozatot.

4. Egy színházi díszleten is szerepelhetne ez a szó egy festett ajtó felett.

5. A felirat mindhárom esetben olvasható lenne, de csak az első esetben talált volna a látogató hasznos útjelzőt.

6. Nyilvánvalóan nem elég a betűk alakját felismerni ahhoz, hogy tudjuk, milyen funkciót töltenek be ezen a helyen.

7. Ennek ellenére a próbalapon szereplő szó nem veszíti el egyszerűen a jelentését.

8. Ezért meg kell különböztetnünk, hogy mi láthatóan jelen van, mely nyelvi kifejezés ismerhető fel benne, és hogyan használják éppen ezt a kifejezést.

9. A tábla olyan anyagból áll, amelyre festéket vittek fel, vagy amelybe betűket vésettek.

10. Ez a konkrét, látható kivitelezés a jelhordozó, vagyis az, amin keresztül a jelet érzékeljük.

11. Két tábla méretében, színében és betűtípusában eltérhet egymástól, és mégis ugyanazt a szót jelenítheti meg.

12. Aki mindkettőt „kijárat”-ként olvassa, az az egyes kivitelezések közötti különbségeken túl egy visszatérő kifejezést is felismer.

13. Ez a felismerhetőség nem jelenti azt, hogy minden részlet tetszőleges lenne.

14. Ha egy betűt megváltoztatnak, egy másik szó vagy érthetetlen szóösszetétel keletkezhet.

15. Mely különbségek számítanak, az tehát nem csupán az anyagból olvasható ki, hanem a megtanult nyelvtől is függ.

16. Egy karcolás az ajtón ugyanolyan színű lehet, mint a betűk, anélkül, hogy ettől szóvá válna.

17. Egy hang sem válik pusztán azért nyelvi jelképpé, mert valaki hallja.

18. Egy ajtó nyikorgása felhívhatja a figyelmet arra, hogy az ajtó mozog.

19. Ez így valaminek a jele lehet anélkül, hogy maga is szót alkotna.

20. Ha viszont valaki kimondja a „kijárat” szót, annak hangképe egy német anyanyelvű hallgató számára kifejezésként felismerhető.

21. A kimondott hang és a nyomtatott írás különböző érzékelhető formák, amelyeket a megtanult szóhoz rendelünk.

22. Ehhez a hangnak nem kell sem az írást utánoznia, sem egy ajtó alakjára hasonlítania.

23. A nyelv ezért nem azonosítható az írással, még akkor sem, ha az írás kifejezéseket rögzíthet és mások számára láthatóvá teheti azokat.

24. Aki egy kifejezést hall vagy olvas, annak mindkét esetben olyan képességekre van szüksége, amelyek túlmutatnak a hang vagy a szín puszta észlelésén.

25. Az „Ausgang” szó és a kifelé vezető út közötti kapcsolat nem természetes hasonlóságon alapul.

26. Betűiből nem lehet leolvasni az ajtón való áthaladást.

27. Ennek ellenére az, aki elsajátította a nyelvet, megérti a szót egy eddig ismeretlen táblán.

28. Nem kell minden táblát külön-külön megismernie, hanem egy számára ismerős nyelvi formát ismer fel egy új kivitelezésben.

29. A szó ekkor a megnevezés, a leírás és a megértés elsajátított gyakorlatához tartozik.

30. Egy másik, közösen elfogadott jelzés is jelezhetne egy utat, például egy színes pont, amelynek jelentését elmagyarázták a látogatóknak.

31. Egy ilyen jel szavak összekapcsolása nélkül is betöltheti a feladatát.

32. A nyelvi kifejezések emellett lehetőséget nyújtanak arra, hogy ismert elemeket új üzenetekké állítsunk össze.

33. Első pillantásra kézenfekvőnek tűnik a szavakat olyan címkéknek tekinteni, amelyeket mintegy a dolgokra rögzítenek.

34. A „ajtó” szó illeszkedik ehhez a képhez, mert egy látható tárgyra alkalmazhatjuk.

35. Már ebben is van azonban egy különbség egy olyan címkéhez képest, amely csak egy meghatározott darabot jelöl.

36. Ugyanazt a szót lehet használni a bejárati ajtóra, a konyhaajtóra és egy olyan ajtóra is, amelyet még csak meg kell építeni.

