9.7.1 – A légcső falszerkezete és lefutása – Wandbau und Verlauf der Luftröhre
1. A gége közvetlen folytatásaként kezdődő légcső (trachea) a vezető légutak rugalmas falú csőszerve, amely a belélegzett levegőt a két főhörgő felé továbbítja. – Die als unmittelbare Fortsetzung des Kehlkopfs beginnende Luftröhre (Trachea) ist ein elastisch gebauter Abschnitt der leitenden Atemwege, der die eingeatmete Luft zu den beiden Hauptbronchien weiterführt.
2. Mintegy 10–12 cm-es hosszával a légcső a nyak alsó részétől a mellkas felső szakaszáig terjed, miközben átmérője és hossza a légzési mozgásokhoz bizonyos mértékben alkalmazkodhat. – Mit einer Länge von etwa 10–12 cm erstreckt sich die Trachea vom unteren Halsbereich bis in den oberen Brustraum, wobei sich ihr Durchmesser und ihre Länge den Atembewegungen in gewissem Maße anpassen können.
3. Lefutását tekintve nyaki és mellkasi szakasz különíthető el, amelyek folyamatosan mennek át egymásba, így közöttük éles anatómiai határ nem található. – Hinsichtlich ihres Verlaufs lassen sich ein Hals- und ein Brustabschnitt unterscheiden, die kontinuierlich ineinander übergehen, sodass zwischen ihnen keine scharfe anatomische Grenze besteht.
4. A nyakon a légcső közel függőlegesen, a középvonal közelében halad lefelé, miközben elölről és oldalról több nyaki szervvel, érrel és kötőszövetes térrel kerül kapcsolatba. – Am Hals zieht die Trachea nahezu senkrecht und nahe der Mittellinie nach kaudal, wobei sie ventral und seitlich mit mehreren Halsorganen, Gefäßen und Bindegewebsräumen in Beziehung tritt.
5. A mellkas felé közeledve a cső a felső mellkasi bemeneten (apertura thoracis superior) keresztül lép a mellüregbe, majd a felső mediastinumban folytatja lefelé irányuló útját. – Auf dem Weg zum Brustraum tritt der Schlauch durch die obere Thoraxapertur (Apertura thoracis superior) in die Brusthöhle ein und setzt seinen absteigenden Verlauf im oberen Mediastinum fort.
6. Hátul, csaknem a légcső teljes hosszában, a nyelőcső (oesophagus) halad, amelynek szoros topográfiai kapcsolata különösen a porctalan hátsó fal felépítésének megértéséhez fontos. – Dorsal verläuft nahezu über die gesamte Länge der Trachea der Ösophagus, dessen enge topographische Beziehung besonders für das Verständnis der knorpelfreien Hinterwand bedeutsam ist.
7. A légcső és a nyelőcső közötti két barázdában a visszatérő gégeidegek (nervi laryngei recurrentes) húzódnak felfelé, ezért ezek közvetlenül kapcsolódnak a trachea oldalsó-hátsó környezetéhez. – In den beiden Rinnen zwischen Trachea und Ösophagus ziehen die rückläufigen Kehlkopfnerven (Nervi laryngei recurrentes) nach kranial und stehen dadurch in unmittelbarer Beziehung zur seitlich-dorsalen Umgebung der Trachea.
8. Elöl a légcső kezdeti szakaszát részben a pajzsmirigy isthmusa (isthmus glandulae thyroideae) fedi, amely rendszerint a második és negyedik légcsőporc magasságában keresztezi a szervet. – Ventral wird der Anfangsabschnitt der Trachea teilweise vom Isthmus der Schilddrüse (Isthmus glandulae thyroideae) bedeckt, der das Organ gewöhnlich auf Höhe des zweiten bis vierten Trachealknorpels überquert.
