15.1 Eszköz, tárgy és technikai cselekvési képesség – Werkzeug, Artefakt und technische Handlungsmacht

1. Képzeljünk el egy nőt, aki kerekesszékével egy középületben megrendezett rendezvényre érkezik.

2. A bejárat előtt három lépcsőfok van, és lépcsőmentes bejárat nincs.

3. Tudja, hová szeretne menni, meghívója van, és időben érkezett.

4. Ennek ellenére más segítség nélkül nem tudja elérni a termet.

5. Képzeljük el most ugyanezt a bejáratot egy számára használható rámpával.

6. Szándéka ugyanaz marad, de most már saját maga is végrehajthatja azt.

7. Akaratában és meghívójában semmi sem változott, viszont cselekvési lehetősége igen.

8. A bejárat építészeti kialakítása ezért magyarázatot ad arra, hogy miért sikerül az egyik esetben a látogatása, míg a másikban kudarcot vall.

9. A lépcsőnek nincs szándéka senkit sem elutasítani.

10. Ennek ellenére olyan hatékonyan korlátozhatja a hozzáférést, hogy a meghívás önmagában semmit sem változtat ezen.

11. Ahhoz, hogy megértsük ezt a hatást, meg kell különböztetnünk a cselekvés célját és a végrehajtásának feltételeit.

12. Valaki követhet egy célt anélkül, hogy rendelkezne az eléréséhez szükséges eszközökkel.

13. Fordítva: egy rendelkezésre álló eszköz még nem jelenti azt, hogy valakinek azt a célt is követnie kellene.

14. A rámpa nem kötelezi a nőt a látogatásra, hanem a feltételezett körülmények között lehetővé teszi számára a látogatást.

15. A technikai tárgyak így közreműködnek a cselekvésekben anélkül, hogy maguknak is lennének vágyaik vagy indokaik.

16. Pontosan ez a közreműködés igényel magyarázatot, ha a technikát csupán olyasvalaminek tekintjük, amit az emberek tetszés szerint használnak.

17. Egy szerszám elsősorban olyan eszköz, amelyet valaki egy tevékenységhez használ.

18. Egy kalapáccsal be lehet verni egy szöget, de meg lehet nehezíteni egy tárgyat, vagy szét lehet zúzni egy anyagot.

19. Az, hogy melyik cselekvést hajtják végre, nem következik már pusztán a kalapács jelenlétéből.

20. Alakja és súlya azonban alkalmassá teszi bizonyos tevékenységekre másoknál jobban.

21. Műtárgynak nevezzük azt a tárgyat, amelyet szándékosan gyártottak vagy egy adott célra terveztek.

22. A kalapács műtárgy, míg egy felvett kő eszközként szolgálhat anélkül, hogy kifejezetten erre a célra készítették volna.

23. A rámpa is műtárgy, bár a nő nem veszi a kezébe és nem mozgatja.

24. A fogalmak különböző összefüggéseket jelölnek: az eszköz jelleg az eszközként való használatra utal, a tárgy jelleg pedig az emberi alkotás révén való létrejövetelre.

25. A szándékos előállítás nem határozza meg minden későbbi felhasználást.

26. Egy tárgyat másképp is lehet használni, mint ahogyan azt készítői előirányozták, és olyan következményekkel járhat, amelyeket senki sem szándékozott.

27. Ennek ellenére formája nem a használat tetszőlegesen cserélhető háttere.

28. Egy keskeny átjáró egy szélesebb kerekesszék számára átjárhatatlan marad, még akkor is, ha minden érintett szeretné, hogy az átjárható legyen.

29. Aki a cselekvési lehetőségeket kívánja magyarázni, annak ezért a szándékok mellett a méretekről, az anyagról és az elrendezésről is kérdéseket kell feltennie.

30. Ezek a tulajdonságok nem minden ember számára ugyanúgy segítenek vagy akadályoznak.

31. A lépcső, amely egy gyalogos számára kényelmes hozzáférést biztosít, a feltételezett esetben elzárja az utat a kerekesszékes felhasználó elől.

