modjor.de

9.12.3 – Anatomie lang


9.12.3 – Légzéstípusok, légzési térfogatok és a holttér – Atemtypen, Atemvolumina und Totraum


1. A nyugodt légzés során a mellkas és a hasfal mozgása egyaránt megfigyelhető, arányuk azonban attól függ, hogy a térfogatváltozásban elsősorban a rekesz vagy a bordák elmozdulása érvényesül. – Bei ruhiger Atmung lassen sich Bewegungen sowohl des Brustkorbs als auch der Bauchwand beobachten, deren Verhältnis davon abhängt, ob die Volumenänderung vorwiegend durch das Zwerchfell oder durch die Rippenbewegung zustande kommt.

2. Rekeszi vagy hasi légzéskor a rekeszizom lefelé mozdulása adja a belégzés meghatározó komponensét, miközben a hasi szervek előrefelé térnek ki, és a hasfal láthatóan elődomborodik. – Bei Zwerchfell- oder Bauchatmung bildet die Abwärtsbewegung des Zwerchfells die bestimmende Komponente der Einatmung, während die Bauchorgane nach vorn ausweichen und sich die Bauchwand sichtbar vorwölbt.

3. Mellkasi vagy bordalégzés esetén ezzel szemben a bordák megemelkedése és kifelé fordulása kerül előtérbe, aminek következtében elsősorban a mellkas haránt- és sagittalis átmérője növekszik. – Bei Brust- oder Rippenatmung steht dagegen die Anhebung und Auswärtsbewegung der Rippen im Vordergrund, wodurch vor allem Quer- und Sagittaldurchmesser des Brustkorbs zunehmen.

4. A két mechanizmus a valóságban nem különül el élesen egymástól, hanem többnyire kevert légzést hoz létre, amelyben a rekesz és a bordaközi izmok összehangoltan változtatják a mellüreg térfogatát. – In Wirklichkeit sind beide Mechanismen nicht scharf voneinander getrennt, sondern bilden meist eine Mischatmung, bei der Zwerchfell und Zwischenrippenmuskeln das Volumen der Brusthöhle koordiniert verändern.

5. Hogy egy adott személy légzésében melyik komponens válik feltűnőbbé, azt a testhelyzet, a hasfal feszülése, a fizikai terhelés és a mellkas mozgékonysága egyaránt befolyásolhatja. – Welche Komponente bei einer bestimmten Person deutlicher hervortritt, kann unter anderem von Körperhaltung, Spannung der Bauchwand, körperlicher Belastung und Beweglichkeit des Brustkorbs beeinflusst werden.

6. A klasszikus anatómiai leírások férfiaknál gyakrabban hangsúlyozzák a hasi, nőknél pedig a mellkasi légzést, ez azonban nem jelent két mereven elkülönülő légzési formát. – Klassische anatomische Beschreibungen betonen bei Männern häufiger die Bauch-, bei Frauen dagegen die Brustatmung, ohne dass es sich dabei um zwei starr voneinander getrennte Atemformen handelt.

7. Nyugodt légzéskor minden légzési ciklus a tüdő és a mellkas mechanikai egyensúlyához közeli középállás körül zajlik, amelybe a rendszer a szokásos kilégzés végén visszatér. – Bei ruhiger Atmung verläuft jeder Atemzyklus um eine Mittelstellung nahe dem mechanischen Gleichgewicht von Lunge und Thorax, in die das System am Ende der gewöhnlichen Ausatmung zurückkehrt.

8. Ettől a középállástól mind belégzési, mind kilégzési irányban jelentős térfogati tartalék áll rendelkezésre, amely nyugalomban nagyrészt kihasználatlan marad, fokozott légzéskor azonban mozgósítható. – Von dieser Mittelstellung aus steht sowohl in inspiratorischer als auch in exspiratorischer Richtung eine beträchtliche Volumenreserve zur Verfügung, die in Ruhe weitgehend ungenutzt bleibt, bei gesteigerter Atmung jedoch mobilisiert werden kann.

9. A légzés közben mozgó levegő mennyisége különböző légzési térfogatokkal és az ezekből összeálló kapacitásokkal írható le, amelyek a tüdő és a mellkas mechanikai lehetőségeit számszerűen jellemzik. – Die während der Atmung bewegte Luftmenge lässt sich durch verschiedene Atemvolumina und die daraus zusammengesetzten Kapazitäten beschreiben, welche die mechanischen Möglichkeiten von Lunge und Thorax zahlenmäßig charakterisieren.

10. Nyugodt légzésben az egyetlen be- és kilégzés során kicserélődő levegőmennyiséget légzési térfogatnak (volumen tidal, VT) nevezzük, amely felnőtt emberben rendszerint körülbelül fél liter nagyságrendű. – Die bei einer einzelnen ruhigen Ein- und Ausatmung ausgetauschte Luftmenge wird als Atemzugvolumen (Volumen tidal, VT) bezeichnet und liegt beim Erwachsenen gewöhnlich in der Größenordnung von etwa einem halben Liter.

11. Ez a térfogat csupán viszonylag kis része annak a levegőmennyiségnek, amelyet a tüdő maximális belégzés és maximális kilégzés között összességében képes megmozgatni. – Dieses Volumen stellt nur einen relativ kleinen Teil der Luftmenge dar, welche die Lunge zwischen maximaler Einatmung und maximaler Ausatmung insgesamt bewegen kann.

12. Nyugodt belégzést követően további erőteljes belégzéssel még jelentős mennyiségű levegő szívható a tüdőbe; ezt a többletet belégzési tartaléktérfogatnak (volumen reservatorium inspiratorium, IRV) nevezzük. – Nach einer ruhigen Einatmung kann durch eine zusätzliche kräftige Inspiration noch eine beträchtliche Luftmenge aufgenommen werden; dieses Zusatzvolumen wird als inspiratorisches Reservevolumen (Volumen reservatorium inspiratorium, IRV) bezeichnet.

13. A belégzési tartalék igénybevételekor a rekesz nagyobb mértékben süllyed, a bordák magasabbra emelkednek, és szükség esetén a belégzési segédizmok is bekapcsolódnak a mellkas további kitágításába. – Bei Nutzung der inspiratorischen Reserve senkt sich das Zwerchfell stärker, die Rippen werden weiter angehoben, und erforderlichenfalls beteiligen sich auch inspiratorische Atemhilfsmuskeln an der zusätzlichen Erweiterung des Thorax.

14. Szokásos kilégzés után ugyancsak marad mozgósítható levegő, amely erőltetett kilégzéssel távolítható el, és amelyet kilégzési tartaléktérfogatnak (volumen reservatorium expiratorium, ERV) nevezünk. – Auch nach einer gewöhnlichen Ausatmung verbleibt noch mobilisierbare Luft, die durch forcierte Exspiration ausgeatmet werden kann und als exspiratorisches Reservevolumen (Volumen reservatorium expiratorium, ERV) bezeichnet wird.

15. Ennek kiürítésében a passzív rugalmas visszatérés mellett a hasizmok és a megfelelő bordaközi izmok aktív összehúzódása is részt vesz, amely a mellkast a nyugalmi kilégzési helyzeten túl szűkíti. – An seiner Entleerung beteiligen sich neben der passiven elastischen Rückstellung auch die aktive Kontraktion der Bauchmuskeln und entsprechender Zwischenrippenmuskeln, wodurch der Thorax über die Ruheatmungslage hinaus verengt wird.

16. Még a lehető legerőteljesebb kilégzés után sem ürül ki teljesen a tüdő, hanem benne marad egy jelentős levegőmennyiség, amelyet maradék térfogatnak vagy reziduális térfogatnak (volumen residuale, RV) nevezünk. – Selbst nach maximal kräftiger Ausatmung entleert sich die Lunge nicht vollständig, sondern enthält weiterhin eine beträchtliche Luftmenge, die als Residualvolumen (Volumen residuale, RV) bezeichnet wird.

