7.7 Önkép a test, a kultúra és a kapcsolatok között – Selbstverständnis zwischen Körper, Kultur und Beziehungen

1. Képzeljünk el egy nőt, aki mindig önállónak tartotta magát, és egy hosszabb betegség után segítségre szorul a bevásárlásban.

2. Amikor egy barátja beviszi a szatyrokat a konyhájába, a nő megköszöni, és többször is elnézést kér a kellemetlenségért.

3. Számára a látogatás egy kezelhető segítségnyújtás, számára viszont úgy tűnik, hogy ez valamit mond az emberi értékéről.

4. Szívesen intézte a dolgokat egyedül, de időközben rájön, hogy e vágy mögött egy szigorúbb elvárás húzódott meg.

5. Aki önálló – így hangzott eddigi meggyőződése –, az soha nem jelent terhet mások számára.

6. Most azonban a mindennapjai ellentmondanak ennek a meggyőződésnek, annak ellenére, hogy továbbra is sok dologról ő maga dönt.

7. A konfliktus ezért többről szól, mint egy elvesztett képességről.

8. Arra vonatkozik, ahogyan önmagát értelmezi, és ahogyan mások segítségét beilleszti az életébe.

9. Az önértelmezés alatt azt értjük, hogy valaki hogyan értelmezi és hogyan kapcsolja össze saját tulajdonságait, tapasztalatait, kötődéseit és céljait.

10. Ide tartoznak azok a kijelentések, amelyek arról szólnak, mire képes az ember, de azok a elképzelések is, amelyek arról szólnak, mi fontos számára, és mi mellett szeretne kiállni.

11. Az „önálló” jelző ebben az esetben a nő esetében egyrészt képességeinek értékelését, másrészt egy elismerésre méltó élet mércéjét is magában foglalja.

12. Ez a kettő széteshet, ha egy képesség gyengül, a mérce viszont változatlan marad.

13. Az önleírás nem azonos a leírt személlyel.

14. A nőnek vannak vágyai, emlékei és kapcsolatai, amelyek nem jelennek meg ebben az egy szóban.

15. Még a barátja által róla alkotott vélemény is – miszerint ő olyan ember, aki nem szívesen fogad el segítséget – csupán egy részletet ragad meg.

16. Lehetnek eltérések aközött, amit ő magáról mond, mások ítélete és a tényleges élete között, amelyek felülvizsgálatot igényelnek.

17. Egy ilyen vizsgálat nem feltétlenül a fogalmak átgondolásával kezdődik, hanem fizikai élmény is kiválthatja.

18. A nő a szupermarket előtt áll, és rájön, hogy a teli táskákkal való visszaút meghaladja az erejét.

19. Régen ez az út a nap természetes része volt; most viszont meg kell terveznie, és talán meg is kell szakítania.

20. Testével itt nem csupán tárgyként találkozik, amelynek állapotát kívülről lehet leírni.

21. Erőnléte, mozdulatai és érzései révén úgy éli meg a környezetet, mint valamit, amit leküzdhet, élvezhet vagy elkerülhet.

22. Az, hogy mi áll a rendelkezésére, abban is megmutatkozik, hogy gond nélkül felmegy-e a lépcsőn, vagy már a lépcső alján ülőhelyet keres.

23. Ezért a test változása átalakíthatja a megszokott helyek és tevékenységek jelentését.

24. Ezzel megváltoztatja az önértelmezés alkalmait, anélkül, hogy előre meghatározná, milyen ítéletet kell a nőnek magáról hoznia.

25. Az, hogy nem tudja cipelni a bevásárlószacskókat, a feltételezett körülmények között fizikai képességeinek egyik korlátja.

26. Ebből azonban nem következik, hogy emiatt kevésbé tiszteletre méltó embernek tartja magát.

27. Ehhez a következtetéshez szükség van arra a további feltételezésre, hogy egy ember értéke attól függ, mennyire kevés segítségre szorul.

28. Éppen ezt a feltételezést lehet ellenőrizni anélkül, hogy a fizikai korlátot vitatnánk.

