11.3 Szabadság: védelem a beavatkozásokkal szemben és az önrendelkezés lehetősége – Freiheit: Schutz vor Eingriffen und Möglichkeit zur Selbstbestimmung

1. Képzeljünk el egy várost, ahol minden csoport bejelenthet nyilvános gyűlést.

2. Egy polgári kezdeményezés rendelkezik pénzzel, irodával és olyan tagokkal, akik ismerik a bejelentkezési eljárásokat.

3. Egy másik csoport egy intézmény bezárása ellen szeretne tiltakozni, de sem a megkövetelt költségeket nem tudja fedezni, sem a felajánlott gyűléshelyet nem tudja jól megközelíteni.

4. A közigazgatás rámutat, hogy mindkettőre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, és egyik csoportnak sem tiltják meg a felszólalást.

5. A második csoport ezt nem vitatja, de gyűlése ennek ellenére nem jön létre.

6. Nyilvánvalóan előfordulhat, hogy egy cselekvés engedélyezett, anélkül hogy azok számára, akik végrehajtani szeretnék, ténylegesen elérhető lenne.

7. Hogy ezek az emberek szabadok-e, ezért attól is függ, hogy mit értünk szabadság alatt.

8. Először is sok érv szól amellett, hogy a szabadságot a külső beavatkozásoktól való védelem alapján mérjük.

9. Aki fenyegetések, tilalmak vagy erőszak révén nem hajthat végre egy cselekményt, az elveszíti azt a mozgásteret, amelyről saját belátása szerint rendelkezhetne.

10. Egy ilyen felfogást gyakran negatív szabadságnak neveznek, mert a beavatkozások hiányát veszi alapul.

11. A „negatív” szó itt nem jelent leértékelést.

12. A figyelmet arra a határra irányítja, amelyet másoknak tiszteletben kell tartaniuk a saját döntéseinkkel szemben.

13. A gyülekezés esetében ez a határ megsérülne, ha a hatóság kizárólag a kényelmetlen követelések miatt tiltaná meg a tüntetést.

14. A politikai ellenfeleik részéről érkező támadás is olyan beavatkozás lenne, amelytől egy szabad társadalmi rendnek meg kellene védenie a gyülekezőket.

15. Ennek a védelemnek van egy oka, amely túlmutat az egyes gyülekezéseken.

16. Az emberek különböző célokat követnek, és ésszerűen vitathatják, melyik életmód a jó.

17. Ha az állami rend minden esetben előírhatná számukra az állítólag legjobb döntést, saját döntésük csak ott lenne mérvadó, ahol az egybeesik az előírással.

18. Az önrendelkezés viszont olyan biztosított teret igényel, amelyben az emberek kiválaszthatják, megvizsgálhatják és módosíthatják terveiket.

19. Ehhez az is hozzátartozik, hogy elutasíthassanak lehetőségeket, vagy olyan döntéseket hozhassanak, amelyeket mások bölcstelennek tartanak.

20. Az a hatóság, amely csak a kívánatos tiltakozásokat engedélyezi, nem védi ezt a teret.

21. A saját döntést engedélyré alakítja, amely a döntés tartalmától függ.

22. A tilalom hiánya azonban nem szünteti meg minden akadályt.

23. Ha senki sem állítja meg a második csoportot, de nekik hiányoznak a szükséges eszközök, akkor kudarcuk még nem azonos azzal a folyamattal, mint egy állami tiltás.

24. A megkülönböztetés azért fontos, mert láthatóvá teszi a különböző okokat, és ezzel együtt a különböző válaszokat is.

25. A tiltás ellen annak feloldása segít, egy elérhetetlen hely ellen pedig esetleg egy másik hozzáférési út.

26. Aki kizárólag a beavatkozásokra figyel, az ezért helyesen állapíthatja meg, hogy nincs tilalom, és mégis elnézhet valami döntő fontosságút.