9. A mellkas felső részében nagy artériák kerülnek a légcső közelébe, ezért annak topográfiája a mediastinum érképleteinek elrendeződésével szorosan összefügg. – Im oberen Brustraum treten große Arterien in die Nähe der Trachea, weshalb ihre Topographie eng mit der Anordnung der Gefäßstrukturen des Mediastinums verbunden ist.
10. A negyedik-ötödik háti csigolya magasságának megfelelően a légcső a bifurcatio tracheae területén jobb és bal főhörgőre (bronchus principalis dexter et sinister) oszlik. – Etwa auf Höhe des vierten bis fünften Brustwirbels teilt sich die Trachea im Bereich der Bifurcatio tracheae in den rechten und linken Hauptbronchus (Bronchus principalis dexter et sinister).
11. Az elágazás helyén a carina tracheae sagittalis irányú tarajként emelkedik a lumenbe, ahol a légáramot a két főhörgő irányába választja szét. – An der Teilungsstelle ragt die Carina tracheae als sagittal ausgerichteter Sporn in das Lumen und trennt dort den Luftstrom in Richtung der beiden Hauptbronchien.
12. Bal felől, különösen a bifurcatio közelében, az aortaív szoros topográfiai kapcsolatba kerül a légcsővel és a bal főhörgővel, ami az aszimmetrikus hörgőlefutás egyik fontos környezeti tényezője. – Von links tritt besonders nahe der Bifurkation der Aortenbogen in eine enge topographische Beziehung zur Trachea und zum linken Hauptbronchus, was einen wichtigen Umgebungsfaktor für den asymmetrischen Bronchialverlauf darstellt.
13. A kettéágazódás után a jobb főhörgő meredekebben és a légcső irányát inkább folytatva halad, míg a bal oldali hosszabb, keskenyebb és ferdébben tér el. – Nach der Aufteilung verläuft der rechte Hauptbronchus steiler und stärker in Fortsetzung der Trachealrichtung, während der linke länger, enger und schräger abzweigt.
14. Szerkezeti vázát körülbelül 16–20, üvegporcból felépülő légcsőporc (cartilagines tracheales) alkotja, amelyek elöl és oldalt szilárdan megtámasztják a légút falát. – Das strukturelle Gerüst wird von etwa 16–20 aus hyalinem Knorpel bestehenden Trachealknorpeln (Cartilagines tracheales) gebildet, die die Wand des Atemwegs ventral und seitlich stabilisieren.
15. Patkó vagy C alakjuk miatt ezek a porcok hátul nem záródnak össze, így a légcső keresztmetszete nem teljes porcos gyűrűt, hanem hátul nyitott merevítőelemeket mutat. – Aufgrund ihrer Hufeisen- beziehungsweise C-Form schließen sich diese Knorpel dorsal nicht, sodass der Querschnitt der Trachea keine vollständigen Knorpelringe, sondern nach hinten offene Stützelemente zeigt.
16. Az egyes porcokat rugalmas kötőszövetben gazdag gyűrűszalagok (ligamenta anularia) kapcsolják össze, amelyek a fal folytonosságát úgy biztosítják, hogy közben bizonyos hosszanti mozgékonyságot is megengednek. – Die einzelnen Knorpel werden durch an elastischem Bindegewebe reiche Ringbänder (Ligamenta anularia) miteinander verbunden, die die Kontinuität der Wand sichern und zugleich eine gewisse Längsbeweglichkeit ermöglichen.
17. Hátulsó, porctalan falszakasza, a hártyás fal (paries membranaceus), kötőszövetből és simaizomzatból épül fel, ezért jóval kevésbé merev, mint az elülső és oldalsó területek. – Der dorsale, knorpelfreie Wandabschnitt, die häutige Wand (Paries membranaceus), besteht aus Bindegewebe und glatter Muskulatur und ist daher deutlich weniger starr als die ventralen und seitlichen Bereiche.
