14.6 – A gerincvelő szerkezete és szelvényessége – Bau und Segmentierung des Rückenmarks
1. A gerincvelő (medulla spinalis) a központi idegrendszer hosszúkás, alsó szakasza, amely a gerinccsatornában húzódik, és felül, az öreglyuknál, éles határ nélkül folytatódik a nyúltvelőben. – Das Rückenmark (Medulla spinalis) ist der langgestreckte, untere Abschnitt des Zentralnervensystems, der im Wirbelkanal verläuft und sich oben, am Hinterhauptsloch, ohne scharfe Grenze in das verlängerte Mark fortsetzt.
2. Alakja hengeres, elöl-hátul kissé lapított, s bár a test hosszához mérten vékony képlet, benne fut össze mindaz az ideges pálya, amely a törzs és a végtagok, valamint az agy között közlekedik. – Seine Form ist zylindrisch, von vorn nach hinten leicht abgeflacht, und obgleich es im Verhältnis zur Körperlänge ein schmales Gebilde ist, laufen in ihm all jene Nervenbahnen zusammen, die zwischen Rumpf und Gliedmaßen einerseits und dem Gehirn andererseits verkehren.
3. A felnőtt gerincvelője nem tölti ki a gerinccsatorna teljes hosszát, hanem az első vagy második ágyékcsigolya magasságában, kúpszerűen elvékonyodva végződik. – Das Rückenmark des Erwachsenen füllt nicht die gesamte Länge des Wirbelkanals aus, sondern endet in Höhe des ersten oder zweiten Lendenwirbels, indem es sich kegelförmig verjüngt.
4. Ez a magasabban fekvő vég abból ered, hogy a magzati fejlődés során a csigolyaoszlop gyorsabban növekszik, mint a gerincvelő, amely így fokozatosan „feljebb húzódik” a csatornában. – Dieses höher gelegene Ende rührt daher, dass während der vorgeburtlichen Entwicklung die Wirbelsäule schneller wächst als das Rückenmark, das sich dadurch allmählich im Kanal „nach oben zurückzieht“.
5. Az elvékonyodó alsó véget velőkúpnak (conus medullaris) nevezik, amelyből egy vékony, kötőszövetes fonal, a végfonal (filum terminale) indul, és a gerincvelőt lefelé a farkcsonthoz rögzíti. – Das sich verjüngende untere Ende nennt man Markkegel (Conus medullaris), von dem ein dünner, bindegewebiger Faden, der Endfaden (Filum terminale), ausgeht und das Rückenmark nach unten am Steißbein verankert.
6. A velőkúp alatt a gerinccsatornában már nincs gerincvelő, csak az alsóbb szelvényekből eredő, hosszan lefelé tartó gyökök kötege, amelyet elrendeződése miatt lófaroknak (cauda equina) neveznek. – Unterhalb des Markkegels befindet sich im Wirbelkanal kein Rückenmark mehr, sondern nur ein Bündel lang nach unten ziehender Wurzeln aus den unteren Segmenten, das man wegen seiner Anordnung Pferdeschweif (Cauda equina) nennt.
7. A gerincvelő vastagsága nem egyenletes: két helyen, a nyaki és az ágyéki szakaszon orsószerűen megvastagszik, mert e tájakon ered a felső, illetve az alsó végtagot ellátó idegek nagy tömege. – Die Dicke des Rückenmarks ist nicht gleichmäßig: an zwei Stellen, im Hals- und im Lendenabschnitt, verdickt es sich spindelförmig, weil in diesen Regionen die große Masse der Nerven entspringt, die die obere bzw. die untere Gliedmaße versorgen.
8. E két orsó alakú megvastagodás — a nyaki és az ágyéki duzzanat (intumescentia cervicalis és lumbosacralis) — jól mutatja, hogy a gerincvelő szerkezete a hozzá tartozó testtájak beidegzési igényéhez igazodik. – Diese beiden spindelförmigen Verdickungen — die Hals- und die Lendenanschwellung (Intumescentia cervicalis und lumbosacralis) — zeigen deutlich, dass der Bau des Rückenmarks sich dem Innervationsbedarf der zugehörigen Körperregionen anpasst.
9. A gerincvelőt kívülről a központi idegrendszer három agyburka és a köztük keringő agy-gerincvelői folyadék veszi körül, amelyek védő és rögzítő szerepét külön fejezet tárgyalja. – Von außen umgeben das Rückenmark die drei Hirnhäute des Zentralnervensystems und die zwischen ihnen zirkulierende Gehirn-Rückenmarks-Flüssigkeit, deren schützende und fixierende Rolle ein eigenes Kapitel behandelt.
10. A gerincvelő felszínét hosszanti barázdák tagolják, amelyek közül a legmélyebb az elöl futó elülső median hasadék (fissura mediana anterior), hátul pedig egy sekélyebb barázda, a hátsó median barázda (sulcus medianus posterior) húzódik. – Die Oberfläche des Rückenmarks gliedern Längsfurchen, von denen die tiefste die vorn verlaufende vordere Medianspalte (Fissura mediana anterior) ist, während hinten eine flachere Furche, der hintere Mediansulkus (Sulcus medianus posterior), verläuft.
11. E két, egymással szemközt fekvő barázda a gerincvelőt két, nagyjából tükörképi félre osztja, amelyeket a középvonalban átkelő rostok és a központi csatorna körüli szürkeállomány mégis egységes egésszé kapcsol össze. – Diese beiden einander gegenüberliegenden Furchen teilen das Rückenmark in zwei annähernd spiegelbildliche Hälften, die dennoch durch die in der Mittellinie kreuzenden Fasern und die graue Substanz um den Zentralkanal zu einem einheitlichen Ganzen verbunden werden.
12. A két median barázda mellett oldalt további sekély árkok találhatók, amelyek mentén a gerincvelői idegek gyökei lépnek ki, illetve be. – Neben den beiden Medianfurchen finden sich seitlich weitere flache Rinnen, entlang derer die Wurzeln der Spinalnerven aus- bzw. eintreten.
13. Elöl-oldalt, az elülső oldalsó barázdából lépnek ki a mozgató rostokat vivő elülső gyökök, hátul-oldalt pedig, a hátsó oldalsó barázdába térnek be az érző rostokat hozó hátsó gyökök. – Vorn-seitlich, aus dem Sulcus anterolateralis, treten die vorderen Wurzeln aus, die motorische Fasern führen, hinten-seitlich hingegen, in den Sulcus posterolateralis, treten die hinteren Wurzeln ein, die sensible Fasern heranbringen.
14. Ez a szabályos, ismétlődő ki- és belépés a gerincvelő teljes hossza mentén megfigyelhető, és már a felszínen elárulja a szerv mélyebb, szakaszos felépítését. – Dieses regelmäßige, sich wiederholende Aus- und Eintreten lässt sich entlang der gesamten Länge des Rückenmarks beobachten und verrät bereits an der Oberfläche den tieferen, abschnittsweisen Bau des Organs.
