5.2 Értelem és hivatkozás: Mire utal egy kifejezés? – Sinn und Bezug: Worauf verweist ein Ausdruck?

1. Képzeljük el, hogy a konyhaasztalon fekszik egy cetli, amelyen valaki egy kölcsönadott könyv visszaadását kéri.

2. Egy látogató elolvassa, amikor a háziasszony közli vele, hogy a szerző a bejárati ajtó előtt áll.

3. Megérti, kiről van szó, bár nem tudja beazonosítani a kézírást.

4. Amikor kinyitja az ajtót, felismeri a szomszédasszonyt, akivel alkalmanként beszélget a lépcsőházban.

5. Addig nem tudta, hogy ő írta a cetlit.

6. Most két, korábban egymástól független tudás kapcsolódik össze számára.

7. A „a cetli írója” és a „szomszédasszony” kifejezések ebben a helyzetben ugyanarra a nőre vonatkoznak.

8. Ennek ellenére az a közlés, hogy a szomszédasszony odakint áll, eleinte valami mást sugallt volna neki.

9. Ez a különbség könnyen elsikkad, ha a szavakat pusztán a dolgok címkéinek tekintjük.

10. Ezen elképzelés szerint jelentésük abban áll, hogy meghatározzák az adott tárgyat.

11. A mindennapi kérdésnél – hogy kit hívjunk be, vagy kinek adjunk át egy könyvet – ez első pillantásra elegendőnek tűnik.

12. Aki megtalálja a megfelelő személyt, az nyilvánvalóan elérte a megjelölés célját.

13. A látogató azonban már azelőtt megértette az első üzenetet, hogy bárkit is látott volna az ajtónál.

14. Ráadásul a két leírás összekapcsolásával olyasmit tud meg, amit a nő puszta látványa nem árul el neki.

15. Ha minden, amit egy kifejezés érthetővé tesz, azonos lenne a tárgyával, ez a tudásnyereség megmagyarázhatatlan maradna.

16. Ezért meg kell különböztetnünk, hogy mi válik nyelvileg érthetővé, és melyik tárgyra utalnak valójában.

17. Egy kifejezés jelentéseként itt azt a módot nevezhetjük meg, ahogyan az valamit beszédünk lehetséges tárgyaként hozzáférhetővé tesz.

18. „A cetli írója” az írási tevékenységén keresztül jelzi a keresett személyt.

19. „A szomszédasszony” viszont egy térbeli és társadalmi kapcsolaton keresztül azonosítja őt, amely a feltételezett helyzetben egyértelmű.

20. A „referenciával” azt értjük, mire irányul a kifejezés konkrét használatában.

21. A cetli esetében mindkét leírás hivatkozási pontja ugyanaz a nő.

22. A szót a kifejezés és ez a tárgy közötti kapcsolatra is használják.

23. Döntő fontosságú mindegyik esetben a hozzáférés módja és az, amit ezzel a hozzáféréssel elérünk, közötti különbség.

24. Az értelmezés nem helyettesíti a nőt, hanem segít megértenünk, milyen szempontból beszélnek róla.

25. A látogató nem csupán két különböző hangsort hallott, amelyek véletlenül ugyanarra a személyre utalnak.

26. A leírásokhoz különböző kérdéseket társíthat, és különböző feltételezéseket vizsgálhat.

27. Ha tudni szeretné, miért írták a cetlit, ehhez közvetlenül releváns a szerzőnő tevékenysége.

28. Az, hogy valaki a közelében lakik, még nem ad választ erre a kérdésre.

29. Ugyanígy felismerheti a szomszédasszonyt anélkül is, hogy tudná, mi köti őt a papírcetlihez.

30. Az a tájékoztatás, hogy mindkét leírás ugyanarra a személyre vonatkozik, pótolja ezt az ismereti hiányt.

31. Tehát nem egyszerűen megduplázza egy már meglévő információt.

32. Az, hogy két kifejezés ugyanarra utal, még nem garantálja, hogy a hallgató ugyanazt tudja meg belőlük.

33. Ezzel szemben fel lehetne hozni azt az ellenérvet, hogy a leírások önmagukban egyenértékűek, amint ugyanarra a nőre vonatkoznak, és csupán a látogató tud túl keveset.