29. A nő egyébként is boldogulhatna egy bevásárlókocsival, és ezáltal rájöhetne, hogy képességei a test és a segédeszköz közötti kapcsolattól függenek.

30. Ha azonban már az út is túl megterhelő lenne, a kocsi önmagában nem oldaná meg a problémát.

31. Sem minden korlátozás nincs megváltoztathatatlanul a testbe beépítve, sem minden nehézség nem kizárólag mások értékelése révén keletkezik.

32. A megfelelő önleírásnak meg kell különböztetnie, hogy mi okoz jelenleg nehézséget, mely körülmények könnyítik meg azt, és milyen értékelés társul hozzá.

33. A nő nem egyedül találta ki azokat a szavakat, amelyekkel ez a megkülönböztetés sikerül.

34. A kultúra alatt itt a közös értelmezéseket, szokásokat és elvárásokat értjük, amelyek révén az emberek megtanulják leírni az életüket.

35. A családjában különösen nagyra értékelték azt a dicséretet, hogy valaki segítség nélkül boldogul.

36. Talán egyúttal azt is értékelték, ha valaki másokért volt ott, anélkül, hogy valaha is kifejezetten megkérdezte volna, ki fogadhat el támogatást.

37. Egy ilyen feszültség megmagyarázhatná, miért nyújt szívesen segítséget, és mégis szégyelli, ha maga kéri azt.

38. Ez a lehetséges eredet magyarázza meggyőződését, de sem annak helyességét, sem helytelenségét nem bizonyítja.

39. Az átvett mércék ésszerűek lehetnek, a megszokott mércék pedig eltakarhatják a jogos tapasztalatokat.

40. Döntő fontosságú, hogy az értékelés indokai akkor is megállják-e a helyüket, ha a nő azokat megváltozott helyzetére és más emberekre alkalmazza.

41. Ebben rejlik az önrendelkezést hangsúlyozó nézőpont ereje.

42. Senkinek sem kell minden szerepet és elvárást kötelezőnek tekintenie csak azért, mert azok a saját neveltetéséhez tartoznak.

43. A nő elfogadhatja azt az igényt, hogy saját döntéseket hozzon, és egyúttal elutasíthatja azt a követelést, hogy mindent támogatás nélkül intézzen el.

44. Ezzel nem utasítja el eddigi egész életét, hanem megkülönböztet két jelentést, amelyeket eddig az „önálló” szóban egybeforrasztott.

45. Korábban is képes volt egyedül elintézni a teendőit, mert mások biztosították az árukat, karbantartották az utakat, és átadták neki a szükséges készségeket.

46. Ez nem teszi jelentéktelenné a saját bevásárlás és a személyes segítség közötti különbséget.

47. Ugyanakkor rámutat arra, hogy a teljes függetlenség más és sokkal erőteljesebb igény, mint az a képesség, hogy bizonyos ügyeket önállóan intézzen.

48. Az önrendelkezésnek ezért nem kell feltétlenül azt követelnie, hogy a saját élet feltételeit egyedül teremtsük meg.

49. Ennek ellenére a nő felhozhatná azt az ellenérvet, hogy ez a megkülönböztetés szépíti a helyzetét.

50. Neki nem csupán egy ésszerűtlen elvárásról van szó, hanem egy megszokott tevékenység és az azzal járó öröm valódi elvesztéséről.

51. Ez a kifogás minden olyan értelmezésre vonatkozik, amely jobb kifejezéssel próbálja elhárítani a nő gyászát vagy haragját.

52. Valamit egyedül tudni önmagában is értéket képviselhet, még akkor is, ha emiatt senki sem ér többet emberként.

53. A nő hiányolhatja a korábbi bevásárlást anélkül, hogy a segítségnyújtást megalázónak kellene tekintenie.

54. Ezzel szemben az elvesztett képességet nem lehet úgy helyreállítani, hogy a függőséget kedvesebb szavakkal írjuk le.

55. Egy új önértelmezés akkor meggyőzőbb, ha pontosan megnevezi a veszteséget, és annak jelentőségét nem terjeszti ki az egész életre.

