5-1-egri

1. Az ötödik nagy fejezet első szakasza azzal a fordulattal indul, amely a kétségbeesett helyzetből a próbatétel óráját teremti meg, és a regény minden addigi szálát Eger falaira vezeti.

2. Míg az előző fejezet a túlerő fenyegetését, a bezárult gyűrűt és a várakozás szorongását rajzolta meg, itt a várakozás véget ér, és megkezdődik a nyílt küzdelem.

3. A fejezet címe – a hősi védekezés – első hallásra magától értetődőnek tűnik, valójában azonban szokatlan párosítást rejt magában.

4. A hősi eposzok hagyományában a dicsőség többnyire a támadóé, a hódítóé, aki városokat vesz be, és birodalmakat alapít.

5. Gárdonyi Géza ezzel szemben a védekezésbe helyezi a hősiességet, vagyis a kitartásba, a javításba, a türelembe és a leleményességbe, amelyek nem ragyognak, de megtartanak.

6. A hősiesség nála nem egyetlen fényes pillanat, hanem napokon és heteken át ismétlődő munka, amelyet senki sem lát, csak aki maga is ott áll a falon.

7. A cím kettőssége így ugyanazt az elvet követi, amely a regény egészét mozgatja: hogy a gyengeség mélyén erő rejlik, és a szorongatott helyzetből nagyság nőhet ki.

8. Az előző fejezet végén úgy tűnt, hogy a török túlerő egyszerűen szétmorzsolja a várat, ahogy a malomkő morzsolja szét a búzaszemet.

9. Éva még úton van, álruhában, a veszélyek keskeny ösvényén, kisfiuk pedig az ellenség táborában van, Jumurdzsák kezében.

10. Gergely a falon áll, és a magánélet minden fájdalmát magában hordozza, miközben a közösség sorsáért felel.

11. Ebben a helyzetben kezdődik a fejezet, és az első mondatától az utolsóig azt a kérdést feszegeti, hogyan állhat meg a kevés a sok ellen.

12. Az 1552-es esztendő a magyar történelem egyik legsötétebb éve volt, a várak elestének és a remények összeomlásának éve.

13. Temesvár Losonczy István hősi védelme ellenére elesett, Drégely Szondi György halálával hullott el, Szolnok pedig a zsoldosok szökése után szinte harc nélkül került török kézre.

14. Eger ebben a sorban az utolsó akadály volt, amely a török hadak útját a Felvidék és a bányavárosok felé elzárta.

15. Ha Eger elesik, nyitva áll az ország északi kapuja, és a hódoltság határa talán évtizedekre a Kárpátok lábáig tolódik.

16. Az ostrom 1552 szeptemberének közepén kezdődött, és október közepéig, mintegy harmincnyolc-harminckilenc napig tartott.

17. A török sereget Kara Ahmed pasa, a második vezír, és Ali, a budai pasa vezette, akik abban az évben már több várat is bevettek.

18. A vár védőinek száma mintegy kétezer volt, katonák, nemesek, parasztok és polgárok, akiket Dobó István és Mekcsey István vezetett.

19. A regény és a hagyomány az ostromló sereget kétszázezer főre teszi, és ez a szám a magyar emlékezetben szinte megszentelt számmá vált.

20. A mai történettudomány ennél jóval kisebb, legfeljebb néhány tízezres harcoló sereggel számol, de az aránytalanság így is nyomasztó marad.

21. Akár húszszoros, akár százszoros a túlerő, a várvédők szemszögéből a különbség csekély: mindkettő azt jelenti, hogy minden elesett védő pótolhatatlan, minden elesett támadó helyére pedig új lép.

22. A tizenhatodik század várostroma már nem a lovagkor ostroma volt, hanem a puskapor, az ágyú és az akna háborúja.

23. A támadó oldalon a faltörő ágyúk, a föld alatti aknák és a tömeges roham álltak, a védők oldalán a földsánc, az ellenakna és a tüzes szerszámok.

24. A puskapor a század új nyelve volt, és aki ezt a nyelvet jobban beszélte, az akkor is esélyt kapott, ha kevesebben álltak mellette.

25. Egernek három fala volt ebben a küzdelemben, és a fejezet voltaképpen e három fal története.

26. Az első fal kőből épült, és ez a fal a török ágyúk alatt napról napra repedezett, omladozott, végül helyenként puszta törmelékké vált.

27. A második fal emberekből állt, azokból a védőkből, akik a leomlott kő helyére álltak, és öt nagy rohamban tartották a réseket.

28. A harmadik fal szellemből és tűzből épült, abból a leleményességből, amely a puskaport, az agyagkorsót és a malomkereket fegyverré változtatta.

29. A fejezet legmélyebb gondolata, hogy minél jobban omlik az első fal, annál magasabbra nő a másik kettő.

30. Dobó István tudta, hogy nem a falak tartják meg a várat, hanem az emberek, akik a falakon állnak, és ez a mondat az egész fejezet mottója lehetne.

31. A túlerő puszta számtana szerint Eger ostroma lehetetlen küzdelem volt, amelynek kimenetele már az első napon eldőlt.

32. A fejezet három egymásra épülő választ ad erre a lehetetlen számtanra: a kitartást, a találékonyságot és a nagy képet, amely az ellenséget a lelke mélyén találja el.

33. A kitartás az öt nagy roham története, amelyekben a védők újra és újra visszaverték a támadók hullámait.

34. A találékonyság Bornemissza Gergely története, aki gránátokkal, lőporos hordókkal és ellenaknákkal olyan fegyvereket adott a várnak, amelyeket az ellenség nem ismert.

35. A nagy kép pedig az égő malomkerék, amely a regény talán leghíresebb jelenetévé vált, és nemzedékek képzeletében gurul azóta is lefelé a hegyoldalon.

36. A fejezetben összefut mindaz, amit a hős élete során tanult: Gábor pap könyvei, Török Bálint udvarának fegyelme, Dobó barátsága és a konstantinápolyi út tapasztalatai.

37. A fejlődésregény itt éri el célját, mert a nevelés gyümölcsei most, a legnagyobb szükség óráiban érnek be.

38. A gyermek, aki egykor a patakparton játszott, és a török lovát elvezette, most férfiként védi a várat ugyanazzal a leleményességgel, csak nagyobb tét mellett.

39. A fejezet így egyszerre a nemzeti küzdelem csúcspontja és egy emberi élet beteljesedése, és ez a kettős szövet adja meg különös súlyát.

40. A rohamokat nem lehetett megakadályozni, csak elviselni és visszaverni, és a fejezet első nagy része éppen ezt az elviselést és visszaverést mutatja be.

41. Az ostrom ritmusa kegyetlenül egyszerű volt: nappal ágyúzás és roham, éjszaka javítás, hajnalban újra ágyúzás.

42. Ez a ritmus hetekig ismétlődött, és a regény egyik nagy érdeme, hogy az ismétlés fárasztó egyhangúságát is érzékelteti, nemcsak a harc izgalmát.

43. A török hadsereg mindig előbb lőtt, mint támadott, mert a nagyúr hadvezetése a tüzérség erejére épült.

44. A Királyszék felől napokon át dörögtek a nagy faltörő ágyúk, és hangjuk visszhangzott a Bükk hegyei között.

45. A golyók repedéseket vágtak a falakba, és a bástyák arcán úgy futottak végig ezek a sebek, mint a ráncok egy öregedő arcon.

46. A védők válasza nem a kő volt, mert követ nem lehetett elég gyorsan rakni, hanem a föld, a gerenda, a gyapjúzsák és a trágya.

47. A puha anyag elnyelte a kemény golyót, és ebben a képben már ott rejlik a védekezés egész bölcsessége: a gyenge nem ellenáll, hanem elnyel.

