1-1-4 egri

---

1.1.4 Visszatérés Keresztesfalvára és a török támadás felfedezése – Rückkehr nach Keresztesfalva und Feststellung des türkischen Überfalls

---

1. A nap már alacsonyan járt, amikor a lovas árnyék kibukkant a domb hajlatából, és a két gyermek meglátta maga előtt a hazai völgyet. – Die Sonne stand schon tief, als der Schatten des Reiters aus der Wölbung des Hügels auftauchte und die beiden Kinder das heimatliche Tal vor sich liegen sahen.

2. Gergely megrántotta a kantárt, pedig a ló magától is lassított, mintha megérezte volna, hogy az út a végéhez ért. – Gergely zog am Zügel, obwohl das Pferd ohnehin langsamer wurde, als hätte es gespürt, dass der Weg zu Ende ging.

3. Éva a fiú háta mögött ült, két kezével a derekába kapaszkodott, és a fáradtságtól már alig érezte a saját lábát. – Éva saß hinter dem Jungen, klammerte sich mit beiden Händen an seine Hüfte und spürte vor Müdigkeit ihre eigenen Beine kaum noch.

4. Útközben egyre azt tervezgették, hogyan állnak majd a falu népe elé a zsákmányolt lóval, s hogyan ámul el mindenki a szökésük hírén. – Unterwegs hatten sie unablässig ausgemalt, wie sie mit dem erbeuteten Pferd vor die Dorfleute treten und wie alle über die Nachricht ihrer Flucht staunen würden.

5. Gergely már a szavakat is összerakta magában, mint valami éneket, amelyet a kovácsműhely előtt fog elmondani. – Gergely hatte sich sogar die Worte schon zurechtgelegt wie ein Lied, das er vor der Schmiede vortragen würde.

6. Éva pedig arra gondolt, hogy az apja megsimogatja majd a fejét, és azt mondja: „Az én lányom nem ijedt meg.” – Éva aber dachte daran, dass ihr Vater ihr über den Kopf streichen und sagen würde: „Meine Tochter hat sich nicht gefürchtet.“

7. A völgy azonban csendesebb volt a kelleténél. – Doch das Tal war stiller, als es sein durfte.

8. Ebben az órában rendesen kolompszó szállt a legelő felől, kutyák feleseltek egymásnak, és a kútnál asszonyok beszélgettek. – Um diese Stunde trug der Wind sonst Glockengeläut von der Weide herüber, Hunde bellten einander an, und am Brunnen unterhielten sich die Frauen.

9. Most semmi. – Jetzt nichts.

10. Csak a szél járt a fűben, és valahol messze egy tehén bőgött hosszan, gazdátlanul. – Nur der Wind ging durch das Gras, und irgendwo weit weg brüllte eine Kuh lang und herrenlos.

11. Aztán a szagot érezték meg: nem a vacsorafőzés jó füstjét, hanem valami keserű, nedves égésszagot, amely a földhöz tapadt. – Dann rochen sie es: nicht den guten Rauch des Abendessens, sondern einen bitteren, feuchten Brandgeruch, der am Boden klebte.

12. Gergely orra megrezzent, és önkéntelenül visszafogta a lovat, noha még nem tudta volna megmondani, miért. – Gergelys Nase zuckte, und unwillkürlich hielt er das Pferd zurück, obwohl er noch nicht hätte sagen können, warum.

13. – Mi ez? – kérdezte Éva halkan, s a hangja olyan vékonyra vált, mint a fűszál. – „Was ist das?“, fragte Éva leise, und ihre Stimme wurde dünn wie ein Grashalm.

14. A fiú nem felelt. – Der Junge antwortete nicht.

15. A domb élén megálltak, és onnan látták meg először, hogy a falu fölött nem a szokott esti pára ül, hanem szétterülő, lomha füst. – Auf dem Kamm des Hügels hielten sie an, und von dort sahen sie zum ersten Mal, dass über dem Dorf nicht der gewohnte Abenddunst lag, sondern ein sich ausbreitender, träger Rauch.

16. A füst nem a kéményekből szállt, hanem ott, ahol házaknak kellett volna állniuk. – Der Rauch stieg nicht aus den Schornsteinen, sondern dort auf, wo Häuser hätten stehen müssen.

17. Gergely szeme végigfutott a jól ismert házsoron, és megakadt egy hiányon, amelyet előbb vett észre, mint ahogy megértette. – Gergelys Blick lief die wohlbekannte Häuserzeile entlang und blieb an einer Lücke hängen, die er eher bemerkte, als dass er sie begriff.

18. Az emberi szem előbb látja meg a hiányt, mint ahogy a szív el tudja fogadni. – Das menschliche Auge sieht die Lücke früher, als das Herz sie annehmen kann.

19. A diadal, amelyet idáig úgy hoztak magukkal, mint meleg kenyeret a köpeny alatt, egyszerre kihűlt. – Der Triumph, den sie bis hierher wie ein warmes Brot unter dem Mantel getragen hatten, erkaltete mit einem Schlag.

20. Lassan indultak lefelé, és a ló patája alatt úgy koppant a kő, mintha valaki ajtót verne egy üres házban. – Langsam ritten sie hinab, und unter den Hufen des Pferdes schlug der Stein, als klopfte jemand an die Tür eines leeren Hauses.