37. Tehát különböző lehetséges esetek kifejezésére szolgál számunkra.

38. Még egyértelműbbé válik a címke-kép határa az „nyitva” szó esetében.

39. Ez a szó nem jelöl egy másik ajtót az első mellett, hanem arról ad tájékoztatást, hogy egy ajtó milyen állapotban van.

40. A „nem” szó esetében még kevésbé segít az ezzel kifejezetten megjelölt dolog keresése, hiszen arra van szükségünk, hogy valamit tagadjunk.

41. Ha a „ajtó”, „nyitva” és „nem” szavakat csupán egymás mellé tesszük, az még nem alkot konkrét állítást.

42. Csak ezek rendezett összekapcsolása határozza meg, hogy a szavak hogyan kapcsolódnak egymáshoz.

43. A „Az ajtó nyitva van” mondattal azt állítjuk egy ajtóról, hogy nyitva van.

44. Ha ezt a mondatot az előttünk lévő ajtóra vonatkoztatjuk, ellenőrizhetjük, hogy az állítás igaz-e.

45. Megérthetjük a szavakat, és mégis megállapíthatjuk, hogy az ajtó zárva van.

46. A megértés és az egyetértés ezért különböző teljesítmények.

47. A „Az ajtó nem nyitva van” mondattal egy másik állítás jön létre, bár szinte ugyanazok a szavak szerepelnek benne.

48. A kis „nem” szó megváltoztatja az állítást anélkül, hogy új tárgyat adna hozzá a leírt jelenethez.

49. Az ilyen különbségek megértéséhez a szavakat több szempontból is meg kell vizsgálnunk.

50. A szófaj egy szót nyelvtani tulajdonságai alapján sorol be, például főnévként vagy melléknévként.

51. Az „ajtó” főnév, míg az „nyitva” melléknév.

52. Ezzel azonban még nem magyarázható teljes mértékben, hogy ezek a szavak milyen szerepet töltenek be egy adott mondatban.

53. Az ajtós mondatban a „az ajtó” kifejezés jelzi, miről van szó, az „nyitva van” pedig azt, hogy mi a mondanivaló.

54. A mondatszerkezet, más néven szintaxis, a kifejezések rendezett összekapcsolódását és nyelvtani kapcsolataikat érinti.

55. Ezek a kapcsolatok nem redukálhatók általánosságban puszta sorrendre, hiszen az „Offen ist die Tür” ugyanazt az állítást fejezheti ki.

56. Döntő fontosságú, hogy a szavak hogyan működnek együtt, nem csupán az, hogy milyen helyet foglalnak el egy nyomtatott sorban.

57. Az, hogy egy mondat többet jelent, mint egy szavakból álló lista, nem jelenti azt, hogy jelentése a szavaktól függetlenül jön létre.

58. Aki azt mondja, hogy „Az ajtó nehéz” ahelyett, hogy „Az ajtó nyitva van”, egyetlen kifejezés cseréjével megváltoztatja a mondat tartalmát.

59. A kapcsolat hasonló marad, de most egy másik tulajdonságot tulajdonítanak neki.

60. Fordítva: azonos szavak esetén egy megváltozott kapcsolat más tartalmat eredményezhet.

61. A „A macska üldözi a kutyát” és a „A kutyát üldözi a macska” mondatokban a macska marad az üldöző, míg a „A kutya üldözi a macskát” mondatban a szerepek felcserélődnek.

62. A nyelvtani forma segít itt meghatározni, ki cselekszik és ki az érintett.

63. Mivel mind az alkotóelemeket, mind azok összekapcsolódását megértjük, nem kell minden lehetséges mondatot külön-külön megtanulnunk.

64. Így ismerős kifejezésekkel olyan állításokat alkothatunk, amelyeket ebben a formában még soha nem hallottunk.

65. A mondat túlzott hangsúlyozása ellen azonban egy egyszerű tapasztalat szól.

66. Ha valaki veszélyes helyzetben „Tűz!”-t kiált, a többiek azonnal megértik, hogy figyelmeztetik őket egy veszélyre.

67. A kiáltásnak nincs szüksége teljes mondatra ahhoz, hogy valamit közöljön.

68. Hasonlóképpen elegendő lehet egy kereső számára az „Ajtó” szó egy megfelelő ajtón.

69. A környezet és a felismerhető helyzet hozzájárul ahhoz, hogy mit jelent a rövid kifejezés.

70. Ezért téves lenne megtagadni egy-egy szótól a közlőképességet.

71. Ugyanakkor a „Tűz!” kiáltás önmagában kevésbé határozza meg pontosan, hol ég a tűz, vagy mi van veszélyben.

72. Egy olyan mondat, mint „A pincében ég egy kartondoboz”, kifejezetten összekapcsolhatja ezeket az információkat, ahelyett, hogy azok kiegészítését teljes mértékben a helyzetre bízná.