15. Bár a gerincvelő felületesen folytonos oszlopnak látszik, működése és fejlődése szerint szelvényekre (szegmentumokra) tagolódik, amelyek a test ősi, ismétlődő szakaszosságát tükrözik. – Obgleich das Rückenmark oberflächlich wie eine zusammenhängende Säule erscheint, gliedert es sich nach Funktion und Entwicklung in Segmente, die die urtümliche, sich wiederholende Abschnittsgliederung des Körpers widerspiegeln.
16. Egy gerincvelői szelvény az a szakasz, amelyből egy pár gerincvelői ideg — testfélenként egy — ered, vagyis a szelvény határait maguk a hozzá tartozó idegek jelölik ki. – Ein Rückenmarkssegment ist derjenige Abschnitt, aus dem ein Paar Spinalnerven — je Körperseite einer — entspringt, das heißt, die Grenzen des Segments werden von den zugehörigen Nerven selbst bestimmt.
17. Az emberi gerincvelőn összesen harmincegy pár gerincvelői ideg lép ki, ennek megfelelően harmincegy szelvényt különböztetünk meg. – Am menschlichen Rückenmark treten insgesamt einunddreißig Paar Spinalnerven aus, dementsprechend unterscheidet man einunddreißig Segmente.
18. E szelvények tájékok szerint csoportosulnak: nyolc nyaki, tizenkét háti, öt ágyéki, öt keresztcsonti és egy farkcsonti szelvény alkotja a gerincvelő teljes hosszát. – Diese Segmente ordnen sich nach Regionen: acht Hals-, zwölf Brust-, fünf Lenden-, fünf Kreuzbein- und ein Steißbeinsegment bilden die gesamte Länge des Rückenmarks.
19. Minden szelvényhez testfélenként két gyök tartozik: a hátsó (érző) gyök, amely a testből érkező ingerületet hozza, és az elülső (mozgató) gyök, amely a parancsokat a végrehajtó szervek felé viszi. – Zu jedem Segment gehören je Körperseite zwei Wurzeln: die hintere (sensible) Wurzel, die die aus dem Körper eintreffende Erregung heranträgt, und die vordere (motorische) Wurzel, die die Befehle zu den ausführenden Organen leitet.
20. A hátsó gyök lefutásában egy dúcszerű megvastagodás, a gerincvelői (hátsó gyöki) dúc figyelhető meg, amely az érző idegsejtek sejttestjeit foglalja magában. – Im Verlauf der hinteren Wurzel zeigt sich eine knotenartige Verdickung, das Spinalganglion (Hinterwurzelganglion), das die Zellkörper der sensiblen Nervenzellen enthält.
21. E dúc sajátossága, hogy benne az érző neuronok sejttestjei a gerincvelőn kívül helyezkednek el, míg nyúlványaik egyfelől a testtájak felé, másfelől a gerincvelő felé futnak. – Die Besonderheit dieses Ganglions besteht darin, dass in ihm die Zellkörper der sensiblen Neurone außerhalb des Rückenmarks liegen, während ihre Fortsätze einerseits zu den Körperregionen, andererseits zum Rückenmark ziehen.
22. A hátsó és az elülső gyök a csigolyaközti lyuk közelében egyesül, és a kettőből egyetlen, érző és mozgató rostokat egyaránt tartalmazó, kevert gerincvelői ideg jön létre. – Die hintere und die vordere Wurzel vereinigen sich in der Nähe des Zwischenwirbellochs, und aus beiden entsteht ein einziger, sowohl sensible als auch motorische Fasern enthaltender, gemischter Spinalnerv.
23. Ez a kevert ideg a csigolyaközti lyukon át hagyja el a gerinccsatornát, majd rögtön ágakra oszlik, amelyek a hozzá tartozó testszelvény bőrét, izmait és egyéb képződményeit látják el. – Dieser gemischte Nerv verlässt den Wirbelkanal durch das Zwischenwirbelloch, teilt sich sodann sogleich in Äste, die die Haut, die Muskeln und die übrigen Bildungen des zugehörigen Körpersegments versorgen.
24. A gerincvelő szelvényessége a test csíralemezes, ősszelvényes felépítéséből ered, amelyben minden testszelvényhez saját bőrterület és saját izomzat, s ezekhez saját ideg tartozott. – Die Segmentierung des Rückenmarks geht aus dem keimblatthaften, ursegmentierten Bau des Körpers hervor, in dem zu jedem Körpersegment ein eigenes Hautgebiet und eine eigene Muskulatur und zu diesen ein eigener Nerv gehörten.
25. Ennek maradványaként ma is minden gerincvelői szelvény egy meghatározott bőrsávot lát el érzőn, amelyet dermatómának neveznek, s amelyek együtt a testfelszín szelvényes térképét adják. – Als Überbleibsel davon versorgt auch heute noch jedes Rückenmarkssegment sensibel einen bestimmten Hautstreifen, den man Dermatom nennt und die zusammen eine segmentale Landkarte der Körperoberfläche ergeben.
26. Hasonlóképpen egy-egy szelvény mozgatórostjai meghatározott izomcsoportot mozgatnak, így a szelvényes elrendeződés a bőr érzésének és az izmok működésének térbeli rendjét egyaránt megszabja. – Ebenso bewegen die motorischen Fasern eines Segments eine bestimmte Muskelgruppe, sodass die segmentale Anordnung die räumliche Ordnung sowohl der Hautempfindung als auch der Muskeltätigkeit festlegt.
27. E szabályos hozzárendelés a gyógyászatban is jól használható, mert egy adott bőrsáv érzéskiesése vagy egy izomcsoport bénulása arra a szelvényre, illetve gyökre utal, amely a károsodást elszenvedte. – Diese regelmäßige Zuordnung ist auch in der Heilkunde gut verwertbar, denn der Empfindungsausfall eines bestimmten Hautstreifens oder die Lähmung einer Muskelgruppe weist auf jenes Segment bzw. jene Wurzel hin, die den Schaden erlitten hat.
28. A gerincvelői szelvények és a csigolyák azonban nem esnek pontosan egy magasságba, mivel a gerincvelő rövidebb, mint a gerinccsatorna, és felső végéhez rögzülve mintegy „felfüggesztve” marad. – Die Rückenmarkssegmente und die Wirbel fallen jedoch nicht genau in dieselbe Höhe, da das Rückenmark kürzer ist als der Wirbelkanal und, an seinem oberen Ende befestigt, gleichsam „aufgehängt“ bleibt.