48. Amit a nappal ledöntött, azt az éjszaka a védők kezével visszaemelte, és így az éjszaka a vár csendes szövetségesévé vált.

49. Dobó minden este bejárta a réseket, és minden reggel újra felépítve találta őket, mintha a vár maga gyógyítaná a sebeit.

50. A török hadvezérek értetlenül álltak e jelenség előtt, mert számításaik szerint a falnak már rég le kellett volna omlania.

51. Az első nagy roham szeptember végén jött, a Bolyki-torony és a Sándor-bástya felől, ahol az ágyúk a legnagyobb réseket ütötték.

52. Hajnalban indult, amikor az ember szeme még nehéz és a keze még hideg, és a janicsárok fehér süvege úgy hullámzott a réseknél, mint a szél járta gabonatábla.

53. A védők addig nem lőttek, amíg meg nem látták az arcokat a füstben, és ez a fegyelem többet ért minden bátor kiáltásnál.

54. Aki mégis feljutott a falra, azt csákány, kaszapenge, kő és puszta kéz fogadta, és a roham estére megtört.

55. Ezen a napon dőlt el, hogy Eger nem lesz olcsó vásár, és a török táborban aznap este kevesebb tűz égett, mint reggel.

56. A második roham okosabb volt, mert a vereség tanítja meg az embert gondolkodni, még a nagy hadseregek vezéreit is.

57. A törökök most nem egy ponton, hanem négy helyen egyszerre támadtak, hogy a kis védősereget szétszakítsák.

58. Kétezer ember nem lehet egyszerre négy helyen, ezért Dobó tartalékot állított a vár közepére, és onnan küldte a segítséget oda, ahol a kiáltás a leghangosabb volt.

59. A vár belseje így olyan lett, mint a szív, amely mindig oda küldi a vért, ahol seb nyílik a testen.

60. A második roham két teljes napig tartott, és a védők állva aludtak, ha aludtak egyáltalán, a kenyeret pedig a falon ették meg.

61. Ekkor tűnnek fel először a falak mögött az asszonyok is, akik forró vizet, követ és kötszert hordanak, és a sebesülteket a templomba viszik.

62. Egy egri asszony a férje holtteste mellől veszi fel a kardot, és a férje helyére áll, és ez a jelenet, amelyet a krónika is megőrzött, a későbbi nagy női hőstettek előhangja.

63. A második roham is összeomlott, és az árok megtelt a támadók testével, úgyhogy a következő rohamnak már alig kellett létra.

64. Ez a mondat borzalmas, de az ostrom nyelvén egyszerű tényközlés, és Gárdonyi nem hallgatja el, mert a háborút nem akarja megszépíteni.

65. A harmadik roham előtt a török aknászok a föld alá mentek, mert ami a falon felül nem sikerült, azt alulról akarták elérni.

66. Aknákat ástak a bástyák alá, hogy puskaporral emeljék a levegőbe azt, amit az ágyú nem tudott ledönteni.

67. A védők dobokat tettek a földre, és borsót szórtak a bőrükre, és ahol a borsó táncolni kezdett, ott dolgozott alattuk az ellenség csákánya.

68. Így hallgatták ki a földet, mint az orvos a beteg mellkasát, azután pedig ellenaknát ástak, hogy a föld gyomrában menjenek elébe a veszélynek.

69. Odalent nem volt zászló és kürtszó, csak fáklyafény, sár, fojtó levegő és rövid pengék, és aki ott harcolt, az a sötétség katonája volt.

70. Az akna végül felrobbant, de rossz helyen, és a rés kisebb lett, mint amilyet a támadók reméltek, a harmadik roham pedig a robbanás porában indult meg.

71. A védők semmit sem láttak a porban, de tudták, merre kell vágni, mert a fal minden kövét ismerték, és az ismerős hely többet ért a túlerőnél.

72. A harmadik rohamot is visszaverték, és azon az éjszakán nem szólt zene a török tábor fölött.

73. Október elején megfordult az idő, és a hideg eső a törököknek fájt jobban, mert a védő fedél alatt fázik, az ostromló pedig sárban és szélben.

74. A negyedik roham volt a legvéresebb, és a hagyomány Szent Ferenc napjához, október negyedikéhez köti a legnehezebb küzdelmek egyikét.

75. Tizenkét órán át tartott megszakítás nélkül, és a török vezérek jutalmat ígértek annak, aki elsőként tűzi ki a lófarkas zászlót a fal ormára.

76. A zászló többször fel is került, de mindannyiszor le is került, és vele együtt az is, aki feltűzte.

77. Dobót ezen a napon kőszilánk sebezte meg, de bekötötte a sebét, és tovább vezényelt, mert a vezér helye ott van, ahol a legvékonyabb a fal.

78. A regény Dobót nem szoborként, hanem jelenlétként ábrázolja: nem a szavai tartják meg az embereket, hanem az a tény, hogy mindig ott áll közöttük.

79. A fejezet Dobó alakjához köti azt a gondolatot, hogy aki elhagyja a helyét, a hazáját hagyja el, és ezen a napon senki sem hagyta el a helyét.

80. Mekcsey István és Pető Gáspár a vár más-más pontján álltak, így a vár minden sarkán őrködött egy szempár, amely nem ismerte a félelmet.

81. A negyedik roham idejére a védők közül alig ezerháromszáz volt harcképes, a többiek sebesülten feküdtek, vagy már nem éltek.

82. Puskapor és ólom egyre kevesebb volt, követ azonban bőven adott maga a leomlott fal, és a bástya köve visszahullott arra, aki ledöntötte.

83. Ebben a képben benne van az egész ostrom értelme: a pusztítás önmaga ellen fordul, és az első fal romjai a második fal fegyverévé válnak.

84. Az ostrom legnagyobb veszélye azonban ezekben a hetekben nem mindig kívülről jött, hanem olykor belülről fenyegetett.

85. Hegedűs hadnagy és néhány társa elvesztette a hitét a vár megtartásában, és a feladás gondolatával kezdett játszani.

86. Ez a belső roham veszélyesebb volt minden külsőnél, mert a falat nem lehet megvédeni, ha a védők szíve megtörik.

87. Az összeesküvés lelepleződött, és a vár közössége ítélkezett azok fölött, akik a közös esküt meg akarták szegni.

88. A regény ezt a jelenetet nem diadalként, hanem keserű szükségként mutatja be, és a második fal éppen ezáltal lesz szilárdabb, mint azelőtt volt.

89. Az ötödik és utolsó nagy roham október tizenkettedikén indult, és a pasák ekkor már mindent egyetlen lapra tettek fel.

90. Tudták, hogy közeleg a tél, és tudták azt is, hogy a szultán haragja hidegebb minden télnél.

91. Ezért az egész sereget megindították, és minden résnél, minden bástyánál egyszerre kapaszkodtak fel a falra.

92. Ebben a rohamban nem volt tartalék és nem volt hátország, mert a vár minden pontján egyszerre dőlt el a sorsa.

93. A harang félreverve szólt, és ezen a napon a vár minden lakója fegyvert fogott, kortól és nemtől függetlenül.

94. Öregember, asszony és gyermek állt a katona mellé, mert nem volt hová hátrálni, és a második fal ekkor vált igazán teljessé.

95. A küzdelem délelőtt kezdődött, és a nap már lefelé hajlott, amikor a törökök egyszer csak megtorpantak, aztán hátrálni kezdtek, végül futottak.

96. Nem parancsra futottak, hanem azért, mert a bátorság is elfárad egyszer, még a legnagyobb hadseregben is.

97. A falakon nem tört ki azonnal az öröm, mert a halálosan fáradt ember nem tud rögtön ujjongani, csak áll, és nézi az elvonuló tömeget.

98. A krónikák a rohamokat különbözőképpen számolják, és ha a kisebb támadásokat is beleszámítanánk, jóval több összecsapásról beszélhetnénk.