32. Az, hogy egy bejárat működőképes, ezért hiányos állítás, amíg nyitott kérdés marad, kinek és milyen feltételek mellett működik.

33. A technika instrumentális megközelítése hangsúlyozza, hogy az emberek maguk választják ki céljaikat, és tárgyakat használnak azok megvalósítására.

34. Ezt támasztja alá, hogy ugyanazzal a kalapáccsal nagyon különböző feladatok hajthatók végre.

35. A javítás és a szándékos rongálás lényegesen különbözik egymástól az emberi szándék alapján, nem csupán az eszköz miatt.

36. Ez a nézőpont egy fontos felismerést őriz meg, mert nem keveri össze az eszközt a szándék kialakítójával.

37. Ugyanakkor túl szűk keretek közé szorítja a dolgot, ha az eszköz tulajdonságait csupán külső kiegészítőként kezeli.

38. Aki csupán egy kalapácsot tart a kezében, kísértésbe eshet, hogy ütéssel hozzon létre összeköttetést, miközben egy másik szerszám más megoldást sugallna.

39. Az eszköz nem kényszeríti ki ezt a döntést, de megváltoztatja, hogy mely eljárások tűnnek könnyen kivitelezhetőnek.

40. Az ember tehát olyan környezetben választ célokat és eljárásokat, amely már eleve kiemeli bizonyos lehetőségeket, másokat pedig megnehezít.

41. A rámpa esetében még egyértelműbbé válik, hogy egy képesség nem feltétlenül egy személyben kell, hogy meglegyen.

42. Az, hogy a nő önállóan bejut-e az épületbe, itt a kerekesszék kezelésétől és az út kialakításától függ.

43. A cselekvési képesség ebben az összefüggésben azt a tényleges lehetőséget jelenti, hogy valamit elérjünk vagy egy tervet végrehajtsunk.

44. Technikai cselekvési képességről beszélünk, ha ezt a lehetőséget technikai eszközök és azok környezetbe való beépítése hozza létre vagy változtatja meg.

45. Az elosztott cselekvési képességről való beszéd azt hangsúlyozza, hogy a siker több, egymással együttműködő hozzájáruláson alapul.

46. A nő halad, a kerekek továbbítják a mozgását, és a rámpa lehetővé teszi az átjutást a magasabb szintre.

47. Ezek egy folyamat különböző hozzájárulásai, amelynek létrejöttét egyikük sem magyarázza meg önmagában.

48. Ebből nem az cselekvő személy és a teherhordó építőelem közötti egyenlőség következik, hanem kapcsolatuk pontosabb leírása.

49. Ez a szerkezet nem ér véget a rámpa felületén.

50. Tegyük fel, hogy mögötte egy zárt ajtó található, amelyet csak belépőkártyával lehet kinyitni.

51. A nő ugyan eléri a bejáratot, de érvényes kártya nélkül továbbra sem juthat be az épületbe.

52. Egy ilyen beléptető rendszer technikailag megkülönbözteti a jogosult és a jogosulatlan személyeket azáltal, hogy a kinyitást egy ellenőrizhető feltételtől teszi függővé.

53. A kártya viszont nem elegendő, ha az olvasó meghibásodott, vagy az ajtót kerekesszékkel nem lehet működtetni.

54. Az infrastruktúrához tartozik az ilyen eszközökből, azok működési szabályaiból és a használhatóságukat fenntartó karbantartásból álló tartós rendszer.

55. Az önálló bejutás ezért más emberek munkájától is függhet, bár a belépéskor senkinek sem kell segítenie.

56. A technikailag közvetített önállóság itt azt jelenti, hogy egy tervet közvetlen támogatás nélkül lehet végrehajtani, és nem követeli meg a közös létesítményektől való függetlenséget.