29. Ennek következtében a felső szelvények gyökei még csaknem vízszintesen érik el a saját csigolyaközti lyukukat, lejjebb azonban a gyökök egyre meredekebben, egyre hosszabb úton haladnak lefelé, mielőtt kilépnének. – Infolgedessen erreichen die Wurzeln der oberen Segmente ihr eigenes Zwischenwirbelloch noch nahezu waagerecht, weiter unten jedoch ziehen die Wurzeln immer steiler, auf immer längerem Weg nach unten, ehe sie austreten.
30. Az ágyéki, keresztcsonti és farkcsonti szelvények gyökeinek ezért hosszú utat kell megtenniük a velőkúp alatt, mielőtt elérik a nekik megfelelő, jóval mélyebben fekvő lyukat. – Die Wurzeln der Lenden-, Kreuzbein- und Steißbeinsegmente müssen deshalb einen langen Weg unterhalb des Markkegels zurücklegen, ehe sie das ihnen entsprechende, weit tiefer gelegene Loch erreichen.
31. E lefelé tartó gyökök kötege alkotja a már említett lófarkat, amely a velőkúp alatt szabadon, a folyadékban lebegve tölti ki a gerinccsatorna alsó szakaszát. – Das Bündel dieser nach unten ziehenden Wurzeln bildet den bereits erwähnten Pferdeschweif, der unterhalb des Markkegels frei, in der Flüssigkeit schwebend, den unteren Abschnitt des Wirbelkanals ausfüllt.
32. E sajátosság gyakorlati jelentősége, hogy az agy-gerincvelői folyadék vételére szolgáló tűszúrás az ágyéki csigolyák között, a velőkúp alatt biztonságosan elvégezhető, mert ott már nem a gerincvelő, csak a gyökök találhatók. – Die praktische Bedeutung dieser Besonderheit liegt darin, dass die zur Entnahme der Gehirn-Rückenmarks-Flüssigkeit dienende Nadelpunktion zwischen den Lendenwirbeln, unterhalb des Markkegels, gefahrlos ausgeführt werden kann, weil sich dort nicht mehr das Rückenmark, sondern nur die Wurzeln befinden.
33. A szelvény és a csigolya szintjének eltérése lefelé haladva egyre nő, ezért a klinikai gondolkodásban gondosan meg kell különböztetni a gerincvelői szelvény magasságát a vele nem azonos csigolyaszinttől. – Der Unterschied zwischen der Höhe des Segments und der des Wirbels nimmt nach unten hin immer mehr zu, weshalb im klinischen Denken die Höhe des Rückenmarkssegments sorgfältig von der mit ihr nicht übereinstimmenden Wirbelhöhe unterschieden werden muss.
34. Így egy adott csigolya magasságában elszenvedett sérülés nem az azonos számú, hanem a benne éppen ott futó, más sorszámú szelvényt vagy gyököket károsítja. – So schädigt eine in Höhe eines bestimmten Wirbels erlittene Verletzung nicht das gleichnummerige, sondern das gerade dort verlaufende Segment bzw. die Wurzeln mit anderer Ordnungszahl.
35. A gerincvelő belső szerkezete harántmetszeten tekinthető át a legjobban, ahol a középen elhelyezkedő szürkeállományt kívülről a fehérállomány veszi körül — éppen fordítva, mint az agykéreg esetében. – Der innere Bau des Rückenmarks lässt sich am besten am Querschnitt überblicken, wo die in der Mitte gelegene graue Substanz von außen von der weißen Substanz umgeben wird — gerade umgekehrt wie im Falle der Hirnrinde.
36. A szürkeállomány harántmetszeten pillangóra vagy H betűre emlékeztető alakot mutat, és főként idegsejttestekből, azok nyúlványaiból, a köztük létesülő kapcsolatokból, valamint támasztósejtekből áll. – Die graue Substanz zeigt im Querschnitt eine an einen Schmetterling oder an den Buchstaben H erinnernde Gestalt und besteht vor allem aus Nervenzellkörpern, deren Fortsätzen, den zwischen ihnen entstehenden Verbindungen sowie aus Stützzellen.
37. A szürkeállomány közepén keskeny üreg, a központi csatorna húzódik, amely a velőcső egykori üregének maradványa, csillószőrös hámmal bélelt, és agy-gerincvelői folyadékot tartalmaz. – In der Mitte der grauen Substanz verläuft ein schmaler Hohlraum, der Zentralkanal, der ein Überbleibsel des einstigen Hohlraums des Neuralrohrs ist, mit Flimmerepithel ausgekleidet ist und Gehirn-Rückenmarks-Flüssigkeit enthält.
38. A központi csatorna körül a két oldal szürkeállományát egy keskeny híd, a szürke összekötő rész köti össze, így a pillangó két szárnya a középvonalban egységet alkot. – Um den Zentralkanal verbindet ein schmaler Steg, die graue Verbindungsmasse, die graue Substanz beider Seiten, sodass die beiden Flügel des Schmetterlings in der Mittellinie eine Einheit bilden.
39. A szürkeállomány minden testfélen két nagyobb nyúlványt bocsát ki: a vékonyabb, hátrafelé mutató hátsó szarvat és a vaskosabb, előre irányuló elülső szarvat. – Die graue Substanz sendet auf jeder Körperseite zwei größere Fortsätze aus: das schmalere, nach hinten weisende Hinterhorn und das derbere, nach vorn gerichtete Vorderhorn.
40. A hátsó szarv az érző működés területe: ide lépnek be a hátsó gyök rostjai, és itt kapcsolódnak át a testből érkező ingerületek a gerincvelő továbbító és feldolgozó sejtjeire. – Das Hinterhorn ist das Gebiet der sensiblen Funktion: hier treten die Fasern der hinteren Wurzel ein, und hier werden die aus dem Körper eintreffenden Erregungen auf die weiterleitenden und verarbeitenden Zellen des Rückenmarks umgeschaltet.
41. Az elülső szarv ezzel szemben a mozgató működésé: benne foglalnak helyet a nagy mozgatósejtek, amelyek nyúlványai az elülső gyökön át hagyják el a gerincvelőt, és végső soron a vázizmokhoz futnak. – Das Vorderhorn hingegen ist das der motorischen Funktion: in ihm haben die großen Motoneurone ihren Platz, deren Fortsätze über die vordere Wurzel das Rückenmark verlassen und letztlich zu den Skelettmuskeln ziehen.
42. Az elülső szarv mozgatósejtjeit szokás a mozgatópályák „végső közös útjának” nevezni, mert a különféle magasabb központokból érkező parancsok végül mind ezeken a sejteken keresztül jutnak el az izmokhoz. – Die Motoneurone des Vorderhorns pflegt man die „gemeinsame Endstrecke“ der motorischen Bahnen zu nennen, weil die aus verschiedenen höheren Zentren eintreffenden Befehle schließlich alle über diese Zellen zu den Muskeln gelangen.