34. Valójában az információnyereség attól függ, hogy mit tud már előzetesen.

35. Aki látta, hogy a cetli a nő jelenlétében készült, és ismeri őt, mint szomszédot, aligha lepődik meg a tájékoztatáson.

36. De éppen ez a tudásbeli különbség feltételezi, hogy a két leírást külön-külön lehet értelmezni.

37. A papírcetli megírásának feltétele más, mint a szomszédságban lakás feltétele.

38. Egy nő teljesítheti az egyiket anélkül, hogy a másikat is teljesítené.

39. A kettő közötti tényleges kapcsolat a mi esetünkben nem teszi utólag egyenlővé a nyelvileg eltérő feltételeket.

40. A kontextus megmagyarázza, kiről van szó; önmagában azonban nem magyarázza meg mindazt, ami a választott megfogalmazást érthetővé teszi.

41. A különbség még egyértelműbbé válik, ha egy leírás egyáltalán nem talál megfelelő tárgyat.

42. Tegyük fel, hogy egy helyiségbe ma még senki sem lépett be.

43. A „az a személy, aki ma már belépett ebbe a helyiségbe” kifejezés ekkor érthető, de e feltétel mellett senkire sem vonatkozik.

44. Elmagyarázhatjuk, milyen feltételnek kellene megfelelnie egy embernek ahhoz, hogy a leírás rá illeszkedjen.

45. Ehhez nem kell, hogy ilyen személy álljon előttünk.

46. Nem kell feltételeznünk a szoba láthatatlan lakóját sem ahhoz, hogy a leírásnak értelmet tulajdonítsunk.

47. Egy tárgyra vonatkozó, nyelvileg megfogalmazott igény teljesítetlen maradhat.

48. Az, hogy tudjuk, mit keresünk, még nem bizonyítja, hogy a keresett dolog létezik.

49. Még egy sikeres hivatkozás sem dönti el, hogy egy teljes állítás igaz-e.

50. Tegyük fel, hogy a háziasszony egyértelműen azonosítja a szerzőt, de téved a helyét illetően.

51. A nő valóban írta a cetlit, de időközben hazament.

52. Ekkor a leírás a megfelelő személyre vonatkozik, míg az az állítás, hogy a bejárati ajtó előtt áll, hamis.

53. Ebben az esetben a hiba abban rejlik, amit a nőről állítanak.

54. Megkérdezhetjük, kire utalnak, és ettől függetlenül ellenőrizhetjük, hogy a megadott helyen tartózkodik-e.

55. Mindkettő összefügg a teljes mondatban, de különböző információkat igényel.

56. Aki a hivatkozást és az igazságot egyenlőnek tekinti, figyelmen kívül hagyja, hogy éppen egyértelműen megjelölt emberekről is mondhatunk hamisat.

57. A jelentés és a hivatkozás megkülönböztetése ellen azonban alapvető kifogás merül fel.

58. Ha a kifejezés és a tárgy között egy jelentés közvetít, úgy tűnik, hogy ezzel egy újabb dolog kerül bevezetésre, amelyet magának is meg kellene magyarázni.

59. A nő helyett akkor először egy rejtélyes jelentéssel állnánk szemben, és meg kellene kérdeznünk, hogy ez hogyan jut el a nőhöz.

60. Ez a kifogás olyan magyarázatot érint, amely a jelentést csupán rejtett közbenső láncszemként kezeli.

61. Az eddigi megkülönböztetés azonban nem követeli meg egy ilyen feltételezést.

62. Először is megállapítja, hogy különbséget jelent, milyen módon jelölnek meg valamit.

63. Ezzel még nem dőlt el, hogy ezt a módot önálló tárgyként kell-e felfogni.

64. Esetünkben elegendő megkülönböztetni a leírás érthető feltételét attól az embertől, aki azt teljesíti.

65. Ezzel még nem mondjuk ki, hogy minden kifejezés magában hordozna egy kész jelentést, amely a helyzet segítsége nélkül határozza meg a hivatkozási tárgyát.

66. Ha a háziasszony csupán annyit mond, hogy „ő” áll a bejárati ajtó előtt, a szóból önmagában nem tudjuk, melyik nőre utal.