99. Az öt nagy roham képe mégis megragadja a lényeget: öt hullám, amely egyre nagyobb erővel csap le, és öt alkalom, amikor a kőszirt mégis megáll.

100. A rohamok ereje nőtt, a védők száma fogyott, és ez a két ellentétes görbe a fejezet valódi drámája.

101. Minden győzelmet kevesebb ember vívott ki, mint az előzőt, és a győzelem ára éppen ebben a fogyó számban rejlik.

102. Aki a számokat nézi, azt mondja, hogy ez lehetetlen volt, aki viszont az embereket nézi, az megérti, hogy a lehetetlen néha csak a számtan kérdése.

103. Kétezer ember csak akkor állhat meg a túlerővel szemben, ha mindegyikük többet ér sok emberénél, és ha a mérleg másik serpenyőjébe a hit kerül.

104. A hit azonban egymagában nem elég, és a regény ezt is pontosan tudja: a hitnek szerszám kell, a bátorságnak fegyver, a kitartásnak ötlet.

105. A rohamok közötti éjszakákon, amikor a védők a falon fekve aludtak el, egyvalaki nem aludt, mert a fejében már a következő nap készült.

106. Ez az ember Bornemissza Gergely volt, a hadnagy, akit a regény alapján inkább hadmérnöknek, tűzmesternek és feltalálónak kellene neveznünk.

107. Minden ostromnak van egy embere, aki nem a kardjával, hanem a fejével harcol, és Egerben ez a szerep Gergelynek jutott.

108. Aki a regényt figyelmesen olvassa, észreveszi, hogy Gergely gyermekkora óta mindig valamit szerel, kever, mér vagy kitalál.

109. Gábor pap könyveiből tanulta meg a betűt és a számokat, később pedig bécsi és itáliai tudásból a tüzérség és a tűzszerszámok mesterségét.

110. A regény nagy ívében most válik világossá, hogy a hős egész nevelése voltaképpen erre a néhány hétre készítette fel.

111. Dobó korán felismerte fiatal barátja tehetségét, és szabad kezet adott neki mindabban, ami a tűzhöz, a puskaporhoz és a falak javításához tartozott.

112. A jó vezér ismertetőjele, hogy tud nem parancsolni ott, ahol más jobban ért valamihez, és Dobó ebben is példát mutat.

113. A parancsnok és a mérnök együttműködése a fejezet egyik csendes pillére: az egyik rendet teremt, a másik eszközt ad a rendnek.

114. Gergely első gondja a puskapor volt, mert a hosszú ostromban a lőpor elfogyása a vár biztos bukását jelentette volna.

115. A várban volt kén, salétrom és szén, és aki ismerte a helyes arányt, az ebből a háromból a vár életét keverhette ki.

116. Gergely ismerte ezt az arányt, és a vár a legnehezebb napokban is talált még lőport, ha kevés volt is, ami önmagában is győzelemmel ért fel.

117. Ezután jött a nehezebb kérdés: hogyan lehet a lőport oda eljuttatni, ahol az ellenség a legsűrűbben tolong.

118. Az ágyú messzire lő, de a fal tövében tolongó tömegre nem lehet ráirányítani, és ott, a fal tövében van a támadó legbiztosabb menedéke.

119. Gergely ezért olyan fegyvert keresett, amelyet nem kilőni, hanem ledobni kell, és így született meg az egri kézigránát, jóval azelőtt, hogy a szó létezett volna.

120. Agyagkorsókat töltöttek meg lőporral, vasszöggel és éles kaviccsal, a szájukat viasszal zárták le, és a viaszon keresztül kanócot vezettek beléjük.

121. A kanóc hossza másodperceken múló kérdés volt: ha túl hosszú, az ellenség visszadobja a korsót, ha túl rövid, a védő kezében robban szét.

122. A kísérletezésnek ára volt, és a kezdeti próbák veszélyei is a hős történetéhez tartoznak, mert a találmány sosem születik veszteség nélkül.

123. A hiba kijavítása a tudás igazi próbája, nem maga az ötlet, és Gergely éppen a hibákból tanulva teszi megbízhatóvá a fegyverét.

124. Amikor a janicsárok a fal tövébe értek, felülről hullott közéjük a sziszegő cserép, és a szűk helyen a kis robbanás is mindent szétvetett.

125. A kardtól a katona nem fél annyira, mert látja jönni, a felülről hulló, sziszegő edénytől viszont retteg, mert nem tudja, mikor szólal meg.

126. A várostrom tehát a lelkek küzdelme is, és Gergely ezt a küzdelmet értette a legjobban a vár összes védője közül.

127. A második találmány a tüzes koszorú volt, kötélből font, szurokba mártott gyűrű, amelyet meggyújtva eresztettek a támadók fejére.

128. A szurok a bőrhöz tapad, és nem lehet lerázni, és aki egyszer kapott belőle a vállára, az nem indult többé a létrán felfelé.

129. A harmadik és leghíresebb találmány a lőporos hordó volt, amely már nem kézifegyver, hanem valóságos ostromgép, csak éppen lefelé dolgozik.

130. A boroshordót megtöltötték lőporral, a dongák közé követ és vasat ékeltek, abroncsokkal erősítették meg, és kanócot szereltek rá.

131. Amikor a támadók tömege összegyűlt a rés alatt, a hordót átbillentették a fal ormán, és az gurulva vágott rendet a sorok között, mielőtt megállt és felrobbant.

132. Egy jól elhelyezett hordó több embert vitt el, mint egy órányi ágyútűz, és ami még többet ért: utána a következő roham lassabban indult meg.

133. A kettős hordó, amelynek belsejében egy második, később robbanó töltet rejtőzött, Gergely legkegyetlenebb ötlete volt, és a hagyomány ezt sem hallgatja el.

134. A védekezés joga nem teszi szentté mindazt, amit a védekező tesz, és a mű ezen a ponton felnőttebb sok kalandregénynél, amelyhez hasonlítani szokták.

135. Gergely azonban nemcsak robbantott, hanem épített is, mert a védekezés legnagyobb része nem a pusztítás, hanem a megtartás.

136. A leomlott fal helyére gerendákból ácsolt vázat emeltek, amelyet földdel és gyapjúval töltöttek meg, és így a rés egyetlen éjszaka alatt újra fallá vált.

137. Az ilyen fal nem szép, de az ellenség nem szépséget keres, hanem utat, és ezt az utat a csúnya fal is elzárja.

138. A föld alatti harcot is Gergely irányította, mert odalent nem a bátorság, hanem a számítás vezet, és egy rossz irányba ásott ellenakna semmit sem ér.

139. A hagyomány szerint egy alkalommal egy egész török aknajáratot vízzel árasztott el, mert a víz olcsóbb a puskapornál, és néha ugyanolyan hatásos.

140. Ez a gondolat Gergely egész gondolkodásmódját összefoglalja: nem a legerősebb eszközt kereste, hanem a leginkább odaillőt.

141. A regény ezt a szemléletet a török hadviselés nyers erejével állítja szembe: az egyik oldalon a tömeg, a másikon egyetlen ember száz ötlete.

142. A török táborban hamarosan suttogni kezdték, hogy a várban ördöggel cimborálnak, és hogy a magyaroknak van egy emberük, aki a tűznek parancsol.

143. A babona a kevesebbek legjobb szövetségese, és Gergely találmányai a testeket és a lelkeket egyaránt megsebezték.

144. A valóság azonban prózaibb volt a legendánál: a magyaroknak egy olyan emberük volt, aki túl keveset aludt, és túl sokat gondolkodott.

145. A fejezet egyik legszebb képe az, amikor Dobó éjszaka a műhelyben találja barátját, aki a lámpás fényénél mér és számol.

