8.10 – Ami megváltoztatható volt, és ami nem – Was sich ändern ließ und was nicht

1. 1990. október 3-án éjfélkor eltűnt a Németországot átszelő jogi határ, de a határ mindkét oldalán kialakult jogi élet nem szűnt meg.

2. A kelet-német jog szerint megkötött házasság továbbra is házasság maradt, a köz tulajdonú földre épített ház nem veszítette el falait, és egy folyamatban lévő jogvita nem kezdődhetett el ésszerűen úgy, mintha az előző napon még semmilyen szabály nem vonatkozott volna rá.

3. Az egyesülési szerződés tehát egyszerre két lépést hajtott végre: a 8. cikk a szövetségi jog nagy részét kiterjesztette a csatlakozó területre, míg a 9. cikk és a részletes mellékletek megőrizték a kiválasztott kelet-német szabályokat, vagy módosították azok helyettesítését.

4. Ez sem egyenlő felek tiszta egyesülése, sem pedig a kapcsoló képe által sugallt azonnali törlés volt.

5. Ez egy ellenőrzött átmenet volt, amelyben az egyik jogrend biztosította a domináns jogszabályokat, bíróságokat, jogértelmezéseket, hitelesítő okmányokat és alkotmányos keretet, míg az átmeneti jog arra törekedett, hogy megakadályozza, hogy a meglévő kapcsolatok milliói érthetetlenné váljanak.

6. Ez az ellentét rávilágít arra, miért túl leegyszerűsítő azt kérdezni, hogy egy törvény megváltozhat-e.

7. Egy rendelkezést egy mondat alatt fel lehet váltani, mégis azok a gyakorlatok, amelyek alkalmazhatóvá tették, továbbra is beágyazódhatnak az űrlapokba, a szakmai szokásokba, a nyilvántartásokba, az elvárásokba és más, azt előfeltételező rendelkezésekbe.

8. A hasznosság skálája az egyedi normától indul, átível a jogterületen és annak doktrínáján, egészen az azt alkalmazó intézményig és szakmáig.

9. Minden egyes lépéssel kifelé haladva nő a kiegészítő elemek száma, és ezzel együtt az irányváltás költségei is.

10. A családjog nyújtja a legegyértelműbb képet e skála viszonylag rugalmas végéről.

11. Kelet-Németország kivette a családjogot a régi Polgári Törvénykönyvből, és 1965-ben külön Családjogi Törvénykönyvet fogadott el, amely a házastársak formális egyenlőségére, a nők fizetett munkavégzésére, a megosztott szülői felelősségre, valamint a házasság céljának elvesztése esetén viszonylag könnyű válásra épült.

12. Szövege szocialista elkötelezettségeket tükrözött, gyakorlati működése pedig egy olyan államtól függött, amely elvárta az anyáktól, hogy dolgozzanak, miközben kiterjedt gyermekgondozást biztosított.

13. Ugyanezek a szabályok tehát valódi jogi előrelépéseket ötvöztek egy olyan társadalmi berendezkedéssel, amely továbbra is a nőkre hárította a fizetetlen háztartási terhek nagy részét.

14. Ez a keverék azért fontos, mert egy haladó szellemű bekezdés még nem bizonyítja, hogy a környező rendszer is ugyanolyan emancipációs jellegű volt.

15. Ugyanígy annak eltűnése sem bizonyítja, hogy az alapjául szolgáló eszme is eltűnt volna.

16. A nyugat-német családjog lassabb úton távolodott el az eredeti Polgári Törvénykönyvben rögzített, férfi által vezetett háztartás modelljétől.

17. Az Alaptörvény 1949-ben egyenlő jogokat ígért, de jogszabályokra és alkotmánybírósági ítéletekre volt szükség ahhoz, hogy eltávolítsák azokat a szabályokat, amelyek továbbra is a férjeket és az apákat részesítették előnyben.

18. Az 1976-ban életbe lépett jelentős nyugat-német válási reform a hibát a házasság felbomlásával váltotta fel irányadó elvként – ez a célkitűzés hasonlított a kelet-német megközelítésre, anélkül, hogy egyszerűen lemásolta volna azt.

19. A párhuzamos reform fontos ellenbizonyíték a pályafüggőségre vonatkozó állításokkal szemben.

20. Két rendszer ugyanazokkal a társadalmi változásokkal szembesülhet, és különböző intézményi útvonalakon keresztül hasonló megoldásokhoz juthat, így a hasonlóság önmagában nem bizonyítja az átvételt.

21. 1990-ben a kelet-német Családjogi Törvénykönyvet nagyrészt felváltotta a szövetségi jog, de a meglévő házasságok, vagyonjogi megállapodások, tartásdíj-igények és szülői döntések átmeneti szabályokat igényeltek.

22. Azokat a párokat, akik a kelet-német közös házassági vagyonrendszer keretében éltek, nem úgy kezelték, mintha korábbi jogi döntéseik és szerzéseik soha nem történtek volna meg.

23. A törvény átvezette őket a szövetségi rendszerbe, miközben lehetővé tette számukra, hogy meghatározott módon döntsenek a vagyonjogi megállapodásuk megtartásáról vagy megváltoztatásáról.

24. Az ilyen rendelkezések jogi összekötő elemek: összekapcsolják a két rendszert anélkül, hogy úgy tennének, mintha bármelyik is visszamenőlegesen, tiszta formában alkalmazható lenne.

25. Emellett azt is megmutatják, miért változhat a családjog viszonylag gyorsan.

26. A házasság, a válás, a vezetéknevek, a tartásdíj és a szülői jogállás egymással összefügg, de a törvényhozók dátumok, választási lehetőségek és átmeneti záradékok segítségével elkülöníthetik ezek hatásainak nagy részét.

27. Nem kell országos szinten újra felmérni a tárgyi vagyont pusztán azért, mert a válás okai megváltoznak.

28. Egy mérnöknek sem kell újraterveznie egy hidat azért, mert a házastársak más vezetéknevet választhatnak.

29. Mégis, itt is fontos a változás mértéke.

30. A kelet-német jog már régóta lehetővé tette a házasulandó pár számára, hogy bármelyik házastárs vezetéknevét válasszák közös családnévként, míg a nyugat-német szabályok – miután engedélyezték a feleség vezetéknevének választását – megtartották a nemhez kötött alapértelmezést.

31. A kelet-német törvénykönyv az egyesítéskor eltűnt, de a nyugati alapértelmezés alkotmányossági hiányosságait hamarosan lehetetlenné vált fenntartani.