67. A névmás nyelvi funkciója ismerős lehet számunkra, miközben hivatkozási tárgya ebben a használatban nyitott marad.

68. Csak a beszélgetés kontextusa vagy egy felismerhető utalás adhatja meg a hiányzó meghatározást.

69. Hasonlóképpen a „itt” szót helymegjelölésként értjük anélkül, hogy a szó elszigetelt leírásából megtudnánk, melyik helyre utal.

70. Egy kifejezés általános ismerete és hivatkozási viszonyának meghatározása egy kijelentésben ezért nem ugyanazt jelenti.

71. Még egy közönséges név esetében sem feltétlenül rendelkeznek minden beszélő ugyanolyan ismeretekkel a jelölt személyről.

72. Ez a megkülönböztetés tehát nem jogosít fel bennünket arra, hogy minden kifejezéshez pontosan egy megosztott értelmezési módot tulajdonítsunk, sem arra, hogy minden hivatkozást kizárólag a szóból vezessünk le.

73. A bejárati ajtó előtt álló látogató számára tehát a szerzőről való kezdeti tudatlanság összeegyeztethető volt az üzenet értelmes megértésével.

74. Megértette, milyen kapcsolatban kellett állnia a keresett hölgynek a cetlivel, és csak utána tudta meg, ki felel meg ennek a feltételnek.

75. Az új információ nem egy második személyt tárt fel előtte, hanem két megközelítést kapcsolt össze ugyanazon személyhez.

76. Ugyanakkor előfordulhatott volna, hogy az érthető leírás eredménytelen marad, vagy a helymegjelölés téves.

77. Ezek a lehetőségek megkövetelik, hogy a vizsgálat során megkülönböztessük a megértést, a kapcsolódást és az igazságot.

78. A megkülönböztetés így valami konkrétumot magyaráz, anélkül, hogy máris teljes mértékben megragadná minden nyelvi kifejezés jelentését.

79. Megmutatja, miért nem oldja meg minden tekintetben a jelentésre vonatkozó kérdést sem egy szó magyarázata, sem egy tárgy puszta bemutatása.

80. A nyitott ajtónál a látogató most meglátja a szomszédasszonyt, de csak a cetlivel való összekapcsolás révén érti meg, milyen minőségében várták őt.

1. Stellen wir uns vor, auf einem Küchentisch liegt ein Zettel, auf dem jemand um die Rückgabe eines geliehenen Buches bittet.

2. Ein Besucher liest ihn, als die Gastgeberin ihm mitteilt, die Verfasserin stehe vor der Haustür.

3. Er versteht, von wem die Rede sein soll, obwohl er die Handschrift nicht zuordnen kann.

4. Als er die Tür öffnet, erkennt er die Nachbarin, mit der er gelegentlich im Treppenhaus spricht.

5. Bis dahin wusste er nicht, dass sie den Zettel geschrieben hatte.

6. Nun verbinden sich für ihn zwei Kenntnisse, die zuvor getrennt waren.

7. Die Ausdrücke „die Verfasserin dieses Zettels“ und „die Nachbarin“ treffen in dieser Situation dieselbe Frau.

8. Trotzdem hätte die Mitteilung, die Nachbarin stehe draußen, ihm zunächst etwas anderes zu verstehen gegeben.

9. Dieser Unterschied fällt leicht unter den Tisch, wenn wir Wörter für bloße Etiketten an Dingen halten.

10. Nach dieser Vorstellung besteht ihre Bedeutung darin, den jeweils bezeichneten Gegenstand festzulegen.

11. Für die alltägliche Frage, wen wir holen oder welchem Menschen wir ein Buch geben sollen, scheint das zunächst auszureichen.

12. Wer die richtige Person findet, hat das Ziel der Bezeichnung offenbar erreicht.

13. Doch der Besucher konnte die erste Mitteilung schon verstehen, bevor er jemanden an der Tür gesehen hatte.

14. Außerdem erfährt er durch die Verbindung beider Beschreibungen etwas, das ihm der bloße Anblick der Frau nicht verrät.

15. Wäre alles, was ein Ausdruck zu verstehen gibt, mit seinem Gegenstand identisch, bliebe dieser Wissensgewinn unerklärt.

16. Wir müssen deshalb unterscheiden, was sprachlich verständlich wird und welcher Gegenstand tatsächlich gemeint ist.

17. Als Sinn eines Ausdrucks können wir hier die Weise bezeichnen, in der er etwas als möglichen Gegenstand unserer Rede zugänglich macht.