27. A nyilvánosan biztosított cselekvési mozgástér az érintettek számára használhatatlan marad.

28. Ez okot ad arra, hogy a politikai szabadságot a tényleges cselekvőképesség szempontjából is megvizsgáljuk.

29. A cselekvési képesség itt azt jelenti, hogy egy tervet a megadott feltételek mellett egyáltalán megvalósítani lehessen.

30. Ehhez ismeretekre, hozzáférhető eszközökre, időre és anyagi forrásokra lehet szükség.

31. Ezek nem garantálják a sikert, hiszen még egy jól előkészített gyűlés is kevés figyelmet kaphat.

32. A politikai tevékenység szabadsága nem azonos azzal a joggal, hogy saját követeléseinket érvényesítsük.

33. Hasonlóképpen a gyakorolható szabadság nem követeli meg, hogy minden ember számára minden elképzelhető terv megvalósítható legyen.

34. A példában inkább arról van szó, hogy egy alapvető politikai lehetőség bizonyos emberek számára elkerülhető hozzáférési akadályok miatt gyakorlatilag meghiúsul-e.

35. Ha a város elérhető helyszínt biztosít és érthetővé teszi a bejelentkezési eljárást, akkor kiterjesztheti ezt a mozgásteret anélkül, hogy elvenné a tüntetők céljait.

36. Az önrendelkezésre irányuló szabadságfelfogást gyakran pozitív szabadságnak nevezik.

37. A középpontban az a kérdés áll, hogy az emberek milyen mértékben tudják maguk határozni cselekedeteiket.

38. A ténylegesen kihasználható lehetőségek hozzájárulnak ehhez, de még nem jelentik az önrendelkezés egészét.

39. Egy csoport kaphatna pénzt és helyiségeket, ugyanakkor kötelezhetnék arra, hogy követeléseit a közigazgatás jóváhagyására terjessze.

40. Ekkor ugyan megkapná a megvalósításhoz szükséges eszközöket, de elveszítené a döntési jogot arról, mire fordíthatja ezeket az eszközöket.

41. Előfordulhat az is, hogy egy személy számos lehetőséggel rendelkezik, de saját kívánságait alig tudja felmérni vagy megváltoztatni.

42. A politikai intézmények támogathatják az ilyen képességeket például hozzáférhető oktatás révén, de nem hozhatnak helyette saját döntést.

43. Pontosan ezen a ponton válik komollyá a gondnokságtól való félelem.

44. Tegyük fel, hogy a közigazgatás a tervezett tiltakozást reménytelennek tartja, és helyette csak egy olyan rendezvényt finanszíroz, amelynek célját maga választja ki.

45. Kifejtheti, hogy a csoportot így hatékonyabban képviseli, és ezért végső soron szabadabbá teszi.

46. Ezzel az indoklással azonban a hatóság egyúttal meghatározza, hogy az érintettek számára melyik cél legyen érvényes.

47. Paternalisztikusnak nevezzük azt a fajta felügyeletet, amelyben az idegen döntéseket az érintettek állítólagos javával indokolják.

48. Az, hogy egy segítség jó szándékú, még nem ad választ arra, hogy tiszteletben tartja-e az érintettek saját döntését.

49. A szabadság előmozdítását ezért annak alapján kell megvizsgálni, hogy az emberek a segítség révén saját terveiket követhetik-e, és ellentmondhatnak-e a javasolt segítségnek.

50. Még egy tartalmilag visszafogott közigazgatás is fenntarthat azonban további függőséget.

51. Képzeljük el, hogy egy illetékes tisztviselő érthető kritériumok nélkül bármikor eldöntheti, melyik csoportnak adja át a helyet.

52. Eddig minden jelentkezést elfogadott, és barátságosan viselkedett a kérelmezőkkel.

53. Ennek ellenére számolniuk kell azzal, hogy akár egy személyes rosszindulat is megakadályozhatja következő gyűlésüket.

54. Aki ezért óvatosságból visszafogja kritikáját, másfajta viszonyban él a hatósággal, mint az, akinek biztosított joga van.

55. A szabadság, mint az uralom hiánya, azt jelenti, hogy védve vagyunk attól, hogy mások ellenőrizhetetlen döntéshozatali hatalmának kiszolgáltatottjai legyünk.

