4-2-2-egri

---

4.2.2 Gergely Egerbe siet, és hátrahagyja a terhes Évát – Gergely eilt nach Eger und lässt die schwangere Éva zurück

---

1. Az üzenet nem éjszaka érkezett, ahogy a rossz hírek szoktak, hanem fényes délelőtt, amikor a ház körül minden a maga megszokott rendje szerint történt. – Die Nachricht kam nicht in der Nacht, wie schlechte Nachrichten es zu tun pflegen, sondern am hellen Vormittag, als rings um das Haus noch alles seinen gewohnten Gang ging.

2. A lovas poros volt, a lova habos, és a köpenye alól úgy vette elő a levelet, mintha égetné az ujját. – Der Reiter war staubig, sein Pferd schaumbedeckt, und er zog den Brief so unter dem Mantel hervor, als brennte er ihm die Finger.

3. A pecsét egri volt. – Das Siegel war das von Eger.

4. Gergely egy darabig forgatta a kezében, mert tudta, hogy amíg fel nem töri, addig még minden a régiben maradhat. – Gergely drehte ihn eine Weile in der Hand, denn er wusste, dass alles beim Alten bleiben konnte, solange er ihn nicht erbrach.

5. Dobó István írta, és a levél rövid volt, amilyen rövidek a katonák levelei szoktak lenni. – István Dobó hatte ihn geschrieben, und der Brief war kurz, wie die Briefe von Soldaten kurz zu sein pflegen.

6. Nem kért és nem könyörgött, csak közölte, hogy jön a török, és hogy Egerben kevesen vannak. – Er bat nicht und flehte nicht, er teilte nur mit, dass die Türken kämen und dass in Eger wenige seien.

7. A végén egyetlen mondat állt: „Emberre van szükségem, nem katonára.” – Am Ende stand ein einziger Satz: „Ich brauche einen Menschen, keinen Soldaten.“

8. Gergely kétszer olvasta el, aztán letette a papírt az asztalra, és sokáig nézte az udvaron sütkérező macskát. – Gergely las ihn zweimal, legte das Papier dann auf den Tisch und sah lange der Katze zu, die sich im Hof sonnte.

9. Éva a konyhaajtóban állt, tállal a kezében, és a férje arcáról olvasta ki a levelet, mielőtt egyetlen sort is látott volna belőle. – Éva stand in der Küchentür, eine Schüssel in der Hand, und las den Brief vom Gesicht ihres Mannes ab, ehe sie eine einzige Zeile davon gesehen hatte.

10. Az asszonyok ebben gyorsabbak. – Darin sind die Frauen schneller.

11. – Mikor? – kérdezte, és nem azt kérdezte, hogy mi áll a levélben. – „Wann?“, fragte sie, und sie fragte nicht, was in dem Brief stehe.

12. – Holnap hajnalban – felelte Gergely, és maga is elcsodálkozott, milyen könnyen mondta ki a szót. – „Morgen bei Tagesanbruch“, antwortete Gergely und wunderte sich selbst darüber, wie leicht ihm das Wort von den Lippen kam.

13. Éva letette a tálat, mert a keze remegett, és a remegést nem akarta megmutatni. – Éva stellte die Schüssel ab, weil ihre Hand zitterte und sie das Zittern nicht zeigen wollte.

14. Az asszony ekkor az ötödik hónapban járt, s a ruhája ráncai már nem takarták el egészen az állapotát. – Sie war damals im fünften Monat, und die Falten ihres Kleides verbargen ihren Zustand nicht mehr ganz.

15. A kis Jancsi az udvaron guggolt, egy fadarabot húzott a porban maga után, és lónak nevezte. – Der kleine Jancsi hockte im Hof, zog ein Stück Holz hinter sich durch den Staub und nannte es sein Pferd.

16. A gyermek nem értett semmit, és ez volt aznap a ház egyetlen tiszta öröme. – Das Kind verstand nichts, und das war an jenem Tag die einzige ungetrübte Freude des Hauses.

17. Ilyen az a pillanat, amelyben a történelem bekopogtat egy magánházba: nem dörögve érkezik, hanem egy összehajtogatott papírlapon. – So ist der Augenblick, in dem die Geschichte an ein Privathaus klopft: Sie kommt nicht mit Donnern, sondern auf einem zusammengefalteten Blatt Papier.

18. Aznap 1552 nyarának vége felé jártak, és az ország hírei rosszabbak voltak, mint amit a szomszédasszonyoknak el szokás mondani. – Man schrieb damals das Ende des Sommers 1552, und die Nachrichten aus dem Land waren schlimmer, als was man den Nachbarinnen zu erzählen pflegt.

19. Temesvár elesett, Losonczi István fejét levágták, és az alföldi várak sorra kinyíltak, mint a bogáncs. – Temesvár war gefallen, István Losonczi hatte man das Haupt abgeschlagen, und die Burgen der Tiefebene öffneten sich eine nach der anderen wie Distelköpfe.

20. Szolnokot nem is bevették, hanem otthagyta a maga őrsége, és ez rosszabb volt minden vereségnél. – Szolnok wurde nicht einmal erobert, sondern von der eigenen Besatzung verlassen, und das war schlimmer als jede Niederlage.

21. Ahmed pasa és Ali pasa serege így egyetlen irányba fordult, és ez az irány Eger volt. – Die Heere Ahmed Paschas und Ali Paschas wandten sich so in eine einzige Richtung, und diese Richtung war Eger.

22. Aki akkor a térképre nézett, láthatta, hogy Eger mögött már csak a bányavárosok vannak, azok mögött pedig Bécs útja. – Wer damals auf die Karte sah, konnte erkennen, dass hinter Eger nur noch die Bergstädte lagen und hinter ihnen der Weg nach Wien.

23. Egy vár ilyenkor nem falakból áll, hanem abból a kérdésből, hogy hányan mennek oda önként. – Eine Burg besteht in solchen Zeiten nicht aus Mauern, sondern aus der Frage, wie viele freiwillig dorthin gehen.

24. Gergely tudta, hogy a levél nem parancs volt, hanem felszólítás, és hogy ez sokkal nehezebb. – Gergely wusste, dass der Brief kein Befehl war, sondern eine Aufforderung, und dass eben das ungleich schwerer wog.