21. A falu szélén, ahol a keresztet szokták megkoszorúzni, letiport vetés és széttaposott sár fogadta őket. – Am Dorfrand, wo man das Kreuz zu bekränzen pflegte, empfingen sie niedergetretene Saat und zerstampfter Schlamm.

22. A földben patkónyomok tucatjai keresztezték egymást, s a nyomok végül mind ugyanabba az irányba fordultak: dél felé. – Im Boden kreuzten sich Dutzende von Hufspuren, und am Ende wandten sich alle in dieselbe Richtung: nach Süden.

23. Az első ház teteje beszakadt, a nád megfeketedve lógott az elszenesedett gerendákról. – Das Dach des ersten Hauses war eingestürzt, das Schilf hing geschwärzt von den verkohlten Balken herab.

24. A második háznak csak a kemencéje maradt meg, és a kemence úgy állt a hamuban, mint egy sírkő. – Vom zweiten Haus war nur der Ofen geblieben, und der Ofen stand in der Asche wie ein Grabstein.

25. Egy felfordult teknő mellett elszórt gyapjú fehérlett, mintha nyár derekán hó esett volna. – Neben einem umgestürzten Trog leuchtete verstreute Wolle weiß, als wäre mitten im Sommer Schnee gefallen.

26. Gergely leszállt a lóról, mert ülve nem bírta tovább nézni. – Gergely stieg vom Pferd, weil er es im Sitzen nicht länger ansehen konnte.

27. Kantárszáron vezette az állatot, Éva ott ment mellette, és egyikük sem szólt egyetlen szót sem. – Er führte das Tier am Zügel, Éva ging neben ihm, und keines von beiden sprach ein einziges Wort.

28. Aztán meghallották az első emberi hangot, és az sírás volt. – Dann hörten sie die erste menschliche Stimme, und es war Weinen.

29. Egy asszony ült a küszöbön, ölében összegyűrt kendővel, és nem is a házát nézte, hanem az utat, amelyen elvitték a fiát. – Eine Frau saß auf der Schwelle, ein zerknülltes Tuch im Schoß, und sie blickte nicht auf ihr Haus, sondern auf den Weg, auf dem man ihren Sohn fortgeführt hatte.

30. A templom állt, de az ajtaja kifeszítve lógott a sarkából, és odabent törött padok hevertek. – Die Kirche stand, doch ihre Tür hing aufgebrochen in den Angeln, und drinnen lagen zerbrochene Bänke.

31. A temetőben férfiak ástak, csendben és gyorsan, ahogy olyankor szokás, amikor a munkát minél előbb be akarják fejezni. – Auf dem Friedhof gruben Männer, still und schnell, wie man gräbt, wenn man die Arbeit so bald wie möglich hinter sich bringen will.

32. Másutt vizet hordtak, mert egy parázsló szénakazal még mindig füstölt, és a szél a megmaradt házak felé fújt. – Anderswo trug man Wasser, denn ein glimmender Heuschober rauchte noch immer, und der Wind wehte auf die übrig gebliebenen Häuser zu.

33. A falu nem volt néma, hanem tele apró, sürgető zajokkal, amelyek mögött ott feszült a nagy hallgatás. – Das Dorf war nicht stumm, sondern voll kleiner, drängender Geräusche, hinter denen die große Stille lauerte.

34. Valaki neveket kiáltott, egyiket a másik után, és a nevek egyikére sem érkezett válasz. – Jemand rief Namen aus, einen nach dem anderen, und auf keinen der Namen kam eine Antwort.

35. Éva megállt, mert felismerte a szomszédasszony hangját, csakhogy az a hang már nem olyan volt, mint azelőtt. – Éva blieb stehen, denn sie erkannte die Stimme der Nachbarin, nur war diese Stimme nicht mehr die von früher.

36. A törökök napkelte után jöttek, akkor, amikor a férfiak nagyobb része már kint dolgozott a mezőn. – Die Türken waren nach Sonnenaufgang gekommen, zu der Stunde, da die meisten Männer schon draußen auf dem Feld arbeiteten.

37. Sokáig nem maradtak: az ilyen portyázó csapat nem ostromra jön, hanem zsákmányért, és a zsákmány itt maga az ember volt. – Lange blieben sie nicht: Ein solcher Streiftrupp kommt nicht zur Belagerung, sondern der Beute wegen, und die Beute war hier der Mensch selbst.

38. Annyi embert hurcoltak el, hogy a nevek felsorolása maga is hosszú litániává nyúlt. – Sie verschleppten so viele Menschen, dass allein das Aufzählen der Namen zu einer langen Litanei geriet.

39. Kötélen vitték őket, egymáshoz fűzve, ahogy a jószágot szokás, és a por sokáig szállt utánuk az úton. – An Stricken führte man sie fort, aneinandergebunden wie Vieh, und der Staub zog ihnen lange auf dem Weg nach.

40. A megmaradottak pedig ott álltak a saját házuk hamujában, és nem tudták, előbb sírjanak-e, vagy előbb fogjanak munkához. – Die Übriggebliebenen aber standen in der Asche ihrer eigenen Häuser und wussten nicht, ob sie zuerst weinen oder zuerst die Arbeit aufnehmen sollten.