57. A technikai cselekvési képességről szóló érvelés ellen azonban komoly kifogás emelhető.

58. Ha azt mondjuk, hogy a lépcső kizár valakit, az úgy hangozhat, mintha a lépcső lenne felelős a kizárásért.

59. Ekkor eltűnnének a látómezőből azok, akik a bejáratot megtervezték, megépítették vagy továbbra is így üzemeltetik.

60. Ez a kifogás minden olyan ábrázolásra vonatkozik, amely egy hatékony tárgyat úgy kezel, mintha az egy olyan személy lenne, akitől elszámoltathatóságot lehetne követelni.

61. A hatás magyarázatát ezért el kell választani a szándék tulajdonításától és a felelősségről szóló ítélettől.

62. Az, hogy a lépcsőfokok megakadályozzák a bejutást, nem bizonyítja sem a nő tudatos elutasítását, sem egy bizonyos személy bűnösségét.

63. A felelősségteljes döntéshez inkább azt kell megkérdezni, ki ismerhette fel az akadályt, ki tudta volna megváltoztatni, és kinek volt ez a feladata.

64. Ez a megkülönböztetés megóvja az érintett személyeket a felelősség alól való mentesítéstől, valamint attól a meggondolatlan vádtól is, hogy minden sikertelen terv ellenséges szándékot árul el.

65. Még egy jó szándékú változtatás is kudarcot vallhat a gyakorlatban.

66. Képzeljük el, hogy a rámpát utólag olyan meredekre építik, hogy a nő kerekesszékével önállóan nem tudja leküzdeni.

67. A tervezők javítani akarták a hozzáférést, de ebben az esetben elvésték a kívánt eredményt.

68. Szándékuk magyarázza, miért építtettek rámpát, de ez nem helyettesíti a használhatóság vizsgálatát.

69. A tervezett felhasználókkal végzett tesztelés rávilágíthat arra, mely nehézségeket hagytak figyelmen kívül a tervezés során.

70. Tapasztalatuk ebben az esetben ismeretszerzési eszköz, mert hozzáférhetővé teszi a test, a segédeszköz és az építmény közötti kölcsönhatás jellemzőit.

71. Egy személy bevonásával végzett sikeres tesztelés azonban nem garantálja a használható hozzáférést mindenki más számára.

72. Az a kijelentés, hogy egy kialakítás akadálymentes, ezért konkrét utalást igényel a felhasználókra és a feltételekre, ahelyett, hogy kizárólag az építészeti elem megnevezésére támaszkodna.

73. Az a tény, hogy egy forma cselekvési lehetőségeket oszt el, még nem von maga után teljes körű ítéletet arról, hogyan kell azt kialakítani.

74. A biztosított hozzáférés például jogos célt szolgálhat, annak ellenére, hogy megakadályozza a jogosulatlan személyek belépését.

75. Azonban aki lehetővé teszi a nyilvános látogatást, annak választ kell adnia arra a nyilvánvaló kérdésre is, hogy a tervezett útvonalat a várt látogatók használni tudják-e.

76. Ellenkező esetben a belépési engedélyt egy olyan anyagi feltétel értékteleníti, amely a meghívásban láthatatlan marad.

77. A tárgyak tehát sem tetszés szerint rendelkezésre álló eszközök, sem pedig önállóan felelős alkotói annak, ami velük történik.

78. Tulajdonságaik közvetítenek egy terv és annak végrehajtása között, és az emberi alakítás megváltoztathatja ezt a kapcsolatot.

79. A bejáratnál álló nő egy használható rámpának köszönhetően nem csupán a látogatás iránti akaratot nyeri el, hanem annak megvalósítására is lehetőséget.