25. A parancsot teljesíti az ember, a felszólításra pedig felel: a kettő nem ugyanaz. – Einen Befehl führt man aus, auf eine Aufforderung aber antwortet man: Beides ist nicht dasselbe.

26. Ebéd közben nem beszéltek róla, mert mindketten féltek attól, hogy a szó véglegessé teszi a dolgot. – Beim Essen sprachen sie nicht davon, weil beide fürchteten, das Wort könnte die Sache endgültig machen.

27. Éva kétszer is töltött a tálból, pedig senki sem kért, és Gergely evett, pedig nem volt éhes. – Éva schöpfte zweimal aus der Schüssel nach, obwohl niemand darum bat, und Gergely aß, obwohl er keinen Hunger hatte.

28. A hallgatás akkor szakadt meg, amikor az asszony váratlanul azt mondta: „Veled megyek.” – Das Schweigen brach erst, als die Frau unvermittelt sagte: „Ich gehe mit dir.“

29. Gergely felnézett, és látta, hogy ez nem kérés volt, hanem bejelentés. – Gergely blickte auf und sah, dass dies keine Bitte gewesen war, sondern eine Ankündigung.

30. Az az Éva mondta ezt, aki gyermekként a török ló hátán ült, aki férfiruhában járta meg Konstantinápolyt, és aki soha életében nem maradt otthon, ha lehetett menni. – Das sagte jene Éva, die als Kind auf dem Rücken des türkischen Pferdes gesessen, die in Männerkleidern Konstantinopel durchwandert hatte und die nie im Leben zu Hause geblieben war, wenn man gehen konnte.

31. – Nem jöhetsz – mondta a férfi, és rögtön érezte, hogy ez a két szó milyen kevés. – „Du kannst nicht mitkommen“, sagte der Mann und spürte sogleich, wie wenig diese Worte waren.

32. – Miért? – kérdezte az asszony, és nem vette le róla a szemét. – „Warum?“, fragte die Frau, ohne den Blick von ihm zu wenden.

33. Gergely nem az állapotára hivatkozott először, mert tudta, hogy azzal a legkönnyebb megsérteni. – Gergely berief sich nicht zuerst auf ihren Zustand, denn er wusste, dass man damit am leichtesten verletzt.

34. Arról beszélt, hogy a vár ostrom alatt nem hely, hanem csapda, amelynek nincs hátsó ajtaja. – Er sprach davon, dass eine Burg unter Belagerung kein Ort sei, sondern eine Falle ohne Hintertür.

35. Arról beszélt, hogy aki egyszer bemegy, az vagy győztesen jön ki, vagy sehogyan. – Er sprach davon, dass, wer einmal hineingehe, entweder als Sieger herauskomme oder gar nicht.

36. És végül kimondta azt is, amit addig kerülgetett: hogy nem egy életről van szó, hanem háromról. – Und schließlich sprach er auch das aus, worum er bis dahin herumgegangen war: dass es nicht um ein Leben gehe, sondern um drei.

37. Éva erre elhallgatott, mert erre az érvre nincs válasz. – Éva verstummte darauf, denn auf dieses Argument gibt es keine Antwort.

38. Aztán mégis azt mondta, hogy a gyermeket az anyja nem védheti meg jobban egy kamrában, mint a maga két keze. – Dann aber sagte sie dennoch, eine Mutter könne ihr Kind in einer Kammer nicht besser schützen als mit den eigenen zwei Händen.

39. Ez a mondat jelezte előre mindazt, ami a következő hetekben történni fog. – Dieser Satz kündigte alles an, was in den kommenden Wochen geschehen sollte.

40. Mert Éva nem az az asszony volt, akit egy tilalom megállít; ő legföljebb elhalasztja azt, amit eltökélt. – Denn Éva war keine Frau, die ein Verbot aufhält; sie verschiebt allenfalls, was sie sich vorgenommen hat.

41. Délután a férfi lement a műhelybe, ahol a szerszámai és a fúvói voltak, mert a búcsúzás legjobb formája a munka. – Am Nachmittag ging der Mann hinunter in die Werkstatt, wo seine Werkzeuge und Blasebälge standen, denn die beste Form des Abschiednehmens ist die Arbeit.

42. Kiválogatta a mérőléceket, a reszelőket, a lyukfúrót, és egy vászonzacskóba öntötte a salétromot. – Er las die Messlatten, die Feilen und den Bohrer aus und schüttete den Salpeter in einen Leinenbeutel.

43. A puskaport nem vitte, mert azt Egerben is találni, de a mérték titkát vitte, amelyet a fejében hordott. – Das Schießpulver nahm er nicht mit, denn das fand sich auch in Eger, wohl aber trug er das Geheimnis der Mischungsverhältnisse mit sich, das er im Kopf hatte.

44. Ez az ember nem karddal volt veszedelmes, hanem azzal, hogy másképp gondolkodott, mint a többiek. – Dieser Mann war nicht mit dem Schwert gefährlich, sondern damit, dass er anders dachte als die übrigen.

45. A tüzes szerszámok, a kerekek, a kénes tömlők ötlete már ekkor ott motoszkált benne, csak még nem volt neve. – Der Einfall mit den Feuergeräten, den Rädern, den schwefligen Schläuchen regte sich schon damals in ihm, hatte aber noch keinen Namen.

46. Az inasgyerek segített neki a csomagolásban, és félve kérdezte meg, hogy visszajön-e a gazdája. – Der Lehrjunge half ihm beim Packen und fragte furchtsam, ob sein Meister wiederkommen werde.

47. Gergely azt felelte, hogy visszajön, és ezt olyan hangon mondta, amelyen az ember a saját magának szánt mondatokat mondja. – Gergely antwortete, er komme wieder, und er sagte es in jenem Ton, in dem man Sätze spricht, die einem selbst gelten.

48. Estére minden készen állt: két nyeregtáska, egy köpeny, a kard, a láda, és a levél, amelyet visszatett a keblébe. – Bis zum Abend war alles bereit: zwei Satteltaschen, ein Mantel, das Schwert, die Kiste und der Brief, den er wieder an seine Brust steckte.