41. Ekkor vette észre valaki a két gyermeket. – Da bemerkte jemand die beiden Kinder.

42. Először csak megállt a vödörrel a kezében, és úgy nézett rájuk, mint aki nem hisz a szemének. – Zuerst blieb er nur mit dem Eimer in der Hand stehen und sah sie an wie einer, der seinen Augen nicht traut.

43. Aztán elkiáltotta magát: „Élnek! Cecey lánya meg a kovács fia él!” – Dann schrie er auf: „Sie leben! Ceceys Tochter und der Sohn des Schmieds leben!“

44. A kiáltás úgy futott végig a falun, mint a láng a száraz avaron. – Der Ruf lief durch das Dorf wie die Flamme durch trockenes Laub.

45. Emberek jöttek elő a romok mögül, kormosan, szerszámmal a kezükben, és sokan futottak, pedig alig volt már erejük. – Menschen kamen hinter den Trümmern hervor, rußig, das Werkzeug in der Hand, und viele liefen, obwohl sie kaum noch Kraft hatten.

46. Éva apját ketten is támogatták, mert a falábával nem bírt elég gyorsan haladni, ő mégis előretolakodott a tömegben. – Évas Vater wurde von zweien gestützt, denn mit seinem Holzbein kam er nicht schnell genug voran, und dennoch drängte er sich in der Menge nach vorn.

47. Az öreg Cecey nem szólt semmit, csak felkapta a lányát, és úgy szorította magához, hogy a gyermek lába a levegőben maradt. – Der alte Cecey sagte nichts, er hob nur seine Tochter empor und drückte sie so an sich, dass die Füße des Kindes in der Luft blieben.

48. A körülállók közül többen sírva fakadtak, és a sírásuk nem csupán az örömé volt. – Mehrere der Umstehenden brachen in Tränen aus, und ihr Weinen galt nicht allein der Freude.

49. Mert minden anya, aki e két gyermeket látta, a maga gyermekét látta abban, aki nem jött vissza. – Denn jede Mutter, die diese beiden Kinder sah, sah in ihnen ihr eigenes Kind, das nicht zurückgekommen war.

50. Így lett a viszontlátás öröméből és a gyászból egyetlen, kettéhasadt érzés, amelynek nincs jó neve. – So wurden die Freude des Wiedersehens und die Trauer zu einem einzigen, entzweigerissenen Gefühl, für das es keinen guten Namen gibt.

51. Gergely csak állt a ló mellett, és a kantárt szorongatta, mint aki még mindig menekül. – Gergely stand nur neben dem Pferd und umklammerte den Zügel wie einer, der noch immer auf der Flucht ist.

52. Az anyját kereste a szemével a sok arc között, és amikor megtalálta, semmi mást nem tudott mondani, csak ennyit: „Itt vagyok.” – Mit den Augen suchte er seine Mutter unter den vielen Gesichtern, und als er sie fand, brachte er nichts weiter hervor als: „Ich bin da.“

53. A ló, a török ló, ott toporgott mellettük, és csak most látszott meg rajta, milyen szép állat. – Das Pferd, das türkische Pferd, trat neben ihnen von einem Huf auf den anderen, und erst jetzt sah man, was für ein schönes Tier es war.

54. Reggel óta ez a ló volt a diadal jele; most, a leégett házak előtt, nem volt egyéb, mint egy fáradt jószág. – Seit dem Morgen war dieses Pferd das Zeichen des Triumphs gewesen; jetzt, vor den abgebrannten Häusern, war es nichts weiter als ein müdes Stück Vieh.

55. Gergely előhúzta az erszényt, és odanyújtotta az elöljárónak, hogy vegyék hasznát azok, akiknek semmijük sem maradt. – Gergely zog den Beutel hervor und reichte ihn dem Dorfältesten, damit jene ihn nutzten, denen nichts geblieben war.

56. Az arany kicsordult a tenyerekbe, és mindenki látta, hogy sok; mégsem kiáltott fel senki örömében. – Das Gold rann in die Hände, und alle sahen, dass es viel war; dennoch jubelte niemand auf.

57. Aranyból házat lehet építeni, de a rabságból nem mindenkit lehet kiváltani, és ezt a faluban mindenki tudta. – Aus Gold lässt sich ein Haus bauen, doch aus der Gefangenschaft lässt sich nicht jeder freikaufen, und im Dorf wusste das jeder.

58. A gyűrű Gergely ujján maradt, mert azt senki sem kérte tőle. – Der Ring blieb an Gergelys Finger, denn den verlangte niemand von ihm.

59. Egy öregasszony megnézte a kövét, megrázta a fejét, és annyit mondott, hogy a török talizmán nem véd meg mindenkit, csak azt, aki már megmenekült. – Eine alte Frau betrachtete seinen Stein, schüttelte den Kopf und sagte nur, ein türkischer Talisman schütze nicht jeden, sondern allein den, der schon gerettet sei.

60. A zsákmány három darabja így három tanulságot hordozott: a ló a szerencsét, az arany a kevésbé fontosat, a gyűrű a megfejthetetlent. – So trugen die drei Stücke der Beute drei Lehren: das Pferd das Glück, das Gold das minder Wichtige, der Ring das Unauflösbare.