80. Hogy az ajtó valóban nyitva áll-e előtte, ezért olyan tárgyaktól is függ, amelyek maguk nem akarnak semmit.

1. Stellen wir uns eine Frau vor, die mit ihrem Rollstuhl zu einer Veranstaltung in einem öffentlichen Gebäude kommt.

2. Vor dem Eingang liegen drei Stufen, und ein stufenloser Zugang ist nicht vorhanden.

3. Sie weiß, wohin sie möchte, besitzt eine Einladung und ist rechtzeitig angekommen.

4. Trotzdem kann sie den Raum ohne fremde Hilfe nicht erreichen.

5. Denken wir uns nun denselben Eingang mit einer für sie nutzbaren Rampe.

6. Ihr Vorhaben bleibt gleich, doch sie kann es jetzt selbst ausführen.

7. An ihrem Willen und ihrer Einladung hat sich nichts geändert, wohl aber an ihrer Möglichkeit zu handeln.

8. Die gebaute Form des Eingangs gehört deshalb zur Erklärung dafür, warum ihr Besuch im einen Fall gelingt und im anderen scheitert.

9. Eine Treppe hat keine Absicht, jemanden abzuweisen.

10. Sie kann den Zugang dennoch so wirksam begrenzen, dass eine Einladung allein daran nichts ändert.

11. Um diese Wirkung zu verstehen, müssen wir zwischen dem Ziel einer Handlung und den Bedingungen ihrer Ausführung unterscheiden.

12. Ein Ziel kann jemand verfolgen, ohne über die Mittel zu verfügen, es zu erreichen.

13. Umgekehrt stellt ein vorhandenes Mittel noch keinen Zweck auf, den jemand verfolgen müsste.

14. Die Rampe verpflichtet die Frau nicht zum Besuch, sondern macht ihren Besuch unter den angenommenen Bedingungen möglich.

15. Technische Gegenstände wirken somit an Handlungen mit, ohne deshalb selbst Wünsche oder Gründe zu haben.

16. Genau diese Mitwirkung wird erklärungsbedürftig, wenn wir Technik nur als etwas betrachten, das Menschen nach Belieben benutzen.

17. Ein Werkzeug ist zunächst ein Mittel, das jemand für eine Tätigkeit verwendet.

18. Mit einem Hammer lässt sich ein Nagel einschlagen, aber auch ein Gegenstand beschweren oder ein Material zerschlagen.

19. Welche Handlung ausgeführt wird, ergibt sich nicht schon aus dem Vorhandensein des Hammers.

20. Seine Gestalt und sein Gewicht machen ihn allerdings für manche Tätigkeiten geeigneter als für andere.

21. Als Artefakt bezeichnen wir einen Gegenstand, der absichtlich hergestellt oder für einen Gebrauch gestaltet wurde.

22. Der Hammer ist ein Artefakt, während ein aufgelesener Stein als Werkzeug dienen kann, ohne eigens dafür hergestellt worden zu sein.

23. Auch die Rampe ist ein Artefakt, obwohl die Frau sie nicht in die Hand nimmt und bewegt.

24. Die Begriffe markieren verschiedene Beziehungen: Werkzeugsein betrifft die Verwendung als Mittel, Artefaktsein die Entstehung durch menschliches Gestalten.

25. Die absichtliche Herstellung legt nicht jede spätere Verwendung fest.

26. Ein Gegenstand kann anders gebraucht werden, als seine Hersteller vorgesehen haben, und er kann Folgen haben, die niemand beabsichtigt hat.

27. Dennoch ist seine Form kein beliebig austauschbarer Hintergrund des Gebrauchs.

28. Ein schmaler Durchgang bleibt für einen breiteren Rollstuhl unpassierbar, auch wenn alle Beteiligten den Zugang wünschen.

29. Wer Handlungsmöglichkeiten erklären will, muss daher außer nach Absichten auch nach Abmessungen, Material und Anordnung fragen.

30. Diese Eigenschaften sind nicht für alle Menschen in derselben Weise hilfreich oder hinderlich.

31. Die Treppe, die einer gehenden Person einen bequemen Zugang bietet, versperrt im angenommenen Fall den Weg der Rollstuhlnutzerin.