73. További összekapcsolásokkal azt is elmondhatjuk, hogy az ajtó nyitva van, de az átjáró továbbra is el van torlaszolva.

74. Aki megérti egy ilyen mondatot, képes megkülönböztetni két tényt, amelyeket egy egyetlen tábla csak pontatlanul fogalmazna meg.

75. A mondatszerkezet így lehetőséget teremt arra, hogy valamit pontosabban állítsunk, cáfoljunk, vagy egy további kijelentéssel összekapcsoljunk.

76. Ez sem a szavak ismeretét, sem azokat a körülményeket nem helyettesíti, amelyek között a mondatot megértjük.

77. Ugyanígy egy nyelvtani szempontból teljes mondat sem garantálja, hogy tartalma igaz legyen.

78. A díszleten lévő táblán a „Kijárat” továbbra is felismerhető szó marad, bár mögötte nem feltétlenül kell átjárható útnak lennie.

79. Nyelvi jelentésének felismeréséhez és konkrét használatának értékeléséhez különböző képességekre van szükség.

80. Az ajtón lévő betűk tehát alakjukból adódóan nem jelentenek számunkra kijáratot; mint megtanult kifejezés, utat jelezhetnek, és egy mondatban kifejezetten megmondhatjuk, hogy ez az út valóban nyitva van-e.

1. Stellen wir uns vor, jemand sucht in einem fremden Gebäude den Weg nach draußen und entdeckt auf einer Tür das Wort „Ausgang“.

2. Er geht auf die Tür zu, weil er erwartet, dort das Gebäude verlassen zu können.

3. Im selben Gebäude könnte auf einem Schreibtisch ein Blatt liegen, auf dem jemand diese Buchstabenfolge zur Probe geschrieben hat.

4. Auch auf einer Theaterkulisse könnte das Wort über einer aufgemalten Tür stehen.

5. Die Schrift wäre in allen drei Fällen lesbar, doch nur im ersten Fall hätte der Besucher einen brauchbaren Wegweiser gefunden.

6. Offenbar genügt es nicht, die Gestalt der Buchstaben zu erkennen, um zu wissen, welche Aufgabe sie an dieser Stelle erfüllen.

7. Dennoch verliert das Wort auf dem Probeblatt nicht einfach seine Bedeutung.

8. Wir müssen deshalb unterscheiden, was sichtbar vorhanden ist, welcher sprachliche Ausdruck darin erkennbar wird und wie dieser Ausdruck gerade verwendet wird.

9. Das Schild besteht aus einem Material, auf das Farbe aufgetragen oder in das eine Schrift eingearbeitet wurde.

10. Diese konkrete sichtbare Ausführung ist der Zeichenträger, also das, woran wir ein Zeichen wahrnehmen.

11. Zwei Schilder können sich in Größe, Farbe und Schriftart unterscheiden und trotzdem dasselbe Wort zeigen.

12. Wer beide als „Ausgang“ liest, erkennt über die Unterschiede der einzelnen Ausführungen hinweg einen wiederkehrenden Ausdruck.

13. Diese Wiedererkennbarkeit bedeutet nicht, dass alle Einzelheiten beliebig wären.

14. Wird ein Buchstabe verändert, kann ein anderes Wort oder eine unverständliche Folge entstehen.

15. Welche Unterschiede zählen, lässt sich also nicht allein aus dem Material ablesen, sondern hängt auch von der erlernten Sprache ab.

16. Ein Kratzer auf der Tür mag derselben Farbe wie die Schrift sein, ohne dadurch zu einem Wort zu werden.

17. Auch ein Geräusch wird nicht schon deshalb zu einem sprachlichen Zeichen, weil jemand es hören kann.

18. Das Knarren einer Tür kann darauf aufmerksam machen, dass sie sich bewegt.

19. Es kann damit ein Anzeichen für etwas sein, ohne selbst ein Wort zu bilden.

20. Spricht dagegen jemand das Wort „Ausgang“ aus, ist dessen Lautgestalt für einen deutschsprachigen Hörer als Ausdruck erkennbar.