18. Ebben a hártyás részben helyezkedik el a légcsőizom (musculus trachealis), amelynek simaizomrostjai a nyitott porcvégeket kapcsolják egymáshoz, és ezáltal befolyásolhatják a lumen tágasságát. – In diesem häutigen Abschnitt liegt der Trachealmuskel (Musculus trachealis), dessen glatte Muskelfasern die offenen Knorpelenden miteinander verbinden und dadurch die Weite des Lumens beeinflussen können.
19. A porc, a kötőszövet és a simaizom ilyen elrendeződése egyszerre biztosít megfelelő falmerevséget és rugalmasságot, ami a légcsövet a légáramlás számára tartósan átjárhatóvá teszi. – Die Anordnung von Knorpel, Bindegewebe und glatter Muskulatur gewährleistet gleichzeitig ausreichende Wandstabilität und Elastizität, wodurch die Trachea für den Luftstrom dauerhaft offen gehalten wird.
20. Mikroszkóposan a légcső fala három fő rétegre tagolható: belül a tunica mucosa, középen a tunica fibromusculocartilaginea, kívül pedig a tunica adventitia helyezkedik el. – Mikroskopisch lässt sich die Trachealwand in drei Hauptschichten gliedern: innen liegt die Tunica mucosa, darauf folgt die Tunica fibromusculocartilaginea und außen die Tunica adventitia.
21. Legbelül a nyálkahártya felszínét többsoros csillós hengerhám, vagyis respiratorikus hám borítja, amely a vezető légutak nagy részére jellemző szövettani szerkezetet mutatja. – Ganz innen wird die Oberfläche der Schleimhaut von einem mehrreihigen Flimmerepithel, dem respiratorischen Epithel, bedeckt, das den charakteristischen histologischen Aufbau großer Teile der leitenden Atemwege zeigt.
22. E hám csillós sejtjei között nyáktermelő kehelysejtek találhatók, így a belső felszín mechanikai tisztításában a hámsejtek és az általuk fenntartott nyákréteg együttesen vesznek részt. – Zwischen den Flimmerzellen dieses Epithels liegen schleimproduzierende Becherzellen, sodass Epithelzellen und die von ihnen unterhaltene Schleimschicht gemeinsam an der mechanischen Reinigung der Innenfläche beteiligt sind.
23. A nyálkahártyában elhelyezkedő légcsőmirigyek (glandulae tracheales) további váladékot termelnek, amely nedvesen tartja a felszínt, és hozzájárul a belélegzett részecskék megkötéséhez. – Die in der Schleimhaut gelegenen Trachealdrüsen (Glandulae tracheales) bilden zusätzliches Sekret, das die Oberfläche feucht hält und zur Bindung eingeatmeter Partikel beiträgt.
24. A csillók összehangolt csapásiránya a garat felé mutat, ezért a nyákba került por és más idegen anyagok fokozatosan a felső légutak irányába továbbítódnak. – Die koordinierte Schlagrichtung der Zilien weist zum Rachen, sodass im Schleim gebundener Staub und andere Fremdstoffe allmählich in Richtung der oberen Atemwege transportiert werden.
25. A nyálkahártyát követő fibromusculocartilaginosus rétegben a porcok, a kötőszövetes gyűrűszalagok és a hátsó fal simaizomzata funkcionálisan összetartozó egységet képeznek. – In der auf die Schleimhaut folgenden fibromuskulokartilaginären Schicht bilden die Knorpel, die bindegewebigen Ringbänder und die glatte Muskulatur der Hinterwand eine funktionell zusammengehörige Einheit.
26. Kívül a kötőszövetes adventitia határolja a légcsövet, amely nem alkot valódi savós burkot, hanem a szervet fokozatosan hozzákapcsolja a környező nyaki és mediastinalis kötőszövethez. – Außen wird die Trachea von der bindegewebigen Adventitia begrenzt, die keine echte seröse Hülle bildet, sondern das Organ kontinuierlich mit dem umgebenden Bindegewebe von Hals und Mediastinum verbindet.