43. A háti és a felső ágyéki szakaszon a szürkeállomány egy harmadik, oldalra mutató kis nyúlványt is visel, az oldalszarvat, amely a vegetatív (szimpatikus) idegrendszer gerincvelői sejtjeit tartalmazza. – Im Brust- und im oberen Lendenabschnitt trägt die graue Substanz auch einen dritten, zur Seite weisenden kleinen Fortsatz, das Seitenhorn, das die Rückenmarkszellen des vegetativen (sympathischen) Nervensystems enthält.
44. Az oldalszarv tehát nem a teljes gerincvelő hosszában fejlődik ki, hanem csak ott, ahol a szimpatikus, illetve a keresztcsonti szakaszon a paraszimpatikus vegetatív működés kiindul. – Das Seitenhorn entwickelt sich somit nicht in der gesamten Länge des Rückenmarks, sondern nur dort, wo die sympathische bzw. im Kreuzbeinabschnitt die parasympathische vegetative Funktion ihren Ausgang nimmt.
45. A szürkeállomány mennyisége szelvényről szelvényre változik: a végtagokat ellátó nyaki és ágyéki duzzanatban különösen bőséges, mert ott sok mozgató- és érzősejtre van szükség. – Die Menge der grauen Substanz wechselt von Segment zu Segment: in der die Gliedmaßen versorgenden Hals- und Lendenanschwellung ist sie besonders reichlich, weil dort viele motorische und sensible Zellen benötigt werden.
46. A szürkeállományt kívülről körülvevő fehérállomány túlnyomórészt velőshüvellyel borított, hosszában futó idegrostok kötegeiből áll, amelyek világos színüket éppen a velőshüvely magas zsírtartalmának köszönhetik. – Die die graue Substanz von außen umgebende weiße Substanz besteht überwiegend aus Bündeln längs verlaufender, von einer Markscheide umhüllter Nervenfasern, die ihre helle Farbe eben dem hohen Fettgehalt der Markscheide verdanken.
47. E rostok részben felfelé, az agy felé viszik az érző ingerületet, részben lefelé, az agyból a gerincvelő felé hozzák a mozgató parancsokat, vagyis a fehérállomány elsődleges feladata a hosszirányú vezetés. – Diese Fasern führen teils aufwärts, zum Gehirn, die sensible Erregung, teils bringen sie abwärts, aus dem Gehirn zum Rückenmark, die motorischen Befehle, das heißt, die vorrangige Aufgabe der weißen Substanz ist die Leitung in Längsrichtung.
48. A barázdák és a szürke szarvak a fehérállományt testfélenként három nagy kötegre osztják: az elülső, az oldalsó és a hátsó kötegre (funiculus anterior, lateralis és posterior). – Die Furchen und die grauen Hörner teilen die weiße Substanz je Körperseite in drei große Stränge: den Vorder-, den Seiten- und den Hinterstrang (Funiculus anterior, lateralis und posterior).
49. E kötegeken belül a rostok nem rendezetlenül futnak, hanem közös eredetű és közös célú pályákba rendeződnek, amelyek mindegyike meghatározott érző vagy mozgató feladatot lát el. – Innerhalb dieser Stränge verlaufen die Fasern nicht ungeordnet, sondern ordnen sich zu Bahnen gleichen Ursprungs und gleichen Ziels, von denen jede eine bestimmte sensible oder motorische Aufgabe erfüllt.
50. E felszálló és leszálló pályák pontos lefutását, kereszteződéseit és kapcsolatait azonban külön fejezet tárgyalja, mert megértésük a gerincvelő és az agy együttes ismeretét kívánja. – Den genauen Verlauf, die Kreuzungen und die Verbindungen dieser auf- und absteigenden Bahnen behandelt jedoch ein eigenes Kapitel, weil ihr Verständnis die gemeinsame Kenntnis von Rückenmark und Gehirn erfordert.
51. A középvonalban, az elülső hasadék mögött, a két testfél fehérállományát is átkelő rostok kötik össze, így az egyik oldalról a másikra jutó pályák számára a szükséges átjárás biztosított. – In der Mittellinie, hinter der vorderen Spalte, verbinden ebenfalls kreuzende Fasern die weiße Substanz beider Körperhälften, sodass für die von einer Seite zur anderen gelangenden Bahnen der nötige Übergang gesichert ist.
52. A fehérállomány aránya felfelé, az agy felé haladva egyre nő, mert a magasabb szakaszokon már az összes alsóbb szelvény felszálló rostjai is együtt futnak, míg lefelé, a szelvények fogyásával a keresztmetszet is kisebb lesz. – Der Anteil der weißen Substanz nimmt nach oben, zum Gehirn hin, immer mehr zu, weil in den höheren Abschnitten bereits die aufsteigenden Fasern aller unteren Segmente gemeinsam verlaufen, während nach unten, mit dem Schwinden der Segmente, auch der Querschnitt kleiner wird.
53. A gerincvelő szerkezetében így két, egymást keresztező rendezőelv találkozik: a haránt irányú szelvényesség, amely a gerincvelői idegek és a helyi reflexek alapja, és a hosszirányú felépítés, amely a köteg-pályák révén az aggyal való összeköttetést biztosítja. – Im Bau des Rückenmarks treffen somit zwei einander kreuzende Ordnungsprinzipien zusammen: die querverlaufende Segmentierung, die die Grundlage der Spinalnerven und der örtlichen Reflexe ist, und der Längsaufbau, der über die Strang-Bahnen die Verbindung mit dem Gehirn gewährleistet.
54. Ugyanezt a kettősséget tükrözi a szürke- és a fehérállomány munkamegosztása is: a belső szürke mag a be- és kimenő jelek átkapcsolásának és feldolgozásának helye, a külső fehér köpeny pedig a távoli vezetés eszköze. – Dieselbe Zweiheit spiegelt auch die Arbeitsteilung von grauer und weißer Substanz wider: der innere graue Kern ist der Ort der Umschaltung und Verarbeitung der ein- und ausgehenden Signale, der äußere weiße Mantel hingegen das Werkzeug der Fernleitung.
55. A gerincvelő ezért egyszerre két dolog: a testszelvényekhez kötött, önálló reflexműködésre képes szelvényes szerv, és egyúttal a végtagok és a törzs felől az agyhoz, illetve az agytól a végrehajtó szervekhez vezető, egységes vezetékrendszer — s éppen e kettős természet teszi a központi idegrendszer alsó, de nélkülözhetetlen alapszakaszává. – Das Rückenmark ist deshalb zugleich zweierlei: ein an die Körpersegmente gebundenes, zu selbstständiger Reflextätigkeit fähiges segmentales Organ und zugleich ein einheitliches Leitungssystem, das von den Gliedmaßen und vom Rumpf zum Gehirn bzw. vom Gehirn zu den ausführenden Organen führt — und gerade diese doppelte Natur macht es zum unteren, aber unentbehrlichen Grundabschnitt des Zentralnervensystems.