32. A Szövetségi Alkotmánybíróság 1991-es döntése és az 1993-as szövetségi törvény új, választáson alapuló keretrendszert hozott létre, amelyben a házastársak megtarthatták saját vezetéknevüket is.

33. A későbbi szabály nem egy kelet-német jogszabálycikk másik szám alatt való továbbélése volt.

34. Ez egy olyan, a nyugat-német alkotmányos doktrínán és az egész Németországra kiterjedő jogszabályokon alapuló, kapcsolódó megoldás volt, amelynek hatását nehezebb volt nyomon követni, mint a szövegbeli folytonosságot.

35. A házasságon kívül született gyermekek jogi kezelése egy másik, egyenetlen utat járt be.

36. A kelet-német családjog elvetette azt a régi terminológiát, amely a házasságon kívüli születést szervező jellegű státusznak tekintette, és szélesebb körű egyenlőséget biztosított az ilyen gyermekeknek, míg a nyugat-német reformok csökkentették a diszkriminációt anélkül, hogy minden különbséget egyszerre megszüntettek volna.

37. Az egyesítés után a szövetségi rendszer nem egyszerűen átvette a kelet-német Családtörvénykönyvet, azonban az 1998-ban hatályba lépett szülő-gyermek jogi reform eltávolította a Polgári Törvénykönyvből a házasságon kívül született és a házasságon belül született gyermekek közötti formális megkülönböztetést.

38. Meggondolatlanság lenne ezt a reformot egy már megszűnt törvénykönyvnek tulajdonítani, mivel az alkotmányos követelményeknek, a társadalmi változásoknak és a régóta folyó nyugat-német vitáknak megvolt a maguk hatása.

39. A kelet-német precedens mindazonáltal továbbra is rendelkezésre állt annak bizonyítékaként, hogy a családi viszonyok az örökölt kategória nélkül is szabályozhatók.

40. Ez a közvetett hatás: egy elhagyott szabály nem kötelező érvényű szövegként, hanem bizonyított lehetőségként, politikai emlékezetként vagy olyan összehasonlításként maradhat fenn, amely megváltoztatja azt, amit a reformerek megvalósíthatónak tartanak.

41. A szexuális büntetőjog egy közvetlenebb példát nyújt.

42. Kelet-Németország 1988-ban törölte büntető törvénykönyvének 151. §-át, ezzel véget vetve a férfiak közötti, kölcsönös beleegyezésen alapuló szexuális cselekményekre vonatkozó külön rendelkezésnek, még mielőtt maga az állam megszűnt volna.

43. Az egyesítéskor a szerződés nem terjesztette ki a nyugat-német 175. §-t a keleti tartományokra, így egy országon belül eltérő területi szabályok maradtak fenn.

44. Ez a kínos helyzet megőrizte a kevésbé szigorú keleti álláspontot, miközben a parlament az egységesítéssel szembesült.

45. 1994-ben a Bundestag hatályon kívül helyezte a 175. §-t, és egységes szabályt hozott létre a fiatalok szexuális védelmére.

46. Ebben az esetben a kelet-német megoldás nem csupán emlékként maradt fenn; területi hatályának fennmaradása miatt a szigorúbb nyugati szabály visszaállítása mind politikailag láthatóvá, mind jogilag vitathatóvá vált.

47. Még ez a példa is ellentmond annak a diadalmas narratívának, miszerint az egyik rendszer megtanította a másikat a toleranciára.

48. A kelet-német leszbikusok és melegek megfigyelés, szervezeti korlátozások és erőteljes konformitási nyomás alatt éltek, amelyeket egyetlen büntetőjogi rendelkezés sem képes mérhetővé tenni.

49. A normák összehasonlítása ezért nem az államok erkölcsi mérlege.

50. Az abortuszjog rámutatott arra, hogy még egy látszólag elkülöníthető szabály átvételének is vannak határai.

51. Kelet-Németország 1972-ben időbeli korlátozáson alapuló modellt vezetett be, míg a nyugat-német jog az alkotmányossági peres eljárást követően meghatározott indokokra támaszkodott a törvényes abortusz engedélyezéséhez.

52. Az egyesülési szerződés ideiglenesen lehetővé tette a két rendszer fenntartását a saját területeiken, és közös megoldást írt elő.

53. A parlament 1992-ben elfogadott egy egész Németországra kiterjedő kompromisszumot, de a Szövetségi Alkotmánybíróság 1993-as ítélete érvénytelenítette annak központi elemeit, és ragaszkodott ahhoz, hogy a jogrend kifejezze a meg nem született élet védelmének kötelességét.

54. Az 1995-ös módosított megállapodás megtartotta a hozzáférést egy tanácsadási keretrendszeren keresztül, miközben az e keretben végzett abortuszokat megkülönböztető módon minősítette, ahelyett, hogy egyszerűen átvette volna a kelet-német szabályt.

55. A látható politikai akarat megnyitotta az utat, de az alkotmányos doktrína, a korábbi ítélkezési gyakorlat, a szövetségi intézmények és az egymással versengő jogi igények alakították ki azt a hidat, amelyet ténylegesen meg lehetett építeni.

56. Ez az útfüggőség, de nem a mozdulatlanság formájában.

57. A korábbi döntések nem írták elő egyetlen elkerülhetetlen eredményt, de megváltoztatták a jogi szókincset, a felhatalmazott döntéshozókat és az egyes lehetséges kompromisszumok költségeit.

58. A családjog és a szexuális jog így jelentős előrelépést tudott tenni, mivel számos változás korlátozott szabályok formájában fejezhető ki és átmeneti határidőkön keresztül közvetíthető, bár társadalmi hatásuk továbbra is a törvénykönyvön kívüli intézményektől függött.

59. A feladat nehezebbé válik, ha egy jogviszony nem elsősorban egy jogállás vagy engedély, hanem egy sűrű rendszer – amely a tulajdonjogot, a nyilvántartást, a hiteleket, az eljárásokat és a szakmai ismereteket foglalja magában – egyik csomópontja.

60. Ilyen esetben a szavak megváltoztatása a jogváltozás legkisebb része.

61. A vagyonjog láthatóvá tette ezt a sűrűséget.

62. A kelet-német polgári törvénykönyv megkülönböztette a tervgazdaság által kialakított tulajdonformákat, és fontos helyzetekben lehetővé tette, hogy egy épület tulajdonjogát elválasszák az alatta fekvő telek tulajdonjogától.