49. Az utolsó vacsora nem volt ünnepi, mert az ilyesmit nem lehet megrendezni. – Das letzte Abendessen war nicht feierlich, denn dergleichen lässt sich nicht inszenieren.

50. Kenyeret ettek, szalonnát és hagymát, és a gyermek elaludt az asztalnál, mielőtt befejezték volna. – Sie aßen Brot, Speck und Zwiebeln, und das Kind schlief am Tisch ein, ehe sie fertig waren.

51. Gergely átvitte a karjában a szobába, és a súlyát még sokáig érezte a vállán, akkor is, amikor már letette. – Gergely trug es auf dem Arm in die Kammer, und er spürte sein Gewicht noch lange auf der Schulter, auch als er es längst abgelegt hatte.

52. Éjjel egyikük sem aludt, de mindketten úgy tettek, mintha aludnának, hogy a másiknak könnyebb legyen. – In der Nacht schlief keines von beiden, doch beide taten, als schliefen sie, damit es dem anderen leichter falle.

53. Éva a sötétben az ura kezét kereste, és amikor megtalálta, nem szorította meg, csak rajta tartotta a magáét. – Éva suchte im Dunkeln die Hand ihres Mannes, und als sie sie fand, drückte sie nicht zu, sondern legte die ihre nur darauf.

54. Ez a mozdulat többet mondott, mint minden fogadalom, amelyet a templomban tettek. – Diese Bewegung sagte mehr als alle Gelübde, die sie in der Kirche abgelegt hatten.

55. A hajnal szürkén jött, ahogy az augusztusi hajnalok jönnek, hűvösen és részvétlenül. – Der Morgen kam grau, wie die Augustmorgen kommen, kühl und teilnahmslos.

56. A ló már fel volt nyergelve, és a szolga a kapuban várt, kezében a kantárral. – Das Pferd war schon gesattelt, und der Knecht wartete am Tor, den Zügel in der Hand.

57. Éva kihozta a köpenyt, és a saját kezével gombolta be a férje nyakán, pedig az régen tudott már gombolkozni. – Éva brachte den Mantel heraus und knöpfte ihn mit eigener Hand am Hals ihres Mannes zu, obwohl der sich längst allein zu knöpfen verstand.

58. Az ilyen fölösleges mozdulatokból áll a búcsú, és éppen ezért van rájuk szükség. – Aus solchen überflüssigen Handgriffen besteht der Abschied, und gerade darum braucht man sie.

59. – Írni fogsz? – kérdezte az asszony. – „Wirst du schreiben?“, fragte die Frau.

60. – Amíg lehet – felelte a férfi, és mindketten értették, mit jelent ez a két szó. – „Solange es geht“, antwortete der Mann, und beide verstanden, was diese Worte bedeuteten.

61. Aztán Éva előhúzta a nyakából a láncot, amelyen a török gyűrű függött, és a férje tenyerébe tette. – Dann zog Éva die Kette vom Hals, an der der türkische Ring hing, und legte ihn ihrem Mann in die Hand.

62. Gergely vissza akarta adni, mondván, hogy őrizze inkább ő, aki otthon marad. – Gergely wollte ihn zurückgeben und sagte, sie solle ihn lieber verwahren, sie, die zu Hause bleibe.

63. Éva azonban nem vette el, és csak annyit mondott, hogy ahol a veszedelem van, ott a helye. – Éva aber nahm ihn nicht zurück und sagte nur, dort, wo die Gefahr sei, sei auch sein Platz.

64. Egyikük sem hitt komolyan a kő erejében, de mindketten hittek abban, hogy a másik gondol rá. – Keines von beiden glaubte im Ernst an die Kraft des Steins, doch beide glaubten daran, dass der andere an ihn dachte.

65. Ez a különbség a babona és a szeretet között. – Das ist der Unterschied zwischen Aberglaube und Liebe.

66. A gyermek ekkor ébredt fel, és mezítláb szaladt ki az udvarra, mert meghallotta a ló dobogását. – Da erwachte das Kind und lief barfuß in den Hof hinaus, weil es das Stampfen des Pferdes gehört hatte.

67. Gergely felemelte, megcsókolta, és letette a földre, gyorsan, mint aki tudja, hogy a lassúság itt kegyetlenség. – Gergely hob es hoch, küsste es und setzte es rasch wieder ab wie einer, der weiß, dass Langsamkeit hier grausam wäre.

68. Aztán az asszonyhoz fordult, és a tenyerét egy pillanatra ráfektette a domborodó testre, ahol a másik gyermek volt. – Dann wandte er sich zu seiner Frau und legte ihr die Hand einen Augenblick lang auf den gewölbten Leib, wo das andere Kind war.

69. Nem mondott semmit, mert erre nincsen elég jó mondat. – Er sagte nichts, denn dafür gibt es keinen hinreichend guten Satz.

70. Éva ekkor mégis megszólalt, és ezt mondta: „Ne halj meg, mert nem bocsátom meg.” – Éva aber sprach nun doch und sagte: „Stirb nicht, denn das verzeihe ich dir nicht.“

71. A férfi elmosolyodott, felült a lóra, és nem nézett vissza, mert a visszanézés maradásra csábít. – Der Mann lächelte, saß auf und blickte nicht zurück, weil das Zurückblicken zum Bleiben verführt.

72. Éva viszont nézett utána, egészen addig, amíg a por össze nem ért az úton. – Éva jedoch sah ihm nach, so lange, bis sich der Staub auf dem Weg wieder schloss.

73. Ezt a képet a regény nem mondja ki hangosan, de az egész ostrom alatt ott van a háttérben. – Dieses Bild spricht der Roman nicht laut aus, doch während der ganzen Belagerung steht es im Hintergrund.

74. Mert minden várvédő mögött van egy kapu, amelyben valaki nézett utána. – Denn hinter jedem Burgverteidiger steht ein Tor, in dem jemand ihm nachgeblickt hat.

75. Az út első napja még békés vidéken vitt keresztül, ahol az emberek arattak, és a kutyák megugatták a lovast. – Der erste Tag des Weges führte noch durch friedliches Land, wo die Menschen ernteten und die Hunde den Reiter anbellten.

76. A második naptól kezdve azonban megfordult a forgalom iránya: mindenki szembejött vele. – Vom zweiten Tag an aber kehrte sich die Richtung des Verkehrs um: Alle kamen ihm entgegen.