56. Tárgya nem csupán a már megtörtént beavatkozás, hanem egy olyan hatalom is, amelynek jóindulatú gyakorlására továbbra is szorulunk.

57. Ezért nem minden hatósági hatáskör jelenti már önmagában az uralmat.

58. Ha több csoport is ugyanazt a helyet akarja egyszerre használni, kötelező érvényű döntésre lesz szükség.

59. Döntő fontosságú, hogy a döntés indokolható szabályokhoz kötődik-e, és hatékonyan ellenőrizhető-e.

60. Az önkényesség itt nem csupán változékony szeszélyeket jelent, hanem olyan hatalmat, amely kikerül a kötelező érvényű mércék és az érintettek általi ellenőrzés alól.

61. Egy tisztviselő mindig ugyanúgy dönthet, és mégis önkényesen járhat el, ha kizárólag személyes akarata adja a döntő lökést.

62. Az egyértelmű kritériumok és az elutasítás felülvizsgálatára nyílt lehetőség megváltoztatják ezt a viszonyt.

63. Ezek a jóindulat iránti kérés helyett egy olyan jogot teremtenek, amelyet a csoport érvényesíthet.

64. Ez azonban még nem dönti el, hogy egy város milyen intézkedéseket tegyen.

65. Egy ingyenes, jól megközelíthető gyülekezési helyet fenn kell tartani, és finanszírozása olyan adókat igényelhet, amelyek mások mozgásterét szűkítik.

66. Aki ezért fizetnie kell, joggal követelheti, hogy ezt a beavatkozást is indokolják.

67. A tüntetők által elnyert szabadságra való hivatkozás nem szünteti meg a fizetők korlátozását.

68. Fordítva: egy ilyen korlátozásból nem következik, hogy a hely biztosítása már csak emiatt is megengedhetetlen lenne.

69. Szabadsághoz való jogok állnak egymással szemben, amelyek súlyát nem lehet úgy meghatározni, hogy csak az egyikük tarthatja meg ezt a nevet.

70. Az értékelés szempontjából az a döntő, hogy az intézkedés mely konkrét akadályt szüntet meg, és ehhez milyen beavatkozást igényel.

71. Egy érthető bejelentés csekély erőfeszítéssel segíthet, míg a tetszőlegesen költséges rendezvények finanszírozása lényegesen messzebb menne.

72. Az arányosság elve megköveteli, hogy a célzott védelmet, az intézkedés alkalmasságát, a kevésbé terhelő lehetőségeket és a fennmaradó terhelés elfogadhatóságát együttesen vizsgáljuk.

73. Ennek során az is számít, hogy a támogatás érthető kritériumok alapján elérhető-e, vagy kiválasztott csoportokat személyes kedvezményektől teszi függővé.

74. A használati szabályok biztosíthatják a szabadságot, ha megakadályozzák az erőszakos zavargásokat, és különböző csoportok számára megbízható hozzáférést tesznek lehetővé.

75. Ugyanezek a szabályok megkérdőjelezhetővé válnak, ha pusztán egy állítólagos zavargásveszély elegendő ahhoz, hogy minden nemkívánatos gyülekezést kizárjanak.

76. A város így védheti a cselekvési mozgásteret, és egyúttal új akadályokat vagy függőségeket is teremthet.

77. Egy használható tér sem a tilalmakkal szembeni védelmet, sem az önkényes elutasítás megtámadásának lehetőségét nem helyettesíti.

78. Fordítva: egy biztosított jog még nem jelent elérhető helyet, sem eszközöket annak használatához.

79. Hogy mely biztosíték hiányzik az egyes esetekben, és mely terhek indokolják azok megteremtését, továbbra is indoklást igénylő kérdés marad.

80. A második csoport számára a szabadság ígérete csak akkor nyer kézzelfogható tartalmat, ha saját döntésük alapján olyan helyre vihetik tiltakozásukat, amelyhez való hozzáférés nem bukik meg sem az eszközök hiánya, sem egy tisztviselő jóindulata miatt.