146. A kérdésre, hogy miért nem alszik, Gergely azt feleli, hogy amíg egy ötlete van hátra, addig minden alvás lopás volna a vártól.

147. Ez a munkaerkölcs a fejezet szíve, mert a hősiesség itt nem egy nagy pillanat, hanem a részletek fölötti kitartó, fáradhatatlan figyelem.

148. Aki a kanóc hosszát pontosan kiméri, az embereket ment meg, nem hüvelykeket, és ez a gondolat a mai olvasónak is szól, aki nem várfalon, hanem íróasztalnál áll.

149. Gergely alakja ugyanakkor több egy hideg technikusnál, mert a lelke sem hideg, és minden robbanás után tudja, hogy odalent is emberek voltak.

150. A gyilkolást nem élvezi senki, aki gondolkodik, és Gergely gondolkodik, ez különbözteti meg őt a puszta hadfitól, és ez teszi modern hőssé.

151. Ráadásul olyan ember gurítja le a lőporos hordót a falról, akinek kisfiát elrabolták, és aki nem tudja, hol van a felesége.

152. A fájdalom és a találékonyság egyetlen emberben lakik, és a magánélet sebe nem bénítja meg, hanem még fáradhatatlanabbá teszi.

153. A fejezet itt finoman érzékelteti, hogy a közösség szolgálata a magánfájdalom legnemesebb, talán egyetlen lehetséges orvossága.

154. Érdemes megjegyezni, hogy Gergely találmányai nem a képzelet puszta szüleményei, hiszen a tüzes szerszámok a tizenhatodik századi várvédelemben mindennaposak voltak.

155. Tinódi Lantos Sebestyén 1553-ban megjelent krónikás éneke is említi az egri tüzes eszközöket, és Gárdonyi ebből a forrásból bőven merített.

156. A történeti Bornemissza Gergely valóban a tűzszerszámok mestere volt, akinek a korabeli források több gyújtó és robbanó eszközt is tulajdonítanak.

157. Az író tehát nem a semmiből teremtett, hanem a források töredékes hagyományát bontotta ki elbeszéléssé, a képzeletet pedig a hézagok kitöltésére használta.

158. A hagyomány szerint ilyen tüzes agyagedények cserepei később a falak tövéből is előkerültek, kicsiny és jelentéktelennek tűnő tárgyak.

159. És mégis: az ilyen agyagdarabok is hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország északi kapuja zárva maradjon.

160. Gergely találmányai azonban csak azért értek valamit, mert voltak kezek, amelyek elkészítették, a falra vitték, és a kellő pillanatban eleresztették őket.

161. A kovácsok, az ácsok, a molnárok és a pattantyúsok munkája nélkül a legjobb ötlet is csak ötlet maradt volna a lámpás fényénél.

162. A harmadik fal tehát nem egyetlen ember műve, hanem a közösségé: egy ember kigondolja, sokan megvalósítják, és az egész vár részesedik belőle.

163. Gárdonyi, aki maga is tanító volt, ezzel azt üzeni olvasóinak, hogy a tudás nem az íróasztal dísze, hanem a túlélés szerszáma.

164. A találmányok sorában azonban volt egy, amely minden másnál mélyebben vésődött a magyar emlékezetbe, és amely a fejezet csúcspontját alkotja.

165. Ez nem fegyver volt a szó megszokott értelmében, hanem egy malom kereke, a béke és a kenyér szerszáma, amelyet a szükség tűzzé változtatott.

166. Az egri ostrom leghíresebb jelenete nem csata, hanem találmány, és talán éppen ezért maradt meg olyan makacsul a magyar emlékezetben.

167. Az égő malomkerék képe elszakadt a könyvtől, és önálló életet él a közös képzeletben, akárcsak a nagy mesék és mondák képei.

168. Gárdonyi ezt a jelenetet a védekezés legnehezebb szakaszába helyezi, amikor fogy a puskapor, és az emberek már alig állnak a lábukon.

169. A tüzes kerék tehát nem a bőség, hanem a szükség gyermeke, és éppen ez adja meg igazi jelentőségét.

170. A malom a kenyér helye, és ha a kenyér helyéből fegyver lesz, akkor a közösség már mindent odaadott, amije volt.

171. Az ostrom a tárgyak átváltozásának ideje: a harangból ágyú lesz, a tetőgerendából torlasz, az abroszból kötszer, a boroshordóból bomba, a malomkerékből tűz.

172. Ez a csendes jelképiség a fejezet mélyén húzódik, és azt mondja el, hogy a békés élet minden eszköze a túlélés szolgálatába áll, ha a közösség veszélyben van.

173. A tűz önmagában nem volt új a várvédelemben, hiszen az ostromlott várak évszázadok óta szurkot, égő szalmát és forró folyadékot zúdítottak a támadókra.

174. Egerben nem az anyag volt új, hanem a forma, mert a golyó és a köteg helyébe a guruló kerék lépett.

175. A kerék azért kiváló hordozó, mert nem marad ott, ahová esik, hanem továbbfut a lejtőn, és útközben mindent szétszór, ami elébe kerül.

176. Az egri vár fekvése szinte kínálta ezt a megoldást, mert a falak alatt a terep több oldalon is meredeken lejt.

177. A hadmérnök munkája mindig a terep olvasásával kezdődik, és csak utána következik a szerkezet megtervezése, és Gergely ebben is a mesterségét követi.

178. A kereket a regény leírása szerint szurokkal, kénnel, kóccal és lőporral töltötték meg, és vasabroncsokkal fogták össze.

179. A cél nem egyetlen robbanás volt, hanem a tartós, olthatatlan égés, amely a támadók soraiban a legnagyobb zűrzavart kelti.

180. A kerék előkészítése éjszaka történik, mert az ostromlók nem láthatják, mi készül a falak mögött, és a meglepetés a gyengébb fél legolcsóbb fegyvere.

181. A védők hajnali rohamra számítanak, mert a török hadrend a nagy támadásokhoz a napfelkelte előtti órákat kedvelte.

182. A várakozás órái a fejezet legsűrűbb lapjai közé tartoznak, mert ilyenkor semmi sem történik, és mégis minden eldől.

183. Gárdonyi nem szavakkal, hanem apró mozdulatokkal fokozza a feszültséget: valaki megigazítja a szíját, valaki iszik, valaki hallgat.

184. Amikor a roham megindul, a támadók a résre tódulnak, és a szűk terepen egymást akadályozzák az előrejutásban.

185. Ez a torlódás a kerék bevetésének feltétele, mert a szétszórt sereg ellen a guruló tűz hatástalan maradna.

186. Gergely nem akkor gyújtat, amikor lehet, hanem amikor megéri, és ebben rejlik az a mérnöki türelem, amelyet a regény minden hadi erénynél többre becsül.

187. A kereket ketten-hárman lökik meg, és a leírásból érződik, hogy a szerkezet nehéz, tehát nem játék, hanem munka.

188. Az első fordulatok lassúak, aztán a lejtő átveszi a szerepet, és a kerék önálló, feltartóztathatatlan lénnyé válik.

189. A jelenet ereje éppen ebben az önállósulásban rejlik, mert az olvasó egy pillanatra élőnek látja a tárgyat, mint egy tüzes sárkányt a népmesékből.

190. A hatás a török sorokban azonnali: a menetoszlop kettéválik, egyesek visszafordulnak, mások a lejtő oldalára vetik magukat.

191. A visszaforduló ember azonban nekiütközik a mögötte jövőnek, és így a rémület a támadás irányával szemben terjed felfelé a hegyoldalon.

192. Ez a visszafelé futó hullám a rohamok legveszélyesebb jelensége, mert a parancs nem tud gyorsabban haladni, mint a félelem.

193. A tömeg ereje az összetartásában van, és aki a tömeget szétszórja, az nem az embereket, hanem a túlerőt semmisíti meg.