32. Dass ein Eingang funktioniert, ist deshalb eine unvollständige Aussage, solange offenbleibt, für wen und unter welchen Bedingungen er funktioniert.

33. Die instrumentelle Sicht auf Technik betont, dass Menschen ihre Zwecke wählen und Gegenstände zu deren Verwirklichung einsetzen.

34. Dafür spricht, dass sich mit demselben Hammer sehr unterschiedliche Vorhaben ausführen lassen.

35. Eine Reparatur und eine absichtliche Beschädigung unterscheiden sich wesentlich durch das menschliche Vorhaben, nicht allein durch das Werkzeug.

36. Diese Sicht bewahrt eine wichtige Einsicht, weil sie das Mittel nicht mit dem Urheber der Absicht verwechselt.

37. Sie wird jedoch zu eng, wenn sie die Eigenschaften des Mittels nur als äußerliche Zugabe behandelt.

38. Wer lediglich einen Hammer zur Verfügung hat, kann versucht sein, eine Verbindung durch Einschlagen herzustellen, während ein anderes Werkzeug eine andere Lösung nahelegen würde.

39. Das Werkzeug erzwingt diesen Entschluss nicht, aber es verändert, welche Vorgehensweisen leicht ausführbar erscheinen.

40. Ein Mensch wählt also Zwecke und Verfahren in einer Umgebung, die manche Möglichkeiten bereits hervorhebt und andere erschwert.

41. Bei der Rampe tritt noch deutlicher hervor, dass eine Fähigkeit nicht allein in einer Person liegen muss.

42. Ob die Frau selbstständig in das Gebäude gelangt, hängt hier von ihrem Umgang mit dem Rollstuhl und von der Gestaltung des Weges ab.

43. Handlungsmacht meint in diesem Zusammenhang die tatsächliche Möglichkeit, etwas zu bewirken oder ein Vorhaben auszuführen.

44. Von technischer Handlungsmacht sprechen wir, wenn diese Möglichkeit durch technische Gegenstände und deren Einbindung in eine Umgebung entsteht oder verändert wird.

45. Die Rede von verteilter Handlungsmacht hebt hervor, dass das Gelingen auf mehreren zusammenwirkenden Beiträgen beruht.

46. Die Frau fährt, die Räder übertragen ihre Bewegung, und die Rampe ermöglicht den Übergang auf die höhere Ebene.

47. Das sind unterschiedliche Beiträge zu einem Vorgang, dessen Zustandekommen keiner von ihnen allein erklärt.

48. Daraus folgt keine Gleichheit zwischen einer handelnden Person und einem tragenden Bauteil, sondern eine genauere Beschreibung ihrer Verbindung.

49. Dieses Gefüge endet nicht an der Oberfläche der Rampe.

50. Nehmen wir an, hinter ihr befindet sich eine verschlossene Tür, die nur mit einer Zugangskarte geöffnet werden kann.

51. Die Frau erreicht dann zwar den Eingang, aber ohne gültige Karte gelangt sie weiterhin nicht in das Gebäude.

52. Ein solches Zugangssystem setzt eine Unterscheidung zwischen berechtigten und nicht berechtigten Personen technisch um, indem es das Öffnen von einer überprüfbaren Voraussetzung abhängig macht.

53. Die Karte genügt wiederum nicht, wenn das Lesegerät defekt ist oder die Tür sich mit dem Rollstuhl nicht bedienen lässt.

54. Zur Infrastruktur gehört das dauerhafte Gefüge aus solchen Artefakten, den Regeln ihres Betriebs und der Wartung, die ihre Nutzbarkeit erhält.

55. Selbstständiger Zugang kann deshalb auch von der Arbeit anderer Menschen abhängen, obwohl beim Eintritt niemand helfen muss.

56. Technisch vermittelte Selbstständigkeit bedeutet hier, ein Vorhaben ohne unmittelbare Unterstützung ausführen zu können, und verlangt keine Unabhängigkeit von jeder gemeinsamen Einrichtung.