21. Der gesprochene Laut und die gedruckte Schrift sind unterschiedliche wahrnehmbare Formen, die dem erlernten Wort zugeordnet werden.

22. Die Stimme muss dafür weder die Schrift nachahmen noch der Form einer Tür ähneln.

23. Sprache ist daher nicht mit Schrift gleichzusetzen, auch wenn die Schrift Ausdrücke festhalten und für andere sichtbar machen kann.

24. Wer einen Ausdruck hört oder liest, braucht jeweils Fähigkeiten, die über das bloße Wahrnehmen von Schall oder Farbe hinausgehen.

25. Die Verbindung zwischen dem Wort „Ausgang“ und einem Weg nach draußen beruht nicht auf einer natürlichen Ähnlichkeit.

26. An seinen Buchstaben lässt sich die Bewegung durch eine Tür nicht ablesen.

27. Trotzdem kann jemand, der die Sprache beherrscht, das Wort auf einem bislang unbekannten Schild verstehen.

28. Er muss nicht jedes Schild einzeln kennenlernen, sondern erkennt eine ihm vertraute sprachliche Form in einer neuen Ausführung.

29. Das Wort gehört dabei zu einer erlernten Praxis des Bezeichnens, Beschreibens und Verstehens.

30. Eine andere vereinbarte Markierung könnte ebenfalls einen Weg anzeigen, etwa ein farbiger Punkt, dessen Bedeutung den Besuchern erklärt wurde.

31. Ein solches Signal kann seine Aufgabe erfüllen, ohne Wörter miteinander zu verbinden.

32. Sprachliche Ausdrücke eröffnen darüber hinaus die Möglichkeit, bekannte Bestandteile zu neuen Mitteilungen zusammenzufügen.

33. Zunächst erscheint es naheliegend, Wörter als Etiketten aufzufassen, die den Dingen gleichsam angeheftet werden.

34. Das Wort „Tür“ passt zu dieser Vorstellung, weil wir es auf einen sichtbaren Gegenstand anwenden können.

35. Schon dabei gibt es allerdings einen Unterschied zu einem Etikett, das nur ein bestimmtes Einzelstück kennzeichnet.

36. Dasselbe Wort lässt sich für die Haustür, die Küchentür und eine Tür verwenden, die erst gebaut werden soll.

37. Es stellt uns also einen Ausdruck für unterschiedliche mögliche Fälle zur Verfügung.

38. Noch deutlicher wird die Grenze des Etikettenbildes beim Wort „offen“.

39. Dieses Wort benennt keine weitere Tür neben der ersten, sondern kann etwas darüber sagen, in welchem Zustand eine Tür ist.

40. Beim Wort „nicht“ hilft die Suche nach einem eigens damit bezeichneten Ding noch weniger, denn wir brauchen es, um etwas zu verneinen.

41. Wenn wir „Tür“, „offen“ und „nicht“ lediglich nebeneinanderlegen, ist damit noch keine bestimmte Aussage gebildet.

42. Erst ihre geordnete Verbindung legt fest, wie die Beiträge der Wörter zusammengehören.

43. Mit „Die Tür ist offen“ wird von einer Tür gesagt, dass sie offen ist.

44. Beziehen wir diesen Satz auf die Tür vor uns, lässt sich prüfen, ob die Behauptung zutrifft.

45. Wir können die Wörter verstehen und dennoch feststellen, dass die Tür geschlossen ist.

46. Verstehen und Zustimmung sind deshalb verschiedene Leistungen.

47. Mit „Die Tür ist nicht offen“ entsteht eine andere Behauptung, obwohl fast dieselben Wörter vorkommen.

48. Das kleine Wort „nicht“ verändert, was behauptet wird, ohne einen neuen Gegenstand zur beschriebenen Szene hinzuzufügen.

49. Um solche Unterschiede zu erfassen, müssen wir die Wörter unter mehreren Gesichtspunkten betrachten.

50. Eine Wortart ordnet ein Wort nach seinen grammatischen Eigenschaften ein, etwa als Substantiv oder Adjektiv.

51. „Tür“ ist ein Substantiv, während „offen“ ein Adjektiv ist.