61. Amikor a nap lement, az emberek a templom előtti térre gyűltek, mert a szerencsétlenségnek is megvan a maga rendje. – Als die Sonne unterging, versammelten sich die Menschen auf dem Platz vor der Kirche, denn auch das Unglück hat seine eigene Ordnung.

62. Az öreg Cecey szólt hozzájuk, ő, aki a háborúkban hagyta ott a kezét és a lábát, s akinek a szavát ezért mindenki megvárta. – Der alte Cecey sprach zu ihnen, er, der in den Kriegen seine Hand und sein Bein zurückgelassen hatte und auf dessen Wort man deshalb wartete.

63. Nem vigasztalt, mert tudta, hogy ilyenkor a vigasztalás sértés. – Er tröstete nicht, denn er wusste, dass Trost in solchen Stunden eine Kränkung ist.

64. Azt mondta: „Eltemetjük a halottakat, felépítjük a házakat, és élünk tovább.” – Er sagte: „Wir begraben die Toten, wir bauen die Häuser wieder auf, und wir leben weiter.“

65. Aztán hozzátette, hogy a portyázók nem utoljára jártak erre, és ezt is meg kell szokni. – Dann fügte er hinzu, die Streifscharen seien nicht zum letzten Mal hier gewesen, und auch daran müsse man sich gewöhnen.

66. A gyermekek ekkor hallottak először olyan felnőtt szót, amely nem takarta el előlük a valóságot. – Zum ersten Mal hörten die Kinder da ein Wort von Erwachsenen, das ihnen die Wirklichkeit nicht verdeckte.

67. Éva megkérdezte az apjától, miért nem jött senki segíteni, és az öreg sokáig hallgatott, mielőtt válaszolt volna. – Éva fragte ihren Vater, warum niemand zu Hilfe gekommen sei, und der Alte schwieg lange, ehe er antwortete.

68. „Mert az ország maga is olyan, mint egy leégett ház” – mondta végül. – „Weil das Land selbst wie ein abgebranntes Haus ist“, sagte er schließlich.

69. Ez az egyetlen mondat többet magyaráz meg az 1533-as Magyarországból, mint bármely oklevél. – Dieser eine Satz erklärt mehr vom Ungarn des Jahres 1533 als jede Urkunde.

70. Két király, három hatalom, és közöttük falvak, amelyeknek a védelmét senki sem érezte a maga dolgának. – Zwei Könige, drei Mächte, und dazwischen Dörfer, für deren Schutz sich niemand zuständig fühlte.

71. Gergely azon az éjszakán nem tudott aludni, és a szalmán fekve azon gondolkodott, amit délelőtt még kalandnak hitt. – Gergely konnte in dieser Nacht nicht schlafen, und auf dem Stroh liegend dachte er über das nach, was er am Vormittag noch für ein Abenteuer gehalten hatte.

72. A menekülés, az elkötött ló, a nagy vágta: mindez most nem hőstörténetnek látszott, hanem annak, ami volt – szerencsének. – Die Flucht, das losgebundene Pferd, der große Galopp: All das erschien jetzt nicht als Heldengeschichte, sondern als das, was es war – als Glück.

73. És ha szerencse volt, akkor éppúgy elkerülhette volna őket, ahogyan másokat elkerült. – Und wenn es Glück war, dann hätte es sie ebenso verfehlen können, wie es andere verfehlt hatte.

74. Ez a gondolat volt az első felnőtt gondolata. – Dieser Gedanke war sein erster erwachsener Gedanke.

75. A gyermekkor nem egyetlen nap alatt ér véget, de van olyan nap, amely után már nem lehet ugyanúgy játszani. – Die Kindheit endet nicht an einem einzigen Tag, doch es gibt einen Tag, nach dem man nicht mehr auf dieselbe Weise spielen kann.

76. A patak másnap is ugyanúgy csobogott ott, ahol előző reggel még nádsípot vágtak, csak éppen nem ült senki a partján. – Der Bach plätscherte auch am nächsten Tag genauso dort, wo am Morgen zuvor noch Schilfpfeifen geschnitten worden waren, nur saß niemand mehr an seinem Ufer.

77. Keresztesfalva pedig hozzáfogott ahhoz, amihez a végvidék minden faluja értett: újrakezdte az életét. – Keresztesfalva aber machte sich an das, worauf sich jedes Dorf des Grenzlandes verstand: Es begann sein Leben von Neuem.

78. Gerendát vágtak, sarat tapostak, nádat kötöttek, és közben énekeltek is, mert enélkül nem megy. – Man schlug Balken, trat Lehm, band Schilf, und dabei sang man auch, denn ohne das geht es nicht.

79. A történelem nagy szava itt így hangzik: megmaradni. – Das große Wort der Geschichte lautet hier so: bestehen bleiben.

80. Ezzel a csendes, konok munkával zárul a regény nyitánya, és ezen a hamuval borított küszöbön lép át Gergely abba az életbe, amely már nem a gyermeké. – Mit dieser stillen, störrischen Arbeit schließt die Ouvertüre des Romans, und über diese aschebedeckte Schwelle tritt Gergely in ein Leben, das nicht mehr das eines Kindes ist.

(aufklappen)magyar

1. A nap már alacsonyan járt, amikor a lovas árnyék kibukkant a domb hajlatából, és a két gyermek meglátta maga előtt a hazai völgyet.