194. A kerék tehát a harmadik fal legtisztább megnyilvánulása: nem a testet, hanem a rendet találja el, és ezzel a számtan egyensúlyát billenti át.

195. Gárdonyi a jelenetet a falról láttatja, és ezzel az olvasót a védők nézőpontjába helyezi, ahonnan a zűrzavar rendezettnek tűnik.

196. A mű mégsem gúnyolja ki a menekülőket, és ez a mértéktartás a jelenetet a diadalének fölé emeli.

197. Gárdonyi tudja, hogy a tűz elől mindenki menekül, és hogy ez nem gyávaság, hanem az emberi test egyszerű törvénye.

198. A regény törökjei soha nem nevetségesek, mert a legyőzött ellenfél lebecsülése magát a győzelmet tenné értéktelenné.

199. Az égő kerék fényében a védők egy pillanatra meglátják a támadók arcát, és ez a pillanat a fejezet lelki csúcspontja.

200. Az ellenség addig tömeg volt, most emberekké válik, és ez a felismerés nem könnyíti meg a további harcot, de mélyebbé teszi.

201. A kerék végül a lejtő alján kiég, és a parázsló szerkezet látványa órákig ott marad a szemek előtt, a sötétségben is.

202. A haditechnika hatása gyakran túléli a működését, mert az emlékezet tovább dolgozik, mint a láng.

203. Az ostromlók a következő napokban óvatosabban közelítették meg ugyanazt a rést, és a védők ezt a lassulást is nyereségként könyvelték el.

204. Az égő kerék tehát nem döntötte el a csatát, hanem időt vásárolt, és a regény soha nem állít róla többet ennél.

205. A hőstettek mértéktartó ábrázolása ritka a tizenkilencedik századi hazafias irodalomban, és Gárdonyi ebben is fölébe emelkedik elődeinek.

206. A találmány a regényben nem csodaszer, hanem szerszám, és a szerszám mindig csak annyit ér, amennyit a kéz, amely tartja.

207. A jelenet után a védők nem ünnepelnek, hanem visszatérnek a falak javításához, mert a következő roham órákon belül várható.

208. Az, hogy a győzelem után elmarad az ünnep, a regény egyik legsötétebb és legigazabb megfigyelése az ostromok természetéről.

209. Az ostromot nem megnyerni lehet, hanem csak kibírni, és a kettő közötti különbség csak az utolsó napon derül ki.

210. A kerék forrásértéke egyébként bizonytalan, mert Tinódi éneke tüzes eszközökről beszél, de egyértelműen nem említ kereket.

211. A hadtörténet más európai ostromokból is ismer guruló gyújtószerkezeteket, így az eljárás önmagában egyáltalán nem hihetetlen.

212. A kérdés nem az, hogy megtörténhetett-e, hanem az, hogy éppen Egerben történt-e meg, és erre a források nem adnak biztos választ.

213. Az olvasónak mégis hasznos tudnia, hol húzódik a határ a történeti tudás és az elbeszélői szabadság között, mert ez a tudás nem rontja, hanem gazdagítja az élményt.

214. A kerék maga is kör, gyűrű, és a regény gyűrűmotívuma itt úgy tér vissza, hogy a tűzgyűrű a vasgyűrűbe gurul, és rést tép rajta.

215. A kerék emellett a sors és az idő ősi jelképe is, és bár Gárdonyi aligha gondolt rá tudatosan, a nagy képek gyakran több jelentést hordoznak, mint amennyit alkotójuk beléjük helyezett.

216. Az égő kerék a mozdulatlan kőfal ellentéte: a fal áll és tűr, a kerék mozog és támad, és a védekezés e két arca együtt adja a vár erejét.

217. Ezért a jelenet nemcsak a harmadik fal csúcspontja, hanem annak jele is, hogy a védekezés nem puszta tűrés, hanem a maga módján támadás.

218. A jelenet utóélete gazdag: festmények, könyvillusztrációk és az 1968-as film képei őrzik, és a film látványos kereke végleg rögzítette a képet a köztudatban.

219. A szöveg mégis megáll a saját lábán, mert pontosabb és szűkszavúbb minden későbbi ábrázolásnál, és a képzeletnek több helyet hagy.

220. Az égő malomkerék azért maradt fenn, mert egyetlen képben fejezi ki a fejezet egész tanítását: a szükség gondolkodásra kényszerít, és a gondolat erővé válik.

221. A fejezet három része nem elszigetelt epizódok sora, hanem szoros egység, amelyet visszatérő motívumok fűznek össze.

222. A legfontosabb közülük a tűz motívuma, amely végigkíséri az egész regényt, és ebben a fejezetben jut el jelentésének fordulópontjáig.

223. A regény elején a tűz a felégetett falvak, a portyázó csapatok és a pusztulás tüze volt, amely a gyermekkor idilljét elhamvasztotta.

224. Budán a tűz a főváros bukását kísérte, az előző fejezetben pedig a török tábor tüzei gyűrűként fogták körül a várat.

225. Ebben a fejezetben a tűz először szolgálja a védelmet: a kanóc, a tüzes koszorú, a lőporos hordó és az égő kerék a megszelídített tűz formái.

226. Az a tűz, amely eddig mindig pusztított, most ember kezében véd, és ebben a fordulatban tükröződik a regény egész erkölcsi íve.

227. A második nagy motívum a nappal és az éjszaka ellentéte, amely a fejezet belső ritmusát adja.

228. A nappal a támadóé: ekkor dörögnek az ágyúk, ekkor indulnak a rohamok, ekkor omlanak le a falak.

229. Az éjszaka a védőé: ekkor épül újra a fal, ekkor dolgozik a műhely, ekkor készül titokban az égő kerék.

230. Ez a megfordított rend a regény egyik finom meglepetése, mert az irodalomban az éjszaka rendszerint a veszély, a nappal pedig a biztonság ideje.

231. Egerben az éjszaka a remény ideje, és a sötétségben pislákoló kis fények a vár életben maradásának jelei.

232. A harmadik motívum a tér minden irányára kiterjedő háború: a harc a falak előtt, a falakon, a föld alatt és a lelkekben egyszerre folyik.

233. A támadó a fal alá ás, és alulról akar feljutni, a védő viszont felülről harcol, és számára a nehézségi erő is fegyver.

234. A gránát, a szurok, a hordó és a kerék mind lefelé dolgozik, és a föld vonzása így a kevesek oldalára áll a sokakkal szemben.

235. A negyedik motívum a tárgyak átváltozása, amely a malomkerék jelenetében éri el csúcspontját.

236. A boroshordó, az agyagkorsó, a gyapjúzsák, a kötél és a malomkerék mind a hétköznapi élet tárgyai, amelyek a szükség órájában fegyverré válnak.

237. Ez az átváltozás a közösség átváltozását is tükrözi, hiszen a molnárból, a kovácsból és a szőlőművesből is katona lett a falakon.

238. Az ötödik motívum az idő, amely az ostromban a védők legfontosabb szövetségese.

239. Minden megnyert nap külön győzelem, mert a naptár a védő oldalán áll, ha az ki tud tartani az őszig.

240. A hideg eső, a sár, a közelgő tél és a fogyó élelem a török tábort ugyanúgy ostromolta, ahogyan a török sereg a várat.

241. A védők tehát nemcsak az ellenséget verték vissza, hanem időt is nyertek, és az idő lassan a török vállalkozás ellenségévé vált.

242. A hatodik motívum a szám és az ember ellentéte, a hadi számtan, amely a fejezet minden részében visszatér.

243. A törökök számokban gondolkodnak, ágyúkban, emberekben és napokban, a védők viszont nevekben, arcokban és feladatokban.

244. A regény azt sugallja, hogy a szám egy ponton túl elveszíti az erejét, mert a harcot végül mindig emberek vívják, nem számok.