17. A reziduális levegő akarattal nem lélegezhető ki, mivel a mellkas és a tüdő anatómiai-mechanikai viszonyai már azelőtt korlátozzák a további térfogatcsökkenést, hogy valamennyi levegő eltávozhatna. – Die Residual luft kann willkürlich nicht ausgeatmet werden, da die anatomisch-mechanischen Verhältnisse von Thorax und Lunge eine weitere Volumenabnahme begrenzen, bevor sämtliche Luft entweichen könnte.

18. Jelenléte egyúttal hozzájárul ahhoz, hogy a tüdő légterei két légvétel között se ürüljenek ki teljesen, hanem a légzőfelület alapvető térbeli szerkezete fennmaradjon. – Ihre Anwesenheit trägt zugleich dazu bei, dass sich die Lufträume der Lunge zwischen zwei Atemzügen nicht vollständig entleeren, sondern die grundlegende räumliche Struktur der Atmungsfläche erhalten bleibt.

19. A maximális belégzés után maximális kilégzéssel megmozgatható teljes levegőmennyiséget vitálkapacitásnak (capacitas vitalis, VC) nevezzük, amely a belégzési tartalékból, a légzési térfogatból és a kilégzési tartalékból tevődik össze. – Die nach maximaler Einatmung durch maximale Ausatmung bewegliche gesamte Luftmenge wird als Vitalkapazität (Capacitas vitalis, VC) bezeichnet und setzt sich aus inspiratorischem Reservevolumen, Atemzugvolumen und exspiratorischem Reservevolumen zusammen.

20. A vitálkapacitás tehát nem foglalja magában a reziduális térfogatot, mert ez a levegőrész még maximális kilégzéssel sem hagyja el a tüdőt. – Die Vitalkapazität umfasst somit nicht das Residualvolumen, da dieser Luftanteil die Lunge selbst bei maximaler Ausatmung nicht verlässt.

21. Ha a vitálkapacitáshoz hozzáadjuk a reziduális térfogatot, megkapjuk a teljes tüdőkapacitást (capacitas pulmonis totalis, TLC), vagyis a maximális belégzéskor a tüdőben található teljes levegőmennyiséget. – Addiert man zur Vitalkapazität das Residualvolumen, erhält man die totale Lungenkapazität (Capacitas pulmonis totalis, TLC), also die bei maximaler Einatmung in der Lunge enthaltene gesamte Luftmenge.

22. A nyugodt kilégzés végén a tüdőben maradó levegőmennyiséget funkcionális reziduális kapacitásnak (capacitas residualis functionalis, FRC) nevezzük, amely a kilégzési tartalékból és a reziduális térfogatból áll. – Die am Ende einer ruhigen Ausatmung in der Lunge verbleibende Luftmenge wird als funktionelle Residualkapazität (Capacitas residualis functionalis, FRC) bezeichnet und besteht aus exspiratorischem Reservevolumen und Residualvolumen.

23. Ez a kapacitás a légzési középállás térfogati megfelelője, vagyis azt az állapotot jellemzi, amelyben a belégzőizmok nyugalomban vannak, és a tüdő, valamint a mellkas ellentétes rugalmas erői egyensúlyba kerülnek. – Diese Kapazität entspricht volumetrisch der Atemmittelstellung und kennzeichnet den Zustand, in dem die Inspirationsmuskeln ruhen und sich die gegensinnig gerichteten elastischen Kräfte von Lunge und Thorax ausgleichen.

24. A légzési térfogatok nagysága nem tekinthető merev állandónak, mert többek között a testméret, a testhelyzet, az életkor, az edzettségi állapot és az aktuális légzési mélység is befolyásolja őket. – Die Größe der Atemvolumina ist keine starre Konstante, da sie unter anderem von Körpergröße, Körperhaltung, Alter, Trainingszustand und der jeweils gewählten Atemtiefe beeinflusst wird.

25. A mozgatható térfogatok spirometriával vizsgálhatók, a reziduális térfogatot tartalmazó kapacitások azonban egyszerű spirométerrel közvetlenül nem határozhatók meg, mivel bennük ki nem lélegezhető levegő is szerepel. – Die beweglichen Volumina können spirometrisch untersucht werden, während Kapazitäten mit Residualvolumen durch eine einfache Spirometrie nicht unmittelbar bestimmbar sind, da sie nicht ausatembare Luft enthalten.

26. A belélegzett légzési térfogatnak ugyanakkor nem minden része jut el az alveolusokig, mert a légutak egy része csupán a levegő továbbítását szolgálja, anélkül hogy maga légzőfelszínt tartalmazna. – Nicht jeder Anteil des eingeatmeten Atemzugvolumens erreicht jedoch die Alveolen, da ein Teil der Atemwege lediglich der Luftleitung dient, ohne selbst eine Atmungsfläche zu enthalten.

27. Az orrüregtől és a garattól a gégén, a légcsövön, a bronchusokon és a bronchiolusokon át a terminális hörgőcskékig terjedő vezető légutak együttes légtere alkotja az anatómiai holtteret. – Der gemeinsame Luftraum der leitenden Atemwege, der von Nasenhöhle und Rachen über Kehlkopf, Luftröhre, Bronchien und Bronchiolen bis zu den terminalen Bronchiolen reicht, bildet den anatomischen Totraum.

28. Az anatómiai holttérben lévő levegő egy adott légvétel során nem érintkezik alveoláris gázcserére alkalmas felszínnel, noha a légutak felmelegítő, párásító és tisztító működésében közvetve fontos szerepet tölt be. – Die im anatomischen Totraum befindliche Luft kommt während eines bestimmten Atemzuges nicht mit einer zum alveolären Gasaustausch geeigneten Fläche in Kontakt, erfüllt jedoch indirekt wichtige Aufgaben bei Erwärmung, Befeuchtung und Reinigung der Atemluft.

29. Nyugodt légzéskor az anatómiai holttér a belélegzett levegő számottevő hányadát, hozzávetőlegesen annak mintegy harmadát foglalhatja el, ezért a légzési térfogat és az alveolusokig eljutó levegőmennyiség nem azonos. – Bei ruhiger Atmung kann der anatomische Totraum einen beträchtlichen Anteil, ungefähr ein Drittel der eingeatmeten Luft, ausmachen, weshalb Atemzugvolumen und die bis zu den Alveolen gelangende Luftmenge nicht identisch sind.

30. Belégzés végén a vezető légutakban friss levegő marad vissza, amely csak a következő légzési szakaszban halad tovább, míg kilégzéskor az alveolusokból érkező levegő tölti ki ugyanezt a csőrendszert. – Am Ende der Einatmung verbleibt frische Luft in den leitenden Atemwegen und bewegt sich erst im folgenden Atemabschnitt weiter, während bei der Ausatmung Luft aus den Alveolen dasselbe Röhrensystem ausfüllt.

31. Az anatómiai holttér mellett alveoláris holttérről is beszélünk, ha egyes léghólyagocskákba ugyan jut levegő, de azok környezetében a megfelelő kapilláris véráramlás hiánya miatt az adott légtér nem vesz részt hatékonyan a gázcserében. – Neben dem anatomischen Totraum spricht man von alveolärem Totraum, wenn einzelne Alveolen zwar belüftet werden, wegen unzureichender kapillärer Durchblutung ihrer Umgebung jedoch nicht wirksam am Gasaustausch teilnehmen.

32. Az anatómiai és az alveoláris holttér együttesét fiziológiás holttérnek nevezzük, amely egészséges tüdőben nagyrészt az anatómiai holttérnek felel meg, kóros körülmények között azonban jelentősen megnövekedhet. – Die Summe aus anatomischem und alveolärem Totraum wird als physiologischer Totraum bezeichnet, der in der gesunden Lunge weitgehend dem anatomischen Totraum entspricht, unter pathologischen Bedingungen jedoch deutlich zunehmen kann.

33. Anatómiai szempontból a holttér tehát nem felesleges tér, hanem annak következménye, hogy a külvilágot az igen finom alveoláris felszínnel hosszú, elágazó vezetőrendszernek kell összekötnie. – Anatomisch stellt der Totraum somit keinen nutzlosen Raum dar, sondern ergibt sich daraus, dass die Außenwelt durch ein langes, verzweigtes Leitungssystem mit der äußerst feinen Alveolaroberfläche verbunden werden muss.