57. Gegen die Rede von technischer Handlungsmacht lässt sich allerdings ein ernsthafter Einwand erheben.

58. Wenn man sagt, die Treppe schließe jemanden aus, könnte dies so klingen, als sei die Treppe für den Ausschluss verantwortlich.

59. Dann verschwänden diejenigen aus dem Blick, die den Eingang geplant, gebaut oder weiterhin so betrieben haben.

60. Dieser Einwand trifft jede Darstellung, die einen wirksamen Gegenstand wie eine Person behandelt, von der man Rechenschaft verlangen könnte.

61. Die Erklärung einer Wirkung muss deshalb von der Zuschreibung einer Absicht und vom Urteil über Verantwortung getrennt werden.

62. Dass die Stufen den Zugang verhindern, belegt weder eine bewusste Ablehnung der Frau noch die Schuld einer bestimmten Person.

63. Für eine verantwortliche Entscheidung ist vielmehr zu fragen, wer das Hindernis erkennen konnte, wer es verändern konnte und wessen Aufgabe dies war.

64. Die Unterscheidung schützt vor einer Entlastung menschlicher Beteiligter ebenso wie vor dem vorschnellen Vorwurf, jeder misslungene Entwurf verrate eine feindselige Absicht.

65. Auch eine gut gemeinte Änderung kann an der Verwendung scheitern.

66. Stellen wir uns vor, die Rampe werde nachträglich so steil gebaut, dass die Frau sie mit ihrem Rollstuhl nicht selbstständig bewältigen kann.

67. Die Planenden wollten den Zugang verbessern, haben in diesem Fall aber das angestrebte Ergebnis verfehlt.

68. Ihre Absicht erklärt, weshalb sie eine Rampe bauen ließen, und ersetzt nicht die Prüfung ihrer Nutzbarkeit.

69. Eine Erprobung mit den vorgesehenen Nutzenden kann zeigen, welche Schwierigkeiten in der Planung übersehen wurden.

70. Deren Erfahrung ist dabei ein Erkenntnismittel, weil sie Eigenschaften des Zusammenspiels von Körper, Hilfsmittel und Bauwerk zugänglich macht.

71. Eine erfolgreiche Erprobung mit einer Person garantiert allerdings keinen brauchbaren Zugang für alle anderen.

72. Die Aussage, eine Gestaltung sei zugänglich, braucht deshalb einen bestimmten Bezug auf Nutzende und Bedingungen, statt sich allein auf die Bezeichnung des Bauteils zu verlassen.

73. Aus der Tatsache, dass eine Form Handlungsmöglichkeiten verteilt, folgt noch kein vollständiges Urteil darüber, wie sie gestaltet werden soll.

74. Ein gesicherter Zugang kann etwa einen berechtigten Zweck erfüllen, obwohl er Personen ohne Berechtigung am Eintritt hindert.

75. Doch wer einen öffentlichen Besuch ermöglicht, muss auch die erkennbare Frage beantworten, ob der vorgesehene Weg von den erwarteten Besuchenden genutzt werden kann.

76. Sonst wird die Erlaubnis zum Eintritt durch eine materielle Bedingung entwertet, die in der Einladung unsichtbar bleibt.

77. Gegenstände sind also weder beliebig verfügbare Mittel noch selbstverantwortliche Urheber dessen, was mit ihnen geschieht.

78. Ihre Eigenschaften vermitteln zwischen einem Vorhaben und seiner Ausführung, und menschliche Gestaltung kann diese Verbindung verändern.

79. Die Frau am Eingang gewinnt durch eine brauchbare Rampe nicht erst einen Willen zum Besuch, sondern die Möglichkeit, ihm zu folgen.

80. Ob die Tür für sie tatsächlich offensteht, entscheidet sich deshalb auch an Dingen, die selbst nichts wollen.