52. Damit ist noch nicht vollständig erklärt, welche Aufgabe diese Wörter in einem bestimmten Satz übernehmen.

53. Im Türsatz wird mit „die Tür“ kenntlich gemacht, wovon etwas gesagt wird, und mit „ist offen“, was davon gesagt wird.

54. Der Satzbau, auch Syntax genannt, betrifft die geordnete Verbindung der Ausdrücke und ihre grammatischen Beziehungen.

55. Diese Beziehungen lassen sich nicht allgemein auf die bloße Reihenfolge reduzieren, denn „Offen ist die Tür“ kann dieselbe Behauptung ausdrücken.

56. Entscheidend ist, wie die Wörter zusammenarbeiten, nicht nur, welchen Platz sie auf einer gedruckten Zeile einnehmen.

57. Dass ein Satz mehr leistet als eine Wortliste, bedeutet nicht, dass seine Bedeutung unabhängig von den Wörtern entsteht.

58. Wer „Die Tür ist schwer“ statt „Die Tür ist offen“ sagt, verändert den Inhalt durch den Austausch eines einzigen Ausdrucks.

59. Die Verbindung bleibt ähnlich, aber nun wird eine andere Eigenschaft zugeschrieben.

60. Umgekehrt kann eine veränderte Verbindung bei gleichen Wörtern einen anderen Inhalt ergeben.

61. In „Die Katze jagt den Hund“ und „Den Hund jagt die Katze“ bleibt die Katze die Jagende, während „Der Hund jagt die Katze“ die Rollen vertauscht.

62. Die grammatische Form hilft hier festzulegen, wer etwas tut und wer davon betroffen ist.

63. Weil wir sowohl die Bestandteile als auch ihre Verbindung verstehen können, müssen wir nicht jeden möglichen Satz einzeln auswendig lernen.

64. So lassen sich mit vertrauten Ausdrücken Behauptungen bilden, die wir in dieser Form noch nie gehört haben.

65. Gegen eine zu starke Betonung des Satzes spricht jedoch eine einfache Erfahrung.

66. Ruft jemand in einer bedrohlichen Lage „Feuer!“, können andere sofort verstehen, dass sie auf eine Gefahr aufmerksam gemacht werden.

67. Der Ruf braucht keinen vollständig ausgebauten Aussagesatz, um etwas mitzuteilen.

68. Ebenso kann das einzelne Wort „Ausgang“ auf einer passenden Tür für einen Suchenden genügen.

69. Die Umgebung und die erkennbare Lage tragen dazu bei, was die knappe Äußerung zu verstehen gibt.

70. Es wäre deshalb falsch, einem einzelnen Wort jede Mitteilungsfähigkeit abzusprechen.

71. Allerdings legt der Ruf „Feuer!“ für sich allein weniger genau fest, wo es brennt oder was bedroht ist.

72. Ein Satz wie „Im Keller brennt ein Karton“ kann diese Angaben ausdrücklich miteinander verbinden, statt ihre Ergänzung ganz der Situation zu überlassen.

73. Mit weiteren Verbindungen lässt sich auch sagen, dass die Tür offen ist, aber der Durchgang versperrt bleibt.

74. Wer einen solchen Satz versteht, kann zwei Sachverhalte auseinanderhalten, die ein einzelnes Schild nur ungenau erfassen würde.

75. Satzstruktur eröffnet damit Möglichkeiten, etwas genauer zu behaupten, zu bestreiten oder mit einer weiteren Aussage zu verbinden.

76. Sie ersetzt weder die Kenntnis der Wörter noch die Umstände, unter denen wir den Satz verstehen.

77. Ebenso wenig garantiert ein grammatisch vollständiger Satz, dass sein Inhalt wahr ist.

78. Am Schild auf der Kulisse bleibt „Ausgang“ ein erkennbares Wort, obwohl dahinter kein begehbarer Weg liegen muss.

79. Um seine sprachliche Bedeutung zu erkennen und seine konkrete Verwendung einzuschätzen, sind verschiedene Fähigkeiten nötig.

80. Die Buchstaben auf der Tür geben uns daher keinen Ausgang kraft ihrer Gestalt; als erlernter Ausdruck können sie einen Weg anzeigen, und in einem Satz können wir ausdrücklich sagen, ob dieser Weg tatsächlich offen ist.