34. A légzési térfogatok és a holttér közötti kapcsolat azért lényeges, mert ugyanaz az anatómiai vezetőtér sekély légzéskor a légzési térfogat nagyobb, mélyebb légzéskor viszont kisebb hányadát foglalja el. – Die Beziehung zwischen Atemvolumina und Totraum ist deshalb bedeutsam, weil derselbe anatomische Leitungsraum bei flacher Atmung einen größeren, bei tieferer Atmung dagegen einen kleineren Anteil des Atemzugvolumens einnimmt.

35. A légzéstípusok, a mozgatható és visszamaradó tüdőtérfogatok, valamint a vezető légutak holttere együtt mutatják meg, miként határozza meg a mellkas és a hörgőrendszer anatómiai felépítése a tüdő szellőzésének mechanikai kereteit. – Atemtypen, bewegliche und verbleibende Lungenvolumina sowie der Totraum der leitenden Atemwege zeigen gemeinsam, wie der anatomische Aufbau von Brustkorb und Bronchialsystem die mechanischen Rahmenbedingungen der Lungenbelüftung bestimmt.

1. A légzés külsőleg megfigyelhető formáját egyrészt a mellkas (thorax) és a hasfal mozgásának aránya, másrészt a tüdőben (pulmo) megmozgatott levegő térfogata jellemzi. – Die äußerlich beobachtbare Form der Atmung wird einerseits durch das Verhältnis der Bewegungen von Brustkorb (Thorax) und Bauchwand, andererseits durch das in der Lunge (Pulmo) bewegte Luftvolumen charakterisiert.

2. A légzőmozgásokban részt vevő képletek túlsúlya alapján rekeszi vagy hasi, bordai vagy mellkasi, valamint a kettőt egyesítő kevert légzéstípust különböztetünk meg. – Nach dem Überwiegen der an den Atembewegungen beteiligten Strukturen unterscheidet man Zwerchfell- oder Bauchatmung, Rippen- oder Brustatmung sowie einen beide Formen verbindenden gemischten Atemtyp.

3. Rekeszi légzéskor a rekeszizom (diaphragma) mozgása kerül előtérbe, amelyet kívülről elsősorban a hasfal belégzéskor jelentkező elődomborodása tesz láthatóvá. – Bei der Zwerchfellatmung steht die Bewegung des Zwerchfells (Diaphragma) im Vordergrund, die äußerlich vor allem durch das Vorwölben der Bauchwand während der Einatmung sichtbar wird.

4. Bordai légzés esetén ezzel szemben a bordák és a szegycsont helyzetváltozása határozza meg erősebben a mellkas alakjának és keresztmetszetének változását. – Bei der Rippenatmung bestimmt dagegen die Lageveränderung von Rippen und Brustbein stärker die Änderung der Form und des Querschnitts des Brustkorbs.

5. A mindennapi nyugalmi légzés többnyire kevert jellegű, mert a rekesz és a mellkasfal mozgása egymással összehangoltan vesz részt a mellüreg térfogatváltozásaiban. – Die alltägliche Ruheatmung ist meist gemischt, da die Bewegungen von Zwerchfell und Brustwand koordiniert an den Volumenänderungen der Brusthöhle beteiligt sind.

6. Testhelyzettől, testalkattól és a légzés mélységétől függően ugyanazon személyben is változhat, hogy a rekeszi vagy a bordai összetevő válik szemmel láthatóan hangsúlyosabbá. – Je nach Körperlage, Körperbau und Atemtiefe kann auch bei derselben Person wechseln, ob die Zwerchfell- oder die Rippenkomponente sichtbar stärker hervortritt.

7. Nyugalomban a kilégzés végén kialakuló légzési középállás fontos viszonyítási helyzet, amelyhez több légzési térfogat és kapacitás anatómiai meghatározása kapcsolódik. – In Ruhe bildet die am Ende der Ausatmung erreichte Atemmittellage eine wichtige Bezugsstellung, auf die sich die anatomische Definition mehrerer Atemvolumina und Kapazitäten bezieht.

8. A légzési térfogatok nem elkülönült üregeket jelentenek a tüdőben, hanem az egymást követő légzési helyzetek között megmozgatható vagy visszamaradó levegőmennyiségeket írják le. – Die Atemvolumina bezeichnen keine voneinander abgegrenzten Hohlräume in der Lunge, sondern beschreiben Luftmengen, die zwischen aufeinanderfolgenden Atemstellungen bewegt werden oder zurückbleiben.

9. Nyugodt légzés során egyetlen be- és kilégzési ciklusban körülbelül fél liter levegő mozdul meg, ezt nevezzük légzési térfogatnak vagy respirációs térfogatnak (VT). – Bei ruhiger Atmung werden während eines einzelnen Ein- und Ausatmungszyklus ungefähr ein halber Liter Luft bewegt, was als Atemzugvolumen oder respiratorisches Volumen (VT) bezeichnet wird.

10. Ez a levegőmennyiség azonban belégzéskor először a vezető légutakat tölti ki, és csak egy része jut el a tüdő gázcserélő szakaszáig. – Diese Luftmenge füllt bei der Einatmung jedoch zunächst die leitenden Atemwege aus, und nur ein Teil gelangt bis zum gasaustauschenden Abschnitt der Lunge.

11. Nyugodt belégzés után további, erőltetett belégzéssel még jelentős levegőmennyiség vehető fel, amelyet belégzési tartaléktérfogatnak (IRV) nevezünk. – Nach einer ruhigen Einatmung kann durch zusätzliche forcierte Einatmung noch eine beträchtliche Luftmenge aufgenommen werden, die als inspiratorisches Reservevolumen (IRV) bezeichnet wird.

12. Hasonló módon a nyugodt kilégzés végállásából erőltetett kilégzéssel eltávolítható többletlevegő alkotja a kilégzési tartaléktérfogatot (ERV). – Entsprechend bildet die Luftmenge, die aus der Endstellung einer ruhigen Ausatmung durch forcierte Ausatmung zusätzlich entfernt werden kann, das exspiratorische Reservevolumen (ERV).

13. Még maximális kilégzés után is jelentős levegőmennyiség marad a tüdőben, amelyet reziduális térfogatnak (RV) nevezünk, és amely akaratlagos kilégzéssel nem távolítható el. – Selbst nach maximaler Ausatmung verbleibt eine beträchtliche Luftmenge in der Lunge, die als Residualvolumen (RV) bezeichnet wird und durch willkürliche Ausatmung nicht entfernt werden kann.

14. Anatómiai szempontból a reziduális térfogat azt fejezi ki, hogy az élő tüdő légterei maximális kilégzéskor sem ürülnek ki teljesen és nem válnak levegőmentessé. – Anatomisch bringt das Residualvolumen zum Ausdruck, dass sich die Lufträume der lebenden Lunge selbst bei maximaler Ausatmung nicht vollständig entleeren und nicht luftleer werden.

15. A belégzési tartaléktérfogat, a légzési térfogat és a kilégzési tartaléktérfogat összege adja a vitálkapacitást (VC), vagyis a maximális belégzés után kilélegezhető levegő teljes mennyiségét. – Die Summe aus inspiratorischem Reservevolumen, Atemzugvolumen und exspiratorischem Reservevolumen ergibt die Vitalkapazität (VC), also die gesamte nach maximaler Einatmung ausatembare Luftmenge.

16. Mivel a vitálkapacitás nagysága többek között a testméretekkel, az életkorral, a testhelyzettel és a mellkas alakjával is összefügg, értéke jelentős egyéni különbségeket mutat. – Da die Größe der Vitalkapazität unter anderem mit Körpermaßen, Lebensalter, Körperlage und Form des Brustkorbs zusammenhängt, weist ihr Wert erhebliche individuelle Unterschiede auf.