63. Előfordulhatott, hogy egy család egy magántulajdonban lévő ház birtokosa volt, miközben a közvagyonban lévő telek használatára csupán az államtól kapott joggal rendelkezett.

64. Ez a megoldás nem csupán nyelvi kuriózum volt, hanem a befektetések, a birtoklás, az öröklés, a nyilvántartások és az évtizedek alatt felhalmozódott elvárások jogi alátámasztása.

65. Ezzel szemben a nyugati polgári törvénykönyv általában az épületet a telek szerves részének tekinti.

66. E jogszabály keleti irányba történő kiterjesztése ezért közös keretet biztosíthatott volna, de nem tudott választ adni arra a kérdésre, hogy kié legyen egy olyan ház, amelynek telke és épülete eltérő jogi pályát járt be.

67. Minden válaszra tett kísérlet egyszerre több igényt is érintett: a korábbi tulajdonosok, a jelenlegi használók, az örökösök, az önkormányzatok, a hitelezők és a megbízható tulajdonjogra szoruló befektetők igényeit.

68. A probléma tovább mélyült, mivel a kelet-német kisajátítások és átruházások különböző politikák keretében és különböző időszakokban történtek, beleértve a politikai üldözéseket és a nyomás alatt kötött ügyleteket is.

69. Az egyesítés utáni, a kártérítés helyett a visszaszolgáltatást előnyben részesítő elv orvosolta a történelmi sérelmeket, azonban a visszaszolgáltatás ütközhetett a későbbi jogbiztonsággal, és késleltethette az új beruházásokat.

70. Ez nem csupán a változás elleni ellenállás volt.

71. Ez a legitim célok közötti konfliktus volt, amelyek relatív súlyát a korábbi események megváltoztatták.

72. A vagyonjogi törvény, a módosítások, a közigazgatási gyakorlat és az ismételt bírósági döntések fokozatosan megkülönböztették azokat az eseteket, amelyeket egyetlen erkölcsi formula sem tudott rendezni.

73. Az 1994-es vagyonjogi kiigazítási törvény ezután lehetőségeket teremtett a kelet-német használati jogok és a megosztott tulajdonjogok átalakítására a Polgári Törvénykönyvvel összeegyeztethető formákba, beleértve a meghatározott feltételek mellett történő vásárlást és az örökölhető építési jogokat.

74. A törvény nem őrizte meg a kelet-német tulajdonrendszert, de a rendszer anyagi következményeit sem kezelte úgy, mintha azok nem léteznének.

75. Az örökölt helyzeteket átültette a hatályos rend szabályrendszerébe.

76. Az ilyen jellegű átültetés költséges, mivel a jogi fogalmak nem felelnek meg egymásnak szó szerint.

77. Egy olyan jog, amely a földpolitika, a nyilvántartás, a lakásfinanszírozás és az igazgatás egy bizonyos kombinációján belül működött, elveszítheti pontos megfelelőjét, ha ez a kombináció megszűnik.

78. A bíráknak ekkor el kell dönteniük, melyik szempont érdemel védelmet: a formális tulajdonjog, a tényleges befektetés, a jogos bizalom, a helyreállító igazságszolgáltatás vagy az eszköz jövőbeli értékesíthetősége.

79. A korábbi jog ezeken a választásokon belül tovább él, még akkor is, ha a vonatkozó törvénykönyvet már hatályon kívül helyezték.

80. A válással való ellentét most még élesebb.

81. A válási ok megváltoztatása a jövőbeli döntésekben alkalmazott kritériumot módosítja, míg két vagyonjogi rendszer összehangolása megköveteli, hogy a múltbeli cselekmények millióit osztályozzák anélkül, hogy megsértenék azt a biztonságot, amelyet a vagyonjognak biztosítania kell.

82. A különbség a funkcionális beágyazottságban rejlik, nem pedig a vagyonjogászok belső konzervativizmusában.

83. Az eljárásjog egy további réteget adott hozzá, mivel a jogok csak olyan intézmények révén válnak hatályossá, amelyek képesek azokat elismerni és érvényesíteni.

84. A Német Demokratikus Köztársaság nem szervezte meg a bírói függetlenséget, az alkotmányossági ellenőrzést, a közigazgatási bíróságokat és a jogi szakmákat ugyanúgy, mint a Német Szövetségi Köztársaság.

85. Az egyesítés ezért többet igényelt, mint új törvénykönyvek kiadását a régi hivatalok számára.

86. A keleti tartományok újjáépítették a differenciált bírósági struktúrát, létrehoztak vagy helyreállítottak joghatóságokat, felülvizsgálták a szolgálatban lévő bírákat és ügyészeket, új személyzetet vettek fel, és jelentős mértékben támaszkodtak a nyugati tartományok segítségére.

87. 1993 elejére a volt kelet-német bírák már csak kisebbséget alkottak az új tartományok igazságszolgáltatásában az újonnan kinevezett, valamint ideiglenesen vagy véglegesen áthelyezett nyugati jogászok mellett.

88. Ez az összetétel a demokratikus legitimitásról és a szakmai megbízhatóságról alkotott ítéletet tükrözte, de egyúttal azt is meghatározta, hogy mely szokások, értelmezések és pályafutások viszik át a tekintélyt az új rendszerbe.

89. A szocialista munkajogban képzett bíró megtanulhatta a szövetségi törvényt, de időbe telt, amíg elsajátította annak joggyakorlatát, eljárási feltételezéseit, kommentárirodalmát és az íratlan szakmai konvenciókat.

90. Ezzel szemben egy olyan nyugati bírónak, aki elméleti ismereteiben jártas volt, hiányozhattak a kelet-német munkahelyekkel, iratanyagokkal, vagyoni viszonyokkal, valamint az emberek által a korábbi rendszerben kötött szokásos megállapodásokkal kapcsolatos helyi ismeretei.

91. A kétféle ismeret nem volt egymással felcserélhető.

92. A képesítések közötti aszimmetria mindazonáltal nagyobb intézményi értéket kölcsönzött a nyugati képzésnek, mivel a vizsgarendszer, a fellebbviteli hierarchia, a tankönyvek és a jövőbeli karrierutak egyaránt egyidejűleg jutalmazták azt.

93. Ez egy önmegerősítő folyamat a szakma szintjén.

94. Minél inkább alkalmazták a bíróságok a nyugati jogtudományt, annál hasznosabbá váltak a nyugati képzésben részesült ügyvédek; minél több ilyen ügyvéd dolgozott a bíróságokon és az egyetemeken, annál teljesebb mértékben sajátították el az új belépők azt a jogtudományt.