77. Szekerek jöttek, rajtuk ágynemű, dézsa, ketrecben tyúk, és a szekerek mellett gyalogló asszonyok. – Wagen kamen, darauf Bettzeug, Zuber und Hühner in Käfigen, und neben den Wagen gingen Frauen zu Fuß.

78. Egy ilyen menet többet mond a hadi helyzetről, mint bármelyik jelentés. – Ein solcher Zug sagt über die Kriegslage mehr aus als jeder Bericht.

79. Gergely megállított egy öreget, és megkérdezte, hol a török. – Gergely hielt einen Alten an und fragte, wo die Türken seien.

80. Az öreg dél felé mutatott, és annyit felelt, hogy „mindenütt”. – Der Alte wies nach Süden und antwortete nur: „Überall.“

81. Aki menekül, annak a szeméből mindig nagyobb a sereg, mint amekkora valójában; de 1552-ben a valóság is elég nagy volt. – In den Augen dessen, der flieht, ist das Heer stets größer, als es wirklich ist; doch im Jahr 1552 war auch die Wirklichkeit groß genug.

82. A harmadik napon füstöt látott a látóhatáron, és nem tudta megállapítani, hogy tarlót égetnek-e vagy falut. – Am dritten Tag sah er Rauch am Horizont und konnte nicht ausmachen, ob man Stoppeln abbrannte oder ein Dorf.

83. Ez a bizonytalanság a végvidék alapállapota volt, és aki ott élt, megtanult vele együtt aludni. – Diese Ungewissheit war der Grundzustand des Grenzlandes, und wer dort lebte, lernte, mit ihr zu schlafen.

84. Útközben mások is csatlakoztak hozzá, mert a hír, hogy Egerbe tart valaki, mágnesként hatott. – Unterwegs schlossen sich ihm andere an, denn die Nachricht, dass einer nach Eger unterwegs sei, wirkte wie ein Magnet.

85. Volt köztük deák, volt köztük kovács, és volt egy fiú, akinek az apját Temesvárnál ölték meg. – Es waren ein Student darunter, ein Schmied und ein Junge, dessen Vater bei Temesvár erschlagen worden war.

86. Így gyűlt össze kis csapata, amelyet nem toborzó szedett össze, hanem a szükség. – So sammelte sich sein kleiner Trupp, den kein Werber zusammengebracht hatte, sondern die Not.

87. Az utolsó nap estéjén megpillantották a várat a hegy oldalában, és a fal még mindig fehér volt a napnyugtában. – Am Abend des letzten Tages erblickten sie die Burg am Berghang, und die Mauer leuchtete im Sonnenuntergang noch immer weiß.

88. Nem volt szép vár, nem volt új vár, és a szakértők már évekkel korábban megírták, hogy tarthatatlan. – Es war keine schöne Burg, keine neue Burg, und die Fachleute hatten schon Jahre zuvor geschrieben, sie sei nicht zu halten.

89. A várakat azonban nem a szakértők tartják meg, hanem azok, akik bemennek. – Burgen aber halten nicht die Fachleute, sondern die, die hineingehen.

90. A kapuban megkérdezték a nevét, és amikor kimondta, az őr kiáltott hátra a sötétbe. – Am Tor fragte man ihn nach dem Namen, und als er ihn nannte, rief die Wache nach hinten ins Dunkel.

91. Dobó nem az udvaron fogadta, hanem a falon, mert éppen a lőréseket járta végig. – Dobó empfing ihn nicht im Hof, sondern auf der Mauer, denn er ging gerade die Schießscharten ab.

92. Kezet fogtak, és a kapitány nem köszönte meg, hogy eljött, mert ezt hálátlanság lett volna szóvá tenni. – Sie gaben sich die Hand, und der Hauptmann dankte ihm nicht für sein Kommen, denn es wäre eine Undankbarkeit gewesen, es auszusprechen.

93. Csak annyit mondott: „Kevesen vagyunk, de te legalább itt vagy.” – Er sagte nur: „Wir sind wenige, aber du bist wenigstens da.“

94. Aztán megmutatta neki a falakat, a réseket, a bástyák nevét, és a beszéde olyan volt, mint egy gazdáé, aki a házát mutatja. – Dann zeigte er ihm die Mauern, die Breschen und die Namen der Basteien, und seine Rede war die eines Hausherrn, der sein Haus vorführt.

95. Kétezren voltak, ha az asszonyokat is közéjük számítjuk, és a hegyek mögött kétszázezerre becsülték a másik oldalt. – Zweitausend waren sie, wenn man die Frauen mitzählte, und die andere Seite schätzte man hinter den Bergen auf zweihunderttausend.

96. Az ilyen számokat nem lehet felfogni, ezért a katonák nem is szoktak velük foglalkozni. – Solche Zahlen lassen sich nicht fassen, und darum pflegen die Soldaten sich mit ihnen nicht zu beschäftigen.

97. Gergely azon az estén levelet írt, és három sornál nem írt többet, mert a többi nem tartozott a papírra. – Gergely schrieb an jenem Abend einen Brief, und er schrieb nicht mehr als drei Zeilen, denn das Übrige gehörte nicht aufs Papier.

98. Azt írta, hogy megérkezett, hogy egészséges, és hogy Éva maradjon otthon. – Er schrieb, er sei angekommen, er sei gesund, und Éva solle zu Hause bleiben.

99. Ezt az utolsó mondatot az asszony néhány nap múlva elolvasta, összehajtotta a levelet, és elkezdett csomagolni. – Diesen letzten Satz las die Frau wenige Tage später, faltete den Brief zusammen und begann zu packen.

100. Így válik szét a regényben a két út, amely eddig egy volt, és így kezdődik az a történet, amelyben már nem az számít, ki hová megy, hanem hogy ki kihez ér vissza. – So trennen sich im Roman die beiden Wege, die bislang einer gewesen waren, und so beginnt jene Geschichte, in der nicht mehr zählt, wer wohin geht, sondern wer zu wem zurückfindet.

(aufklappen)magyar

1. Az üzenet nem éjszaka érkezett, ahogy a rossz hírek szoktak, hanem fényes délelőtt, amikor a ház körül minden a maga megszokott rendje szerint történt.