27. Rugalmas felépítése következtében a légcső hossza és alakja a fej, a nyak és a mellkas helyzetváltozásait bizonyos határok között követni képes anélkül, hogy vezető funkciója megszakadna. – Aufgrund ihres elastischen Aufbaus kann die Trachea innerhalb bestimmter Grenzen den Lageveränderungen von Kopf, Hals und Brustkorb folgen, ohne dass ihre leitende Funktion unterbrochen wird.
28. Nyeléskor a közvetlenül mögötte fekvő nyelőcső térfogata átmenetileg megváltozik, miközben a légcső rugalmas hátsó fala alkalmazkodni tud a szorosan szomszédos szerv alakváltozásához. – Beim Schlucken verändert der unmittelbar dahinterliegende Ösophagus vorübergehend sein Volumen, während sich die elastische Hinterwand der Trachea an die Formänderung des eng benachbarten Organs anpassen kann.
29. Működési szempontból a porcos merevítés és a rugalmas falszakaszok együttműködése teszi lehetővé, hogy a légút nyitva maradjon, ugyanakkor ne váljon teljesen merev csővé. – Funktionell ermöglicht das Zusammenwirken der knorpeligen Verstärkung mit den elastischen Wandabschnitten, dass der Atemweg offen bleibt, ohne zu einem vollständig starren Rohr zu werden.
30. Összességében a légcső lefutása, réteges falszerkezete és a környező szervekhez való szoros topográfiai kapcsolata olyan átmeneti egységet alkot, amely a gégétől megszakítás nélkül vezeti tovább a levegőt a két főhörgőbe. – Insgesamt bilden Verlauf, geschichteter Wandbau und enge topographische Beziehungen der Trachea eine funktionelle Übergangseinheit, die die Luft vom Kehlkopf ohne Unterbrechung in die beiden Hauptbronchien weiterleitet.
(aufklappen)magyar
1. A gége közvetlen folytatásaként kezdődő légcső (trachea) a vezető légutak rugalmas falú csőszerve, amely a belélegzett levegőt a két főhörgő felé továbbítja.
2. Mintegy 10–12 cm-es hosszával a légcső a nyak alsó részétől a mellkas felső szakaszáig terjed, miközben átmérője és hossza a légzési mozgásokhoz bizonyos mértékben alkalmazkodhat.
3. Lefutását tekintve nyaki és mellkasi szakasz különíthető el, amelyek folyamatosan mennek át egymásba, így közöttük éles anatómiai határ nem található.
4. A nyakon a légcső közel függőlegesen, a középvonal közelében halad lefelé, miközben elölről és oldalról több nyaki szervvel, érrel és kötőszövetes térrel kerül kapcsolatba.
5. A mellkas felé közeledve a cső a felső mellkasi bemeneten (apertura thoracis superior) keresztül lép a mellüregbe, majd a felső mediastinumban folytatja lefelé irányuló útját.
6. Hátul, csaknem a légcső teljes hosszában, a nyelőcső (oesophagus) halad, amelynek szoros topográfiai kapcsolata különösen a porctalan hátsó fal felépítésének megértéséhez fontos.
7. A légcső és a nyelőcső közötti két barázdában a visszatérő gégeidegek (nervi laryngei recurrentes) húzódnak felfelé, ezért ezek közvetlenül kapcsolódnak a trachea oldalsó-hátsó környezetéhez.
8. Elöl a légcső kezdeti szakaszát részben a pajzsmirigy isthmusa (isthmus glandulae thyroideae) fedi, amely rendszerint a második és negyedik légcsőporc magasságában keresztezi a szervet.
9. A mellkas felső részében nagy artériák kerülnek a légcső közelébe, ezért annak topográfiája a mediastinum érképleteinek elrendeződésével szorosan összefügg.