95. A közös módszerek jelentős előnyökkel jártak, ideértve a kiszámítható fellebbezési eljárásokat, a hatalmas kommentárkészlethez való hozzáférést, valamint az ügyvédek számára biztosított lehetőséget, hogy az újonnan egyesített ország egész területén dolgozhassanak.

96. A koordináció egy eredmény volt, nem csupán egy elvetett alternatíva.

97. Ennek ára az volt, hogy a kelet-német jogi ismeretek gyakran gyorsabban vesztették el értéküket, mint ahogyan a általuk leírt társadalmi helyzetek eltűntek.

98. Néhány korábbi bírót jogosan kizártak a politikai igazságtalanságokban való súlyos részvételük miatt, míg mások átmentek a felülvizsgálaton, és alkalmazkodtak egy radikálisan eltérő szerephez.

99. Ha minden elbocsátást önkényesnek tekintenénk, az figyelmen kívül hagyná a független igazságszolgáltatás hiányát az egypárti rendszerben.

100. Ha minden kelet-német jogászt pusztán kompromittáltnak tekintenénk, az figyelmen kívül hagyná a magatartás, a kompetencia és a tanulási képesség terén fennálló eltéréseket.

101. A személyzeti kérdés ezért ellenpéldát szolgáltat a folytonosság és a beragadás közötti bármilyen mechanikus egyenletre.

102. Egy személy megtartása megőrizhette a nélkülözhetetlen tapasztalatot, vagy tovább örökíthette a hiteltelen gyakorlatot, éppúgy, ahogyan a leváltás alkotmányos biztosítékokat hozhatott létre, vagy elvethette a helyi szakértelmet.

103. Ami számított, az az volt, hogy milyen mechanizmus kötötte össze az életrajzot a hatalommal: a kiválasztási eljárások, a képesítések, az intézményi felügyelet és az átképzési lehetőségek elosztása.

104. A megosztott Németországot ennek megfelelően csak óvatosan nevezhetjük kvázi-kísérletnek.

105. Mindkét állam örökölte a közös jogi hagyomány egyes elemeit, de nem úgy történt, hogy véletlenszerűen különböző törvényeket kaptak volna, miközben minden egyéb feltétel azonos maradt.

106. Különböztek a politikai hatalom, a gazdasági szervezet, a nemzetközi orientáció, a demográfiai nyomás, a polgári szabadságjogok, valamint az írott jogot a mindennapi élethez összekötő intézmények tekintetében.

107. Még a családjog látszólagos rugalmasságát sem lehet elszigetelni a foglalkoztatáspolitikától, a gyermekgondozástól, az alkotmányjogi perekből, a vallási befolyástól, a társadalmi mozgalmaktól és a változó háztartási viselkedéstől.

108. Az összehasonlítás akkor a legmeggyőzőbb, ha az esetek között közös mechanizmust azonosít, nem pedig akkor, amikor az egyik jogi kultúrát természeténél fogva rugalmasnak, a másikat pedig természeténél fogva merevnek nyilvánítja.

109. A kis, határolt szabályokat általában könnyebb volt felváltani vagy újrateremteni, amikor a közigazgatási tisztviselők azonosítani tudták az érintett kapcsolatokat, és korlátozni tudták az átmenetet.

110. A számos kiegészítő szabályhoz kötődő doktrínákat nehezebb volt átültetni, mert egy elem megváltoztatása felborította a többi értelmezését.

111. Az intézmények esetében ez még nehezebb volt, mivel az épületeknek, a költségvetéseknek, a joghatóságoknak, az archívumoknak és a fellebbezési láncoknak továbbra is működniük kellett az átalakítás során.

112. A szakmák hordozták a legmélyebb gyakorlati emlékezetet, mivel képzésük határozta meg, mely megkülönböztetések tűntek nyilvánvalónak, mely érvek hangzottak kompetensnek, és mely alternatívákat lehetett egyáltalán alkalmazni.

113. A politikai hatalom és az alkotmányos elvek felülírhatták ezeket a rétegeket, de nem tudták kiküszöbölni az átalakítás munkáját.

114. Az 1990-es események tehát nem bizonyítják, hogy a mélyen beágyazott jog nem változhat; azt mutatják, hogy a jogalkotás szintjén tapasztalható gyorsaság elrejtheti az alkalmazás szintjén végbemenő, évekig tartó kiigazításokat.

115. Ezenkívül tisztázzák a kelet-német megoldások eltérő sorsát is.

116. A Családjogi és a Polgári Törvénykönyv rendszerként eltűnt, egyes területi rendelkezések ideiglenesen fennmaradtak, a 151. § hatályon kívül helyezésével megvalósult dekriminalizáció hozzájárult a későbbi harmonizáció kialakításához, és olyan elképzelések, mint a házasságon kívül született gyermekek egyenjogúsága, új országos útvonalakon keresztül újra megjelentek.

117. Ami visszatért, az ritkán volt a régi szabály változatlan formája, mert minden fennmaradt elképzelés olyan keretbe került, amelyben más bíróságok, jogelméletek, érdekek és alkotmányossági vizsgálatok érvényesültek.

118. Egy út lehetőségeket is közvetíthet, nemcsak parancsokat.

119. Egy elhagyott rendszer ismerete később szélesítheti a választási lehetőségeket, míg egy teljes intézményi komplexumtól való függőség még egy kívánatos változást is lassúvá és elosztási szempontból fájdalmassá tehet.

120. Katonai nyomás alatt ugyanez a logika még szigorúbbá válik: a doktrínát, a gépeket, az ellátási láncokat, a kiképzést és a szövetségeket meg kell változtatni, miközben a kudarcot nem késleltetett iratokban, hanem életekben, területekben és időben mérik.

1. Um Mitternacht am 3. Oktober 1990 verschwand die rechtliche Grenze durch Deutschland, nicht jedoch die rechtlichen Lebensumstände, die auf beiden Seiten dieser Grenze geregelt waren.

2. Eine nach ostdeutscher Rechtsordnung geschlossene Ehe blieb eine Ehe, ein auf staatseigenem Grund errichtetes Haus verlor nicht seine Mauern, und ein anhängiger Rechtsstreit konnte nicht sinnvoll von Neuem beginnen, als hätten am Vortag noch keine Regeln dafür gegolten.