2. A lovas poros volt, a lova habos, és a köpenye alól úgy vette elő a levelet, mintha égetné az ujját.

3. A pecsét egri volt.

4. Gergely egy darabig forgatta a kezében, mert tudta, hogy amíg fel nem töri, addig még minden a régiben maradhat.

5. Dobó István írta, és a levél rövid volt, amilyen rövidek a katonák levelei szoktak lenni.

6. Nem kért és nem könyörgött, csak közölte, hogy jön a török, és hogy Egerben kevesen vannak.

7. A végén egyetlen mondat állt: „Emberre van szükségem, nem katonára.”

8. Gergely kétszer olvasta el, aztán letette a papírt az asztalra, és sokáig nézte az udvaron sütkérező macskát.

9. Éva a konyhaajtóban állt, tállal a kezében, és a férje arcáról olvasta ki a levelet, mielőtt egyetlen sort is látott volna belőle.

10. Az asszonyok ebben gyorsabbak.

11. – Mikor?

12. – Holnap hajnalban

13. Éva letette a tálat, mert a keze remegett, és a remegést nem akarta megmutatni.

14. Az asszony ekkor az ötödik hónapban járt, s a ruhája ráncai már nem takarták el egészen az állapotát.

15. A kis Jancsi az udvaron guggolt, egy fadarabot húzott a porban maga után, és lónak nevezte.

16. A gyermek nem értett semmit, és ez volt aznap a ház egyetlen tiszta öröme.

17. Ilyen az a pillanat, amelyben a történelem bekopogtat egy magánházba: nem dörögve érkezik, hanem egy összehajtogatott papírlapon.

18. Aznap 1552 nyarának vége felé jártak, és az ország hírei rosszabbak voltak, mint amit a szomszédasszonyoknak el szokás mondani.

19. Temesvár elesett, Losonczi István fejét levágták, és az alföldi várak sorra kinyíltak, mint a bogáncs.

20. Szolnokot nem is bevették, hanem otthagyta a maga őrsége, és ez rosszabb volt minden vereségnél.

21. Ahmed pasa és Ali pasa serege így egyetlen irányba fordult, és ez az irány Eger volt.

22. Aki akkor a térképre nézett, láthatta, hogy Eger mögött már csak a bányavárosok vannak, azok mögött pedig Bécs útja.

23. Egy vár ilyenkor nem falakból áll, hanem abból a kérdésből, hogy hányan mennek oda önként.

24. Gergely tudta, hogy a levél nem parancs volt, hanem felszólítás, és hogy ez sokkal nehezebb.

25. A parancsot teljesíti az ember, a felszólításra pedig felel: a kettő nem ugyanaz.

26. Ebéd közben nem beszéltek róla, mert mindketten féltek attól, hogy a szó véglegessé teszi a dolgot.

27. Éva kétszer is töltött a tálból, pedig senki sem kért, és Gergely evett, pedig nem volt éhes.

28. A hallgatás akkor szakadt meg, amikor az asszony váratlanul azt mondta: „Veled megyek.”

29. Gergely felnézett, és látta, hogy ez nem kérés volt, hanem bejelentés.

30. Az az Éva mondta ezt, aki gyermekként a török ló hátán ült, aki férfiruhában járta meg Konstantinápolyt, és aki soha életében nem maradt otthon, ha lehetett menni.

31. – Nem jöhetsz

32. – Miért?

33. Gergely nem az állapotára hivatkozott először, mert tudta, hogy azzal a legkönnyebb megsérteni.

34. Arról beszélt, hogy a vár ostrom alatt nem hely, hanem csapda, amelynek nincs hátsó ajtaja.

35. Arról beszélt, hogy aki egyszer bemegy, az vagy győztesen jön ki, vagy sehogyan.

36. És végül kimondta azt is, amit addig kerülgetett: hogy nem egy életről van szó, hanem háromról.

37. Éva erre elhallgatott, mert erre az érvre nincs válasz.

38. Aztán mégis azt mondta, hogy a gyermeket az anyja nem védheti meg jobban egy kamrában, mint a maga két keze.

39. Ez a mondat jelezte előre mindazt, ami a következő hetekben történni fog.

40. Mert Éva nem az az asszony volt, akit egy tilalom megállít; ő legföljebb elhalasztja azt, amit eltökélt.

41. Délután a férfi lement a műhelybe, ahol a szerszámai és a fúvói voltak, mert a búcsúzás legjobb formája a munka.

42. Kiválogatta a mérőléceket, a reszelőket, a lyukfúrót, és egy vászonzacskóba öntötte a salétromot.

43. A puskaport nem vitte, mert azt Egerben is találni, de a mérték titkát vitte, amelyet a fejében hordott.

44. Ez az ember nem karddal volt veszedelmes, hanem azzal, hogy másképp gondolkodott, mint a többiek.

45. A tüzes szerszámok, a kerekek, a kénes tömlők ötlete már ekkor ott motoszkált benne, csak még nem volt neve.

46. Az inasgyerek segített neki a csomagolásban, és félve kérdezte meg, hogy visszajön-e a gazdája.

47. Gergely azt felelte, hogy visszajön, és ezt olyan hangon mondta, amelyen az ember a saját magának szánt mondatokat mondja.

48. Estére minden készen állt: két nyeregtáska, egy köpeny, a kard, a láda, és a levél, amelyet visszatett a keblébe.

49. Az utolsó vacsora nem volt ünnepi, mert az ilyesmit nem lehet megrendezni.

50. Kenyeret ettek, szalonnát és hagymát, és a gyermek elaludt az asztalnál, mielőtt befejezték volna.

51. Gergely átvitte a karjában a szobába, és a súlyát még sokáig érezte a vállán, akkor is, amikor már letette.

52. Éjjel egyikük sem aludt, de mindketten úgy tettek, mintha aludnának, hogy a másiknak könnyebb legyen.

53. Éva a sötétben az ura kezét kereste, és amikor megtalálta, nem szorította meg, csak rajta tartotta a magáét.