2. Gergely megrántotta a kantárt, pedig a ló magától is lassított, mintha megérezte volna, hogy az út a végéhez ért.

3. Éva a fiú háta mögött ült, két kezével a derekába kapaszkodott, és a fáradtságtól már alig érezte a saját lábát.

4. Útközben egyre azt tervezgették, hogyan állnak majd a falu népe elé a zsákmányolt lóval, s hogyan ámul el mindenki a szökésük hírén.

5. Gergely már a szavakat is összerakta magában, mint valami éneket, amelyet a kovácsműhely előtt fog elmondani.

6. Éva pedig arra gondolt, hogy az apja megsimogatja majd a fejét, és azt mondja: „Az én lányom nem ijedt meg.”

7. A völgy azonban csendesebb volt a kelleténél.

8. Ebben az órában rendesen kolompszó szállt a legelő felől, kutyák feleseltek egymásnak, és a kútnál asszonyok beszélgettek.

9. Most semmi.

10. Csak a szél járt a fűben, és valahol messze egy tehén bőgött hosszan, gazdátlanul.

11. Aztán a szagot érezték meg: nem a vacsorafőzés jó füstjét, hanem valami keserű, nedves égésszagot, amely a földhöz tapadt.

12. Gergely orra megrezzent, és önkéntelenül visszafogta a lovat, noha még nem tudta volna megmondani, miért.

13. – Mi ez?

14. A fiú nem felelt.

15. A domb élén megálltak, és onnan látták meg először, hogy a falu fölött nem a szokott esti pára ül, hanem szétterülő, lomha füst.

16. A füst nem a kéményekből szállt, hanem ott, ahol házaknak kellett volna állniuk.

17. Gergely szeme végigfutott a jól ismert házsoron, és megakadt egy hiányon, amelyet előbb vett észre, mint ahogy megértette.

18. Az emberi szem előbb látja meg a hiányt, mint ahogy a szív el tudja fogadni.

19. A diadal, amelyet idáig úgy hoztak magukkal, mint meleg kenyeret a köpeny alatt, egyszerre kihűlt.

20. Lassan indultak lefelé, és a ló patája alatt úgy koppant a kő, mintha valaki ajtót verne egy üres házban.

21. A falu szélén, ahol a keresztet szokták megkoszorúzni, letiport vetés és széttaposott sár fogadta őket.

22. A földben patkónyomok tucatjai keresztezték egymást, s a nyomok végül mind ugyanabba az irányba fordultak: dél felé.

23. Az első ház teteje beszakadt, a nád megfeketedve lógott az elszenesedett gerendákról.

24. A második háznak csak a kemencéje maradt meg, és a kemence úgy állt a hamuban, mint egy sírkő.

25. Egy felfordult teknő mellett elszórt gyapjú fehérlett, mintha nyár derekán hó esett volna.

26. Gergely leszállt a lóról, mert ülve nem bírta tovább nézni.

27. Kantárszáron vezette az állatot, Éva ott ment mellette, és egyikük sem szólt egyetlen szót sem.

28. Aztán meghallották az első emberi hangot, és az sírás volt.

29. Egy asszony ült a küszöbön, ölében összegyűrt kendővel, és nem is a házát nézte, hanem az utat, amelyen elvitték a fiát.

30. A templom állt, de az ajtaja kifeszítve lógott a sarkából, és odabent törött padok hevertek.

31. A temetőben férfiak ástak, csendben és gyorsan, ahogy olyankor szokás, amikor a munkát minél előbb be akarják fejezni.

32. Másutt vizet hordtak, mert egy parázsló szénakazal még mindig füstölt, és a szél a megmaradt házak felé fújt.

33. A falu nem volt néma, hanem tele apró, sürgető zajokkal, amelyek mögött ott feszült a nagy hallgatás.

34. Valaki neveket kiáltott, egyiket a másik után, és a nevek egyikére sem érkezett válasz.

35. Éva megállt, mert felismerte a szomszédasszony hangját, csakhogy az a hang már nem olyan volt, mint azelőtt.

36. A törökök napkelte után jöttek, akkor, amikor a férfiak nagyobb része már kint dolgozott a mezőn.

37. Sokáig nem maradtak: az ilyen portyázó csapat nem ostromra jön, hanem zsákmányért, és a zsákmány itt maga az ember volt.

38. Annyi embert hurcoltak el, hogy a nevek felsorolása maga is hosszú litániává nyúlt.

39. Kötélen vitték őket, egymáshoz fűzve, ahogy a jószágot szokás, és a por sokáig szállt utánuk az úton.

40. A megmaradottak pedig ott álltak a saját házuk hamujában, és nem tudták, előbb sírjanak-e, vagy előbb fogjanak munkához.

41. Ekkor vette észre valaki a két gyermeket.

42. Először csak megállt a vödörrel a kezében, és úgy nézett rájuk, mint aki nem hisz a szemének.

43. Aztán elkiáltotta magát: „Élnek! Cecey lánya meg a kovács fia él!”

44. A kiáltás úgy futott végig a falun, mint a láng a száraz avaron.

45. Emberek jöttek elő a romok mögül, kormosan, szerszámmal a kezükben, és sokan futottak, pedig alig volt már erejük.

46. Éva apját ketten is támogatták, mert a falábával nem bírt elég gyorsan haladni, ő mégis előretolakodott a tömegben.