17. A légzési térfogat és a belégzési tartaléktérfogat együttesen alkotja a belégzési kapacitást (IC), amely a nyugodt kilégzés helyzetéből maximálisan belélegezhető levegőmennyiséget jelöli. – Atemzugvolumen und inspiratorisches Reservevolumen bilden zusammen die inspiratorische Kapazität (IC), welche die aus der Stellung nach ruhiger Ausatmung maximal einatembare Luftmenge bezeichnet.

18. A nyugodt kilégzés végén a tüdőben maradó teljes levegőmennyiség a funkcionális reziduális kapacitás (FRC), amely a kilégzési tartaléktérfogat és a reziduális térfogat összege. – Die am Ende einer ruhigen Ausatmung insgesamt in der Lunge verbleibende Luftmenge ist die funktionelle Residualkapazität (FRC), die sich aus exspiratorischem Reservevolumen und Residualvolumen zusammensetzt.

19. Maximális belégzéskor a tüdőben található teljes levegőmennyiséget teljes tüdőkapacitásnak (TLC) nevezzük, amely a vitálkapacitás és a reziduális térfogat összegének felel meg. – Die bei maximaler Einatmung in der Lunge enthaltene gesamte Luftmenge wird als totale Lungenkapazität (TLC) bezeichnet und entspricht der Summe aus Vitalkapazität und Residualvolumen.

20. A kapacitások tehát nem újabb önálló térfogatok, hanem meghatározott alapvető tüdőtérfogatok összegei, amelyek különböző légzési véghelyzeteket írnak le. – Die Kapazitäten sind somit keine zusätzlichen selbstständigen Volumina, sondern Summen bestimmter grundlegender Lungenvolumina, die unterschiedliche Atemendstellungen beschreiben.

21. Spirometriával közvetlenül azok a levegőmennyiségek követhetők, amelyek a külvilág és a tüdő között ténylegesen ki- vagy beáramolhatnak. – Mit der Spirometrie lassen sich unmittelbar diejenigen Luftmengen erfassen, die tatsächlich zwischen Außenwelt und Lunge aus- oder einströmen können.

22. Mivel a reziduális térfogat maximális kilégzéskor is a tüdőben marad, közvetlen spirometriával nem mérhető, ezért a belőle képzett kapacitások meghatározása külön módszereket igényel. – Da das Residualvolumen selbst bei maximaler Ausatmung in der Lunge verbleibt, kann es mit direkter Spirometrie nicht gemessen werden, weshalb die daraus gebildeten Kapazitäten besondere Messverfahren erfordern.

23. A tüdőtérfogatok mellett anatómiailag különösen fontos a holttér fogalma, amely a légzőrendszer levegővel telt, de alveolusokat nem tartalmazó vezető szakaszához kapcsolódik. – Neben den Lungenvolumina ist anatomisch besonders der Begriff des Totraums wichtig, der mit dem luftgefüllten, jedoch alveolenfreien leitenden Abschnitt des Atmungssystems verbunden ist.

24. Az anatómiai holttérhez az orrüreg, a garat (pharynx), a gége (larynx), a légcső (trachea), valamint a hörgőrendszer vezető szakaszai tartoznak. – Zum anatomischen Totraum gehören Nasenhöhle, Rachen (Pharynx), Kehlkopf (Larynx), Luftröhre (Trachea) sowie die leitenden Abschnitte des Bronchialsystems.

25. Szájon át történő légzéskor a levegő proximális útja részben megváltozik, miközben a garattól lefelé ugyanazon légúti rendszer vezeti tovább a belélegzett levegőt. – Bei der Mundatmung verändert sich der proximale Weg der Luft teilweise, während ab dem Rachen dasselbe Atemwegssystem die eingeatmete Luft weiterleitet.

26. A légcsőből kiinduló főhörgők (bronchi principales) egyre kisebb hörgőkre, majd porcot már nem tartalmazó hörgőcskékre (bronchioli) ágaznak, amelyek mélyen benyúlnak a tüdőállományba. – Die von der Luftröhre ausgehenden Hauptbronchien (Bronchi principales) verzweigen sich in immer kleinere Bronchien und schließlich in knorpelfreie Bronchiolen (Bronchioli), die tief in das Lungengewebe hineinreichen.

27. A vezető légúti szakasz legperifériásabb részét a terminális hörgőcskék (bronchioli terminales) alkotják, amelyek falában még nem jelennek meg a gázcserélő alveolusok. – Den periphersten Abschnitt der leitenden Atemwege bilden die terminalen Bronchiolen (Bronchioli terminales), in deren Wand noch keine gasaustauschenden Alveolen auftreten.

28. Tőlük distalisan kezdődnek a respiratorikus hörgőcskék (bronchioli respiratorii), majd az alveoláris járatok és alveolusok, amelyek együtt az acinus (acinus pulmonis) légterét alkotják. – Distal von ihnen beginnen die respiratorischen Bronchiolen (Bronchioli respiratorii), gefolgt von Alveolargängen und Alveolen, die gemeinsam den Luftraum des Azinus (Acinus pulmonis) bilden.

29. Éppen a terminális és a respiratorikus hörgőcskék közötti átmenet jelöli azt az anatómiai határt, ahol a tisztán vezető légúti rendszer a respiratorikus szakasszal folytatódik. – Gerade der Übergang zwischen terminalen und respiratorischen Bronchiolen kennzeichnet die anatomische Grenze, an der das rein leitende Atemwegssystem in den respiratorischen Abschnitt übergeht.

30. Nyugodt légzéskor az anatómiai holttérben elhelyezkedő levegőmennyiség a légzési térfogat számottevő, megközelítőleg egyharmadnyi részét képviselheti. – Bei ruhiger Atmung kann die im anatomischen Totraum befindliche Luftmenge einen beträchtlichen, ungefähr ein Drittel umfassenden Anteil des Atemzugvolumens ausmachen.

31. A „holttér” elnevezés nem jelenti azt, hogy ezek a légutak szükségtelenek, hiszen vezetik, melegítik, párásítják és tisztítják a belélegzett levegőt. – Die Bezeichnung „Totraum“ bedeutet nicht, dass diese Atemwege unnötig wären, denn sie leiten, erwärmen, befeuchten und reinigen die eingeatmete Luft.

32. Az élettani vagy fiziológiás holttér tágabb fogalom, mert az anatómiai holttéren kívül olyan alveoláris területeket is magában foglalhat, amelyek adott körülmények között nem vesznek részt hatékonyan a gázcserében. – Der physiologische Totraum ist ein weiter gefasster Begriff, da er neben dem anatomischen Totraum auch alveoläre Bereiche umfassen kann, die unter bestimmten Bedingungen nicht wirksam am Gasaustausch teilnehmen.

33. Az alveoláris holttér az élettani és az anatómiai holttér különbségének felel meg, ezért nem önálló, állandó falakkal körülhatárolt anatómiai üregként értelmezendő. – Der alveoläre Totraum entspricht der Differenz zwischen physiologischem und anatomischem Totraum und ist daher nicht als eigenständiger, durch feste Wände begrenzter anatomischer Hohlraum zu verstehen.

34. E fogalmak elkülönítése azért lényeges, mert a tüdőben található teljes levegőmennyiség, a légzés során megmozgatott levegő és a vezető légutakban maradó levegő anatómiailag különböző kategóriákat képvisel. – Die Unterscheidung dieser Begriffe ist wesentlich, weil die gesamte in der Lunge enthaltene Luft, die während der Atmung bewegte Luft und die in den leitenden Atemwegen verbleibende Luft anatomisch unterschiedliche Kategorien darstellen.

35. A légzéstípusok, a tüdőtérfogatok és a holttér rendszere így olyan anatómiai keretet ad, amelyre később a légzésmechanika, a ventiláció és a gázcsere részletes élettani tárgyalása épülhet. – Das System der Atemtypen, Lungenvolumina und des Totraums liefert damit einen anatomischen Rahmen, auf dem später die ausführliche physiologische Behandlung von Atemmechanik, Ventilation und Gasaustausch aufbauen kann.