54. Ez a mozdulat többet mondott, mint minden fogadalom, amelyet a templomban tettek.

55. A hajnal szürkén jött, ahogy az augusztusi hajnalok jönnek, hűvösen és részvétlenül.

56. A ló már fel volt nyergelve, és a szolga a kapuban várt, kezében a kantárral.

57. Éva kihozta a köpenyt, és a saját kezével gombolta be a férje nyakán, pedig az régen tudott már gombolkozni.

58. Az ilyen fölösleges mozdulatokból áll a búcsú, és éppen ezért van rájuk szükség.

59. – Írni fogsz?

60. – Amíg lehet

61. Aztán Éva előhúzta a nyakából a láncot, amelyen a török gyűrű függött, és a férje tenyerébe tette.

62. Gergely vissza akarta adni, mondván, hogy őrizze inkább ő, aki otthon marad.

63. Éva azonban nem vette el, és csak annyit mondott, hogy ahol a veszedelem van, ott a helye.

64. Egyikük sem hitt komolyan a kő erejében, de mindketten hittek abban, hogy a másik gondol rá.

65. Ez a különbség a babona és a szeretet között.

66. A gyermek ekkor ébredt fel, és mezítláb szaladt ki az udvarra, mert meghallotta a ló dobogását.

67. Gergely felemelte, megcsókolta, és letette a földre, gyorsan, mint aki tudja, hogy a lassúság itt kegyetlenség.

68. Aztán az asszonyhoz fordult, és a tenyerét egy pillanatra ráfektette a domborodó testre, ahol a másik gyermek volt.

69. Nem mondott semmit, mert erre nincsen elég jó mondat.

70. Éva ekkor mégis megszólalt, és ezt mondta: „Ne halj meg, mert nem bocsátom meg.”

71. A férfi elmosolyodott, felült a lóra, és nem nézett vissza, mert a visszanézés maradásra csábít.

72. Éva viszont nézett utána, egészen addig, amíg a por össze nem ért az úton.

73. Ezt a képet a regény nem mondja ki hangosan, de az egész ostrom alatt ott van a háttérben.

74. Mert minden várvédő mögött van egy kapu, amelyben valaki nézett utána.

75. Az út első napja még békés vidéken vitt keresztül, ahol az emberek arattak, és a kutyák megugatták a lovast.

76. A második naptól kezdve azonban megfordult a forgalom iránya: mindenki szembejött vele.

77. Szekerek jöttek, rajtuk ágynemű, dézsa, ketrecben tyúk, és a szekerek mellett gyalogló asszonyok.

78. Egy ilyen menet többet mond a hadi helyzetről, mint bármelyik jelentés.

79. Gergely megállított egy öreget, és megkérdezte, hol a török.

80. Az öreg dél felé mutatott, és annyit felelt, hogy „mindenütt”.

81. Aki menekül, annak a szeméből mindig nagyobb a sereg, mint amekkora valójában; de 1552-ben a valóság is elég nagy volt.

82. A harmadik napon füstöt látott a látóhatáron, és nem tudta megállapítani, hogy tarlót égetnek-e vagy falut.

83. Ez a bizonytalanság a végvidék alapállapota volt, és aki ott élt, megtanult vele együtt aludni.

84. Útközben mások is csatlakoztak hozzá, mert a hír, hogy Egerbe tart valaki, mágnesként hatott.

85. Volt köztük deák, volt köztük kovács, és volt egy fiú, akinek az apját Temesvárnál ölték meg.

86. Így gyűlt össze kis csapata, amelyet nem toborzó szedett össze, hanem a szükség.

87. Az utolsó nap estéjén megpillantották a várat a hegy oldalában, és a fal még mindig fehér volt a napnyugtában.

88. Nem volt szép vár, nem volt új vár, és a szakértők már évekkel korábban megírták, hogy tarthatatlan.

89. A várakat azonban nem a szakértők tartják meg, hanem azok, akik bemennek.

90. A kapuban megkérdezték a nevét, és amikor kimondta, az őr kiáltott hátra a sötétbe.

91. Dobó nem az udvaron fogadta, hanem a falon, mert éppen a lőréseket járta végig.

92. Kezet fogtak, és a kapitány nem köszönte meg, hogy eljött, mert ezt hálátlanság lett volna szóvá tenni.

93. Csak annyit mondott: „Kevesen vagyunk, de te legalább itt vagy.”

94. Aztán megmutatta neki a falakat, a réseket, a bástyák nevét, és a beszéde olyan volt, mint egy gazdáé, aki a házát mutatja.

95. Kétezren voltak, ha az asszonyokat is közéjük számítjuk, és a hegyek mögött kétszázezerre becsülték a másik oldalt.

96. Az ilyen számokat nem lehet felfogni, ezért a katonák nem is szoktak velük foglalkozni.

97. Gergely azon az estén levelet írt, és három sornál nem írt többet, mert a többi nem tartozott a papírra.

98. Azt írta, hogy megérkezett, hogy egészséges, és hogy Éva maradjon otthon.

99. Ezt az utolsó mondatot az asszony néhány nap múlva elolvasta, összehajtotta a levelet, és elkezdett csomagolni.

100. Így válik szét a regényben a két út, amely eddig egy volt, és így kezdődik az a történet, amelyben már nem az számít, ki hová megy, hanem hogy ki kihez ér vissza.

(aufklappen)német

1. Die Nachricht kam nicht in der Nacht, wie schlechte Nachrichten es zu tun pflegen, sondern am hellen Vormittag, als rings um das Haus noch alles seinen gewohnten Gang ging.

2. Der Reiter war staubig, sein Pferd schaumbedeckt, und er zog den Brief so unter dem Mantel hervor, als brennte er ihm die Finger.

3. Das Siegel war das von Eger.

4. Gergely drehte ihn eine Weile in der Hand, denn er wusste, dass alles beim Alten bleiben konnte, solange er ihn nicht erbrach.

5. István Dobó hatte ihn geschrieben, und der Brief war kurz, wie die Briefe von Soldaten kurz zu sein pflegen.

6. Er bat nicht und flehte nicht, er teilte nur mit, dass die Türken kämen und dass in Eger wenige seien.

7. Am Ende stand ein einziger Satz: „Ich brauche einen Menschen, keinen Soldaten.“

8. Gergely las ihn zweimal, legte das Papier dann auf den Tisch und sah lange der Katze zu, die sich im Hof sonnte.

9. Éva stand in der Küchentür, eine Schüssel in der Hand, und las den Brief vom Gesicht ihres Mannes ab, ehe sie eine einzige Zeile davon gesehen hatte.