47. Az öreg Cecey nem szólt semmit, csak felkapta a lányát, és úgy szorította magához, hogy a gyermek lába a levegőben maradt.

48. A körülállók közül többen sírva fakadtak, és a sírásuk nem csupán az örömé volt.

49. Mert minden anya, aki e két gyermeket látta, a maga gyermekét látta abban, aki nem jött vissza.

50. Így lett a viszontlátás öröméből és a gyászból egyetlen, kettéhasadt érzés, amelynek nincs jó neve.

51. Gergely csak állt a ló mellett, és a kantárt szorongatta, mint aki még mindig menekül.

52. Az anyját kereste a szemével a sok arc között, és amikor megtalálta, semmi mást nem tudott mondani, csak ennyit: „Itt vagyok.”

53. A ló, a török ló, ott toporgott mellettük, és csak most látszott meg rajta, milyen szép állat.

54. Reggel óta ez a ló volt a diadal jele; most, a leégett házak előtt, nem volt egyéb, mint egy fáradt jószág.

55. Gergely előhúzta az erszényt, és odanyújtotta az elöljárónak, hogy vegyék hasznát azok, akiknek semmijük sem maradt.

56. Az arany kicsordult a tenyerekbe, és mindenki látta, hogy sok; mégsem kiáltott fel senki örömében.

57. Aranyból házat lehet építeni, de a rabságból nem mindenkit lehet kiváltani, és ezt a faluban mindenki tudta.

58. A gyűrű Gergely ujján maradt, mert azt senki sem kérte tőle.

59. Egy öregasszony megnézte a kövét, megrázta a fejét, és annyit mondott, hogy a török talizmán nem véd meg mindenkit, csak azt, aki már megmenekült.

60. A zsákmány három darabja így három tanulságot hordozott: a ló a szerencsét, az arany a kevésbé fontosat, a gyűrű a megfejthetetlent.

61. Amikor a nap lement, az emberek a templom előtti térre gyűltek, mert a szerencsétlenségnek is megvan a maga rendje.

62. Az öreg Cecey szólt hozzájuk, ő, aki a háborúkban hagyta ott a kezét és a lábát, s akinek a szavát ezért mindenki megvárta.

63. Nem vigasztalt, mert tudta, hogy ilyenkor a vigasztalás sértés.

64. Azt mondta: „Eltemetjük a halottakat, felépítjük a házakat, és élünk tovább.”

65. Aztán hozzátette, hogy a portyázók nem utoljára jártak erre, és ezt is meg kell szokni.

66. A gyermekek ekkor hallottak először olyan felnőtt szót, amely nem takarta el előlük a valóságot.

67. Éva megkérdezte az apjától, miért nem jött senki segíteni, és az öreg sokáig hallgatott, mielőtt válaszolt volna.

68. „Mert az ország maga is olyan, mint egy leégett ház”

69. Ez az egyetlen mondat többet magyaráz meg az 1533-as Magyarországból, mint bármely oklevél.

70. Két király, három hatalom, és közöttük falvak, amelyeknek a védelmét senki sem érezte a maga dolgának.

71. Gergely azon az éjszakán nem tudott aludni, és a szalmán fekve azon gondolkodott, amit délelőtt még kalandnak hitt.

72. A menekülés, az elkötött ló, a nagy vágta: mindez most nem hőstörténetnek látszott, hanem annak, ami volt

73. És ha szerencse volt, akkor éppúgy elkerülhette volna őket, ahogyan másokat elkerült.

74. Ez a gondolat volt az első felnőtt gondolata.

75. A gyermekkor nem egyetlen nap alatt ér véget, de van olyan nap, amely után már nem lehet ugyanúgy játszani.

76. A patak másnap is ugyanúgy csobogott ott, ahol előző reggel még nádsípot vágtak, csak éppen nem ült senki a partján.

77. Keresztesfalva pedig hozzáfogott ahhoz, amihez a végvidék minden faluja értett: újrakezdte az életét.

78. Gerendát vágtak, sarat tapostak, nádat kötöttek, és közben énekeltek is, mert enélkül nem megy.

79. A történelem nagy szava itt így hangzik: megmaradni.

80. Ezzel a csendes, konok munkával zárul a regény nyitánya, és ezen a hamuval borított küszöbön lép át Gergely abba az életbe, amely már nem a gyermeké.

(aufklappen)német

1. Die Sonne stand schon tief, als der Schatten des Reiters aus der Wölbung des Hügels auftauchte und die beiden Kinder das heimatliche Tal vor sich liegen sahen.

2. Gergely zog am Zügel, obwohl das Pferd ohnehin langsamer wurde, als hätte es gespürt, dass der Weg zu Ende ging.

3. Éva saß hinter dem Jungen, klammerte sich mit beiden Händen an seine Hüfte und spürte vor Müdigkeit ihre eigenen Beine kaum noch.

4. Unterwegs hatten sie unablässig ausgemalt, wie sie mit dem erbeuteten Pferd vor die Dorfleute treten und wie alle über die Nachricht ihrer Flucht staunen würden.