3. Der Einigungsvertrag vollzog daher zwei Schritte gleichzeitig: Artikel 8 dehnte den Großteil des Bundesrechts auf das Beitrittsgebiet aus, während Artikel 9 und detaillierte Anhänge ausgewählte ostdeutsche Vorschriften beibehielten oder deren Ersetzung regelten.

4. Dies war weder eine saubere Fusion unter Gleichen noch die augenblickliche Auslöschung, die das Bild eines Schalters suggeriert.

5. Es handelte sich um einen kontrollierten Übergang, bei dem eine Rechtsordnung den maßgeblichen Gesetzeskodex, die Gerichte, die Rechtskommentare, die Befugnisse und den verfassungsrechtlichen Rahmen lieferte, während das Übergangsrecht versuchte, zu verhindern, dass Millionen bestehender Beziehungen unverständlich wurden.

6. Der Kontrast verdeutlicht, warum die Frage, ob sich ein Gesetz ändern könne, zu grob gefasst ist.

7. Eine Vorschrift mag in einem Satz ersetzt werden, doch die Praktiken, die sie anwendbar machten, können in Formularen, beruflichen Gewohnheiten, Aufzeichnungen, Erwartungen und anderen Vorschriften, die sie voraussetzen, weiter verankert bleiben.

8. Die Skala der Nützlichkeit reicht von der einzelnen Norm über das Rechtsgebiet und dessen Rechtslehre bis hin zur Institution und dem Berufsstand, die sie anwenden.

9. Mit jedem Schritt nach außen wächst die Anzahl der komplementären Teile, und ebenso steigen die Kosten für einen Kurswechsel.

10. Das Familienrecht bietet den deutlichsten Einblick in das relativ formbare Ende dieser Skala.

11. Ostdeutschland hatte das Familienrecht aus dem alten Bürgerlichen Gesetzbuch herausgelöst und 1965 ein eigenständiges Familiengesetzbuch erlassen, das auf der formalen Gleichstellung der Ehepartner, der Erwerbstätigkeit von Frauen, der gemeinsamen elterlichen Verantwortung und einer vergleichsweise einfachen Scheidung bei Verlust des Ehezwecks beruhte.

12. Sein Wortlaut spiegelte sozialistische Verpflichtungen wider, und seine praktische Umsetzung hing von einem Staat ab, der von Müttern erwartete, dass sie arbeiten, und gleichzeitig eine umfassende Kinderbetreuung bereitstellte.

13. Dieselben Regelungen verbanden daher echte rechtliche Fortschritte mit einer gesellschaftlichen Ordnung, die den Frauen nach wie vor einen Großteil der unbezahlten Hausarbeit auferlegte.

14. Diese Mischung ist von Bedeutung, denn ein fortschrittlicher Paragraf beweist nicht, dass das umgebende System ebenso emanzipatorisch war.

15. Ebenso wenig beweist sein Verschwinden, dass die ihm zugrunde liegende Idee verschwunden ist.

16. Das westdeutsche Familienrecht hatte einen langsameren Weg eingeschlagen, um sich von der im ursprünglichen Bürgerlichen Gesetzbuch verankerten männlich geführten Haushaltsordnung zu lösen.

17. Das Grundgesetz versprach 1949 Gleichberechtigung, doch es bedurfte von Gesetzen und Verfassungsurteilen, um Regelungen zu beseitigen, die Ehemänner und Väter weiterhin privilegierten.

18. Die 1976 verabschiedete große westdeutsche Scheidungsreform ersetzte das Verschuldensprinzip durch das Scheitern der Ehe als maßgebliches Kriterium – ein Ziel, das dem ostdeutschen Ansatz ähnelte, ohne jedoch einfach von diesem kopiert zu sein.

19. Parallele Reformen sind ein wichtiger Gegenbeweis für Behauptungen zur Pfadabhängigkeit.

20. Zwei Systeme können denselben gesellschaftlichen Veränderungen gegenüberstehen und über unterschiedliche institutionelle Wege zu ähnlichen Lösungen gelangen; daher belegt eine bloße Ähnlichkeit noch keine Übertragung.

21. 1990 wurde das ostdeutsche Familiengesetzbuch weitgehend durch Bundesrecht abgelöst, doch bestehende Ehen, Vermögensregelungen, Unterhaltsansprüche und elterliche Entscheidungen erforderten Übergangsregelungen.

22. Paare, die unter dem ostdeutschen Regime der Gütergemeinschaft gelebt hatten, wurden nicht so behandelt, als hätten ihre früheren rechtlichen Entscheidungen und Erwerbungen nie stattgefunden.

23. Das Gesetz führte sie in Richtung des Bundesregimes, ließ ihnen jedoch bestimmte Wahlmöglichkeiten hinsichtlich der Beibehaltung oder Änderung ihrer Vermögensregelung.

24. Solche Bestimmungen sind rechtliche Scharniere: Sie verbinden zwei Systeme, ohne so zu tun, als könne eines von beiden in reiner Form rückwirkend angewendet werden.

25. Sie zeigen auch, warum sich das Familienrecht vergleichsweise schnell ändern konnte.

26. Ehe, Scheidung, Namen, Unterhalt und elterlicher Status sind miteinander verflochten, doch der Gesetzgeber kann viele ihrer Auswirkungen durch Stichtage, Wahlmöglichkeiten und Übergangsklauseln voneinander trennen.

27. Es muss kein bundesweites Inventar des Sachvermögens neu erstellt werden, nur weil sich die Scheidungsgründe ändern.

28. Kein Ingenieur muss eine Brücke neu entwerfen, nur weil Ehepartner eine andere Wahl des Nachnamens erhalten.

29. Doch auch hier kommt es auf die Einheit der Veränderung an.

30. Das ostdeutsche Recht hatte es einem heiratswilligen Paar lange Zeit erlaubt, den Nachnamen eines der beiden Ehepartner als gemeinsamen Familiennamen zu wählen, während die westdeutschen Vorschriften eine geschlechtsspezifische Standardregel beibehielten, nachdem sie die Wahl des Namens der Ehefrau zugelassen hatten.

31. Das ostdeutsche Gesetzbuch verschwand mit der Wiedervereinigung, doch die verfassungsrechtliche Unzulänglichkeit der westlichen Standardregel ließ sich bald nicht mehr aufrechterhalten.

32. Ein Urteil des Bundesverfassungsgerichts aus dem Jahr 1991 und ein Bundesgesetz aus dem Jahr 1993 schufen einen neuen, auf Wahlfreiheit basierenden Rahmen, in dem Ehepartner auch ihre eigenen Namen behalten konnten.