(aufklappen)magyar
1. A gerincvelő (medulla spinalis) a központi idegrendszer hosszúkás, alsó szakasza, amely a gerinccsatornában húzódik, és felül, az öreglyuknál, éles határ nélkül folytatódik a nyúltvelőben.
2. Alakja hengeres, elöl-hátul kissé lapított, s bár a test hosszához mérten vékony képlet, benne fut össze mindaz az ideges pálya, amely a törzs és a végtagok, valamint az agy között közlekedik.
3. A felnőtt gerincvelője nem tölti ki a gerinccsatorna teljes hosszát, hanem az első vagy második ágyékcsigolya magasságában, kúpszerűen elvékonyodva végződik.
4. Ez a magasabban fekvő vég abból ered, hogy a magzati fejlődés során a csigolyaoszlop gyorsabban növekszik, mint a gerincvelő, amely így fokozatosan „feljebb húzódik” a csatornában.
5. Az elvékonyodó alsó véget velőkúpnak (conus medullaris) nevezik, amelyből egy vékony, kötőszövetes fonal, a végfonal (filum terminale) indul, és a gerincvelőt lefelé a farkcsonthoz rögzíti.
6. A velőkúp alatt a gerinccsatornában már nincs gerincvelő, csak az alsóbb szelvényekből eredő, hosszan lefelé tartó gyökök kötege, amelyet elrendeződése miatt lófaroknak (cauda equina) neveznek.
7. A gerincvelő vastagsága nem egyenletes: két helyen, a nyaki és az ágyéki szakaszon orsószerűen megvastagszik, mert e tájakon ered a felső, illetve az alsó végtagot ellátó idegek nagy tömege.
8. E két orsó alakú megvastagodás — a nyaki és az ágyéki duzzanat (intumescentia cervicalis és lumbosacralis) — jól mutatja, hogy a gerincvelő szerkezete a hozzá tartozó testtájak beidegzési igényéhez igazodik.
9. A gerincvelőt kívülről a központi idegrendszer három agyburka és a köztük keringő agy-gerincvelői folyadék veszi körül, amelyek védő és rögzítő szerepét külön fejezet tárgyalja.
10. A gerincvelő felszínét hosszanti barázdák tagolják, amelyek közül a legmélyebb az elöl futó elülső median hasadék (fissura mediana anterior), hátul pedig egy sekélyebb barázda, a hátsó median barázda (sulcus medianus posterior) húzódik.
11. E két, egymással szemközt fekvő barázda a gerincvelőt két, nagyjából tükörképi félre osztja, amelyeket a középvonalban átkelő rostok és a központi csatorna körüli szürkeállomány mégis egységes egésszé kapcsol össze.
12. A két median barázda mellett oldalt további sekély árkok találhatók, amelyek mentén a gerincvelői idegek gyökei lépnek ki, illetve be.
13. Elöl-oldalt, az elülső oldalsó barázdából lépnek ki a mozgató rostokat vivő elülső gyökök, hátul-oldalt pedig, a hátsó oldalsó barázdába térnek be az érző rostokat hozó hátsó gyökök.
14. Ez a szabályos, ismétlődő ki- és belépés a gerincvelő teljes hossza mentén megfigyelhető, és már a felszínen elárulja a szerv mélyebb, szakaszos felépítését.
15. Bár a gerincvelő felületesen folytonos oszlopnak látszik, működése és fejlődése szerint szelvényekre (szegmentumokra) tagolódik, amelyek a test ősi, ismétlődő szakaszosságát tükrözik.
16. Egy gerincvelői szelvény az a szakasz, amelyből egy pár gerincvelői ideg — testfélenként egy — ered, vagyis a szelvény határait maguk a hozzá tartozó idegek jelölik ki.
17. Az emberi gerincvelőn összesen harmincegy pár gerincvelői ideg lép ki, ennek megfelelően harmincegy szelvényt különböztetünk meg.
18. E szelvények tájékok szerint csoportosulnak: nyolc nyaki, tizenkét háti, öt ágyéki, öt keresztcsonti és egy farkcsonti szelvény alkotja a gerincvelő teljes hosszát.
19. Minden szelvényhez testfélenként két gyök tartozik: a hátsó (érző) gyök, amely a testből érkező ingerületet hozza, és az elülső (mozgató) gyök, amely a parancsokat a végrehajtó szervek felé viszi.
20. A hátsó gyök lefutásában egy dúcszerű megvastagodás, a gerincvelői (hátsó gyöki) dúc figyelhető meg, amely az érző idegsejtek sejttestjeit foglalja magában.
21. E dúc sajátossága, hogy benne az érző neuronok sejttestjei a gerincvelőn kívül helyezkednek el, míg nyúlványaik egyfelől a testtájak felé, másfelől a gerincvelő felé futnak.
22. A hátsó és az elülső gyök a csigolyaközti lyuk közelében egyesül, és a kettőből egyetlen, érző és mozgató rostokat egyaránt tartalmazó, kevert gerincvelői ideg jön létre.
23. Ez a kevert ideg a csigolyaközti lyukon át hagyja el a gerinccsatornát, majd rögtön ágakra oszlik, amelyek a hozzá tartozó testszelvény bőrét, izmait és egyéb képződményeit látják el.
24. A gerincvelő szelvényessége a test csíralemezes, ősszelvényes felépítéséből ered, amelyben minden testszelvényhez saját bőrterület és saját izomzat, s ezekhez saját ideg tartozott.
25. Ennek maradványaként ma is minden gerincvelői szelvény egy meghatározott bőrsávot lát el érzőn, amelyet dermatómának neveznek, s amelyek együtt a testfelszín szelvényes térképét adják.
26. Hasonlóképpen egy-egy szelvény mozgatórostjai meghatározott izomcsoportot mozgatnak, így a szelvényes elrendeződés a bőr érzésének és az izmok működésének térbeli rendjét egyaránt megszabja.
27. E szabályos hozzárendelés a gyógyászatban is jól használható, mert egy adott bőrsáv érzéskiesése vagy egy izomcsoport bénulása arra a szelvényre, illetve gyökre utal, amely a károsodást elszenvedte.
28. A gerincvelői szelvények és a csigolyák azonban nem esnek pontosan egy magasságba, mivel a gerincvelő rövidebb, mint a gerinccsatorna, és felső végéhez rögzülve mintegy „felfüggesztve” marad.
29. Ennek következtében a felső szelvények gyökei még csaknem vízszintesen érik el a saját csigolyaközti lyukukat, lejjebb azonban a gyökök egyre meredekebben, egyre hosszabb úton haladnak lefelé, mielőtt kilépnének.
30. Az ágyéki, keresztcsonti és farkcsonti szelvények gyökeinek ezért hosszú utat kell megtenniük a velőkúp alatt, mielőtt elérik a nekik megfelelő, jóval mélyebben fekvő lyukat.
31. E lefelé tartó gyökök kötege alkotja a már említett lófarkat, amely a velőkúp alatt szabadon, a folyadékban lebegve tölti ki a gerinccsatorna alsó szakaszát.