(aufklappen)magyar

1. A nyugodt légzés során a mellkas és a hasfal mozgása egyaránt megfigyelhető, arányuk azonban attól függ, hogy a térfogatváltozásban elsősorban a rekesz vagy a bordák elmozdulása érvényesül.

2. Rekeszi vagy hasi légzéskor a rekeszizom lefelé mozdulása adja a belégzés meghatározó komponensét, miközben a hasi szervek előrefelé térnek ki, és a hasfal láthatóan elődomborodik.

3. Mellkasi vagy bordalégzés esetén ezzel szemben a bordák megemelkedése és kifelé fordulása kerül előtérbe, aminek következtében elsősorban a mellkas haránt- és sagittalis átmérője növekszik.

4. A két mechanizmus a valóságban nem különül el élesen egymástól, hanem többnyire kevert légzést hoz létre, amelyben a rekesz és a bordaközi izmok összehangoltan változtatják a mellüreg térfogatát.

5. Hogy egy adott személy légzésében melyik komponens válik feltűnőbbé, azt a testhelyzet, a hasfal feszülése, a fizikai terhelés és a mellkas mozgékonysága egyaránt befolyásolhatja.

6. A klasszikus anatómiai leírások férfiaknál gyakrabban hangsúlyozzák a hasi, nőknél pedig a mellkasi légzést, ez azonban nem jelent két mereven elkülönülő légzési formát.

7. Nyugodt légzéskor minden légzési ciklus a tüdő és a mellkas mechanikai egyensúlyához közeli középállás körül zajlik, amelybe a rendszer a szokásos kilégzés végén visszatér.

8. Ettől a középállástól mind belégzési, mind kilégzési irányban jelentős térfogati tartalék áll rendelkezésre, amely nyugalomban nagyrészt kihasználatlan marad, fokozott légzéskor azonban mozgósítható.

9. A légzés közben mozgó levegő mennyisége különböző légzési térfogatokkal és az ezekből összeálló kapacitásokkal írható le, amelyek a tüdő és a mellkas mechanikai lehetőségeit számszerűen jellemzik.

10. Nyugodt légzésben az egyetlen be- és kilégzés során kicserélődő levegőmennyiséget légzési térfogatnak (volumen tidal, VT) nevezzük, amely felnőtt emberben rendszerint körülbelül fél liter nagyságrendű.

11. Ez a térfogat csupán viszonylag kis része annak a levegőmennyiségnek, amelyet a tüdő maximális belégzés és maximális kilégzés között összességében képes megmozgatni.

12. Nyugodt belégzést követően további erőteljes belégzéssel még jelentős mennyiségű levegő szívható a tüdőbe; ezt a többletet belégzési tartaléktérfogatnak (volumen reservatorium inspiratorium, IRV) nevezzük.

13. A belégzési tartalék igénybevételekor a rekesz nagyobb mértékben süllyed, a bordák magasabbra emelkednek, és szükség esetén a belégzési segédizmok is bekapcsolódnak a mellkas további kitágításába.

14. Szokásos kilégzés után ugyancsak marad mozgósítható levegő, amely erőltetett kilégzéssel távolítható el, és amelyet kilégzési tartaléktérfogatnak (volumen reservatorium expiratorium, ERV) nevezünk.

15. Ennek kiürítésében a passzív rugalmas visszatérés mellett a hasizmok és a megfelelő bordaközi izmok aktív összehúzódása is részt vesz, amely a mellkast a nyugalmi kilégzési helyzeten túl szűkíti.

16. Még a lehető legerőteljesebb kilégzés után sem ürül ki teljesen a tüdő, hanem benne marad egy jelentős levegőmennyiség, amelyet maradék térfogatnak vagy reziduális térfogatnak (volumen residuale, RV) nevezünk.

17. A reziduális levegő akarattal nem lélegezhető ki, mivel a mellkas és a tüdő anatómiai-mechanikai viszonyai már azelőtt korlátozzák a további térfogatcsökkenést, hogy valamennyi levegő eltávozhatna.

18. Jelenléte egyúttal hozzájárul ahhoz, hogy a tüdő légterei két légvétel között se ürüljenek ki teljesen, hanem a légzőfelület alapvető térbeli szerkezete fennmaradjon.

19. A maximális belégzés után maximális kilégzéssel megmozgatható teljes levegőmennyiséget vitálkapacitásnak (capacitas vitalis, VC) nevezzük, amely a belégzési tartalékból, a légzési térfogatból és a kilégzési tartalékból tevődik össze.

20. A vitálkapacitás tehát nem foglalja magában a reziduális térfogatot, mert ez a levegőrész még maximális kilégzéssel sem hagyja el a tüdőt.

21. Ha a vitálkapacitáshoz hozzáadjuk a reziduális térfogatot, megkapjuk a teljes tüdőkapacitást (capacitas pulmonis totalis, TLC), vagyis a maximális belégzéskor a tüdőben található teljes levegőmennyiséget.

22. A nyugodt kilégzés végén a tüdőben maradó levegőmennyiséget funkcionális reziduális kapacitásnak (capacitas residualis functionalis, FRC) nevezzük, amely a kilégzési tartalékból és a reziduális térfogatból áll.

23. Ez a kapacitás a légzési középállás térfogati megfelelője, vagyis azt az állapotot jellemzi, amelyben a belégzőizmok nyugalomban vannak, és a tüdő, valamint a mellkas ellentétes rugalmas erői egyensúlyba kerülnek.

24. A légzési térfogatok nagysága nem tekinthető merev állandónak, mert többek között a testméret, a testhelyzet, az életkor, az edzettségi állapot és az aktuális légzési mélység is befolyásolja őket.

25. A mozgatható térfogatok spirometriával vizsgálhatók, a reziduális térfogatot tartalmazó kapacitások azonban egyszerű spirométerrel közvetlenül nem határozhatók meg, mivel bennük ki nem lélegezhető levegő is szerepel.

26. A belélegzett légzési térfogatnak ugyanakkor nem minden része jut el az alveolusokig, mert a légutak egy része csupán a levegő továbbítását szolgálja, anélkül hogy maga légzőfelszínt tartalmazna.

27. Az orrüregtől és a garattól a gégén, a légcsövön, a bronchusokon és a bronchiolusokon át a terminális hörgőcskékig terjedő vezető légutak együttes légtere alkotja az anatómiai holtteret.

28. Az anatómiai holttérben lévő levegő egy adott légvétel során nem érintkezik alveoláris gázcserére alkalmas felszínnel, noha a légutak felmelegítő, párásító és tisztító működésében közvetve fontos szerepet tölt be.

29. Nyugodt légzéskor az anatómiai holttér a belélegzett levegő számottevő hányadát, hozzávetőlegesen annak mintegy harmadát foglalhatja el, ezért a légzési térfogat és az alveolusokig eljutó levegőmennyiség nem azonos.

30. Belégzés végén a vezető légutakban friss levegő marad vissza, amely csak a következő légzési szakaszban halad tovább, míg kilégzéskor az alveolusokból érkező levegő tölti ki ugyanezt a csőrendszert.

31. Az anatómiai holttér mellett alveoláris holttérről is beszélünk, ha egyes léghólyagocskákba ugyan jut levegő, de azok környezetében a megfelelő kapilláris véráramlás hiánya miatt az adott légtér nem vesz részt hatékonyan a gázcserében.

32. Az anatómiai és az alveoláris holttér együttesét fiziológiás holttérnek nevezzük, amely egészséges tüdőben nagyrészt az anatómiai holttérnek felel meg, kóros körülmények között azonban jelentősen megnövekedhet.

33. Anatómiai szempontból a holttér tehát nem felesleges tér, hanem annak következménye, hogy a külvilágot az igen finom alveoláris felszínnel hosszú, elágazó vezetőrendszernek kell összekötnie.

34. A légzési térfogatok és a holttér közötti kapcsolat azért lényeges, mert ugyanaz az anatómiai vezetőtér sekély légzéskor a légzési térfogat nagyobb, mélyebb légzéskor viszont kisebb hányadát foglalja el.