245. A hetedik motívum a közösség, amely a fejezetben a magányos hős fölé kerekedik.

246. Gergely a fejezet végén ugyanolyan piszkos és fáradt, mint bárki más a falon, és ez a képi egyenlőség szándékos.

247. Gárdonyi szerint Egert nem egyetlen ember mentette meg, hanem kétezer, és mindegyiküknek megvolt a maga helye és feladata.

248. Ez a felfogás élesen elüt a korabeli európai történelmi regények nagyember-központú szemléletétől, a magyar olvasónak mégis természetesnek tűnik.

249. A nyolcadik motívum az ellenség emberségének megőrzése, amely a fejezet erkölcsi mértékét adja.

250. A török katona a falak alatt is ember marad, akinek arca, félelme és otthona van valahol a messzi Anatóliában vagy a Balkánon.

251. Ez a mértéktartás nem gyengíti, hanem hitelesíti a győzelmet, mert csak az a győzelem nagy, amelyet méltó ellenféllel szemben vívtak ki.

252. A kilencedik és talán legszebb motívum a fény, amely a fejezet sötét hátterén újra és újra felvillan.

253. A kanóc izzó pontja, a műhely lámpása, a tüzes koszorú és az égő kerék mind apró vagy nagy fények a hosszú ostrom éjszakájában.

254. Ezek a földi fények előre utalnak a regény címére, az egri csillagokra, amelyek a könyv végén nyerik el teljes jelentésüket.

255. A csillag a magasban áll és nem ég el, a kerék a mélybe zuhan és elhamvad, és a fejezet sejteti, hogy a múló tűz mögött ott ragyog a maradandó fény.

256. A motívumok egymásba fonódása révén a fejezet nem harci jelenetek sorozata, hanem egy gondolat kibontakozása: a gyengeségből születő erő gondolatáé.

257. Minden motívum ugyanabba az irányba mutat: a kevesek nem a számukkal, hanem a szellemükkel, az összetartásukkal és a kitartásukkal győznek.

258. A három fal képe ebben a motívumhálóban kapja meg végső értelmét, mert mindegyik fal egy-egy motívumcsoportot foglal magában.

259. A kőfal a pusztulást és az időt, az emberfal a közösséget és a kitartást, a szellem fala a tüzet, a fényt és a tárgyak átváltozását hordozza.

260. Így áll össze a fejezet szerkezete egyetlen nagy épületté, amelynek minden köve a helyén van, akárcsak egy jól megépített bástyáé.

261. Gárdonyi csataleírásai a magyar próza legélénkebb lapjai közé tartoznak, és a fejezet ebből a szempontból is a regény csúcsa.

262. A mondatok rövidek, a jelenetek gyorsan váltják egymást, és az olvasó szinte hallja a zajt, és érzi a füst és a puskapor szagát.

263. A csatajelenetek mégsem válnak öncélú vérfürdővé, mert Gárdonyit nem az érdekli, hányan haltak meg, hanem az, hogyan éltek azok, akik megmaradtak.

264. A regény minden rohamnál más embert állít előtérbe, hogy a tömeg arcot kapjon, és így lesz a névtelen kétezerből kétezer külön sors.

265. A fejezet szerkezete is gondosan komponált: a rohamok fokozódását a műhely csendes lassúsága követi, majd a kerék jelenete hozza el a csúcspontot.

266. A csúcspont után a fejezet nem diadallal zárul, hanem visszatér a fáradtsághoz és a falak javításához, és ez a körkörös szerkezet tudatos.

267. A kör azt sugallja, hogy a védekezés nem halad előre, hanem ismétlődik, és éppen az ismétlés, a mindennapi kitartás a valódi hőstett.

268. Műfaji szempontból a fejezet az ostromeposz ősi hagyományába illeszkedik, amely Homérosz Trójájától a reneszánsz hőskölteményekig ível.

269. A magyar olvasónak azonban egy közelebbi párhuzam kínálkozik: Zrínyi Miklós hőskölteménye, a Szigeti veszedelem, amely Szigetvár 1566-os ostromáról szól.

270. Zrínyi eposzában a védők a végsőkig kitartanak, majd a költő dédapja, a szigetvári hős kirohanásban, hősi halállal pecsételi meg az áldozatot.

271. Eger ezzel szemben nem a hősi halál, hanem a túlélés története, és a két mű együtt a magyar hősi emlékezet két alapformáját őrzi.

272. Szigetvár az áldozat, Eger a megmaradás jelképe lett, és a magyar önértelmezésnek mindkettőre szüksége volt a nehéz évszázadokban.

273. Gárdonyi tudatosan a megmaradás oldalára állt, mert regényét nem a gyász, hanem a remény könyvének szánta.

274. A hagyományos ostromeposzban a leleményesség többnyire a támadóé, mint a trójai faló történetében, Gárdonyinál viszont a védő a találékony fél.

275. A regény 1899-ben kezdett megjelenni egy iparosodó ország olvasói számára, amely vasutat, hidakat és gyárakat épített, és amelyben a mérnök új tekintélyre tett szert.

276. Bornemissza Gergely alakjában ez a kor a saját eszményét láthatta viszont: a tudás emberét, aki a hazát nemcsak karddal, hanem ésszel szolgálja.

277. A történelmi regény mindig két kor tükre, és a tizenhatodik század ostromában a tizenkilencedik század vágyai is megszólalnak.

278. A fejezet a magyar iskolák kötelező olvasmányának egyik legismertebb része, és sok olvasó éppen innen emlékszik a regényre.

279. Az agyagkorsó, a lőporos hordó és az égő kerék képei nemzedékeken át kísérik a gyerekeket, és sokan közülük ezekből tanulták meg, mit ér a találékonyság.

280. A német olvasó számára a fejezet egy kevéssé ismert európai történet kapuja, amely a kontinens keleti határán dőlt el.

281. Eger 1552-ben nem csupán egy magyar várat védett, hanem azt a határt is, amely mögött Bécs és a Német-római Birodalom biztonsága is feküdt.

282. A kétezer védő küzdelme így az európai történelem része is, még ha a nyugati emlékezet ritkán tartja is számon.

283. A fejezet időtállósága abban rejlik, hogy a konkrét történelmi anyagon keresztül egyetemes kérdést tesz fel: mit tehet a kevés a sok ellen, és mit ér az ember a számokkal szemben.

284. A fejezet végére a három fal képe lezárul: a kőfal szétlőve, de az emberek fala áll, és a szellem fala ég.

285. A vár kitartott, de még nem győzött, mert az ostrom még nem ért véget, és az erők a végsőkig kimerültek.

286. A védők tudják, hogy minden visszavert roham után újabb jön, és hogy minden nappal kevesebben állnak a falon.

287. Ugyanakkor a remény már nem puszta remény, hanem tapasztalat: a vár megtartható, ha mindenki megteszi, amit megtehet.

288. Gergely a harc szüneteiben néha a tábor felé néz, ahol valahol a fia van, és a messzeségbe, ahonnan a feleségéről nem jön hír.

289. Nem tudja, hogy Éva már közel van, és a legnehezebb út utolsó szakaszán, álruhában közeledik a vár felé.

290. A hősi védekezés így nem lezárás, hanem előkészület, mert a falakon kivívott idő teszi lehetővé mindazt, ami még hátravan.

291. A fejezet egésze a regény erkölcsi magját sűríti magába: a hősiesség nem ragyogás, hanem munka, nem egyetlen pillanat, hanem sok ezer apró cselekedet.

292. Aki az éjszakában földet hord, aki a kanóc hosszát méri, aki a sebesültet a templomba viszi, az ugyanúgy a vár védője, mint aki karddal áll a résben.