10. Darin sind die Frauen schneller.

11. kérdezte, és nem azt kérdezte, hogy mi áll a levélben. – „Wann?“, fragte sie, und sie fragte nicht, was in dem Brief stehe.

12. felelte Gergely, és maga is elcsodálkozott, milyen könnyen mondta ki a szót. – „Morgen bei Tagesanbruch“, antwortete Gergely und wunderte sich selbst darüber, wie leicht ihm das Wort von den Lippen kam.

13. Éva stellte die Schüssel ab, weil ihre Hand zitterte und sie das Zittern nicht zeigen wollte.

14. Sie war damals im fünften Monat, und die Falten ihres Kleides verbargen ihren Zustand nicht mehr ganz.

15. Der kleine Jancsi hockte im Hof, zog ein Stück Holz hinter sich durch den Staub und nannte es sein Pferd.

16. Das Kind verstand nichts, und das war an jenem Tag die einzige ungetrübte Freude des Hauses.

17. So ist der Augenblick, in dem die Geschichte an ein Privathaus klopft: Sie kommt nicht mit Donnern, sondern auf einem zusammengefalteten Blatt Papier.

18. Man schrieb damals das Ende des Sommers 1552, und die Nachrichten aus dem Land waren schlimmer, als was man den Nachbarinnen zu erzählen pflegt.

19. Temesvár war gefallen, István Losonczi hatte man das Haupt abgeschlagen, und die Burgen der Tiefebene öffneten sich eine nach der anderen wie Distelköpfe.

20. Szolnok wurde nicht einmal erobert, sondern von der eigenen Besatzung verlassen, und das war schlimmer als jede Niederlage.

21. Die Heere Ahmed Paschas und Ali Paschas wandten sich so in eine einzige Richtung, und diese Richtung war Eger.

22. Wer damals auf die Karte sah, konnte erkennen, dass hinter Eger nur noch die Bergstädte lagen und hinter ihnen der Weg nach Wien.

23. Eine Burg besteht in solchen Zeiten nicht aus Mauern, sondern aus der Frage, wie viele freiwillig dorthin gehen.

24. Gergely wusste, dass der Brief kein Befehl war, sondern eine Aufforderung, und dass eben das ungleich schwerer wog.

25. Einen Befehl führt man aus, auf eine Aufforderung aber antwortet man: Beides ist nicht dasselbe.

26. Beim Essen sprachen sie nicht davon, weil beide fürchteten, das Wort könnte die Sache endgültig machen.

27. Éva schöpfte zweimal aus der Schüssel nach, obwohl niemand darum bat, und Gergely aß, obwohl er keinen Hunger hatte.

28. Das Schweigen brach erst, als die Frau unvermittelt sagte: „Ich gehe mit dir.“

29. Gergely blickte auf und sah, dass dies keine Bitte gewesen war, sondern eine Ankündigung.

30. Das sagte jene Éva, die als Kind auf dem Rücken des türkischen Pferdes gesessen, die in Männerkleidern Konstantinopel durchwandert hatte und die nie im Leben zu Hause geblieben war, wenn man gehen konnte.

31. mondta a férfi, és rögtön érezte, hogy ez a két szó milyen kevés. – „Du kannst nicht mitkommen“, sagte der Mann und spürte sogleich, wie wenig diese Worte waren.

32. kérdezte az asszony, és nem vette le róla a szemét. – „Warum?“, fragte die Frau, ohne den Blick von ihm zu wenden.

33. Gergely berief sich nicht zuerst auf ihren Zustand, denn er wusste, dass man damit am leichtesten verletzt.

34. Er sprach davon, dass eine Burg unter Belagerung kein Ort sei, sondern eine Falle ohne Hintertür.

35. Er sprach davon, dass, wer einmal hineingehe, entweder als Sieger herauskomme oder gar nicht.

36. Und schließlich sprach er auch das aus, worum er bis dahin herumgegangen war: dass es nicht um ein Leben gehe, sondern um drei.

37. Éva verstummte darauf, denn auf dieses Argument gibt es keine Antwort.

38. Dann aber sagte sie dennoch, eine Mutter könne ihr Kind in einer Kammer nicht besser schützen als mit den eigenen zwei Händen.

39. Dieser Satz kündigte alles an, was in den kommenden Wochen geschehen sollte.

40. Denn Éva war keine Frau, die ein Verbot aufhält; sie verschiebt allenfalls, was sie sich vorgenommen hat.

41. Am Nachmittag ging der Mann hinunter in die Werkstatt, wo seine Werkzeuge und Blasebälge standen, denn die beste Form des Abschiednehmens ist die Arbeit.

42. Er las die Messlatten, die Feilen und den Bohrer aus und schüttete den Salpeter in einen Leinenbeutel.

43. Das Schießpulver nahm er nicht mit, denn das fand sich auch in Eger, wohl aber trug er das Geheimnis der Mischungsverhältnisse mit sich, das er im Kopf hatte.

44. Dieser Mann war nicht mit dem Schwert gefährlich, sondern damit, dass er anders dachte als die übrigen.

45. Der Einfall mit den Feuergeräten, den Rädern, den schwefligen Schläuchen regte sich schon damals in ihm, hatte aber noch keinen Namen.

46. Der Lehrjunge half ihm beim Packen und fragte furchtsam, ob sein Meister wiederkommen werde.

47. Gergely antwortete, er komme wieder, und er sagte es in jenem Ton, in dem man Sätze spricht, die einem selbst gelten.

48. Bis zum Abend war alles bereit: zwei Satteltaschen, ein Mantel, das Schwert, die Kiste und der Brief, den er wieder an seine Brust steckte.

49. Das letzte Abendessen war nicht feierlich, denn dergleichen lässt sich nicht inszenieren.

50. Sie aßen Brot, Speck und Zwiebeln, und das Kind schlief am Tisch ein, ehe sie fertig waren.

51. Gergely trug es auf dem Arm in die Kammer, und er spürte sein Gewicht noch lange auf der Schulter, auch als er es längst abgelegt hatte.