32. E sajátosság gyakorlati jelentősége, hogy az agy-gerincvelői folyadék vételére szolgáló tűszúrás az ágyéki csigolyák között, a velőkúp alatt biztonságosan elvégezhető, mert ott már nem a gerincvelő, csak a gyökök találhatók.
33. A szelvény és a csigolya szintjének eltérése lefelé haladva egyre nő, ezért a klinikai gondolkodásban gondosan meg kell különböztetni a gerincvelői szelvény magasságát a vele nem azonos csigolyaszinttől.
34. Így egy adott csigolya magasságában elszenvedett sérülés nem az azonos számú, hanem a benne éppen ott futó, más sorszámú szelvényt vagy gyököket károsítja.
35. A gerincvelő belső szerkezete harántmetszeten tekinthető át a legjobban, ahol a középen elhelyezkedő szürkeállományt kívülről a fehérállomány veszi körül — éppen fordítva, mint az agykéreg esetében.
36. A szürkeállomány harántmetszeten pillangóra vagy H betűre emlékeztető alakot mutat, és főként idegsejttestekből, azok nyúlványaiból, a köztük létesülő kapcsolatokból, valamint támasztósejtekből áll.
37. A szürkeállomány közepén keskeny üreg, a központi csatorna húzódik, amely a velőcső egykori üregének maradványa, csillószőrös hámmal bélelt, és agy-gerincvelői folyadékot tartalmaz.
38. A központi csatorna körül a két oldal szürkeállományát egy keskeny híd, a szürke összekötő rész köti össze, így a pillangó két szárnya a középvonalban egységet alkot.
39. A szürkeállomány minden testfélen két nagyobb nyúlványt bocsát ki: a vékonyabb, hátrafelé mutató hátsó szarvat és a vaskosabb, előre irányuló elülső szarvat.
40. A hátsó szarv az érző működés területe: ide lépnek be a hátsó gyök rostjai, és itt kapcsolódnak át a testből érkező ingerületek a gerincvelő továbbító és feldolgozó sejtjeire.
41. Az elülső szarv ezzel szemben a mozgató működésé: benne foglalnak helyet a nagy mozgatósejtek, amelyek nyúlványai az elülső gyökön át hagyják el a gerincvelőt, és végső soron a vázizmokhoz futnak.
42. Az elülső szarv mozgatósejtjeit szokás a mozgatópályák „végső közös útjának” nevezni, mert a különféle magasabb központokból érkező parancsok végül mind ezeken a sejteken keresztül jutnak el az izmokhoz.
43. A háti és a felső ágyéki szakaszon a szürkeállomány egy harmadik, oldalra mutató kis nyúlványt is visel, az oldalszarvat, amely a vegetatív (szimpatikus) idegrendszer gerincvelői sejtjeit tartalmazza.
44. Az oldalszarv tehát nem a teljes gerincvelő hosszában fejlődik ki, hanem csak ott, ahol a szimpatikus, illetve a keresztcsonti szakaszon a paraszimpatikus vegetatív működés kiindul.
45. A szürkeállomány mennyisége szelvényről szelvényre változik: a végtagokat ellátó nyaki és ágyéki duzzanatban különösen bőséges, mert ott sok mozgató- és érzősejtre van szükség.
46. A szürkeállományt kívülről körülvevő fehérállomány túlnyomórészt velőshüvellyel borított, hosszában futó idegrostok kötegeiből áll, amelyek világos színüket éppen a velőshüvely magas zsírtartalmának köszönhetik.
47. E rostok részben felfelé, az agy felé viszik az érző ingerületet, részben lefelé, az agyból a gerincvelő felé hozzák a mozgató parancsokat, vagyis a fehérállomány elsődleges feladata a hosszirányú vezetés.
48. A barázdák és a szürke szarvak a fehérállományt testfélenként három nagy kötegre osztják: az elülső, az oldalsó és a hátsó kötegre (funiculus anterior, lateralis és posterior).
49. E kötegeken belül a rostok nem rendezetlenül futnak, hanem közös eredetű és közös célú pályákba rendeződnek, amelyek mindegyike meghatározott érző vagy mozgató feladatot lát el.
50. E felszálló és leszálló pályák pontos lefutását, kereszteződéseit és kapcsolatait azonban külön fejezet tárgyalja, mert megértésük a gerincvelő és az agy együttes ismeretét kívánja.
51. A középvonalban, az elülső hasadék mögött, a két testfél fehérállományát is átkelő rostok kötik össze, így az egyik oldalról a másikra jutó pályák számára a szükséges átjárás biztosított.
52. A fehérállomány aránya felfelé, az agy felé haladva egyre nő, mert a magasabb szakaszokon már az összes alsóbb szelvény felszálló rostjai is együtt futnak, míg lefelé, a szelvények fogyásával a keresztmetszet is kisebb lesz.
53. A gerincvelő szerkezetében így két, egymást keresztező rendezőelv találkozik: a haránt irányú szelvényesség, amely a gerincvelői idegek és a helyi reflexek alapja, és a hosszirányú felépítés, amely a köteg-pályák révén az aggyal való összeköttetést biztosítja.
54. Ugyanezt a kettősséget tükrözi a szürke- és a fehérállomány munkamegosztása is: a belső szürke mag a be- és kimenő jelek átkapcsolásának és feldolgozásának helye, a külső fehér köpeny pedig a távoli vezetés eszköze.
55. A gerincvelő ezért egyszerre két dolog: a testszelvényekhez kötött, önálló reflexműködésre képes szelvényes szerv, és egyúttal a végtagok és a törzs felől az agyhoz, illetve az agytól a végrehajtó szervekhez vezető, egységes vezetékrendszer — s éppen e kettős természet teszi a központi idegrendszer alsó, de nélkülözhetetlen alapszakaszává.
(aufklappen)német
1. Das Rückenmark (Medulla spinalis) ist der langgestreckte, untere Abschnitt des Zentralnervensystems, der im Wirbelkanal verläuft und sich oben, am Hinterhauptsloch, ohne scharfe Grenze in das verlängerte Mark fortsetzt.
2. Seine Form ist zylindrisch, von vorn nach hinten leicht abgeflacht, und obgleich es im Verhältnis zur Körperlänge ein schmales Gebilde ist, laufen in ihm all jene Nervenbahnen zusammen, die zwischen Rumpf und Gliedmaßen einerseits und dem Gehirn andererseits verkehren.
3. Das Rückenmark des Erwachsenen füllt nicht die gesamte Länge des Wirbelkanals aus, sondern endet in Höhe des ersten oder zweiten Lendenwirbels, indem es sich kegelförmig verjüngt.
4. Dieses höher gelegene Ende rührt daher, dass während der vorgeburtlichen Entwicklung die Wirbelsäule schneller wächst als das Rückenmark, das sich dadurch allmählich im Kanal „nach oben zurückzieht“.