10. A negyedik-ötödik háti csigolya magasságának megfelelően a légcső a bifurcatio tracheae területén jobb és bal főhörgőre (bronchus principalis dexter et sinister) oszlik.
11. Az elágazás helyén a carina tracheae sagittalis irányú tarajként emelkedik a lumenbe, ahol a légáramot a két főhörgő irányába választja szét.
12. Bal felől, különösen a bifurcatio közelében, az aortaív szoros topográfiai kapcsolatba kerül a légcsővel és a bal főhörgővel, ami az aszimmetrikus hörgőlefutás egyik fontos környezeti tényezője.
13. A kettéágazódás után a jobb főhörgő meredekebben és a légcső irányát inkább folytatva halad, míg a bal oldali hosszabb, keskenyebb és ferdébben tér el.
14. Szerkezeti vázát körülbelül 16–20, üvegporcból felépülő légcsőporc (cartilagines tracheales) alkotja, amelyek elöl és oldalt szilárdan megtámasztják a légút falát.
15. Patkó vagy C alakjuk miatt ezek a porcok hátul nem záródnak össze, így a légcső keresztmetszete nem teljes porcos gyűrűt, hanem hátul nyitott merevítőelemeket mutat.
16. Az egyes porcokat rugalmas kötőszövetben gazdag gyűrűszalagok (ligamenta anularia) kapcsolják össze, amelyek a fal folytonosságát úgy biztosítják, hogy közben bizonyos hosszanti mozgékonyságot is megengednek.
17. Hátulsó, porctalan falszakasza, a hártyás fal (paries membranaceus), kötőszövetből és simaizomzatból épül fel, ezért jóval kevésbé merev, mint az elülső és oldalsó területek.
18. Ebben a hártyás részben helyezkedik el a légcsőizom (musculus trachealis), amelynek simaizomrostjai a nyitott porcvégeket kapcsolják egymáshoz, és ezáltal befolyásolhatják a lumen tágasságát.
19. A porc, a kötőszövet és a simaizom ilyen elrendeződése egyszerre biztosít megfelelő falmerevséget és rugalmasságot, ami a légcsövet a légáramlás számára tartósan átjárhatóvá teszi.
20. Mikroszkóposan a légcső fala három fő rétegre tagolható: belül a tunica mucosa, középen a tunica fibromusculocartilaginea, kívül pedig a tunica adventitia helyezkedik el.
21. Legbelül a nyálkahártya felszínét többsoros csillós hengerhám, vagyis respiratorikus hám borítja, amely a vezető légutak nagy részére jellemző szövettani szerkezetet mutatja.
22. E hám csillós sejtjei között nyáktermelő kehelysejtek találhatók, így a belső felszín mechanikai tisztításában a hámsejtek és az általuk fenntartott nyákréteg együttesen vesznek részt.
23. A nyálkahártyában elhelyezkedő légcsőmirigyek (glandulae tracheales) további váladékot termelnek, amely nedvesen tartja a felszínt, és hozzájárul a belélegzett részecskék megkötéséhez.
24. A csillók összehangolt csapásiránya a garat felé mutat, ezért a nyákba került por és más idegen anyagok fokozatosan a felső légutak irányába továbbítódnak.
25. A nyálkahártyát követő fibromusculocartilaginosus rétegben a porcok, a kötőszövetes gyűrűszalagok és a hátsó fal simaizomzata funkcionálisan összetartozó egységet képeznek.
26. Kívül a kötőszövetes adventitia határolja a légcsövet, amely nem alkot valódi savós burkot, hanem a szervet fokozatosan hozzákapcsolja a környező nyaki és mediastinalis kötőszövethez.
27. Rugalmas felépítése következtében a légcső hossza és alakja a fej, a nyak és a mellkas helyzetváltozásait bizonyos határok között követni képes anélkül, hogy vezető funkciója megszakadna.
