6.5 Észlelés, elképzelés és mentális reprezentáció – Wahrnehmung, Vorstellung und geistige Repräsentation

1. Képzeljük el, hogy valaki a konyhaasztalon egy pohár előtt ül, és annak szélét, talpát, valamint a felületén lévő világos csíkot nézi.

2. Ezután a személy behunyja a szemét, és megpróbálja tovább elképzelni a poharat.

3. Meg tudja őrizni az alakját, bár éppen nem látja.

4. Amikor újra kinyitja a szemét, és alaposabban megnézi, észrevesz egy apró repedést a szél alatt.

5. Képzeletében ez a repedés nem szerepelt.

6. A pohár hozzáadott valamit a róla alkotott képéhez, amit abból a képből önmagában nem tudott levezetni.

7. Mindazonáltal úgy tűnt, hogy a látás és a képzelet ugyanarra a tárgyra irányult.

8. A különbség nyilvánvalóan nem csupán abban rejlik, hogy miről van szó, hanem abban is, hogy a tárgy hogyan jelenik meg.

9. A látás során a pohár közvetlen kapcsolatban áll a személy érzékszerveivel.

10. A pohárból a szembe jutó fény e folyamat fizikai feltételei közé tartozik.

11. Egy ilyen inger azonban még nem azonos azzal az élménnyel, hogy egy poharat lát az asztalon.

12. Az élményt viszont meg kell különböztetni attól az ítélettől, hogy a pohár sértetlen.

13. A feltételezett esetben a személy eleinte meghozhatná ezt az ítéletet anélkül, hogy alaposan megvizsgálta volna a szélét.

14. Újra megnézés után visszavonhatja, miközben a tárgy ugyanaz marad.

15. A poharáról alkotott elképzelése pedig ismét valami más, hiszen az továbbra is fennmaradhat, ha közben valaki leveszi a poharat az asztalról.

16. Az inger, az észlelés, az ítélet és az elképzelés itt összetartoznak, de nem kezelhetők egy és ugyanazon dolog négy különböző elnevezéseként.

17. Az észlelés ezért nem merül ki abban, hogy már ismert dolgokat fedezzünk fel újra.

18. Aki tekintetét a szélén végigpásztázza, lehetőséget ad a tárgynak arra, hogy megcáfolja az elvárásainkat.

19. A fordulat képletes értelemben értendő, hiszen egy pohárnak nincs szándéka.

20. Az a lényeg, hogy tényleges állapota is meghatározza, mi válhat láthatóvá megfelelő megfigyelés esetén.

21. A figyelemnek ebben szerepe van, mert egy véletlen pillantás más jellemzőket emel ki, mint a sérülés célzott keresése.

22. Egy elvárás irányíthatja a keresést, például amikor a személy egy gyanús csillogás után megvizsgálja a szélét.

23. Ebből nem következik, hogy az elvárás hozza létre az ugrást, vagy tetszőlegesen meghatározza, mi látható.

24. Az észlelő személy hozzájárulása és az észlelt tárgy tulajdonságai között van egy különbség, amelyet minden látásmagyarázatnak meg kell őriznie.

25. A képzelet során ez az arány eltolódik.

26. Az ember megpróbálhatja úgy elképzelni a poharat, hogy kék szélű legyen, vagy hogy ne legyen talpa.

27. Egy ilyen változás eleinte csak a képzeletét érinti, és nem befolyásolja az asztalon lévő poharat.

28. Ugyanakkor a képzelet nem mindig olyan folyamat, amelynek részleteit tetszés szerint lehet irányítani.

29. Felmerülhet egy emlék, és a kívánt kép homályos maradhat.

30. Emellett a képzeletnek nem kell tartalmaznia mindazokat a részleteket, amelyeket a valós megfigyelés elérhetővé tenne.

31. Ha az ember a poharat sértetlenül képzeli el, ez lehet puszta kiegészítés, vagy a korábban látott dologra vonatkozó emlékének visszaadása.