5. Das sich verjüngende untere Ende nennt man Markkegel (Conus medullaris), von dem ein dünner, bindegewebiger Faden, der Endfaden (Filum terminale), ausgeht und das Rückenmark nach unten am Steißbein verankert.
6. Unterhalb des Markkegels befindet sich im Wirbelkanal kein Rückenmark mehr, sondern nur ein Bündel lang nach unten ziehender Wurzeln aus den unteren Segmenten, das man wegen seiner Anordnung Pferdeschweif (Cauda equina) nennt.
7. Die Dicke des Rückenmarks ist nicht gleichmäßig: an zwei Stellen, im Hals- und im Lendenabschnitt, verdickt es sich spindelförmig, weil in diesen Regionen die große Masse der Nerven entspringt, die die obere bzw. die untere Gliedmaße versorgen.
8. Diese beiden spindelförmigen Verdickungen — die Hals- und die Lendenanschwellung (Intumescentia cervicalis und lumbosacralis) — zeigen deutlich, dass der Bau des Rückenmarks sich dem Innervationsbedarf der zugehörigen Körperregionen anpasst.
9. Von außen umgeben das Rückenmark die drei Hirnhäute des Zentralnervensystems und die zwischen ihnen zirkulierende Gehirn-Rückenmarks-Flüssigkeit, deren schützende und fixierende Rolle ein eigenes Kapitel behandelt.
10. Die Oberfläche des Rückenmarks gliedern Längsfurchen, von denen die tiefste die vorn verlaufende vordere Medianspalte (Fissura mediana anterior) ist, während hinten eine flachere Furche, der hintere Mediansulkus (Sulcus medianus posterior), verläuft.
11. Diese beiden einander gegenüberliegenden Furchen teilen das Rückenmark in zwei annähernd spiegelbildliche Hälften, die dennoch durch die in der Mittellinie kreuzenden Fasern und die graue Substanz um den Zentralkanal zu einem einheitlichen Ganzen verbunden werden.
12. Neben den beiden Medianfurchen finden sich seitlich weitere flache Rinnen, entlang derer die Wurzeln der Spinalnerven aus- bzw. eintreten.
13. Vorn-seitlich, aus dem Sulcus anterolateralis, treten die vorderen Wurzeln aus, die motorische Fasern führen, hinten-seitlich hingegen, in den Sulcus posterolateralis, treten die hinteren Wurzeln ein, die sensible Fasern heranbringen.
14. Dieses regelmäßige, sich wiederholende Aus- und Eintreten lässt sich entlang der gesamten Länge des Rückenmarks beobachten und verrät bereits an der Oberfläche den tieferen, abschnittsweisen Bau des Organs.
15. Obgleich das Rückenmark oberflächlich wie eine zusammenhängende Säule erscheint, gliedert es sich nach Funktion und Entwicklung in Segmente, die die urtümliche, sich wiederholende Abschnittsgliederung des Körpers widerspiegeln.
16. Ein Rückenmarkssegment ist derjenige Abschnitt, aus dem ein Paar Spinalnerven — je Körperseite einer — entspringt, das heißt, die Grenzen des Segments werden von den zugehörigen Nerven selbst bestimmt.
17. Am menschlichen Rückenmark treten insgesamt einunddreißig Paar Spinalnerven aus, dementsprechend unterscheidet man einunddreißig Segmente.
18. Diese Segmente ordnen sich nach Regionen: acht Hals-, zwölf Brust-, fünf Lenden-, fünf Kreuzbein- und ein Steißbeinsegment bilden die gesamte Länge des Rückenmarks.
19. Zu jedem Segment gehören je Körperseite zwei Wurzeln: die hintere (sensible) Wurzel, die die aus dem Körper eintreffende Erregung heranträgt, und die vordere (motorische) Wurzel, die die Befehle zu den ausführenden Organen leitet.
20. Im Verlauf der hinteren Wurzel zeigt sich eine knotenartige Verdickung, das Spinalganglion (Hinterwurzelganglion), das die Zellkörper der sensiblen Nervenzellen enthält.
21. Die Besonderheit dieses Ganglions besteht darin, dass in ihm die Zellkörper der sensiblen Neurone außerhalb des Rückenmarks liegen, während ihre Fortsätze einerseits zu den Körperregionen, andererseits zum Rückenmark ziehen.
22. Die hintere und die vordere Wurzel vereinigen sich in der Nähe des Zwischenwirbellochs, und aus beiden entsteht ein einziger, sowohl sensible als auch motorische Fasern enthaltender, gemischter Spinalnerv.
23. Dieser gemischte Nerv verlässt den Wirbelkanal durch das Zwischenwirbelloch, teilt sich sodann sogleich in Äste, die die Haut, die Muskeln und die übrigen Bildungen des zugehörigen Körpersegments versorgen.
24. Die Segmentierung des Rückenmarks geht aus dem keimblatthaften, ursegmentierten Bau des Körpers hervor, in dem zu jedem Körpersegment ein eigenes Hautgebiet und eine eigene Muskulatur und zu diesen ein eigener Nerv gehörten.
25. Als Überbleibsel davon versorgt auch heute noch jedes Rückenmarkssegment sensibel einen bestimmten Hautstreifen, den man Dermatom nennt und die zusammen eine segmentale Landkarte der Körperoberfläche ergeben.
26. Ebenso bewegen die motorischen Fasern eines Segments eine bestimmte Muskelgruppe, sodass die segmentale Anordnung die räumliche Ordnung sowohl der Hautempfindung als auch der Muskeltätigkeit festlegt.
27. Diese regelmäßige Zuordnung ist auch in der Heilkunde gut verwertbar, denn der Empfindungsausfall eines bestimmten Hautstreifens oder die Lähmung einer Muskelgruppe weist auf jenes Segment bzw. jene Wurzel hin, die den Schaden erlitten hat.
28. Die Rückenmarkssegmente und die Wirbel fallen jedoch nicht genau in dieselbe Höhe, da das Rückenmark kürzer ist als der Wirbelkanal und, an seinem oberen Ende befestigt, gleichsam „aufgehängt“ bleibt.
29. Infolgedessen erreichen die Wurzeln der oberen Segmente ihr eigenes Zwischenwirbelloch noch nahezu waagerecht, weiter unten jedoch ziehen die Wurzeln immer steiler, auf immer längerem Weg nach unten, ehe sie austreten.
30. Die Wurzeln der Lenden-, Kreuzbein- und Steißbeinsegmente müssen deshalb einen langen Weg unterhalb des Markkegels zurücklegen, ehe sie das ihnen entsprechende, weit tiefer gelegene Loch erreichen.
31. Das Bündel dieser nach unten ziehenden Wurzeln bildet den bereits erwähnten Pferdeschweif, der unterhalb des Markkegels frei, in der Flüssigkeit schwebend, den unteren Abschnitt des Wirbelkanals ausfüllt.