28. Nyeléskor a közvetlenül mögötte fekvő nyelőcső térfogata átmenetileg megváltozik, miközben a légcső rugalmas hátsó fala alkalmazkodni tud a szorosan szomszédos szerv alakváltozásához.
29. Működési szempontból a porcos merevítés és a rugalmas falszakaszok együttműködése teszi lehetővé, hogy a légút nyitva maradjon, ugyanakkor ne váljon teljesen merev csővé.
30. Összességében a légcső lefutása, réteges falszerkezete és a környező szervekhez való szoros topográfiai kapcsolata olyan átmeneti egységet alkot, amely a gégétől megszakítás nélkül vezeti tovább a levegőt a két főhörgőbe.
(aufklappen)német
1. Die als unmittelbare Fortsetzung des Kehlkopfs beginnende Luftröhre (Trachea) ist ein elastisch gebauter Abschnitt der leitenden Atemwege, der die eingeatmete Luft zu den beiden Hauptbronchien weiterführt.
2. Mit einer Länge von etwa 10–12 cm erstreckt sich die Trachea vom unteren Halsbereich bis in den oberen Brustraum, wobei sich ihr Durchmesser und ihre Länge den Atembewegungen in gewissem Maße anpassen können.
3. Hinsichtlich ihres Verlaufs lassen sich ein Hals- und ein Brustabschnitt unterscheiden, die kontinuierlich ineinander übergehen, sodass zwischen ihnen keine scharfe anatomische Grenze besteht.
4. Am Hals zieht die Trachea nahezu senkrecht und nahe der Mittellinie nach kaudal, wobei sie ventral und seitlich mit mehreren Halsorganen, Gefäßen und Bindegewebsräumen in Beziehung tritt.
5. Auf dem Weg zum Brustraum tritt der Schlauch durch die obere Thoraxapertur (Apertura thoracis superior) in die Brusthöhle ein und setzt seinen absteigenden Verlauf im oberen Mediastinum fort.
6. Dorsal verläuft nahezu über die gesamte Länge der Trachea der Ösophagus, dessen enge topographische Beziehung besonders für das Verständnis der knorpelfreien Hinterwand bedeutsam ist.
7. In den beiden Rinnen zwischen Trachea und Ösophagus ziehen die rückläufigen Kehlkopfnerven (Nervi laryngei recurrentes) nach kranial und stehen dadurch in unmittelbarer Beziehung zur seitlich-dorsalen Umgebung der Trachea.
8. Ventral wird der Anfangsabschnitt der Trachea teilweise vom Isthmus der Schilddrüse (Isthmus glandulae thyroideae) bedeckt, der das Organ gewöhnlich auf Höhe des zweiten bis vierten Trachealknorpels überquert.
9. Im oberen Brustraum treten große Arterien in die Nähe der Trachea, weshalb ihre Topographie eng mit der Anordnung der Gefäßstrukturen des Mediastinums verbunden ist.
10. Etwa auf Höhe des vierten bis fünften Brustwirbels teilt sich die Trachea im Bereich der Bifurcatio tracheae in den rechten und linken Hauptbronchus (Bronchus principalis dexter et sinister).
11. An der Teilungsstelle ragt die Carina tracheae als sagittal ausgerichteter Sporn in das Lumen und trennt dort den Luftstrom in Richtung der beiden Hauptbronchien.
12. Von links tritt besonders nahe der Bifurkation der Aortenbogen in eine enge topographische Beziehung zur Trachea und zum linken Hauptbronchus, was einen wichtigen Umgebungsfaktor für den asymmetrischen Bronchialverlauf darstellt.
13. Nach der Aufteilung verläuft der rechte Hauptbronchus steiler und stärker in Fortsetzung der Trachealrichtung, während der linke länger, enger und schräger abzweigt.
14. Das strukturelle Gerüst wird von etwa 16–20 aus hyalinem Knorpel bestehenden Trachealknorpeln (Cartilagines tracheales) gebildet, die die Wand des Atemwegs ventral und seitlich stabilisieren.