1. Stellen wir uns eine Stadt vor, in der jede Gruppe eine öffentliche Versammlung anmelden darf.

2. Eine Bürgerinitiative verfügt über Geld, ein Büro und Mitglieder, die sich mit den Anmeldewegen auskennen.

3. Eine andere Gruppe möchte gegen die Schließung einer Einrichtung protestieren, kann aber weder die verlangten Kosten tragen noch den angebotenen Versammlungsort gut erreichen.

4. Die Verwaltung verweist darauf, dass für beide dieselben Regeln gelten und keiner Gruppe das Wort verboten wird.

5. Die zweite Gruppe bestreitet das nicht, doch ihre Versammlung kommt trotzdem nicht zustande.

6. Offenbar kann eine Handlung erlaubt sein, ohne den Menschen, die sie ausführen wollen, tatsächlich offen zu stehen.

7. Ob diese Menschen frei sind, hängt deshalb auch davon ab, was wir mit Freiheit meinen.

8. Zunächst spricht viel dafür, Freiheit am Schutz vor fremden Eingriffen zu messen.

9. Wer durch Drohungen, Verbote oder Gewalt von einer Handlung abgehalten wird, verliert einen Spielraum, über den er selbst verfügen könnte.

10. Eine solche Auffassung wird häufig als negative Freiheit bezeichnet, weil sie nach der Abwesenheit von Eingriffen fragt.

11. Das Wort negativ bedeutet hier keine Abwertung.

12. Es lenkt den Blick auf die Grenze, die andere gegenüber den eigenen Entscheidungen respektieren sollen.

13. Im Versammlungsfall würde diese Grenze verletzt, wenn die Verwaltung den Protest allein wegen seiner unbequemen Forderungen untersagte.

14. Auch ein Angriff durch politische Gegner wäre ein Eingriff, vor dem eine freiheitliche Ordnung die Versammelten schützen müsste.

15. Dieser Schutz hat einen Grund, der über die einzelne Versammlung hinausreicht.

16. Menschen verfolgen unterschiedliche Ziele und können vernünftig darüber streiten, welche Lebensweise gut ist.

17. Dürfte die staatliche Ordnung ihnen jeweils die angeblich beste Entscheidung vorschreiben, bliebe ihr eigener Entschluss nur dort maßgeblich, wo er mit der Vorgabe übereinstimmt.

18. Selbstbestimmung verlangt dagegen einen gesicherten Raum, in dem Menschen ihre Vorhaben wählen, prüfen und verändern können.

19. Dazu gehört auch, dass sie Möglichkeiten ausschlagen oder Entscheidungen treffen dürfen, die andere für unklug halten.

20. Eine Behörde, die nur erwünschte Proteste zulässt, schützt diesen Raum nicht.

21. Sie macht aus einer eigenen Entscheidung eine Erlaubnis, die vom Inhalt der Entscheidung abhängt.

22. Allerdings beseitigt die Abwesenheit eines Verbots nicht jedes Hindernis.

23. Wenn niemand die zweite Gruppe aufhält, ihr aber die nötigen Mittel fehlen, ist ihr Scheitern noch nicht derselbe Vorgang wie eine staatliche Untersagung.

24. Die Unterscheidung ist wichtig, weil sie verschiedene Ursachen und damit verschiedene Antworten sichtbar macht.

25. Gegen ein Verbot hilft dessen Aufhebung, gegen einen unerreichbaren Ort möglicherweise ein anderer Zugang.

26. Wer ausschließlich nach Eingriffen fragt, kann deshalb zutreffend feststellen, dass kein Verbot vorliegt, und dennoch etwas Entscheidendes übersehen.