5. Gergely hatte sich sogar die Worte schon zurechtgelegt wie ein Lied, das er vor der Schmiede vortragen würde.

6. Éva aber dachte daran, dass ihr Vater ihr über den Kopf streichen und sagen würde: „Meine Tochter hat sich nicht gefürchtet.“

7. Doch das Tal war stiller, als es sein durfte.

8. Um diese Stunde trug der Wind sonst Glockengeläut von der Weide herüber, Hunde bellten einander an, und am Brunnen unterhielten sich die Frauen.

9. Jetzt nichts.

10. Nur der Wind ging durch das Gras, und irgendwo weit weg brüllte eine Kuh lang und herrenlos.

11. Dann rochen sie es: nicht den guten Rauch des Abendessens, sondern einen bitteren, feuchten Brandgeruch, der am Boden klebte.

12. Gergelys Nase zuckte, und unwillkürlich hielt er das Pferd zurück, obwohl er noch nicht hätte sagen können, warum.

13. kérdezte Éva halkan, s a hangja olyan vékonyra vált, mint a fűszál. – „Was ist das?“, fragte Éva leise, und ihre Stimme wurde dünn wie ein Grashalm.

14. Der Junge antwortete nicht.

15. Auf dem Kamm des Hügels hielten sie an, und von dort sahen sie zum ersten Mal, dass über dem Dorf nicht der gewohnte Abenddunst lag, sondern ein sich ausbreitender, träger Rauch.

16. Der Rauch stieg nicht aus den Schornsteinen, sondern dort auf, wo Häuser hätten stehen müssen.

17. Gergelys Blick lief die wohlbekannte Häuserzeile entlang und blieb an einer Lücke hängen, die er eher bemerkte, als dass er sie begriff.

18. Das menschliche Auge sieht die Lücke früher, als das Herz sie annehmen kann.

19. Der Triumph, den sie bis hierher wie ein warmes Brot unter dem Mantel getragen hatten, erkaltete mit einem Schlag.

20. Langsam ritten sie hinab, und unter den Hufen des Pferdes schlug der Stein, als klopfte jemand an die Tür eines leeren Hauses.

21. Am Dorfrand, wo man das Kreuz zu bekränzen pflegte, empfingen sie niedergetretene Saat und zerstampfter Schlamm.

22. Im Boden kreuzten sich Dutzende von Hufspuren, und am Ende wandten sich alle in dieselbe Richtung: nach Süden.

23. Das Dach des ersten Hauses war eingestürzt, das Schilf hing geschwärzt von den verkohlten Balken herab.

24. Vom zweiten Haus war nur der Ofen geblieben, und der Ofen stand in der Asche wie ein Grabstein.

25. Neben einem umgestürzten Trog leuchtete verstreute Wolle weiß, als wäre mitten im Sommer Schnee gefallen.

26. Gergely stieg vom Pferd, weil er es im Sitzen nicht länger ansehen konnte.

27. Er führte das Tier am Zügel, Éva ging neben ihm, und keines von beiden sprach ein einziges Wort.

28. Dann hörten sie die erste menschliche Stimme, und es war Weinen.

29. Eine Frau saß auf der Schwelle, ein zerknülltes Tuch im Schoß, und sie blickte nicht auf ihr Haus, sondern auf den Weg, auf dem man ihren Sohn fortgeführt hatte.

30. Die Kirche stand, doch ihre Tür hing aufgebrochen in den Angeln, und drinnen lagen zerbrochene Bänke.

31. Auf dem Friedhof gruben Männer, still und schnell, wie man gräbt, wenn man die Arbeit so bald wie möglich hinter sich bringen will.

32. Anderswo trug man Wasser, denn ein glimmender Heuschober rauchte noch immer, und der Wind wehte auf die übrig gebliebenen Häuser zu.

33. Das Dorf war nicht stumm, sondern voll kleiner, drängender Geräusche, hinter denen die große Stille lauerte.

34. Jemand rief Namen aus, einen nach dem anderen, und auf keinen der Namen kam eine Antwort.

35. Éva blieb stehen, denn sie erkannte die Stimme der Nachbarin, nur war diese Stimme nicht mehr die von früher.

36. Die Türken waren nach Sonnenaufgang gekommen, zu der Stunde, da die meisten Männer schon draußen auf dem Feld arbeiteten.

37. Lange blieben sie nicht: Ein solcher Streiftrupp kommt nicht zur Belagerung, sondern der Beute wegen, und die Beute war hier der Mensch selbst.

38. Sie verschleppten so viele Menschen, dass allein das Aufzählen der Namen zu einer langen Litanei geriet.

39. An Stricken führte man sie fort, aneinandergebunden wie Vieh, und der Staub zog ihnen lange auf dem Weg nach.

40. Die Übriggebliebenen aber standen in der Asche ihrer eigenen Häuser und wussten nicht, ob sie zuerst weinen oder zuerst die Arbeit aufnehmen sollten.

41. Da bemerkte jemand die beiden Kinder.

42. Zuerst blieb er nur mit dem Eimer in der Hand stehen und sah sie an wie einer, der seinen Augen nicht traut.

43. Dann schrie er auf: „Sie leben! Ceceys Tochter und der Sohn des Schmieds leben!“

44. Der Ruf lief durch das Dorf wie die Flamme durch trockenes Laub.

45. Menschen kamen hinter den Trümmern hervor, rußig, das Werkzeug in der Hand, und viele liefen, obwohl sie kaum noch Kraft hatten.