56. Megváltoztathatja önmagáról alkotott ítéletét, miközben a terhelés és a javulás iránti vágy továbbra is fennáll.

57. Hogy ez a változás milyen mértékben sikerül, attól is függ, hogyan bánnak egymással a résztvevők.

58. Tegyük fel, hogy a barát megkérdezi, mire van szüksége, és elfogadja a döntését, hogy egy részét maga intézi el.

59. Ebben a kapcsolatban megtapasztalhatja, hogy a támogatás és a saját véleménynyilvánítás összeegyeztethető.

60. Ha viszont a barátja kérdezés nélkül válogatná át a készleteit, és ésszerűtlennek minősítené a kívánságait, ugyanaz a segítség más jelentést nyerne.

61. A nő védekezése ekkor egy tényleges megvetésre reagálna, és nem csupán egy elavult önképhez való ragaszkodás lenne.

62. Az önkép kapcsolati megközelítése azokat a kapcsolatokat hangsúlyozza, amelyekben az emberek képesnek, kívánatosnak, zavarónak vagy komolyan vettnek érzik magukat.

63. Mások tehát nem kizárólag kifejezett ítéletekkel formálják az egyén önképét, hanem azzal is, hogy milyen válaszokra és döntésekre tartják képesnek őt.

64. Az ő jóváhagyásuk azonban nem bizonyíték arra, hogy egy önleírás helytálló, éppúgy, mint az elutasításuk sem cáfolja azt.

65. Itt merül fel egy alapvető kifogás azzal a gondolattal szemben, hogy a saját önkép kritikai vizsgálatnak vethető alá.

66. Ha már a vizsgálat fogalmait is másoktól tanultuk, és a saját ítéletünkbe vetett bizalom is mások által alakul, akkor minden korrekció csupán egy újabb idegen befolyásnak tűnik.

67. Az önállóság ilyenkor csupán azt jelentené, hogy egy személy nem veszi észre környezete hatását.

68. Ez a kifogás azonban azt feltételezi, hogy a saját ítéletnek olyan előfeltételekből kell származnia, amelyek kialakításában senki más nem vett részt.

69. Ez a követelmény szigorúbb, mint az, hogy megértsük az indokokat, azokat egymással mérlegeljük, és adott esetben elutasítsuk a leírást.

70. A nő a megtanult kölcsönösség gondolatával vizsgálhatja meg, miért engedélyezi másoknak a segítséget, magát viszont kizárja belőle.

71. Az, hogy nem ő találta ki ezt a gondolatot, nem dönti el, hogy az feltár-e ellentmondást eddigi értékelésében.

72. A kritikus önátvétel itt azt jelenti, hogy megalapozottan állást foglal az átvett elképzelésekkel kapcsolatban, és ezáltal saját mércéjeként megerősíti vagy megváltoztatja azokat.

73. Egy ilyen vizsgálat megváltoztathatja azt a narratívát is, amellyel a nő összeköti múltját és jelenét.

74. Korábbi segítségnyújtásai nem feltétlenül kell, hogy továbbra is annak bizonyítékaként szolgáljanak, hogy neki mindig az erősnek kellett lennie.

75. Ugyanígy azt is mutathatják, hogy a kapcsolatok fontosak voltak számára, és a támogatás már korábban is része volt az életének.

76. Ezt az értelmezést a tényleges eseményekhez kell mérni, és nem szabad, hogy a konfliktusok vagy a hiányzó segítség utólag eltűnjön.

77. Életének nincs szüksége egy hiánytalan történetre sem, amelyben minden élmény ugyanazt a jelentést kapja.

78. Jelenleg bizonytalan lehet abban, hogy melyik leírás illik rá, és ennek ellenére felismerheti az egyes téves következtetéseket.

79. Ha a barátja a következő látogatáskor leteszi a táskákat, ő továbbra is sajnálhatja, hogy nem ő maga vitte őket, és egyúttal dönthet a hűtőszekrény tartalmáról is.

80. Ezen a csekély különbségen látszik, mire képes egy fenntartható önértelmezés: meghagyja a fizikai határt, anélkül, hogy a határra bízná a személyről alkotott ítéletet.