33. Die spätere Regelung war nicht das Fortbestehen eines ostdeutschen Paragraphen unter einer anderen Nummer.

34. Es handelte sich um eine damit verbundene Lösung, die durch die westdeutsche Verfassungslehre und die gesamtdeutsche Gesetzgebung neu gestaltet wurde, wodurch sich der Einfluss schwerer nachverfolgen ließ als die textliche Kontinuität.

35. Die Behandlung von außerehelich geborenen Kindern verlief ebenfalls uneinheitlich.

36. Das ostdeutsche Familienrecht lehnte die alte Terminologie ab, die die Unehelichkeit zu einem ordnenden Status machte, und gewährte solchen Kindern eine umfassendere Gleichstellung, während die westdeutschen Reformen die Diskriminierung verringerten, ohne jedoch alle Unterschiede auf einmal zu beseitigen.

37. Nach der Wiedervereinigung übernahm das föderale System nicht einfach das ostdeutsche Familiengesetzbuch, doch die 1998 in Kraft getretene Reform des Eltern-Kind-Rechts beseitigte die formale Unterscheidung zwischen ehelichen und unehelichen Kindern aus dem Bürgerlichen Gesetzbuch.

38. Es wäre leichtsinnig, diese Reform einem einzigen, nicht mehr existierenden Gesetzbuch zuzuschreiben, da verfassungsrechtliche Anforderungen, gesellschaftlicher Wandel und langjährige westdeutsche Debatten ihre eigene Triebkraft hatten.

39. Der ostdeutsche Präzedenzfall blieb dennoch als Beleg dafür bestehen, dass familiäre Beziehungen auch ohne die überlieferte Kategorie geregelt werden konnten.

40. Das ist indirekter Einfluss: Eine aufgegebene Regelung kann nicht als verbindlicher Text, sondern als nachgewiesene Möglichkeit, als politisches Gedächtnis oder als Vergleich weiterbestehen, der die Vorstellungen der Reformer davon verändert, was als praktikabel gilt.

41. Das Sexualstrafrecht liefert ein direkteres Beispiel.

42. Ostdeutschland strich 1988 § 151 seines Strafgesetzbuchs und hob damit die Sonderregelung für einvernehmliche sexuelle Handlungen zwischen Männern auf, noch bevor der Staat selbst verschwand.

43. Bei der Wiedervereinigung wurde der westdeutsche § 175 durch den Einigungsvertrag nicht auf die östlichen Bundesländer ausgedehnt, sodass innerhalb eines Landes unterschiedliche territoriale Regelungen fortbestanden.

44. Diese heikle Regelung bewahrte die weniger strafende ostdeutsche Position, während sich der Bundestag mit der Harmonisierung auseinandersetzte.

45. 1994 hob der Bundestag § 175 auf und schuf eine einheitliche Regelung zum Schutz von Jugendlichen vor sexuellen Übergriffen.

46. Hier blieb das ostdeutsche Ergebnis nicht bloß als Erinnerung bestehen; seine fortbestehende territoriale Gültigkeit machte die Wiedereinführung der strengeren westdeutschen Regelung sowohl politisch sichtbar als auch rechtlich anfechtbar.

47. Selbst dieses Beispiel widerspricht einer triumphalen Erzählung, wonach das eine System dem anderen Toleranz beigebracht habe.

48. Lesben und Schwule in Ostdeutschland hatten unter Überwachung, organisatorischen Einschränkungen und starkem Konformitätsdruck gelebt, der sich nicht anhand einer einzigen Strafvorschrift messen lässt.

49. Ein Vergleich von Normen ist daher keine moralische Bilanz der Staaten.

50. Das Abtreibungsrecht zeigte die Grenzen der Übertragung selbst einer scheinbar isolierbaren Regelung auf.

51. Ostdeutschland hatte 1972 ein Fristenmodell eingeführt, während sich das westdeutsche Recht nach Verfassungsklagen auf bestimmte Indikationen für eine rechtmäßige Abtreibung stützte.

52. Der Einigungsvertrag erlaubte den beiden Regimen vorübergehend, in ihren jeweiligen Gebieten fortzubestehen, und verlangte eine gemeinsame Regelung.

53. Der Bundestag verabschiedete 1992 einen gesamtdeutschen Kompromiss, doch das Urteil des Bundesverfassungsgerichts von 1993 erklärte zentrale Elemente für ungültig und bestand darauf, dass die Rechtsordnung eine Pflicht zum Schutz des ungeborenen Lebens zum Ausdruck bringen müsse.

54. Die überarbeitete Regelung von 1995 behielt den Zugang im Rahmen eines Beratungssystems bei, stufte jedoch Abtreibungen, die im Rahmen dieses Systems durchgeführt wurden, in einer eigenständigen Weise ein, anstatt einfach die ostdeutsche Regelung zu übernehmen.

55. Sichtbarer politischer Wille hatte einen Weg geebnet, doch die Verfassungslehre, die bisherige Rechtsprechung, föderale Institutionen und konkurrierende Rechtsansprüche prägten die Brücke, die tatsächlich gebaut werden konnte.

56. Das ist Pfadabhängigkeit ohne Unbeweglichkeit.

57. Frühere Entscheidungen legten kein unvermeidbares Ergebnis fest, aber sie veränderten das juristische Vokabular, die befugten Entscheidungsträger und die Kosten jedes verfügbaren Kompromisses.

58. Das Familien- und Sexualrecht konnte somit große Fortschritte machen, da viele Änderungen als begrenzte Regeln formuliert und durch Übergangsfristen vermittelt werden konnten, obwohl ihre gesellschaftlichen Auswirkungen weiterhin von Institutionen abhingen, die über das Gesetzbuch hinausgingen.

59. Die Prüfung wird schwieriger, wenn ein Rechtsverhältnis nicht in erster Linie einen Status oder eine Erlaubnis darstellt, sondern einen Knotenpunkt in einem dichten System aus Eigentumsverhältnissen, Registrierung, Kreditwesen, Verfahren und Fachwissen.

60. Dort ist die Änderung der Formulierungen nur der geringste Teil der Gesetzesänderung.

61. Das Eigentumsrecht machte diese Dichte sichtbar.

62. Das ostdeutsche Bürgerliche Gesetzbuch unterschied zwischen den durch die Planwirtschaft geprägten Eigentumsformen und erlaubte in wichtigen Fällen die Trennung des Eigentums an einem Gebäude vom Eigentum an dem darunterliegenden Grundstück.