32. Die praktische Bedeutung dieser Besonderheit liegt darin, dass die zur Entnahme der Gehirn-Rückenmarks-Flüssigkeit dienende Nadelpunktion zwischen den Lendenwirbeln, unterhalb des Markkegels, gefahrlos ausgeführt werden kann, weil sich dort nicht mehr das Rückenmark, sondern nur die Wurzeln befinden.
33. Der Unterschied zwischen der Höhe des Segments und der des Wirbels nimmt nach unten hin immer mehr zu, weshalb im klinischen Denken die Höhe des Rückenmarkssegments sorgfältig von der mit ihr nicht übereinstimmenden Wirbelhöhe unterschieden werden muss.
34. So schädigt eine in Höhe eines bestimmten Wirbels erlittene Verletzung nicht das gleichnummerige, sondern das gerade dort verlaufende Segment bzw. die Wurzeln mit anderer Ordnungszahl.
35. Der innere Bau des Rückenmarks lässt sich am besten am Querschnitt überblicken, wo die in der Mitte gelegene graue Substanz von außen von der weißen Substanz umgeben wird — gerade umgekehrt wie im Falle der Hirnrinde.
36. Die graue Substanz zeigt im Querschnitt eine an einen Schmetterling oder an den Buchstaben H erinnernde Gestalt und besteht vor allem aus Nervenzellkörpern, deren Fortsätzen, den zwischen ihnen entstehenden Verbindungen sowie aus Stützzellen.
37. In der Mitte der grauen Substanz verläuft ein schmaler Hohlraum, der Zentralkanal, der ein Überbleibsel des einstigen Hohlraums des Neuralrohrs ist, mit Flimmerepithel ausgekleidet ist und Gehirn-Rückenmarks-Flüssigkeit enthält.
38. Um den Zentralkanal verbindet ein schmaler Steg, die graue Verbindungsmasse, die graue Substanz beider Seiten, sodass die beiden Flügel des Schmetterlings in der Mittellinie eine Einheit bilden.
39. Die graue Substanz sendet auf jeder Körperseite zwei größere Fortsätze aus: das schmalere, nach hinten weisende Hinterhorn und das derbere, nach vorn gerichtete Vorderhorn.
40. Das Hinterhorn ist das Gebiet der sensiblen Funktion: hier treten die Fasern der hinteren Wurzel ein, und hier werden die aus dem Körper eintreffenden Erregungen auf die weiterleitenden und verarbeitenden Zellen des Rückenmarks umgeschaltet.
41. Das Vorderhorn hingegen ist das der motorischen Funktion: in ihm haben die großen Motoneurone ihren Platz, deren Fortsätze über die vordere Wurzel das Rückenmark verlassen und letztlich zu den Skelettmuskeln ziehen.
42. Die Motoneurone des Vorderhorns pflegt man die „gemeinsame Endstrecke“ der motorischen Bahnen zu nennen, weil die aus verschiedenen höheren Zentren eintreffenden Befehle schließlich alle über diese Zellen zu den Muskeln gelangen.
43. Im Brust- und im oberen Lendenabschnitt trägt die graue Substanz auch einen dritten, zur Seite weisenden kleinen Fortsatz, das Seitenhorn, das die Rückenmarkszellen des vegetativen (sympathischen) Nervensystems enthält.
44. Das Seitenhorn entwickelt sich somit nicht in der gesamten Länge des Rückenmarks, sondern nur dort, wo die sympathische bzw. im Kreuzbeinabschnitt die parasympathische vegetative Funktion ihren Ausgang nimmt.
45. Die Menge der grauen Substanz wechselt von Segment zu Segment: in der die Gliedmaßen versorgenden Hals- und Lendenanschwellung ist sie besonders reichlich, weil dort viele motorische und sensible Zellen benötigt werden.
46. Die die graue Substanz von außen umgebende weiße Substanz besteht überwiegend aus Bündeln längs verlaufender, von einer Markscheide umhüllter Nervenfasern, die ihre helle Farbe eben dem hohen Fettgehalt der Markscheide verdanken.
47. Diese Fasern führen teils aufwärts, zum Gehirn, die sensible Erregung, teils bringen sie abwärts, aus dem Gehirn zum Rückenmark, die motorischen Befehle, das heißt, die vorrangige Aufgabe der weißen Substanz ist die Leitung in Längsrichtung.
48. Die Furchen und die grauen Hörner teilen die weiße Substanz je Körperseite in drei große Stränge: den Vorder-, den Seiten- und den Hinterstrang (Funiculus anterior, lateralis und posterior).
49. Innerhalb dieser Stränge verlaufen die Fasern nicht ungeordnet, sondern ordnen sich zu Bahnen gleichen Ursprungs und gleichen Ziels, von denen jede eine bestimmte sensible oder motorische Aufgabe erfüllt.
50. Den genauen Verlauf, die Kreuzungen und die Verbindungen dieser auf- und absteigenden Bahnen behandelt jedoch ein eigenes Kapitel, weil ihr Verständnis die gemeinsame Kenntnis von Rückenmark und Gehirn erfordert.
51. In der Mittellinie, hinter der vorderen Spalte, verbinden ebenfalls kreuzende Fasern die weiße Substanz beider Körperhälften, sodass für die von einer Seite zur anderen gelangenden Bahnen der nötige Übergang gesichert ist.
52. Der Anteil der weißen Substanz nimmt nach oben, zum Gehirn hin, immer mehr zu, weil in den höheren Abschnitten bereits die aufsteigenden Fasern aller unteren Segmente gemeinsam verlaufen, während nach unten, mit dem Schwinden der Segmente, auch der Querschnitt kleiner wird.
53. Im Bau des Rückenmarks treffen somit zwei einander kreuzende Ordnungsprinzipien zusammen: die querverlaufende Segmentierung, die die Grundlage der Spinalnerven und der örtlichen Reflexe ist, und der Längsaufbau, der über die Strang-Bahnen die Verbindung mit dem Gehirn gewährleistet.
54. Dieselbe Zweiheit spiegelt auch die Arbeitsteilung von grauer und weißer Substanz wider: der innere graue Kern ist der Ort der Umschaltung und Verarbeitung der ein- und ausgehenden Signale, der äußere weiße Mantel hingegen das Werkzeug der Fernleitung.
55. Das Rückenmark ist deshalb zugleich zweierlei: ein an die Körpersegmente gebundenes, zu selbstständiger Reflextätigkeit fähiges segmentales Organ und zugleich ein einheitliches Leitungssystem, das von den Gliedmaßen und vom Rumpf zum Gehirn bzw. vom Gehirn zu den ausführenden Organen führt — und gerade diese doppelte Natur macht es zum unteren, aber unentbehrlichen Grundabschnitt des Zentralnervensystems.