18. „Die Verfasserin dieses Zettels“ gibt die gesuchte Person über ihre Tätigkeit des Schreibens zu verstehen.

19. „Die Nachbarin“ macht sie dagegen über eine räumliche und soziale Beziehung kenntlich, die in der angenommenen Situation eindeutig ist.

20. Mit Bezug ist gemeint, worauf sich der Ausdruck in seiner konkreten Verwendung richtet.

21. Im Zettelfall ist der Bezug beider Beschreibungen dieselbe Frau.

22. Das Wort wird auch für die Beziehung zwischen dem Ausdruck und diesem Gegenstand verwendet.

23. Entscheidend ist jeweils der Unterschied zwischen der Art des Zugangs und dem, was durch diesen Zugang erreicht wird.

24. Der Sinn ersetzt die Frau nicht, sondern hilft uns zu verstehen, unter welchem Gesichtspunkt von ihr gesprochen wird.

25. Der Besucher hat nicht bloß zwei verschiedene Lautfolgen gehört, die zufällig auf dieselbe Person zeigen.

26. Er kann mit den Beschreibungen unterschiedliche Fragen verbinden und unterschiedliche Vermutungen prüfen.

27. Wenn er wissen möchte, warum der Zettel geschrieben wurde, ist die Tätigkeit der Verfasserin dafür unmittelbar einschlägig.

28. Dass jemand in seiner Nähe wohnt, beantwortet diese Frage noch nicht.

29. Ebenso kann er die Nachbarin wiedererkennen, ohne ihre Verbindung mit dem Zettel zu kennen.

30. Die Auskunft, beide Beschreibungen beträfen dieselbe Person, schließt diese Wissenslücke.

31. Sie verdoppelt also nicht einfach eine schon vorhandene Information.

32. Dass zwei Ausdrücke denselben Bezug haben, gewährleistet noch nicht, dass ein Hörer durch sie dasselbe erfährt.

33. Man könnte dagegen einwenden, die Beschreibungen seien an sich gleichbedeutend, sobald sie dieselbe Frau treffen, und nur der Besucher wisse zu wenig.

34. Tatsächlich hängt der Informationsgewinn davon ab, was er bereits weiß.

35. Wer den Zettel in ihrer Gegenwart entstehen sah und sie als Nachbarin kennt, wird durch die Auskunft kaum überrascht.

36. Aber gerade dieser Unterschied im Wissen setzt voraus, dass man die beiden Beschreibungen getrennt verstehen kann.

37. Die Bedingung, einen Zettel geschrieben zu haben, ist eine andere als die Bedingung, in der Nachbarschaft zu wohnen.

38. Eine Frau könnte die eine erfüllen, ohne die andere zu erfüllen.

39. Ihre tatsächliche Verbindung in unserem Fall macht die sprachlich verschiedenen Bedingungen nicht nachträglich gleich.

40. Der Bezug erklärt, von wem die Rede ist; er erklärt für sich allein nicht alles, was die gewählte Formulierung verständlich macht.

41. Noch deutlicher wird die Trennung, wenn eine Beschreibung gar keinen passenden Gegenstand findet.

42. Nehmen wir an, ein Raum sei heute noch von niemandem betreten worden.

43. Der Ausdruck „die Person, die diesen Raum heute bereits betreten hat“ ist dann verständlich, trifft unter dieser Voraussetzung aber auf niemanden zu.

44. Wir können erläutern, welche Bedingung ein Mensch erfüllen müsste, damit die Beschreibung auf ihn passt.

45. Dafür brauchen wir keine solche Person vor uns zu haben.

46. Man muss auch keinen unsichtbaren Bewohner des Raumes annehmen, um der Beschreibung einen Sinn zuzugestehen.

47. Ein sprachlich formulierter Anspruch auf einen Gegenstand kann unerfüllt bleiben.

48. Dass wir wissen, was gesucht wird, ist noch kein Beleg dafür, dass es das Gesuchte gibt.

49. Auch ein gelungener Bezug entscheidet nicht darüber, ob eine ganze Behauptung wahr ist.

50. Angenommen, die Gastgeberin bezeichnet die Verfasserin eindeutig, irrt sich aber über deren Standort.

51. Die Frau hat den Zettel tatsächlich geschrieben, ist inzwischen jedoch nach Hause gegangen.

52. Dann trifft die Beschreibung die richtige Person, während die Behauptung, sie stehe vor der Haustür, falsch ist.

53. Der Fehler liegt in diesem Fall bei dem, was über die Frau ausgesagt wird.

54. Wir können nach der gemeinten Person fragen und unabhängig davon prüfen, ob sie sich am angegebenen Ort befindet.

55. Beides hängt im vollständigen Satz zusammen, verlangt aber unterschiedliche Auskünfte.

56. Wer Bezug und Wahrheit gleichsetzt, übersieht, dass wir gerade über eindeutig bezeichnete Menschen Unwahres sagen können.