1. Stellen wir uns eine Frau vor, die sich immer als selbstständig beschrieben hat und nach einer längeren Erkrankung Hilfe beim Einkaufen braucht.

2. Als ein Freund die Taschen in ihre Küche trägt, bedankt sie sich und entschuldigt sich gleich mehrmals für die Umstände.

3. Für ihn ist der Besuch eine überschaubare Hilfeleistung, für sie scheint er etwas über ihren Wert als Mensch zu sagen.

4. Sie hatte gern Dinge allein erledigt, aber inzwischen merkt sie, dass hinter diesem Wunsch eine strengere Forderung stand.

5. Wer selbstständig ist, so ihre bisherige Überzeugung, fällt anderen niemals zur Last.

6. Nun widerspricht ihr Alltag dieser Überzeugung, obwohl sie weiterhin über vieles selbst entscheidet.

7. Der Konflikt betrifft deshalb mehr als eine verlorene Fähigkeit.

8. Er betrifft die Weise, in der sie sich selbst versteht und die Hilfe anderer in ihr Leben einordnet.

9. Mit Selbstverständnis ist gemeint, wie jemand eigene Eigenschaften, Erfahrungen, Bindungen und Ziele deutet und miteinander verbindet.

10. Dazu gehören Aussagen darüber, was man kann, aber auch Vorstellungen davon, was einem wichtig ist und wofür man stehen möchte.

11. Die Beschreibung als selbstständig enthält im Fall der Frau sowohl eine Einschätzung ihrer Fähigkeiten als auch einen Maßstab für ein anerkennenswertes Leben.

12. Beides kann auseinanderfallen, wenn eine Fähigkeit nachlässt, der Maßstab jedoch unverändert bleibt.

13. Eine Selbstbeschreibung ist dabei nicht mit der beschriebenen Person gleichzusetzen.

14. Die Frau hat Wünsche, Erinnerungen und Beziehungen, die in dem einen Wort nicht vorkommen.

15. Auch die Zuschreibung ihres Freundes, sie sei jemand, der sich ungern helfen lasse, erfasst nur einen Ausschnitt.

16. Zwischen dem, was sie über sich sagt, dem Urteil anderer und ihrem tatsächlichen Leben können Unterschiede bestehen, die eine Überprüfung verlangen.

17. Eine solche Überprüfung beginnt nicht notwendig mit Nachdenken über Begriffe, sondern kann durch eine körperliche Erfahrung angestoßen werden.

18. Die Frau steht vor dem Supermarkt und merkt, dass der Rückweg mit vollen Taschen ihre Kräfte übersteigt.

19. Früher war dieser Weg ein beiläufiger Teil des Tages; nun muss sie ihn planen und vielleicht abbrechen.

20. Ihr Körper begegnet ihr hier nicht bloß als ein Gegenstand, dessen Zustand sich von außen beschreiben lässt.

21. Durch ihre Kräfte, Bewegungen und Empfindungen erlebt sie die Umgebung als etwas, das sie bewältigen, genießen oder meiden kann.

22. Was ihr offensteht, zeigt sich auch darin, ob sie eine Treppe ohne Sorge hinaufgeht oder schon am Fuß nach einer Sitzgelegenheit sucht.

23. Deshalb kann eine Veränderung des Körpers die Bedeutung vertrauter Orte und Tätigkeiten verschieben.

24. Sie verändert damit Anlässe der Selbstdeutung, ohne bereits festzulegen, welches Urteil die Frau über sich fällen muss.

25. Dass sie die Einkaufstaschen nicht tragen kann, ist unter den angenommenen Bedingungen eine Grenze ihrer körperlichen Fähigkeit.

26. Dass sie sich deswegen für einen weniger achtenswerten Menschen hält, folgt daraus nicht.

27. Für diesen Schluss braucht es die zusätzliche Annahme, der Wert eines Menschen hänge daran, wie wenig Unterstützung er benötigt.

28. Gerade diese Annahme lässt sich prüfen, ohne die körperliche Grenze zu bestreiten.

29. Die Frau könnte außerdem mit einem Einkaufswagen zurechtkommen und dadurch entdecken, dass ihr Können von der Verbindung zwischen Körper und Hilfsmittel abhängt.