32. Hogy ezzel egyúttal azt is állítja-e, hogy a valódi pohár sértetlen, attól függ, hogy milyen céllal használja a képzeletet.

33. Itt segítségünkre van a mentális reprezentáció fogalma, feltéve, hogy nem azonosítjuk azt elhamarkodottan a fejünkben lévő képpel.

34. A reprezentáció egy olyan ábrázolás, amelynek tartalma révén valamit bizonyos módon értelmezünk.

35. A pohár esetében ez a tartalom például annak alakjára és az asztalon elfoglalt helyzetére vonatkozhat.

36. Az ábrázolás helytálló lehet, jellemzőket kihagyhat, vagy olyasmit látszólag jelenlévőnek mutathat, ami valójában hiányzik.

37. A képzeletbeli kék díszítésnek nem feltétlenül kell hamis meggyőződésnek lennie, amíg azt szabadon kigondolt lehetőségként kezeljük.

38. A fogalom tehát nem jelenti már eleve egy kis képet, amelyet valahol a belső térben szemlélünk.

39. Ezzel először is megállapítható, hogy mi is az észlelés vagy a képzelet.

40. Aki ezen túlmenően a belső állapotokat tekinti az ilyen tartalmak hordozójának, az egy további lépést tesz, amelynek magyarázó erejét külön kell vizsgálni.

41. E lépés mellett szól, hogy az észlelésnek többet kell nyújtania, mint az ingerek válogatás nélküli befogadását.

42. A poharat összefüggő tárgyként fogjuk fel, noha oldalról nézve csak a felületének egy része látható.

43. A belső reprezentációk elmélete megpróbálja megmagyarázni, hogyan rendeződnek el az ilyen információk, és hogyan válnak elérhetővé a tárgy kezeléséhez.

44. Előirányozhatja azt is, hogy egy állapot a poharat sértetlennek ábrázolja, noha repedés van rajta.

45. Ezáltal a tévedés meghatározott helyet kap a magyarázatban: az ábrázolás egy szempontból nem egyezik meg a tárgyval.

46. Az elméletnek azonban meg kell határoznia, hogy mi adja a belső állapotnak éppen ezt a tartalmat.

47. A puszta hasonlóság egy pohárral nem elegendő ehhez, hiszen két valódi pohár is hasonlíthat egymásra anélkül, hogy az egyik a másikat ábrázolná.

48. Szóba jöhet az állapot kialakulása a poharakkal való bánásmód során, szerepe a megkülönböztetésben, valamint az a mód, ahogyan a további észlelések megváltoztatják azt.

49. Nehézség merül fel, ha a belső ábrázolást olyan festményként képzeljük el, amelyet egy második személy a fejében szemlél.

50. Ekkor még mindig meg kellene magyarázni, hogy ez a második személy hogyan érzékeli a festményt, és hogyan értelmezi azt egy pohár ábrázolásaként.

51. Egy újabb belső kép csak megismételné a feladatot.

52. Egy alapos reprezentációs elméletnek ezért nincs szüksége rejtett megfigyelőre, hanem meg kell magyaráznia, hogy maguk az állapotok hogyan teszik lehetővé az észlelést és a cselekvést.

53. A belső feldolgozás feltételezése sem jelenti automatikusan azt, hogy látáskor kizárólag belső tárgyakat szemlélünk.

54. Meg lehet különböztetni azt, ami által a látási folyamat létrejön, és azt, amit látunk.

55. Egy közvetlenebb megközelítés ebből a megkülönböztetésből indul ki, és a sikeres látást a valós környezethez fűződő kapcsolatként értelmezi.

56. Számára maga a pohár az észlelés tárgya, még akkor is, ha ez a kapcsolat fizikai folyamatokat és a személy képességeit feltételezi.

57. Ezt a nézetet azonban a látszat megkérdőjelezi.

58. Tegyük fel, hogy egy fényvisszaverődés miatt az üvegen megjelenik egy vonal, amelyet az ember eleinte repedésnek vél.