63. Eine Familie konnte ein Haus in Eigenbesitz haben, während sie auf dem staatseigenen Grundstück lediglich ein vom Staat gewährtes Nutzungsrecht besaß.

64. Diese Regelung war keine sprachliche Kuriosität, sondern die rechtliche Grundlage für Investitionen, Besitz, Erbschaft, Aufzeichnungen und Erwartungen, die sich über Jahrzehnte hinweg angesammelt hatten.

65. Das westliche Bürgerliche Gesetzbuch behandelt ein Gebäude dagegen in der Regel als integralen Bestandteil des Grundstücks.

66. Eine Ausweitung dieses Gesetzbuchs nach Osten könnte daher zwar einen gemeinsamen Rahmen bieten, aber keine Antwort darauf geben, wem ein Haus gehören sollte, dessen Grundstück und Bauwerk unterschiedliche rechtliche Wege durchlaufen hatten.

67. Jeder Antwortversuch berührte mehrere Ansprüche gleichzeitig: jene der ehemaligen Eigentümer, der derzeitigen Nutzer, der Erben, der Kommunen, der Gläubiger und der Investoren, die einen verlässlichen Eigentumsanspruch benötigten.

68. Das Problem verschärfte sich, da die Enteignungen und Übertragungen in Ostdeutschland im Rahmen unterschiedlicher politischer Strategien und in verschiedenen Zeiträumen stattgefunden hatten, darunter auch Fälle politischer Verfolgung und unter Druck getätigte Transaktionen.

69. Der nach der Wiedervereinigung geltende Grundsatz, der die Rückgabe gegenüber der Entschädigung bevorzugte, trug historischen Ungerechtigkeiten Rechnung, doch die Rückgabe konnte mit späterem Vertrauen in Rechtsverhältnisse kollidieren und neue Investitionen verzögern.

70. Dies war nicht bloß Widerstand gegen Veränderungen.

71. Es handelte sich um einen Konflikt zwischen legitimen Zielen, deren relatives Gewicht durch frühere Ereignisse verändert worden war.

72. Das Eigentumsgesetz, Gesetzesänderungen, die Verwaltungspraxis und wiederholte Gerichtsentscheidungen differenzierten nach und nach zwischen Fällen, die sich nicht mit einer einzigen moralischen Formel regeln ließen.

73. Das Gesetz zur Anpassung des Eigentumsrechts von 1994 schuf daraufhin Wege zur Umwandlung ostdeutscher Nutzungsrechte und geteilter Eigentumsverhältnisse in mit dem Bürgerlichen Gesetzbuch vereinbare Formen, darunter Kauf und vererbbare Baurechte unter bestimmten Voraussetzungen.

74. Das Gesetz bewahrte das ostdeutsche Eigentumsrecht nicht, behandelte aber auch dessen materielle Folgen nicht als nicht existent.

75. Es übersetzte die aus der Vergangenheit übernommenen Verhältnisse in die Sprache der geltenden Rechtsordnung.

76. Eine solche Übersetzung ist aufwendig, da Rechtsbegriffe nicht Wort für Wort übereinstimmen.

77. Ein Recht, das innerhalb einer bestimmten Kombination aus Bodenpolitik, Grundbuchführung, Wohnungsbaufinanzierung und Verwaltung funktionierte, hat möglicherweise kein exaktes Pendant mehr, sobald diese Kombination wegfällt.

78. Richter müssen dann entscheiden, welches Merkmal Schutz verdient: der formale Eigentumsanspruch, die tatsächliche Investition, das berechtigte Vertrauen, die Wiedergutmachung oder die künftige Vermarktbarkeit des Vermögenswerts.

79. Frühere Rechtsvorschriften leben in diesen Entscheidungen weiter, selbst nachdem das entsprechende Gesetzbuch aufgehoben wurde.

80. Der Kontrast zur Scheidung ist nun deutlicher.

81. Die Änderung eines Scheidungsgrundes verändert ein Kriterium, das bei künftigen Entscheidungen herangezogen wird, während die Vereinbarkeit zweier Eigentumsordnungen erfordert, dass Millionen vergangener Handlungen klassifiziert werden, ohne die Sicherheit zu zerstören, die das Eigentumsrecht bieten soll.

82. Der Unterschied liegt in der funktionalen Verankerung, nicht in einem intrinsischen Konservatismus der Vermögensrechtler.

83. Das Verfahren fügte eine weitere Ebene hinzu, da Rechte erst durch Institutionen wirksam werden, die in der Lage sind, sie anzuerkennen und durchzusetzen.

84. Die Deutsche Demokratische Republik hatte die richterliche Unabhängigkeit, die Verfassungsprüfung, die Verwaltungsgerichte und die Rechtsberufe nicht auf dieselbe Weise organisiert wie die Bundesrepublik.

85. Die Wiedervereinigung erforderte daher mehr als nur die Ausgabe neuer Gesetzessammlungen an die alten Ämter.

86. Die östlichen Bundesländer bauten eine differenzierte Gerichtsstruktur wieder auf, schufen oder stellten Gerichtsbarkeiten wieder her, überprüften amtierende Richter und Staatsanwälte, stellten neues Personal ein und griffen in großem Umfang auf die Unterstützung der westlichen Bundesländer zurück.

87. Anfang 1993 bildeten ehemalige ostdeutsche Richter neben neu ernannten und vorübergehend oder dauerhaft versetzten westlichen Juristen nur noch eine Minderheit der Richterschaft in den neuen Bundesländern.

88. Diese Zusammensetzung spiegelte eine Einschätzung hinsichtlich demokratischer Legitimität und fachlicher Zuverlässigkeit wider, bestimmte aber auch, welche Gewohnheiten, Auslegungen und Laufbahnen Autorität in das neue System einbringen würden.

89. Ein im sozialistischen Arbeitsrecht ausgebildeter Richter konnte sich zwar in ein Bundesgesetz einarbeiten, doch die Beherrschung der Rechtsprechung, der verfahrensrechtlichen Annahmen, der Kommentarliteratur und der ungeschriebenen beruflichen Konventionen erforderte Zeit.

90. Umgekehrt fehlte einem westlichen Richter, der mit fundierten Rechtskenntnissen ankam, möglicherweise das lokale Wissen über ostdeutsche Arbeitsstätten, Akten, Eigentumsverhältnisse und die alltäglichen Vereinbarungen, die die Menschen unter dem früheren System getroffen hatten.