52. In der Nacht schlief keines von beiden, doch beide taten, als schliefen sie, damit es dem anderen leichter falle.

53. Éva suchte im Dunkeln die Hand ihres Mannes, und als sie sie fand, drückte sie nicht zu, sondern legte die ihre nur darauf.

54. Diese Bewegung sagte mehr als alle Gelübde, die sie in der Kirche abgelegt hatten.

55. Der Morgen kam grau, wie die Augustmorgen kommen, kühl und teilnahmslos.

56. Das Pferd war schon gesattelt, und der Knecht wartete am Tor, den Zügel in der Hand.

57. Éva brachte den Mantel heraus und knöpfte ihn mit eigener Hand am Hals ihres Mannes zu, obwohl der sich längst allein zu knöpfen verstand.

58. Aus solchen überflüssigen Handgriffen besteht der Abschied, und gerade darum braucht man sie.

59. kérdezte az asszony. – „Wirst du schreiben?“, fragte die Frau.

60. felelte a férfi, és mindketten értették, mit jelent ez a két szó. – „Solange es geht“, antwortete der Mann, und beide verstanden, was diese Worte bedeuteten.

61. Dann zog Éva die Kette vom Hals, an der der türkische Ring hing, und legte ihn ihrem Mann in die Hand.

62. Gergely wollte ihn zurückgeben und sagte, sie solle ihn lieber verwahren, sie, die zu Hause bleibe.

63. Éva aber nahm ihn nicht zurück und sagte nur, dort, wo die Gefahr sei, sei auch sein Platz.

64. Keines von beiden glaubte im Ernst an die Kraft des Steins, doch beide glaubten daran, dass der andere an ihn dachte.

65. Das ist der Unterschied zwischen Aberglaube und Liebe.

66. Da erwachte das Kind und lief barfuß in den Hof hinaus, weil es das Stampfen des Pferdes gehört hatte.

67. Gergely hob es hoch, küsste es und setzte es rasch wieder ab wie einer, der weiß, dass Langsamkeit hier grausam wäre.

68. Dann wandte er sich zu seiner Frau und legte ihr die Hand einen Augenblick lang auf den gewölbten Leib, wo das andere Kind war.

69. Er sagte nichts, denn dafür gibt es keinen hinreichend guten Satz.

70. Éva aber sprach nun doch und sagte: „Stirb nicht, denn das verzeihe ich dir nicht.“

71. Der Mann lächelte, saß auf und blickte nicht zurück, weil das Zurückblicken zum Bleiben verführt.

72. Éva jedoch sah ihm nach, so lange, bis sich der Staub auf dem Weg wieder schloss.

73. Dieses Bild spricht der Roman nicht laut aus, doch während der ganzen Belagerung steht es im Hintergrund.

74. Denn hinter jedem Burgverteidiger steht ein Tor, in dem jemand ihm nachgeblickt hat.

75. Der erste Tag des Weges führte noch durch friedliches Land, wo die Menschen ernteten und die Hunde den Reiter anbellten.

76. Vom zweiten Tag an aber kehrte sich die Richtung des Verkehrs um: Alle kamen ihm entgegen.

77. Wagen kamen, darauf Bettzeug, Zuber und Hühner in Käfigen, und neben den Wagen gingen Frauen zu Fuß.

78. Ein solcher Zug sagt über die Kriegslage mehr aus als jeder Bericht.

79. Gergely hielt einen Alten an und fragte, wo die Türken seien.

80. Der Alte wies nach Süden und antwortete nur: „Überall.“

81. In den Augen dessen, der flieht, ist das Heer stets größer, als es wirklich ist; doch im Jahr 1552 war auch die Wirklichkeit groß genug.

82. Am dritten Tag sah er Rauch am Horizont und konnte nicht ausmachen, ob man Stoppeln abbrannte oder ein Dorf.

83. Diese Ungewissheit war der Grundzustand des Grenzlandes, und wer dort lebte, lernte, mit ihr zu schlafen.

84. Unterwegs schlossen sich ihm andere an, denn die Nachricht, dass einer nach Eger unterwegs sei, wirkte wie ein Magnet.

85. Es waren ein Student darunter, ein Schmied und ein Junge, dessen Vater bei Temesvár erschlagen worden war.

86. So sammelte sich sein kleiner Trupp, den kein Werber zusammengebracht hatte, sondern die Not.

87. Am Abend des letzten Tages erblickten sie die Burg am Berghang, und die Mauer leuchtete im Sonnenuntergang noch immer weiß.

88. Es war keine schöne Burg, keine neue Burg, und die Fachleute hatten schon Jahre zuvor geschrieben, sie sei nicht zu halten.

89. Burgen aber halten nicht die Fachleute, sondern die, die hineingehen.

90. Am Tor fragte man ihn nach dem Namen, und als er ihn nannte, rief die Wache nach hinten ins Dunkel.

91. Dobó empfing ihn nicht im Hof, sondern auf der Mauer, denn er ging gerade die Schießscharten ab.

92. Sie gaben sich die Hand, und der Hauptmann dankte ihm nicht für sein Kommen, denn es wäre eine Undankbarkeit gewesen, es auszusprechen.

93. Er sagte nur: „Wir sind wenige, aber du bist wenigstens da.“

94. Dann zeigte er ihm die Mauern, die Breschen und die Namen der Basteien, und seine Rede war die eines Hausherrn, der sein Haus vorführt.

95. Zweitausend waren sie, wenn man die Frauen mitzählte, und die andere Seite schätzte man hinter den Bergen auf zweihunderttausend.

96. Solche Zahlen lassen sich nicht fassen, und darum pflegen die Soldaten sich mit ihnen nicht zu beschäftigen.

97. Gergely schrieb an jenem Abend einen Brief, und er schrieb nicht mehr als drei Zeilen, denn das Übrige gehörte nicht aufs Papier.

98. Er schrieb, er sei angekommen, er sei gesund, und Éva solle zu Hause bleiben.

99. Diesen letzten Satz las die Frau wenige Tage später, faltete den Brief zusammen und begann zu packen.

100. So trennen sich im Roman die beiden Wege, die bislang einer gewesen waren, und so beginnt jene Geschichte, in der nicht mehr zählt, wer wohin geht, sondern wer zu wem zurückfindet.