59. Az üveg jelen van, de egyik tulajdonságát félrevezető módon érzékeljük, vagy a látottat tévesen értékeljük.

60. Egy ilyen megtévesztést meg kell különböztetni a hallucinációtól, amelynek során úgy tűnik, hogy egy megfelelő tárgyat észlelünk, noha az nem létezik.

61. Gondolatkísérletként feltételezhetjük, hogy egy személy számára mindkét esetben eleinte nem lehet megkülönböztetni a pohár benyomását.

62. Ekkor a jelenlegi élményének megfigyelése önmagában nem elegendő ahhoz, hogy megállapítsuk, milyen kapcsolat áll fenn valójában a környezettel.

63. A reprezentációs elmélet számára kézenfekvő, hogy ezt a hasonlóságot azonos vagy hasonló ábrázolt tartalmakkal magyarázza.

64. A közvetlen megközelítésnek viszont meg kell magyaráznia, hogyan lehet egy élmény hasonló a sikeres észleléshez anélkül, hogy ugyanazt a kapcsolatot valósítaná meg a tárgyhoz.

65. Ez a kifogás olyan magyarázatot érint, amely a valódi látást kizárólag annak ismerős jellege vagy élénksége alapján kívánja felismerni.

66. A feltételezett hasonlóságból azonban nem következik, hogy még a sikeres esetben is csupán egy belső képet látnánk.

67. Két helyzet egy személy számára azonosnak tűnhet, és mégis eltérő lehet a környezethez fűződő viszonyuk.

68. Ugyanígy a közvetlen megfigyelés sem hagyhatja figyelmen kívül a megtévesztő esetet, mintha annak meggyőző jellege jelentéktelen lenne.

69. Az állítólagos ugrás esetében a személy elfordíthatja a poharat, és ellenőrizheti, hogy a vonal a fénnyel együtt mozog-e.

70. Az ilyen változások lehetővé teszik, hogy a jelenséget további nézőpontokból és a tárgy viselkedésével összehasonlítsuk.

71. Ezek nem nyújtanak olyan általános bizonyítékot, amely minden elképzelhető megtévesztést kizárna, de megmutatják, hogy egy konkrét jelenség hogyan korrigálható.

72. Ez a vizsgálat is az észlelés keretein belül marad, és éppen ezáltal világossá teszi, hogy a tévedhetőség nem egyenlő a világgal való kapcsolat teljes elvesztésével.

73. A képzelettel való összehasonlítás szempontjából ez a korrekciós lehetőség döntő jelentőségű.

74. Egy elképzelt pohár megváltoztatható anélkül, hogy újra találkoznánk vele.

75. Egy ilyen változás emlékezeten, kitaláción vagy döntésen alapulhat, és önmagában még semmit sem mond a pohár jelenlegi állapotáról.

76. Újra megnézve viszont az ember olyan feltételeknek teszi ki magát, amelyeket nem kizárólag a képzelete határoz meg.

77. Az, hogy a várakozások is közrejátszanak, nem szünteti meg ezt a különbséget, ahogyan az sem, hogy egy élénk képzelet pusztán élénksége miatt észleléssé válik.

78. Nyitott kérdés marad, hogy a szellemi tartalmakat leginkább belső reprezentációk, a környezettel való kapcsolatok, vagy e kettő kombinációja révén lehet-e leírni.

79. Egy megalapozott válasznak érthetővé kell tennie, hogy a valódi pohár hogyan változtathatja meg a képet, és hogy a kép hogyan maradhat fenn a pohár nélkül is.

80. A korábban figyelmen kívül hagyott ugrás így a képzelet határát jelöli ki: az, amit az ember a pohárból jelenleg meg tud jeleníteni, még nem minden, amivel a pohár kapcsán találkozhat.

1. Stellen wir uns vor, jemand sitzt vor einem Glas auf dem Küchentisch und betrachtet seinen Rand, den Fuß und den hellen Streifen auf seiner Oberfläche.