293. A hősiességnek ez a demokratikus felfogása Gárdonyi egyik legmaradandóbb ajándéka a magyar olvasóknak.

294. A fejezet utolsó képe nem a csata, hanem egy éjszaka a falakon a roham után, amikor a lárma elcsitul, és csak a munka hangjai hallatszanak.

295. Emberek hordják a földet és rakják a köveket, csendben, fáradtan, szinte álmukban, és a leomlott fal lassan újra fallá válik.

296. A völgyben még parázslik az égő kerék hamuja, és a török táborban halkabban szól a dob, mint az ostrom első napjaiban.

297. A vár egyik pincéjében pedig még mindig ég egy lámpás, amelynek fényénél Bornemissza Gergely mér, számol és a következő napot tervezi.

298. Ez a kis, földi fény a sötétségben a legkevésbé látványos minden fény közül, amely a fejezetben felvillant, és mégis talán a legfontosabb.

299. Mert ebből a fényből született a gránát, a hordó és a kerék, és ebből a fényből születik a vár holnapja is.

300. A pince mélyén pislákoló lámpás így az első az egri csillagok közül, amelyek a hosszú ostrom éjszakájában kigyúlnak, és amelyek fényét a magyar emlékezet azóta sem engedte kialudni.

1. Der erste Abschnitt des fünften großen Kapitels beginnt mit jener Wende, die aus der verzweifelten Lage die Stunde der Bewährung macht und alle bisherigen Fäden des Romans auf die Mauern von Eger führt.

2. Während das vorige Kapitel die Drohung der Übermacht, den geschlossenen Ring und die Beklemmung des Wartens zeichnete, endet hier das Warten, und der offene Kampf beginnt.

3. Der Titel des Kapitels – die heldenhafte Verteidigung – scheint auf den ersten Blick selbstverständlich, birgt in Wahrheit jedoch eine ungewöhnliche Verbindung in sich.

4. In der Überlieferung der Heldenepen gehört der Ruhm meist dem Angreifer, dem Eroberer, der Städte einnimmt und Reiche gründet.

5. Géza Gárdonyi verlegt das Heldentum dagegen in die Verteidigung, also in das Ausharren, das Ausbessern, die Geduld und die Findigkeit, die nicht glänzen, aber bewahren.

6. Das Heldentum ist bei ihm nicht ein einziger glänzender Augenblick, sondern eine sich über Tage und Wochen wiederholende Arbeit, die niemand sieht außer dem, der selbst auf der Mauer steht.

7. Die Doppelung des Titels folgt so demselben Prinzip, das den ganzen Roman bewegt: dass in der Tiefe der Schwäche Kraft verborgen liegt und aus der bedrängten Lage Größe erwachsen kann.

8. Am Ende des vorigen Kapitels schien es, als werde die türkische Übermacht die Burg einfach zermalmen, wie der Mühlstein das Weizenkorn zermalmt.

9. Éva ist noch unterwegs, verkleidet, auf dem schmalen Pfad der Gefahren, und ihr kleiner Sohn befindet sich im Lager des Feindes, in Jumurdzsáks Hand.

10. Gergely steht auf der Mauer und trägt allen Schmerz des Privatlebens in sich, während er für das Schicksal der Gemeinschaft Verantwortung trägt.

11. In dieser Lage beginnt das Kapitel, und vom ersten bis zum letzten Satz geht es der Frage nach, wie das Wenige gegen das Viele bestehen kann.

12. Das Jahr 1552 war eines der dunkelsten Jahre der ungarischen Geschichte, das Jahr des Falls der Burgen und des Zusammenbruchs der Hoffnungen.

13. Temesvár fiel trotz der heldenhaften Verteidigung durch István Losonczy, Drégely ging mit dem Tod von György Szondi unter, und Szolnok geriet nach der Flucht der Söldner fast kampflos in türkische Hand.

14. Eger war in dieser Reihe das letzte Hindernis, das den türkischen Heeren den Weg nach Oberungarn und zu den Bergstädten versperrte.

15. Fällt Eger, steht das nördliche Tor des Landes offen, und die Grenze der osmanischen Herrschaft rückt vielleicht auf Jahrzehnte bis an den Fuß der Karpaten vor.

16. Die Belagerung begann Mitte September 1552 und dauerte bis Mitte Oktober, rund 38 bis 39 Tage.

17. Das türkische Heer führten Kara Ahmed Pascha, der Zweite Wesir, und Ali, der Pascha von Buda, die in jenem Jahr schon mehrere Burgen eingenommen hatten.

18. Die Zahl der Verteidiger der Burg betrug etwa 2.000, Soldaten, Adlige, Bauern und Bürger, die István Dobó und István Mekcsey anführten.

19. Roman und Überlieferung beziffern das belagernde Heer auf 200.000 Mann, und diese Zahl ist in der ungarischen Erinnerung zu einer beinahe geheiligten Zahl geworden.

20. Die heutige Geschichtswissenschaft rechnet mit einem wesentlich kleineren, höchstens einige zehntausend Mann starken kämpfenden Heer, doch das Missverhältnis bleibt auch so erdrückend.

21. Ob die Übermacht zwanzigfach oder hundertfach ist, aus der Sicht der Verteidiger ist der Unterschied gering: Beides bedeutet, dass jeder gefallene Verteidiger unersetzlich ist, an die Stelle jedes gefallenen Angreifers aber ein neuer tritt.

22. Die Burgbelagerung des 16. Jahrhunderts war nicht mehr die Belagerung der Ritterzeit, sondern der Krieg des Schießpulvers, der Kanone und der Mine.

23. Auf der Seite des Angreifers standen die Mauerbrecher, die unterirdischen Minen und der Massensturm, auf der Seite der Verteidiger das Erdwerk, die Gegenmine und die Feuerwerkzeuge.

24. Das Schießpulver war die neue Sprache des Jahrhunderts, und wer diese Sprache besser sprach, erhielt auch dann eine Chance, wenn weniger an seiner Seite standen.

25. Eger hatte in diesem Kampf drei Mauern, und das Kapitel ist eigentlich die Geschichte dieser drei Mauern.

26. Die erste Mauer war aus Stein gebaut, und diese Mauer riss unter den türkischen Kanonen von Tag zu Tag, bröckelte und wurde schließlich stellenweise zu bloßem Schutt.

27. Die zweite Mauer bestand aus Menschen, aus jenen Verteidigern, die an die Stelle des eingestürzten Steins traten und in 5 großen Stürmen die Breschen hielten.

28. Die dritte Mauer war aus Geist und Feuer gebaut, aus jener Findigkeit, die das Schießpulver, den Tonkrug und das Mühlrad in Waffen verwandelte.

29. Der tiefste Gedanke des Kapitels ist, dass die beiden anderen Mauern umso höher wachsen, je mehr die erste einstürzt.

30. István Dobó wusste, dass nicht die Mauern die Burg halten, sondern die Menschen, die auf den Mauern stehen, und dieser Satz könnte das Motto des ganzen Kapitels sein.

31. Nach der bloßen Arithmetik der Übermacht war die Belagerung von Eger ein unmöglicher Kampf, dessen Ausgang schon am ersten Tag entschieden war.

32. Das Kapitel gibt drei aufeinander aufbauende Antworten auf diese unmögliche Arithmetik: das Ausharren, den Erfindungsgeist und das große Bild, das den Feind im Innersten seiner Seele trifft.

33. Das Ausharren ist die Geschichte der 5 großen Stürme, in denen die Verteidiger die Wellen der Angreifer wieder und wieder zurückschlugen.

34. Der Erfindungsgeist ist die Geschichte von Gergely Bornemissza, der der Burg mit Granaten, Pulverfässern und Gegenminen Waffen gab, die der Feind nicht kannte.

35. Das große Bild aber ist das brennende Mühlrad, das zur vielleicht berühmtesten Szene des Romans wurde und seitdem in der Vorstellung von Generationen den Berghang hinabrollt.