27. Ein öffentlich zugesicherter Handlungsspielraum bleibt für die Betroffenen unbrauchbar.

28. Das gibt einen Grund, politische Freiheit auch unter dem Gesichtspunkt tatsächlicher Handlungsfähigkeit zu prüfen.

29. Handlungsfähigkeit bedeutet hier, ein Vorhaben unter den gegebenen Bedingungen überhaupt verfolgen zu können.

30. Dafür können Kenntnisse, zugängliche Einrichtungen, Zeit und materielle Mittel erforderlich sein.

31. Sie garantieren keinen Erfolg, denn auch eine gut vorbereitete Versammlung kann wenig Beachtung finden.

32. Freiheit zur politischen Betätigung ist etwas anderes als ein Anspruch darauf, die eigenen Forderungen durchzusetzen.

33. Ebenso verlangt nutzbare Freiheit nicht, dass jedem Menschen jedes denkbare Vorhaben ermöglicht wird.

34. Im Beispiel geht es enger darum, ob eine grundlegende politische Möglichkeit wegen vermeidbarer Zugangshindernisse für bestimmte Menschen praktisch ausfällt.

35. Wenn die Stadt einen erreichbaren Platz bereitstellt und das Anmeldeverfahren verständlich macht, kann sie einen solchen Spielraum erweitern, ohne den Protestierenden ihre Ziele abzunehmen.

36. Eine auf Selbstbestimmung gerichtete Auffassung von Freiheit wird häufig positive Freiheit genannt.

37. Im Mittelpunkt steht die Frage, inwiefern Menschen ihr Handeln selbst bestimmen können.

38. Tatsächlich nutzbare Möglichkeiten tragen dazu bei, sind aber nicht schon die ganze Selbstbestimmung.

39. Eine Gruppe könnte Geld und Räume erhalten und zugleich verpflichtet werden, ihre Forderungen von der Verwaltung genehmigen zu lassen.

40. Dann gewönne sie Mittel zur Durchführung, verlöre jedoch die Entscheidung darüber, wofür sie diese Mittel einsetzen darf.

41. Auch kann eine Person über viele Möglichkeiten verfügen und ihre eigenen Wünsche kaum prüfen oder verändern können.

42. Politische Einrichtungen können solche Fähigkeiten etwa durch zugängliche Bildung unterstützen, aber sie können den eigenen Entschluss nicht stellvertretend hervorbringen.

43. Gerade an dieser Stelle wird die Sorge vor Bevormundung ernst.

44. Angenommen, die Verwaltung hält den geplanten Protest für aussichtslos und finanziert stattdessen nur eine Veranstaltung, deren Anliegen sie selbst auswählt.

45. Sie könnte erklären, die Gruppe werde auf diese Weise wirksamer vertreten und deshalb letztlich freier.

46. Doch in dieser Begründung bestimmt die Behörde zugleich, welches Ziel für die Betroffenen gelten soll.

47. Paternalismus nennt man eine solche Bevormundung, bei der fremde Entscheidungen mit dem vermeintlichen Wohl der Betroffenen gerechtfertigt werden.

48. Dass eine Hilfe gut gemeint ist, beantwortet noch nicht, ob sie die eigene Entscheidung respektiert.

49. Förderung von Freiheit muss daher daran geprüft werden, ob Menschen mit ihrer Hilfe eigene Vorhaben verfolgen und der vorgeschlagenen Hilfe auch widersprechen können.

50. Selbst eine inhaltlich zurückhaltende Verwaltung kann allerdings eine weitere Abhängigkeit bestehen lassen.

51. Stellen wir uns vor, ein zuständiger Beamter darf ohne nachvollziehbare Kriterien jederzeit entscheiden, welcher Gruppe er den Platz überlässt.

52. Er hat bisher alle Anmeldungen angenommen und ist den Antragstellern freundlich begegnet.

53. Dennoch müssen sie damit rechnen, dass schon eine persönliche Verstimmung ihre nächste Versammlung verhindert.

54. Wer sich deshalb vorsorglich mit Kritik zurückhält, lebt in einem anderen Verhältnis zur Behörde als jemand mit einem gesicherten Anspruch.

55. Freiheit als Nichtbeherrschung bezeichnet den Schutz davor, einer unkontrollierten Entscheidungsmacht anderer ausgeliefert zu sein.