2. Dann schließt die Person die Augen und versucht, sich das Glas weiter vorzustellen.

3. Sie kann an seiner Form festhalten, obwohl sie es gerade nicht sieht.

4. Als sie die Augen wieder öffnet und genauer hinschaut, bemerkt sie einen feinen Sprung unterhalb des Randes.

5. In ihrer Vorstellung war dieser Sprung nicht enthalten.

6. Das Glas hat ihrem Bild von ihm etwas hinzugefügt, das sie nicht aus diesem Bild allein gewinnen konnte.

7. Dennoch schienen Sehen und Vorstellen auf denselben Gegenstand gerichtet zu sein.

8. Der Unterschied liegt offenbar nicht einfach darin, worum es geht, sondern auch darin, wie der Gegenstand gegenwärtig ist.

9. Beim Sehen steht das Glas in einer gegenwärtigen Beziehung zu den Sinnen der Person.

10. Licht, das von ihm ins Auge gelangt, gehört zu den körperlichen Bedingungen dieses Vorgangs.

11. Ein solcher Reiz ist jedoch noch nicht dasselbe wie das Erlebnis, ein Glas auf dem Tisch zu sehen.

12. Das Erlebnis wiederum ist vom Urteil zu unterscheiden, das Glas sei unbeschädigt.

13. Im angenommenen Fall könnte die Person dieses Urteil zunächst fällen, ohne den Rand sorgfältig betrachtet zu haben.

14. Sie kann es nach dem erneuten Hinsehen zurücknehmen, während der Gegenstand derselbe bleibt.

15. Ihre Vorstellung des Glases ist noch einmal etwas anderes, denn sie kann weiterbestehen, wenn jemand das Glas währenddessen vom Tisch nimmt.

16. Reiz, Wahrnehmung, Urteil und Vorstellung gehören hier zusammen, dürfen aber nicht als vier Namen für ein und dasselbe behandelt werden.

17. Das Wahrnehmen erschöpft sich deshalb auch nicht darin, bereits Bekanntes wiederzufinden.

18. Wer den Blick über den Rand wandern lässt, eröffnet dem Gegenstand die Möglichkeit, eine Erwartung zu durchkreuzen.

19. Die Wendung ist bildlich gemeint, denn ein Glas verfolgt keine Absicht.

20. Gemeint ist, dass sein tatsächlicher Zustand mitbestimmt, was bei geeigneter Betrachtung sichtbar werden kann.

21. Aufmerksamkeit spielt dabei eine Rolle, weil ein beiläufiger Blick andere Merkmale hervortreten lässt als die gezielte Suche nach einer Beschädigung.

22. Eine Erwartung kann die Suche lenken, etwa wenn die Person nach einem verdächtigen Glitzern den Rand untersucht.

23. Daraus folgt nicht, dass die Erwartung den Sprung erzeugt oder beliebig festlegt, was sich sehen lässt.

24. Zwischen dem Beitrag der wahrnehmenden Person und der Beschaffenheit des wahrgenommenen Gegenstands besteht ein Unterschied, den jede Erklärung des Sehens bewahren muss.

25. Beim Vorstellen verschiebt sich dieses Verhältnis.

26. Die Person kann versuchen, das Glas mit einem blauen Rand oder ohne seinen Fuß vor sich erscheinen zu lassen.

27. Eine solche Veränderung betrifft zunächst ihre Vorstellung und lässt das Glas auf dem Tisch unberührt.

28. Zugleich ist Vorstellen nicht immer ein Vorgang, dessen Einzelheiten sich nach Belieben steuern lassen.

29. Eine Erinnerung kann sich aufdrängen, und ein gewünschtes Bild kann undeutlich bleiben.

30. Auch muss eine Vorstellung nicht sämtliche Einzelheiten enthalten, die eine wirkliche Betrachtung zugänglich machen würde.