30. Wäre jedoch schon der Weg zu anstrengend, würde der Wagen allein das Problem nicht lösen.

31. Weder ist jede Einschränkung unveränderlich im Körper festgelegt, noch entsteht jede Schwierigkeit erst durch die Bewertung anderer.

32. Eine angemessene Selbstbeschreibung muss unterscheiden, was gegenwärtig schwerfällt, welche Bedingungen es erleichtern und welche Wertung man damit verbindet.

33. Die Worte, in denen diese Unterscheidung gelingt, hat die Frau nicht allein erfunden.

34. Mit Kultur sind hier geteilte Deutungen, Gewohnheiten und Erwartungen gemeint, durch die Menschen lernen, ihr Leben zu beschreiben.

35. In ihrer Familie könnte das Lob, jemand komme ohne Hilfe zurecht, besonders viel gegolten haben.

36. Vielleicht wurde zugleich geschätzt, für andere da zu sein, ohne jemals ausdrücklich zu fragen, wer dann Unterstützung annehmen darf.

37. Eine solche Spannung würde erklären, warum sie Hilfe gern leistet und sich doch schämt, selbst darum zu bitten.

38. Diese mögliche Herkunft erklärt ihre Überzeugung, beweist aber weder deren Richtigkeit noch deren Unrichtigkeit.

39. Übernommene Maßstäbe können vernünftig sein, und vertraute Maßstäbe können berechtigte Erfahrungen verdecken.

40. Entscheidend ist, ob die Gründe für eine Wertung auch dann tragen, wenn die Frau sie auf ihre veränderte Lage und auf andere Menschen anwendet.

41. Darin liegt die Stärke einer Sicht, die Selbstbestimmung betont.

42. Niemand muss jede Rolle und Erwartung als verbindlich anerkennen, nur weil sie zur eigenen Erziehung gehört.

43. Die Frau kann das Anliegen, eigene Entscheidungen zu treffen, bejahen und zugleich die Forderung zurückweisen, alles ohne Unterstützung zu erledigen.

44. Damit verwirft sie nicht ihr ganzes bisheriges Leben, sondern unterscheidet zwei Bedeutungen, die sie bislang im Wort selbstständig verbunden hatte.

45. Auch früher konnte sie Besorgungen allein erledigen, weil andere Menschen Waren bereitstellten, Wege unterhielten und ihr Fähigkeiten vermittelt hatten.

46. Das macht den Unterschied zwischen eigenem Einkaufen und persönlicher Hilfe nicht bedeutungslos.

47. Es zeigt jedoch, dass völlige Unabhängigkeit ein anderer und viel stärkerer Anspruch ist als die Fähigkeit, bestimmte Angelegenheiten selbst zu regeln.

48. Selbstbestimmung muss deshalb nicht verlangen, die Bedingungen des eigenen Lebens allein hervorzubringen.

49. Dennoch könnte die Frau einwenden, diese Unterscheidung beschönige ihre Lage.

50. Ihr gehe es nicht nur um eine unvernünftige Erwartung, sondern um den wirklichen Verlust einer vertrauten Tätigkeit und der damit verbundenen Freude.

51. Dieser Einwand trifft jede Deutung, die ihr Trauer oder Ärger mit einem besseren Begriff ausreden möchte.

52. Etwas allein zu können, kann einen eigenen Wert haben, auch wenn niemand deshalb als Mensch mehr wert ist.

53. Die Frau darf das frühere Einkaufen vermissen, ohne Hilfe als erniedrigend beurteilen zu müssen.

54. Umgekehrt lässt sich die verlorene Fähigkeit nicht dadurch wiederherstellen, dass sie Abhängigkeit freundlicher beschreibt.

55. Eine neue Selbstdeutung ist überzeugender, wenn sie den Verlust genau benennt und dessen Bedeutung nicht auf das gesamte Leben ausdehnt.