91. Keine dieser beiden Arten von Wissen war austauschbar.

92. Die Asymmetrie der Qualifikationen verlieh der westlichen Ausbildung dennoch einen größeren institutionellen Wert, da das Prüfungssystem, die Berufungshierarchie, die Lehrbücher und die künftigen Karrierewege sie gleichzeitig belohnten.

93. Dies ist ein sich selbst verstärkender Prozess auf der Ebene eines Berufsstandes.

94. Je mehr Gerichte westliche Rechtslehre anwandten, desto nützlicher wurden westlich ausgebildete Juristen; je mehr solche Juristen an Gerichten und Universitäten tätig waren, desto gründlicher lernten Neueinsteiger diese Rechtslehre.

95. Gemeinsame Methoden brachten erhebliche Vorteile mit sich, darunter vorhersehbare Berufungsverfahren, Zugang zu einer umfangreichen Sammlung von Kommentaren und die Möglichkeit für Juristen, im gesamten neu vereinigten Land tätig zu sein.

96. Die Koordinierung war eine Errungenschaft, nicht bloß eine gescheiterte Alternative.

97. Der Preis dafür war, dass ostdeutsches Rechtswissen oft schneller an Wert verlor, als die sozialen Situationen, die es beschrieb, verschwanden.

98. Einige ehemalige Richter wurden zu Recht wegen schwerwiegender Verwicklung in politische Ungerechtigkeiten ausgeschlossen, während andere die Überprüfung bestanden und sich an eine radikal andere Rolle anpassten.

99. Jede Entlassung als willkürlich zu betrachten, würde das Fehlen einer unabhängigen Justiz unter der Einparteienherrschaft außer Acht lassen.

100. Jeden ostdeutschen Juristen als bloß kompromittiert zu betrachten, würde Unterschiede in Verhalten, Kompetenz und Lernfähigkeit außer Acht lassen.

101. Die Personalfrage liefert daher ein Gegenbeispiel zu jeder mechanischen Gleichsetzung von Kontinuität und Festgefahrenheit.

102. Die Weiterbeschäftigung einer Person könnte unverzichtbare Erfahrung bewahren oder diskreditierte Praktiken fortführen, ebenso wie eine Neubesetzung verfassungsrechtliche Garantien etablieren oder lokale Kompetenz verwerfen könnte.

103. Entscheidend war der Mechanismus, der Biografie und Autorität miteinander verband: Auswahlverfahren, Qualifikationen, institutionelle Aufsicht und die Verteilung von Möglichkeiten zur Umschulung.

104. Das geteilte Deutschland kann dementsprechend nur mit Vorsicht als Quasi-Experiment bezeichnet werden.

105. Beide Staaten erbten Teile einer gemeinsamen Rechtstradition, doch wurden ihnen nicht zufällig unterschiedliche Gesetze zugewiesen, während alle anderen Bedingungen gleich blieben.

106. Sie unterschieden sich hinsichtlich politischer Macht, wirtschaftlicher Organisation, internationaler Ausrichtung, demografischer Belastungen, bürgerlicher Freiheiten und der Institutionen, die das geschriebene Recht mit dem täglichen Leben verbanden.

107. Selbst die scheinbare Flexibilität des Familienrechts lässt sich nicht losgelöst von Arbeitsmarktpolitik, Kinderbetreuung, Verfassungsstreitigkeiten, religiösem Einfluss, sozialen Bewegungen und sich wandelndem Haushaltsverhalten betrachten.

108. Der Vergleich ist dann am aussagekräftigsten, wenn er einen fallübergreifenden Mechanismus identifiziert, und nicht, wenn er die eine Rechtskultur als von Natur aus flexibel und die andere als von Natur aus starr erklärt.

109. Kleine, abgegrenzte Regeln ließen sich im Allgemeinen leichter ersetzen oder neu gestalten, wenn die Verantwortlichen die betroffenen Zusammenhänge identifizieren und den Übergang in Grenzen halten konnten.

110. Rechtslehren, die mit vielen sich ergänzenden Regeln verknüpft waren, ließen sich schwerer übertragen, da die Änderung eines Elements die Auslegung anderer ins Wanken brachte.

111. Institutionen waren noch schwieriger, da Gebäude, Haushalte, Zuständigkeiten, Archive und Rechtswege während ihrer Neugestaltung weiter funktionieren mussten.

112. Die Berufsgruppen trugen das tiefste praktische Gedächtnis in sich, da ihre Ausbildung bestimmte, welche Unterscheidungen offensichtlich erschienen, welche Argumente kompetent klangen und welche Alternativen überhaupt umgesetzt werden konnten.

113. Politische Macht und verfassungsrechtliche Grundsätze konnten zwar jede dieser Ebenen außer Kraft setzen, aber sie konnten die Arbeit der Umstellung nicht beseitigen.

114. Die Ereignisse von 1990 beweisen somit nicht, dass tief verwurzeltes Recht sich nicht ändern kann; sie zeigen, dass Schnelligkeit auf der Ebene der Gesetzgebung jahrelange Anpassungen auf der Ebene der Anwendung verbergen kann.

115. Sie verdeutlichen auch die unterschiedlichen Schicksale der ostdeutschen Lösungen.

116. Das Familien- und das Bürgerliche Gesetzbuch verschwanden als Systeme, einige territoriale Bestimmungen blieben vorübergehend bestehen, die durch die Aufhebung von § 151 symbolisierte Entkriminalisierung trug zur späteren Harmonisierung bei, und Ideen wie die Gleichstellung außerehelicher Kinder tauchten auf neuen nationalen Wegen wieder auf.

117. Was zurückkehrte, war selten die alte Regelung in unveränderter Form, denn jede überlebende Idee wurde in einen Rahmen mit anderen Gerichten, Rechtslehren, Interessen und verfassungsrechtlichen Prüfungen eingebettet.

118. Ein Weg kann sowohl Möglichkeiten als auch Vorgaben vermitteln.

119. Die Kenntnis einer aufgegebenen Regelung kann spätere Wahlmöglichkeiten erweitern, während die Abhängigkeit von einem gesamten institutionellen Komplex selbst eine gewünschte Veränderung verlangsamen und mit Verteilungsschmerzen verbinden kann.

120. Unter militärischem Druck verschärft sich dieselbe Logik: Doktrin, Maschinen, Lieferketten, Ausbildung und Bündnisse müssen verändert werden, während ein Scheitern nicht an verzögerten Akten gemessen wird, sondern an Menschenleben, Territorium und Zeit.