31. Wenn die Person sich das Glas unbeschädigt vorstellt, kann dies eine bloße Ausgestaltung sein oder ihre Erinnerung an das zuvor Gesehene wiedergeben.

32. Ob sie damit zusätzlich behauptet, das wirkliche Glas sei unbeschädigt, hängt davon ab, welchen Gebrauch sie von der Vorstellung macht.

33. Hier hilft der Begriff der geistigen Repräsentation, sofern man ihn nicht vorschnell mit einem Bild im Kopf gleichsetzt.

34. Eine Repräsentation ist eine Darstellung mit einem Inhalt, durch den etwas in bestimmter Weise aufgefasst wird.

35. Beim Glas könnte dieser Inhalt etwa seine Gestalt und seine Lage auf dem Tisch betreffen.

36. Die Darstellung kann zutreffen, Merkmale offenlassen oder etwas als vorhanden erscheinen lassen, das tatsächlich fehlt.

37. Die vorgestellte blaue Verzierung muss dabei keine falsche Überzeugung sein, solange sie als frei entworfene Möglichkeit behandelt wird.

38. Der Begriff bezeichnet also nicht schon eine Behauptung über ein kleines Abbild, das irgendwo im Inneren betrachtet wird.

39. Man kann damit zunächst festhalten, was eine Wahrnehmung oder Vorstellung darstellt.

40. Wer darüber hinaus innere Zustände als Träger solcher Inhalte annimmt, macht einen weiteren Schritt, dessen Erklärungskraft eigens zu prüfen ist.

41. Für diesen Schritt spricht, dass Wahrnehmung mehr leisten muss als eine unterschiedslose Aufnahme von Reizen.

42. Das Glas wird als zusammenhängender Gegenstand aufgefasst, obwohl beim Blick von einer Seite nur ein Teil seiner Oberfläche sichtbar ist.

43. Eine Theorie innerer Repräsentationen versucht zu erklären, wie solche Informationen geordnet und für den Umgang mit dem Gegenstand verfügbar werden.

44. Sie kann auch vorsehen, dass ein Zustand das Glas als unbeschädigt darstellt, obwohl es einen Sprung hat.

45. Damit erhält der Irrtum einen bestimmten Ort in der Erklärung: Die Darstellung passt in einer Hinsicht nicht zum Gegenstand.

46. Allerdings muss die Theorie angeben, wodurch der innere Zustand gerade diesen Inhalt erhält.

47. Die bloße Ähnlichkeit mit einem Glas genügt dafür nicht, denn auch zwei wirkliche Gläser können einander gleichen, ohne dass eines das andere darstellt.

48. In Betracht kommen die Entstehung des Zustands im Umgang mit Gläsern, seine Rolle beim Unterscheiden und die Weise, in der weitere Wahrnehmungen ihn verändern.

49. Eine Schwierigkeit entsteht, wenn man sich die innere Darstellung wie ein Gemälde vorstellt, das eine zweite Person im Kopf betrachtet.

50. Dann wäre noch immer zu erklären, wie diese zweite Person das Gemälde wahrnimmt und als Darstellung eines Glases versteht.

51. Ein weiteres inneres Bild würde die Aufgabe nur wiederholen.

52. Eine sorgfältige Repräsentationstheorie braucht deshalb keinen verborgenen Betrachter, sondern muss erklären, wie die Zustände selbst Wahrnehmen und Handeln ermöglichen.

53. Die Annahme innerer Verarbeitung bedeutet auch nicht ohne Weiteres, dass wir beim Sehen ausschließlich innere Gegenstände betrachten.

54. Man kann zwischen dem unterscheiden, wodurch ein Sehvorgang zustande kommt, und dem, was gesehen wird.

55. Eine stärker direkte Auffassung setzt an dieser Unterscheidung an und versteht gelungenes Sehen als Beziehung zur wirklichen Umgebung.

56. Für sie ist das Glas selbst der Gegenstand der Wahrnehmung, auch wenn diese Beziehung körperliche Vorgänge und die Fähigkeiten der Person voraussetzt.