56. Sie kann ihr Urteil über sich ändern, während die Belastung und der Wunsch nach Besserung fortbestehen.

57. Wie weit diese Änderung gelingt, hängt auch davon ab, wie die Beteiligten miteinander umgehen.

58. Nehmen wir an, der Freund fragt, welche Einkäufe sie braucht, und akzeptiert ihre Entscheidung, einen Teil selbst zu erledigen.

59. In dieser Beziehung kann sie erleben, dass Unterstützung und eigene Stellungnahme zusammenpassen.

60. Würde er dagegen ungefragt ihre Vorräte aussortieren und ihre Wünsche als unvernünftig abtun, erhielte dieselbe Hilfe eine andere Bedeutung.

61. Ihre Abwehr könnte dann auf eine tatsächliche Missachtung reagieren und wäre nicht einfach ein Festhalten an einem überholten Selbstbild.

62. Eine relationale Sicht des Selbstverständnisses betont solche Beziehungen, in denen Menschen sich als fähig, erwünscht, störend oder ernst genommen erfahren.

63. Andere prägen das eigene Selbstbild also nicht ausschließlich durch ausdrückliche Urteile, sondern auch dadurch, welche Antworten und Entscheidungen sie einem zutrauen.

64. Ihre Zustimmung ist dennoch kein Beweis dafür, dass eine Selbstbeschreibung stimmt, ebenso wenig wie ihre Ablehnung deren Widerlegung ist.

65. Hier entsteht ein grundsätzlicher Einwand gegen die Vorstellung, das eigene Selbstverständnis lasse sich kritisch prüfen.

66. Wenn schon die Begriffe der Prüfung gelernt sind und das Vertrauen in das eigene Urteil durch andere mitgeprägt wird, scheint jede Korrektur nur eine weitere fremde Prägung zu sein.

67. Eigenständigkeit würde dann bloß bedeuten, dass eine Person den Einfluss ihrer Umgebung nicht bemerkt.

68. Der Einwand setzt allerdings voraus, ein eigenes Urteil müsse aus Voraussetzungen entstehen, an denen niemand sonst beteiligt war.

69. Diese Forderung ist stärker als die Forderung, Gründe zu verstehen, gegeneinander abzuwägen und eine Beschreibung gegebenenfalls zurückzuweisen.

70. Die Frau kann mit dem erlernten Gedanken der Gegenseitigkeit prüfen, weshalb sie anderen Hilfe zugesteht, sich selbst aber davon ausschließt.

71. Dass sie diesen Gedanken nicht erfunden hat, entscheidet nicht darüber, ob er einen Widerspruch in ihrer bisherigen Wertung sichtbar macht.

72. Kritische Selbstaneignung bedeutet hier, zu übernommenen Vorstellungen begründet Stellung zu nehmen und sie dadurch als eigene Maßstäbe zu bestätigen oder zu verändern.

73. Eine solche Prüfung kann auch die Erzählung verändern, mit der die Frau ihre Vergangenheit und Gegenwart verbindet.

74. Ihre früheren Hilfeleistungen müssen nicht länger als Belege dafür gelten, dass sie immer die Starke sein sollte.

75. Sie können ebenso zeigen, dass Beziehungen ihr wichtig waren und Unterstützung bereits zu ihrem Leben gehörte.

76. Diese Lesart muss sich an dem messen lassen, was tatsächlich geschehen ist, und darf Konflikte oder fehlende Hilfe nicht nachträglich verschwinden lassen.

77. Auch braucht ihr Leben keine lückenlose Geschichte, in der jede Erfahrung denselben Sinn erhält.

78. Sie kann gegenwärtig unsicher sein, welche Beschreibung passt, und trotzdem einzelne falsche Schlüsse erkennen.

79. Wenn der Freund beim nächsten Besuch die Taschen abstellt, kann sie weiterhin bedauern, dass sie sie nicht selbst getragen hat, und zugleich über den Inhalt ihres Kühlschranks entscheiden.

80. An diesem begrenzten Unterschied zeigt sich, was eine tragfähige Selbstdeutung leisten kann: Sie lässt die körperliche Grenze bestehen, ohne der Grenze allein das Urteil über die Person zu überlassen.