15. Aufgrund ihrer Hufeisen- beziehungsweise C-Form schließen sich diese Knorpel dorsal nicht, sodass der Querschnitt der Trachea keine vollständigen Knorpelringe, sondern nach hinten offene Stützelemente zeigt.
16. Die einzelnen Knorpel werden durch an elastischem Bindegewebe reiche Ringbänder (Ligamenta anularia) miteinander verbunden, die die Kontinuität der Wand sichern und zugleich eine gewisse Längsbeweglichkeit ermöglichen.
17. Der dorsale, knorpelfreie Wandabschnitt, die häutige Wand (Paries membranaceus), besteht aus Bindegewebe und glatter Muskulatur und ist daher deutlich weniger starr als die ventralen und seitlichen Bereiche.
18. In diesem häutigen Abschnitt liegt der Trachealmuskel (Musculus trachealis), dessen glatte Muskelfasern die offenen Knorpelenden miteinander verbinden und dadurch die Weite des Lumens beeinflussen können.
19. Die Anordnung von Knorpel, Bindegewebe und glatter Muskulatur gewährleistet gleichzeitig ausreichende Wandstabilität und Elastizität, wodurch die Trachea für den Luftstrom dauerhaft offen gehalten wird.
20. Mikroskopisch lässt sich die Trachealwand in drei Hauptschichten gliedern: innen liegt die Tunica mucosa, darauf folgt die Tunica fibromusculocartilaginea und außen die Tunica adventitia.
21. Ganz innen wird die Oberfläche der Schleimhaut von einem mehrreihigen Flimmerepithel, dem respiratorischen Epithel, bedeckt, das den charakteristischen histologischen Aufbau großer Teile der leitenden Atemwege zeigt.
22. Zwischen den Flimmerzellen dieses Epithels liegen schleimproduzierende Becherzellen, sodass Epithelzellen und die von ihnen unterhaltene Schleimschicht gemeinsam an der mechanischen Reinigung der Innenfläche beteiligt sind.
23. Die in der Schleimhaut gelegenen Trachealdrüsen (Glandulae tracheales) bilden zusätzliches Sekret, das die Oberfläche feucht hält und zur Bindung eingeatmeter Partikel beiträgt.
24. Die koordinierte Schlagrichtung der Zilien weist zum Rachen, sodass im Schleim gebundener Staub und andere Fremdstoffe allmählich in Richtung der oberen Atemwege transportiert werden.
25. In der auf die Schleimhaut folgenden fibromuskulokartilaginären Schicht bilden die Knorpel, die bindegewebigen Ringbänder und die glatte Muskulatur der Hinterwand eine funktionell zusammengehörige Einheit.
26. Außen wird die Trachea von der bindegewebigen Adventitia begrenzt, die keine echte seröse Hülle bildet, sondern das Organ kontinuierlich mit dem umgebenden Bindegewebe von Hals und Mediastinum verbindet.
27. Aufgrund ihres elastischen Aufbaus kann die Trachea innerhalb bestimmter Grenzen den Lageveränderungen von Kopf, Hals und Brustkorb folgen, ohne dass ihre leitende Funktion unterbrochen wird.
28. Beim Schlucken verändert der unmittelbar dahinterliegende Ösophagus vorübergehend sein Volumen, während sich die elastische Hinterwand der Trachea an die Formänderung des eng benachbarten Organs anpassen kann.
29. Funktionell ermöglicht das Zusammenwirken der knorpeligen Verstärkung mit den elastischen Wandabschnitten, dass der Atemweg offen bleibt, ohne zu einem vollständig starren Rohr zu werden.
30. Insgesamt bilden Verlauf, geschichteter Wandbau und enge topographische Beziehungen der Trachea eine funktionelle Übergangseinheit, die die Luft vom Kehlkopf ohne Unterbrechung in die beiden Hauptbronchien weiterleitet.