56. Ihr Gegenstand ist nicht nur der erfolgte Eingriff, sondern auch eine Macht, auf deren wohlwollenden Gebrauch man angewiesen bleibt.

57. Nicht jede Zuständigkeit einer Behörde bedeutet deshalb schon Beherrschung.

58. Wenn mehrere Gruppen denselben Platz zur selben Zeit nutzen wollen, wird eine verbindliche Entscheidung nötig sein.

59. Entscheidend ist, ob die Entscheidung an begründbare Regeln gebunden ist und wirksam überprüft werden kann.

60. Willkür meint hier nicht bloß wechselhafte Launen, sondern eine Macht, die sich der Kontrolle durch verbindliche Maßstäbe und die Betroffenen entzieht.

61. Ein Beamter kann stets gleich entscheiden und dennoch willkürlich handeln, wenn allein sein persönlicher Wille den Ausschlag gibt.

62. Klare Kriterien und eine zugängliche Möglichkeit, eine Ablehnung überprüfen zu lassen, verändern dieses Verhältnis.

63. Sie ersetzen die Bitte um Wohlwollen durch einen Anspruch, den die Gruppe geltend machen kann.

64. Damit ist jedoch noch nicht entschieden, welche Maßnahmen eine Stadt ergreifen soll.

65. Ein kostenloser, gut erreichbarer Versammlungsplatz muss unterhalten werden, und seine Finanzierung kann Abgaben verlangen, die den Spielraum anderer Menschen verkleinern.

66. Wer dafür zahlen muss, kann mit Recht verlangen, dass auch dieser Eingriff begründet wird.

67. Der Hinweis auf die gewonnene Freiheit der Protestierenden lässt die Einschränkung der Zahlenden nicht verschwinden.

68. Umgekehrt folgt aus einer solchen Einschränkung nicht, dass die Bereitstellung des Platzes schon deshalb unzulässig wäre.

69. Es stehen Ansprüche auf Freiheit gegeneinander, deren Gewicht sich nicht dadurch bestimmen lässt, dass nur einer von ihnen diesen Namen behalten darf.

70. Für eine Beurteilung kommt es darauf an, welches konkrete Hindernis die Maßnahme beseitigt und welchen Eingriff sie dafür verlangt.

71. Eine verständliche Anmeldung kann mit geringem Aufwand helfen, während die Finanzierung beliebig kostspieliger Veranstaltungen erheblich weiter reichen würde.

72. Verhältnismäßigkeit verlangt, den angestrebten Schutz, die Eignung der Maßnahme, weniger belastende Möglichkeiten und die Zumutbarkeit der verbleibenden Belastung zusammen zu prüfen.

73. Dabei zählt auch, ob die Hilfe nach nachvollziehbaren Kriterien zugänglich ist oder ausgewählte Gruppen von persönlicher Gunst abhängig macht.

74. Nutzungsregeln können Freiheit sichern, wenn sie gewaltsame Störungen verhindern und verschiedenen Gruppen einen verlässlichen Zugang ermöglichen.

75. Dieselben Regeln werden fragwürdig, wenn eine bloß behauptete Störungsgefahr genügt, um jede missliebige Versammlung auszuschließen.

76. Die Stadt kann somit Handlungsspielräume schützen und zugleich neue Hindernisse oder Abhängigkeiten schaffen.

77. Ein nutzbarer Platz ersetzt weder den Schutz vor Verboten noch die Möglichkeit, eine willkürliche Ablehnung anzufechten.

78. Umgekehrt verschafft ein gesicherter Anspruch noch keinen erreichbaren Ort und keine Mittel, ihn zu nutzen.

79. Welche Sicherung im einzelnen Fall fehlt und welche Belastung ihre Herstellung rechtfertigt, bleibt eine begründungsbedürftige Frage.

80. Für die zweite Gruppe gewinnt das Versprechen der Freiheit erst dann greifbaren Gehalt, wenn sie ihren Protest aus eigener Entscheidung auf einen Platz bringen kann, dessen Zugang weder an fehlenden Mitteln noch am Wohlwollen eines Amtsträgers scheitert.