57. Allerdings erhebt sich gegen die Unterscheidung von Sinn und Bezug ein grundsätzlicher Einwand.

58. Wenn zwischen Ausdruck und Gegenstand ein Sinn vermittelt, scheint damit ein weiteres Ding eingeführt zu werden, das selbst erklärt werden müsste.

59. Statt der Frau hätten wir dann zunächst eine rätselhafte Bedeutung vor uns und müssten fragen, wie diese wiederum zur Frau gelangt.

60. Dieser Einwand trifft eine Erklärung, die Sinn bloß als verborgenes Zwischenstück behandelt.

61. Die bisherige Unterscheidung verlangt eine solche Annahme jedoch nicht.

62. Sie hält zunächst fest, dass es einen Unterschied macht, auf welche Weise etwas bezeichnet wird.

63. Ob man diese Weise als eigenständigen Gegenstand auffassen sollte, ist damit nicht entschieden.

64. Für unseren Fall genügt es, die verständliche Bedingung der Beschreibung vom Menschen zu unterscheiden, der sie erfüllt.

65. Damit ist noch nicht gesagt, jeder Ausdruck trage einen fertigen Sinn in sich, der seinen Bezug ohne Hilfe der Situation festlegt.

66. Wenn die Gastgeberin lediglich äußert, „sie“ stehe vor der Haustür, wissen wir aus dem Wort allein nicht, welche Frau gemeint ist.

67. Die sprachliche Funktion des Fürworts kann uns vertraut sein, während sein Bezug in dieser Verwendung offenbleibt.

68. Erst der Gesprächszusammenhang oder ein erkennbarer Hinweis kann die fehlende Bestimmung liefern.

69. Ähnlich verstehen wir mit „hier“ eine Ortsangabe, ohne aus einer isolierten Niederschrift des Wortes den gemeinten Ort zu erfahren.

70. Allgemeine Kenntnis eines Ausdrucks und Bestimmung seines Bezugs in einer Äußerung leisten deshalb nicht dasselbe.

71. Auch bei einem gewöhnlichen Namen müssen nicht alle Sprecher dieselben Kenntnisse über die bezeichnete Person besitzen.

72. Die Unterscheidung berechtigt uns daher weder dazu, jedem Ausdruck genau eine geteilte Art des Verstehens zuzuschreiben, noch dazu, jede Bezugnahme aus dem Wort allein abzuleiten.

73. Für den Besucher an der Haustür war die anfängliche Unwissenheit über die Verfasserin also mit einem sinnvollen Verständnis der Mitteilung vereinbar.

74. Er verstand, welche Beziehung zum Zettel die gesuchte Frau haben sollte, und erfuhr erst danach, wer diese Bedingung erfüllte.

75. Die neue Auskunft erschloss ihm keinen zweiten Menschen, sondern verband zwei Zugänge zu derselben Person.

76. Zugleich hätte die verständliche Beschreibung ins Leere gehen oder die Ortsangabe falsch sein können.

77. Diese Möglichkeiten verlangen, Verstehen, Bezug und Wahrheit bei der Prüfung auseinanderzuhalten.

78. Die Unterscheidung erklärt damit etwas Bestimmtes, ohne schon die Bedeutung jedes sprachlichen Ausdrucks vollständig zu erfassen.

79. Sie zeigt, weshalb die Frage nach dem Gemeinten weder durch eine Worterklärung noch durch das bloße Vorzeigen eines Gegenstands in jeder Hinsicht erledigt ist.

80. An der offenen Tür sieht der Besucher nun die Nachbarin, aber erst die Verbindung mit dem Zettel lässt ihn verstehen, in welcher Eigenschaft sie erwartet wurde.