57. Diese Auffassung wird jedoch durch den Schein herausgefordert.

58. Nehmen wir an, ein Lichtreflex lasse am Glas eine Linie erscheinen, die die Person zunächst für einen Sprung hält.

59. Das Glas ist vorhanden, aber eine seiner Eigenschaften wird irreführend wahrgenommen oder das Gesehene wird falsch beurteilt.

60. Eine solche Täuschung ist von einer Halluzination zu unterscheiden, bei der ein entsprechender Gegenstand wahrgenommen zu werden scheint, obwohl er nicht vorhanden ist.

61. Als Gedankenexperiment können wir annehmen, der Eindruck eines Glases sei für eine Person in beiden Fällen zunächst nicht zu unterscheiden.

62. Dann reicht die Betrachtung ihres gegenwärtigen Erlebens allein nicht aus, um festzustellen, welche Beziehung zur Umgebung tatsächlich besteht.

63. Für eine Repräsentationstheorie liegt es nahe, diese Ähnlichkeit durch gleiche oder ähnliche dargestellte Inhalte zu erklären.

64. Eine direkte Auffassung muss dagegen erläutern, wie ein Erlebnis der gelungenen Wahrnehmung gleichen kann, ohne dieselbe Beziehung zum Gegenstand zu verwirklichen.

65. Der Einwand trifft eine Erklärung, die echtes Sehen allein an seiner Vertrautheit oder Lebhaftigkeit erkennen will.

66. Aus der angenommenen Ähnlichkeit folgt aber nicht, dass auch im gelungenen Fall nur ein inneres Bild gesehen wird.

67. Zwei Situationen können sich für eine Person gleichen und dennoch in ihren Beziehungen zur Umgebung verschieden sein.

68. Ebenso wenig darf eine direkte Auffassung den täuschenden Fall einfach übergehen, als sei dessen überzeugender Charakter belanglos.

69. Im Fall des vermeintlichen Sprungs kann die Person das Glas drehen und prüfen, ob die Linie mit dem Licht wandert.

70. Solche Veränderungen ermöglichen es, die Erscheinung mit weiteren Ansichten und mit dem Verhalten des Gegenstands zu vergleichen.

71. Sie liefern keinen allgemeinen Beweis, der jede denkbare Täuschung ausschließt, zeigen aber, wie eine konkrete Erscheinung korrigierbar sein kann.

72. Auch diese Prüfung bleibt Wahrnehmung und macht gerade dadurch deutlich, dass Fehlbarkeit nicht mit einem vollständigen Verlust des Weltbezugs gleichzusetzen ist.

73. Für den Vergleich mit der Vorstellung ist diese Korrigierbarkeit entscheidend.

74. Ein vorgestelltes Glas kann geändert werden, ohne dass eine neue Begegnung mit ihm stattfindet.

75. Eine solche Änderung kann auf Erinnerung, Erfindung oder einem Entschluss beruhen und sagt für sich noch nichts über den jetzigen Zustand des Glases aus.

76. Beim erneuten Hinschauen dagegen setzt sich die Person Bedingungen aus, die ihr Vorstellen nicht allein bestimmt.

77. Dass Erwartungen mitwirken, hebt diesen Unterschied nicht auf, ebenso wenig wie eine lebhafte Vorstellung schon durch ihre Lebhaftigkeit zur Wahrnehmung wird.

78. Offen bleibt, ob geistige Inhalte am besten durch innere Repräsentationen, durch Beziehungen zur Umgebung oder durch eine Verbindung beider beschrieben werden.

79. Eine tragfähige Antwort muss verständlich machen, wie das wirkliche Glas eine Darstellung verändern kann und wie eine Darstellung ohne dieses Glas möglich bleibt.

80. Der zuvor übersehene Sprung markiert damit eine Grenze des Vorstellens: Was die Person von dem Glas gegenwärtig machen kann, ist nicht schon alles, was ihr an ihm begegnen kann.