35. A légzéstípusok, a mozgatható és visszamaradó tüdőtérfogatok, valamint a vezető légutak holttere együtt mutatják meg, miként határozza meg a mellkas és a hörgőrendszer anatómiai felépítése a tüdő szellőzésének mechanikai kereteit.

1. A légzés külsőleg megfigyelhető formáját egyrészt a mellkas (thorax) és a hasfal mozgásának aránya, másrészt a tüdőben (pulmo) megmozgatott levegő térfogata jellemzi.

2. A légzőmozgásokban részt vevő képletek túlsúlya alapján rekeszi vagy hasi, bordai vagy mellkasi, valamint a kettőt egyesítő kevert légzéstípust különböztetünk meg.

3. Rekeszi légzéskor a rekeszizom (diaphragma) mozgása kerül előtérbe, amelyet kívülről elsősorban a hasfal belégzéskor jelentkező elődomborodása tesz láthatóvá.

4. Bordai légzés esetén ezzel szemben a bordák és a szegycsont helyzetváltozása határozza meg erősebben a mellkas alakjának és keresztmetszetének változását.

5. A mindennapi nyugalmi légzés többnyire kevert jellegű, mert a rekesz és a mellkasfal mozgása egymással összehangoltan vesz részt a mellüreg térfogatváltozásaiban.

6. Testhelyzettől, testalkattól és a légzés mélységétől függően ugyanazon személyben is változhat, hogy a rekeszi vagy a bordai összetevő válik szemmel láthatóan hangsúlyosabbá.

7. Nyugalomban a kilégzés végén kialakuló légzési középállás fontos viszonyítási helyzet, amelyhez több légzési térfogat és kapacitás anatómiai meghatározása kapcsolódik.

8. A légzési térfogatok nem elkülönült üregeket jelentenek a tüdőben, hanem az egymást követő légzési helyzetek között megmozgatható vagy visszamaradó levegőmennyiségeket írják le.

9. Nyugodt légzés során egyetlen be- és kilégzési ciklusban körülbelül fél liter levegő mozdul meg, ezt nevezzük légzési térfogatnak vagy respirációs térfogatnak (VT).

10. Ez a levegőmennyiség azonban belégzéskor először a vezető légutakat tölti ki, és csak egy része jut el a tüdő gázcserélő szakaszáig.

11. Nyugodt belégzés után további, erőltetett belégzéssel még jelentős levegőmennyiség vehető fel, amelyet belégzési tartaléktérfogatnak (IRV) nevezünk.

12. Hasonló módon a nyugodt kilégzés végállásából erőltetett kilégzéssel eltávolítható többletlevegő alkotja a kilégzési tartaléktérfogatot (ERV).

13. Még maximális kilégzés után is jelentős levegőmennyiség marad a tüdőben, amelyet reziduális térfogatnak (RV) nevezünk, és amely akaratlagos kilégzéssel nem távolítható el.

14. Anatómiai szempontból a reziduális térfogat azt fejezi ki, hogy az élő tüdő légterei maximális kilégzéskor sem ürülnek ki teljesen és nem válnak levegőmentessé.

15. A belégzési tartaléktérfogat, a légzési térfogat és a kilégzési tartaléktérfogat összege adja a vitálkapacitást (VC), vagyis a maximális belégzés után kilélegezhető levegő teljes mennyiségét.

16. Mivel a vitálkapacitás nagysága többek között a testméretekkel, az életkorral, a testhelyzettel és a mellkas alakjával is összefügg, értéke jelentős egyéni különbségeket mutat.

17. A légzési térfogat és a belégzési tartaléktérfogat együttesen alkotja a belégzési kapacitást (IC), amely a nyugodt kilégzés helyzetéből maximálisan belélegezhető levegőmennyiséget jelöli.

18. A nyugodt kilégzés végén a tüdőben maradó teljes levegőmennyiség a funkcionális reziduális kapacitás (FRC), amely a kilégzési tartaléktérfogat és a reziduális térfogat összege.

19. Maximális belégzéskor a tüdőben található teljes levegőmennyiséget teljes tüdőkapacitásnak (TLC) nevezzük, amely a vitálkapacitás és a reziduális térfogat összegének felel meg.

20. A kapacitások tehát nem újabb önálló térfogatok, hanem meghatározott alapvető tüdőtérfogatok összegei, amelyek különböző légzési véghelyzeteket írnak le.

21. Spirometriával közvetlenül azok a levegőmennyiségek követhetők, amelyek a külvilág és a tüdő között ténylegesen ki- vagy beáramolhatnak.

22. Mivel a reziduális térfogat maximális kilégzéskor is a tüdőben marad, közvetlen spirometriával nem mérhető, ezért a belőle képzett kapacitások meghatározása külön módszereket igényel.

23. A tüdőtérfogatok mellett anatómiailag különösen fontos a holttér fogalma, amely a légzőrendszer levegővel telt, de alveolusokat nem tartalmazó vezető szakaszához kapcsolódik.

24. Az anatómiai holttérhez az orrüreg, a garat (pharynx), a gége (larynx), a légcső (trachea), valamint a hörgőrendszer vezető szakaszai tartoznak.

25. Szájon át történő légzéskor a levegő proximális útja részben megváltozik, miközben a garattól lefelé ugyanazon légúti rendszer vezeti tovább a belélegzett levegőt.

26. A légcsőből kiinduló főhörgők (bronchi principales) egyre kisebb hörgőkre, majd porcot már nem tartalmazó hörgőcskékre (bronchioli) ágaznak, amelyek mélyen benyúlnak a tüdőállományba.

27. A vezető légúti szakasz legperifériásabb részét a terminális hörgőcskék (bronchioli terminales) alkotják, amelyek falában még nem jelennek meg a gázcserélő alveolusok.

28. Tőlük distalisan kezdődnek a respiratorikus hörgőcskék (bronchioli respiratorii), majd az alveoláris járatok és alveolusok, amelyek együtt az acinus (acinus pulmonis) légterét alkotják.

29. Éppen a terminális és a respiratorikus hörgőcskék közötti átmenet jelöli azt az anatómiai határt, ahol a tisztán vezető légúti rendszer a respiratorikus szakasszal folytatódik.

30. Nyugodt légzéskor az anatómiai holttérben elhelyezkedő levegőmennyiség a légzési térfogat számottevő, megközelítőleg egyharmadnyi részét képviselheti.

31. A „holttér” elnevezés nem jelenti azt, hogy ezek a légutak szükségtelenek, hiszen vezetik, melegítik, párásítják és tisztítják a belélegzett levegőt.

32. Az élettani vagy fiziológiás holttér tágabb fogalom, mert az anatómiai holttéren kívül olyan alveoláris területeket is magában foglalhat, amelyek adott körülmények között nem vesznek részt hatékonyan a gázcserében.

33. Az alveoláris holttér az élettani és az anatómiai holttér különbségének felel meg, ezért nem önálló, állandó falakkal körülhatárolt anatómiai üregként értelmezendő.

34. E fogalmak elkülönítése azért lényeges, mert a tüdőben található teljes levegőmennyiség, a légzés során megmozgatott levegő és a vezető légutakban maradó levegő anatómiailag különböző kategóriákat képvisel.

35. A légzéstípusok, a tüdőtérfogatok és a holttér rendszere így olyan anatómiai keretet ad, amelyre később a légzésmechanika, a ventiláció és a gázcsere részletes élettani tárgyalása épülhet.

(aufklappen)német

1. Bei ruhiger Atmung lassen sich Bewegungen sowohl des Brustkorbs als auch der Bauchwand beobachten, deren Verhältnis davon abhängt, ob die Volumenänderung vorwiegend durch das Zwerchfell oder durch die Rippenbewegung zustande kommt.

2. Bei Zwerchfell- oder Bauchatmung bildet die Abwärtsbewegung des Zwerchfells die bestimmende Komponente der Einatmung, während die Bauchorgane nach vorn ausweichen und sich die Bauchwand sichtbar vorwölbt.

3. Bei Brust- oder Rippenatmung steht dagegen die Anhebung und Auswärtsbewegung der Rippen im Vordergrund, wodurch vor allem Quer- und Sagittaldurchmesser des Brustkorbs zunehmen.