46. Évas Vater wurde von zweien gestützt, denn mit seinem Holzbein kam er nicht schnell genug voran, und dennoch drängte er sich in der Menge nach vorn.

47. Der alte Cecey sagte nichts, er hob nur seine Tochter empor und drückte sie so an sich, dass die Füße des Kindes in der Luft blieben.

48. Mehrere der Umstehenden brachen in Tränen aus, und ihr Weinen galt nicht allein der Freude.

49. Denn jede Mutter, die diese beiden Kinder sah, sah in ihnen ihr eigenes Kind, das nicht zurückgekommen war.

50. So wurden die Freude des Wiedersehens und die Trauer zu einem einzigen, entzweigerissenen Gefühl, für das es keinen guten Namen gibt.

51. Gergely stand nur neben dem Pferd und umklammerte den Zügel wie einer, der noch immer auf der Flucht ist.

52. Mit den Augen suchte er seine Mutter unter den vielen Gesichtern, und als er sie fand, brachte er nichts weiter hervor als: „Ich bin da.“

53. Das Pferd, das türkische Pferd, trat neben ihnen von einem Huf auf den anderen, und erst jetzt sah man, was für ein schönes Tier es war.

54. Seit dem Morgen war dieses Pferd das Zeichen des Triumphs gewesen; jetzt, vor den abgebrannten Häusern, war es nichts weiter als ein müdes Stück Vieh.

55. Gergely zog den Beutel hervor und reichte ihn dem Dorfältesten, damit jene ihn nutzten, denen nichts geblieben war.

56. Das Gold rann in die Hände, und alle sahen, dass es viel war; dennoch jubelte niemand auf.

57. Aus Gold lässt sich ein Haus bauen, doch aus der Gefangenschaft lässt sich nicht jeder freikaufen, und im Dorf wusste das jeder.

58. Der Ring blieb an Gergelys Finger, denn den verlangte niemand von ihm.

59. Eine alte Frau betrachtete seinen Stein, schüttelte den Kopf und sagte nur, ein türkischer Talisman schütze nicht jeden, sondern allein den, der schon gerettet sei.

60. So trugen die drei Stücke der Beute drei Lehren: das Pferd das Glück, das Gold das minder Wichtige, der Ring das Unauflösbare.

61. Als die Sonne unterging, versammelten sich die Menschen auf dem Platz vor der Kirche, denn auch das Unglück hat seine eigene Ordnung.

62. Der alte Cecey sprach zu ihnen, er, der in den Kriegen seine Hand und sein Bein zurückgelassen hatte und auf dessen Wort man deshalb wartete.

63. Er tröstete nicht, denn er wusste, dass Trost in solchen Stunden eine Kränkung ist.

64. Er sagte: „Wir begraben die Toten, wir bauen die Häuser wieder auf, und wir leben weiter.“

65. Dann fügte er hinzu, die Streifscharen seien nicht zum letzten Mal hier gewesen, und auch daran müsse man sich gewöhnen.

66. Zum ersten Mal hörten die Kinder da ein Wort von Erwachsenen, das ihnen die Wirklichkeit nicht verdeckte.

67. Éva fragte ihren Vater, warum niemand zu Hilfe gekommen sei, und der Alte schwieg lange, ehe er antwortete.

68. mondta végül. – „Weil das Land selbst wie ein abgebranntes Haus ist“, sagte er schließlich.

69. Dieser eine Satz erklärt mehr vom Ungarn des Jahres 1533 als jede Urkunde.

70. Zwei Könige, drei Mächte, und dazwischen Dörfer, für deren Schutz sich niemand zuständig fühlte.

71. Gergely konnte in dieser Nacht nicht schlafen, und auf dem Stroh liegend dachte er über das nach, was er am Vormittag noch für ein Abenteuer gehalten hatte.

72. szerencsének. – Die Flucht, das losgebundene Pferd, der große Galopp: All das erschien jetzt nicht als Heldengeschichte, sondern als das, was es war – als Glück.

73. Und wenn es Glück war, dann hätte es sie ebenso verfehlen können, wie es andere verfehlt hatte.

74. Dieser Gedanke war sein erster erwachsener Gedanke.

75. Die Kindheit endet nicht an einem einzigen Tag, doch es gibt einen Tag, nach dem man nicht mehr auf dieselbe Weise spielen kann.

76. Der Bach plätscherte auch am nächsten Tag genauso dort, wo am Morgen zuvor noch Schilfpfeifen geschnitten worden waren, nur saß niemand mehr an seinem Ufer.

77. Keresztesfalva aber machte sich an das, worauf sich jedes Dorf des Grenzlandes verstand: Es begann sein Leben von Neuem.

78. Man schlug Balken, trat Lehm, band Schilf, und dabei sang man auch, denn ohne das geht es nicht.

79. Das große Wort der Geschichte lautet hier so: bestehen bleiben.

80. Mit dieser stillen, störrischen Arbeit schließt die Ouvertüre des Romans, und über diese aschebedeckte Schwelle tritt Gergely in ein Leben, das nicht mehr das eines Kindes ist.