4. In Wirklichkeit sind beide Mechanismen nicht scharf voneinander getrennt, sondern bilden meist eine Mischatmung, bei der Zwerchfell und Zwischenrippenmuskeln das Volumen der Brusthöhle koordiniert verändern.

5. Welche Komponente bei einer bestimmten Person deutlicher hervortritt, kann unter anderem von Körperhaltung, Spannung der Bauchwand, körperlicher Belastung und Beweglichkeit des Brustkorbs beeinflusst werden.

6. Klassische anatomische Beschreibungen betonen bei Männern häufiger die Bauch-, bei Frauen dagegen die Brustatmung, ohne dass es sich dabei um zwei starr voneinander getrennte Atemformen handelt.

7. Bei ruhiger Atmung verläuft jeder Atemzyklus um eine Mittelstellung nahe dem mechanischen Gleichgewicht von Lunge und Thorax, in die das System am Ende der gewöhnlichen Ausatmung zurückkehrt.

8. Von dieser Mittelstellung aus steht sowohl in inspiratorischer als auch in exspiratorischer Richtung eine beträchtliche Volumenreserve zur Verfügung, die in Ruhe weitgehend ungenutzt bleibt, bei gesteigerter Atmung jedoch mobilisiert werden kann.

9. Die während der Atmung bewegte Luftmenge lässt sich durch verschiedene Atemvolumina und die daraus zusammengesetzten Kapazitäten beschreiben, welche die mechanischen Möglichkeiten von Lunge und Thorax zahlenmäßig charakterisieren.

10. Die bei einer einzelnen ruhigen Ein- und Ausatmung ausgetauschte Luftmenge wird als Atemzugvolumen (Volumen tidal, VT) bezeichnet und liegt beim Erwachsenen gewöhnlich in der Größenordnung von etwa einem halben Liter.

11. Dieses Volumen stellt nur einen relativ kleinen Teil der Luftmenge dar, welche die Lunge zwischen maximaler Einatmung und maximaler Ausatmung insgesamt bewegen kann.

12. Nach einer ruhigen Einatmung kann durch eine zusätzliche kräftige Inspiration noch eine beträchtliche Luftmenge aufgenommen werden; dieses Zusatzvolumen wird als inspiratorisches Reservevolumen (Volumen reservatorium inspiratorium, IRV) bezeichnet.

13. Bei Nutzung der inspiratorischen Reserve senkt sich das Zwerchfell stärker, die Rippen werden weiter angehoben, und erforderlichenfalls beteiligen sich auch inspiratorische Atemhilfsmuskeln an der zusätzlichen Erweiterung des Thorax.

14. Auch nach einer gewöhnlichen Ausatmung verbleibt noch mobilisierbare Luft, die durch forcierte Exspiration ausgeatmet werden kann und als exspiratorisches Reservevolumen (Volumen reservatorium expiratorium, ERV) bezeichnet wird.

15. An seiner Entleerung beteiligen sich neben der passiven elastischen Rückstellung auch die aktive Kontraktion der Bauchmuskeln und entsprechender Zwischenrippenmuskeln, wodurch der Thorax über die Ruheatmungslage hinaus verengt wird.

16. Selbst nach maximal kräftiger Ausatmung entleert sich die Lunge nicht vollständig, sondern enthält weiterhin eine beträchtliche Luftmenge, die als Residualvolumen (Volumen residuale, RV) bezeichnet wird.

17. Die Residual luft kann willkürlich nicht ausgeatmet werden, da die anatomisch-mechanischen Verhältnisse von Thorax und Lunge eine weitere Volumenabnahme begrenzen, bevor sämtliche Luft entweichen könnte.

18. Ihre Anwesenheit trägt zugleich dazu bei, dass sich die Lufträume der Lunge zwischen zwei Atemzügen nicht vollständig entleeren, sondern die grundlegende räumliche Struktur der Atmungsfläche erhalten bleibt.

19. Die nach maximaler Einatmung durch maximale Ausatmung bewegliche gesamte Luftmenge wird als Vitalkapazität (Capacitas vitalis, VC) bezeichnet und setzt sich aus inspiratorischem Reservevolumen, Atemzugvolumen und exspiratorischem Reservevolumen zusammen.

20. Die Vitalkapazität umfasst somit nicht das Residualvolumen, da dieser Luftanteil die Lunge selbst bei maximaler Ausatmung nicht verlässt.

21. Addiert man zur Vitalkapazität das Residualvolumen, erhält man die totale Lungenkapazität (Capacitas pulmonis totalis, TLC), also die bei maximaler Einatmung in der Lunge enthaltene gesamte Luftmenge.

22. Die am Ende einer ruhigen Ausatmung in der Lunge verbleibende Luftmenge wird als funktionelle Residualkapazität (Capacitas residualis functionalis, FRC) bezeichnet und besteht aus exspiratorischem Reservevolumen und Residualvolumen.

23. Diese Kapazität entspricht volumetrisch der Atemmittelstellung und kennzeichnet den Zustand, in dem die Inspirationsmuskeln ruhen und sich die gegensinnig gerichteten elastischen Kräfte von Lunge und Thorax ausgleichen.

24. Die Größe der Atemvolumina ist keine starre Konstante, da sie unter anderem von Körpergröße, Körperhaltung, Alter, Trainingszustand und der jeweils gewählten Atemtiefe beeinflusst wird.

25. Die beweglichen Volumina können spirometrisch untersucht werden, während Kapazitäten mit Residualvolumen durch eine einfache Spirometrie nicht unmittelbar bestimmbar sind, da sie nicht ausatembare Luft enthalten.

26. Nicht jeder Anteil des eingeatmeten Atemzugvolumens erreicht jedoch die Alveolen, da ein Teil der Atemwege lediglich der Luftleitung dient, ohne selbst eine Atmungsfläche zu enthalten.

27. Der gemeinsame Luftraum der leitenden Atemwege, der von Nasenhöhle und Rachen über Kehlkopf, Luftröhre, Bronchien und Bronchiolen bis zu den terminalen Bronchiolen reicht, bildet den anatomischen Totraum.

28. Die im anatomischen Totraum befindliche Luft kommt während eines bestimmten Atemzuges nicht mit einer zum alveolären Gasaustausch geeigneten Fläche in Kontakt, erfüllt jedoch indirekt wichtige Aufgaben bei Erwärmung, Befeuchtung und Reinigung der Atemluft.

29. Bei ruhiger Atmung kann der anatomische Totraum einen beträchtlichen Anteil, ungefähr ein Drittel der eingeatmeten Luft, ausmachen, weshalb Atemzugvolumen und die bis zu den Alveolen gelangende Luftmenge nicht identisch sind.

30. Am Ende der Einatmung verbleibt frische Luft in den leitenden Atemwegen und bewegt sich erst im folgenden Atemabschnitt weiter, während bei der Ausatmung Luft aus den Alveolen dasselbe Röhrensystem ausfüllt.

31. Neben dem anatomischen Totraum spricht man von alveolärem Totraum, wenn einzelne Alveolen zwar belüftet werden, wegen unzureichender kapillärer Durchblutung ihrer Umgebung jedoch nicht wirksam am Gasaustausch teilnehmen.

32. Die Summe aus anatomischem und alveolärem Totraum wird als physiologischer Totraum bezeichnet, der in der gesunden Lunge weitgehend dem anatomischen Totraum entspricht, unter pathologischen Bedingungen jedoch deutlich zunehmen kann.

33. Anatomisch stellt der Totraum somit keinen nutzlosen Raum dar, sondern ergibt sich daraus, dass die Außenwelt durch ein langes, verzweigtes Leitungssystem mit der äußerst feinen Alveolaroberfläche verbunden werden muss.

34. Die Beziehung zwischen Atemvolumina und Totraum ist deshalb bedeutsam, weil derselbe anatomische Leitungsraum bei flacher Atmung einen größeren, bei tieferer Atmung dagegen einen kleineren Anteil des Atemzugvolumens einnimmt.

35. Atemtypen, bewegliche und verbleibende Lungenvolumina sowie der Totraum der leitenden Atemwege zeigen gemeinsam, wie der anatomische Aufbau von Brustkorb und Bronchialsystem die mechanischen Rahmenbedingungen der Lungenbelüftung bestimmt.

1. Die äußerlich beobachtbare Form der Atmung wird einerseits durch das Verhältnis der Bewegungen von Brustkorb (Thorax) und Bauchwand, andererseits durch das in der Lunge (Pulmo) bewegte Luftvolumen charakterisiert.

2. Nach dem Überwiegen der an den Atembewegungen beteiligten Strukturen unterscheidet man Zwerchfell- oder Bauchatmung, Rippen- oder Brustatmung sowie einen beide Formen verbindenden gemischten Atemtyp.

3. Bei der Zwerchfellatmung steht die Bewegung des Zwerchfells (Diaphragma) im Vordergrund, die äußerlich vor allem durch das Vorwölben der Bauchwand während der Einatmung sichtbar wird.

4. Bei der Rippenatmung bestimmt dagegen die Lageveränderung von Rippen und Brustbein stärker die Änderung der Form und des Querschnitts des Brustkorbs.

5. Die alltägliche Ruheatmung ist meist gemischt, da die Bewegungen von Zwerchfell und Brustwand koordiniert an den Volumenänderungen der Brusthöhle beteiligt sind.

6. Je nach Körperlage, Körperbau und Atemtiefe kann auch bei derselben Person wechseln, ob die Zwerchfell- oder die Rippenkomponente sichtbar stärker hervortritt.

7. In Ruhe bildet die am Ende der Ausatmung erreichte Atemmittellage eine wichtige Bezugsstellung, auf die sich die anatomische Definition mehrerer Atemvolumina und Kapazitäten bezieht.

8. Die Atemvolumina bezeichnen keine voneinander abgegrenzten Hohlräume in der Lunge, sondern beschreiben Luftmengen, die zwischen aufeinanderfolgenden Atemstellungen bewegt werden oder zurückbleiben.

9. Bei ruhiger Atmung werden während eines einzelnen Ein- und Ausatmungszyklus ungefähr ein halber Liter Luft bewegt, was als Atemzugvolumen oder respiratorisches Volumen (VT) bezeichnet wird.

10. Diese Luftmenge füllt bei der Einatmung jedoch zunächst die leitenden Atemwege aus, und nur ein Teil gelangt bis zum gasaustauschenden Abschnitt der Lunge.

11. Nach einer ruhigen Einatmung kann durch zusätzliche forcierte Einatmung noch eine beträchtliche Luftmenge aufgenommen werden, die als inspiratorisches Reservevolumen (IRV) bezeichnet wird.

12. Entsprechend bildet die Luftmenge, die aus der Endstellung einer ruhigen Ausatmung durch forcierte Ausatmung zusätzlich entfernt werden kann, das exspiratorische Reservevolumen (ERV).

13. Selbst nach maximaler Ausatmung verbleibt eine beträchtliche Luftmenge in der Lunge, die als Residualvolumen (RV) bezeichnet wird und durch willkürliche Ausatmung nicht entfernt werden kann.

14. Anatomisch bringt das Residualvolumen zum Ausdruck, dass sich die Lufträume der lebenden Lunge selbst bei maximaler Ausatmung nicht vollständig entleeren und nicht luftleer werden.

15. Die Summe aus inspiratorischem Reservevolumen, Atemzugvolumen und exspiratorischem Reservevolumen ergibt die Vitalkapazität (VC), also die gesamte nach maximaler Einatmung ausatembare Luftmenge.

16. Da die Größe der Vitalkapazität unter anderem mit Körpermaßen, Lebensalter, Körperlage und Form des Brustkorbs zusammenhängt, weist ihr Wert erhebliche individuelle Unterschiede auf.

17. Atemzugvolumen und inspiratorisches Reservevolumen bilden zusammen die inspiratorische Kapazität (IC), welche die aus der Stellung nach ruhiger Ausatmung maximal einatembare Luftmenge bezeichnet.

18. Die am Ende einer ruhigen Ausatmung insgesamt in der Lunge verbleibende Luftmenge ist die funktionelle Residualkapazität (FRC), die sich aus exspiratorischem Reservevolumen und Residualvolumen zusammensetzt.

19. Die bei maximaler Einatmung in der Lunge enthaltene gesamte Luftmenge wird als totale Lungenkapazität (TLC) bezeichnet und entspricht der Summe aus Vitalkapazität und Residualvolumen.

20. Die Kapazitäten sind somit keine zusätzlichen selbstständigen Volumina, sondern Summen bestimmter grundlegender Lungenvolumina, die unterschiedliche Atemendstellungen beschreiben.

21. Mit der Spirometrie lassen sich unmittelbar diejenigen Luftmengen erfassen, die tatsächlich zwischen Außenwelt und Lunge aus- oder einströmen können.

22. Da das Residualvolumen selbst bei maximaler Ausatmung in der Lunge verbleibt, kann es mit direkter Spirometrie nicht gemessen werden, weshalb die daraus gebildeten Kapazitäten besondere Messverfahren erfordern.

23. Neben den Lungenvolumina ist anatomisch besonders der Begriff des Totraums wichtig, der mit dem luftgefüllten, jedoch alveolenfreien leitenden Abschnitt des Atmungssystems verbunden ist.

24. Zum anatomischen Totraum gehören Nasenhöhle, Rachen (Pharynx), Kehlkopf (Larynx), Luftröhre (Trachea) sowie die leitenden Abschnitte des Bronchialsystems.

25. Bei der Mundatmung verändert sich der proximale Weg der Luft teilweise, während ab dem Rachen dasselbe Atemwegssystem die eingeatmete Luft weiterleitet.

26. Die von der Luftröhre ausgehenden Hauptbronchien (Bronchi principales) verzweigen sich in immer kleinere Bronchien und schließlich in knorpelfreie Bronchiolen (Bronchioli), die tief in das Lungengewebe hineinreichen.

27. Den periphersten Abschnitt der leitenden Atemwege bilden die terminalen Bronchiolen (Bronchioli terminales), in deren Wand noch keine gasaustauschenden Alveolen auftreten.

28. Distal von ihnen beginnen die respiratorischen Bronchiolen (Bronchioli respiratorii), gefolgt von Alveolargängen und Alveolen, die gemeinsam den Luftraum des Azinus (Acinus pulmonis) bilden.

29. Gerade der Übergang zwischen terminalen und respiratorischen Bronchiolen kennzeichnet die anatomische Grenze, an der das rein leitende Atemwegssystem in den respiratorischen Abschnitt übergeht.

30. Bei ruhiger Atmung kann die im anatomischen Totraum befindliche Luftmenge einen beträchtlichen, ungefähr ein Drittel umfassenden Anteil des Atemzugvolumens ausmachen.

31. Die Bezeichnung „Totraum“ bedeutet nicht, dass diese Atemwege unnötig wären, denn sie leiten, erwärmen, befeuchten und reinigen die eingeatmete Luft.

32. Der physiologische Totraum ist ein weiter gefasster Begriff, da er neben dem anatomischen Totraum auch alveoläre Bereiche umfassen kann, die unter bestimmten Bedingungen nicht wirksam am Gasaustausch teilnehmen.

33. Der alveoläre Totraum entspricht der Differenz zwischen physiologischem und anatomischem Totraum und ist daher nicht als eigenständiger, durch feste Wände begrenzter anatomischer Hohlraum zu verstehen.

34. Die Unterscheidung dieser Begriffe ist wesentlich, weil die gesamte in der Lunge enthaltene Luft, die während der Atmung bewegte Luft und die in den leitenden Atemwegen verbleibende Luft anatomisch unterschiedliche Kategorien darstellen.

35. Das System der Atemtypen, Lungenvolumina und des Totraums liefert damit einen anatomischen Rahmen, auf dem später die ausführliche physiologische Behandlung von Atemmechanik, Ventilation und Gasaustausch aufbauen kann.