36. Im Kapitel fließt all das zusammen, was der Held im Laufe seines Lebens gelernt hat: die Bücher des Pfarrers Gábor, die Zucht am Hof von Bálint Török, Dobós Freundschaft und die Erfahrungen der Reise nach Konstantinopel.

37. Der Entwicklungsroman erreicht hier sein Ziel, denn die Früchte der Erziehung reifen jetzt, in den Stunden der größten Not.

38. Das Kind, das einst am Bachufer spielte und das Pferd des Türken davonführte, verteidigt nun als Mann die Burg mit derselben Findigkeit, nur bei höherem Einsatz.

39. Das Kapitel ist so zugleich der Höhepunkt des nationalen Kampfes und die Erfüllung eines menschlichen Lebens, und dieses doppelte Gewebe verleiht ihm sein besonderes Gewicht.

40. Die Stürme ließen sich nicht verhindern, sondern nur ertragen und zurückschlagen, und der erste große Teil des Kapitels zeigt eben dieses Ertragen und Zurückschlagen.

41. Der Rhythmus der Belagerung war grausam einfach: am Tag Beschuss und Sturm, in der Nacht Ausbesserung, im Morgengrauen erneut Beschuss.

42. Dieser Rhythmus wiederholte sich wochenlang, und es ist ein großes Verdienst des Romans, dass er auch die ermüdende Eintönigkeit der Wiederholung spürbar macht, nicht nur die Spannung des Kampfes.

43. Das türkische Heer schoss immer, bevor es angriff, denn die Kriegführung des Großherrn gründete auf der Kraft der Artillerie.

44. Von der Königsbank her donnerten tagelang die großen Mauerbrecher, und ihr Klang hallte zwischen den Bergen des Bükk wider.

45. Die Kugeln schlugen Risse in die Mauern, und über das Gesicht der Basteien liefen diese Wunden wie Falten über ein alterndes Gesicht.

46. Die Antwort der Verteidiger war nicht der Stein, denn Stein ließ sich nicht schnell genug schichten, sondern die Erde, der Balken, der Wollsack und der Mist.

47. Das weiche Material schluckte die harte Kugel, und in diesem Bild liegt bereits die ganze Weisheit der Verteidigung: Das Schwache widersteht nicht, es schluckt.

48. Was der Tag niedergeworfen hatte, hob die Nacht mit den Händen der Verteidiger wieder empor, und so wurde die Nacht zum stillen Verbündeten der Burg.

49. Dobó ging jeden Abend die Breschen ab und fand sie jeden Morgen aufs Neue aufgebaut, als heile die Burg ihre Wunden selbst.

50. Die türkischen Heerführer standen verständnislos vor dieser Erscheinung, denn nach ihren Berechnungen hätte die Mauer längst einstürzen müssen.

51. Der erste große Sturm kam Ende September, vom Bolyki-Turm und von der Sándor-Bastei her, wo die Kanonen die größten Breschen geschlagen hatten.

52. Er begann im Morgengrauen, wenn das Auge des Menschen noch schwer und die Hand noch kalt ist, und die weißen Mützen der Janitscharen wogten an den Breschen wie ein Kornfeld im Wind.

53. Die Verteidiger schossen nicht, ehe sie die Gesichter im Rauch erkannten, und diese Disziplin war mehr wert als jeder tapfere Schrei.

54. Wer dennoch auf die Mauer gelangte, den empfingen Hacke, Sensenblatt, Stein und bloße Hand, und gegen Abend brach der Sturm.

55. An diesem Tag entschied sich, dass Eger kein billiger Handel werden würde, und im türkischen Lager brannten an jenem Abend weniger Feuer als am Morgen.

56. Der zweite Sturm war klüger, denn die Niederlage lehrt den Menschen das Denken, selbst die Führer großer Heere.

57. Die Türken griffen nun nicht an einer Stelle an, sondern an vier Orten zugleich, um die kleine Verteidigerschar zu zerreißen.

58. 2.000 Mann können nicht an vier Orten zugleich sein, darum stellte Dobó eine Reserve in die Mitte der Burg und schickte von dort die Hilfe dorthin, wo der Schrei am lautesten war.

59. Das Innere der Burg wurde so wie das Herz, das das Blut immer dorthin schickt, wo sich am Körper eine Wunde öffnet.

60. Der zweite Sturm dauerte zwei volle Tage, und die Verteidiger schliefen im Stehen, wenn sie überhaupt schliefen, und ihr Brot aßen sie auf der Mauer.

61. Da erscheinen hinter den Mauern zum ersten Mal auch die Frauen, die heißes Wasser, Steine und Verbandszeug tragen und die Verwundeten in die Kirche bringen.

62. Eine Egerer Frau nimmt neben der Leiche ihres Mannes das Schwert auf und tritt an seinen Platz, und diese Szene, die auch die Chronik bewahrt hat, ist der Vorklang der späteren großen Heldentaten der Frauen.

63. Auch der zweite Sturm brach zusammen, und der Graben füllte sich mit den Leibern der Angreifer, sodass der nächste Sturm kaum noch Leitern brauchte.

64. Dieser Satz ist grauenhaft, doch in der Sprache der Belagerung eine schlichte Tatsachenfeststellung, und Gárdonyi verschweigt sie nicht, weil er den Krieg nicht beschönigen will.

65. Vor dem dritten Sturm gingen die türkischen Mineure unter die Erde, denn was über der Mauer nicht gelungen war, wollten sie von unten erreichen.

66. Sie gruben Minen unter die Basteien, um mit Schießpulver in die Luft zu heben, was die Kanone nicht niederwerfen konnte.

67. Die Verteidiger legten Trommeln auf den Boden und streuten Erbsen auf ihr Fell, und wo die Erbsen zu tanzen begannen, dort arbeitete unter ihnen die Hacke des Feindes.

68. So horchten sie die Erde ab wie der Arzt die Brust des Kranken, und danach gruben sie Gegenminen, um der Gefahr im Bauch der Erde entgegenzugehen.

69. Dort unten gab es keine Fahne und keinen Hörnerschall, nur Fackelschein, Schlamm, erstickende Luft und kurze Klingen, und wer dort kämpfte, war ein Soldat der Finsternis.

70. Die Mine ging schließlich hoch, doch an falscher Stelle, und die Bresche wurde kleiner, als die Angreifer gehofft hatten, und der dritte Sturm setzte sich im Staub der Explosion in Bewegung.

71. Die Verteidiger sahen im Staub nichts, doch sie wussten, wohin zu schlagen war, denn sie kannten jeden Stein der Mauer, und der vertraute Ort war mehr wert als die Übermacht.

72. Auch der dritte Sturm wurde zurückgeschlagen, und in jener Nacht erklang über dem türkischen Lager keine Musik.

73. Anfang Oktober schlug das Wetter um, und der kalte Regen schmerzte die Türken mehr, denn der Verteidiger friert unter einem Dach, der Belagerer aber in Schlamm und Wind.

74. Der vierte Sturm war der blutigste, und die Überlieferung verbindet einen der schwersten Kämpfe mit dem Tag des heiligen Franziskus, dem 4. Oktober.

75. Er dauerte 12 Stunden ohne Unterbrechung, und die türkischen Führer versprachen dem eine Belohnung, der als Erster die Rossschweiffahne auf der Mauerkrone aufpflanzte.

76. Die Fahne kam mehrmals hinauf, doch jedes Mal kam sie auch wieder herunter und mit ihr derjenige, der sie aufgepflanzt hatte.

77. Dobó wurde an diesem Tag von einem Steinsplitter verwundet, doch er verband seine Wunde und befehligte weiter, denn der Platz des Anführers ist dort, wo die Mauer am dünnsten ist.

78. Der Roman stellt Dobó nicht als Standbild, sondern als Gegenwart dar: Nicht seine Worte halten die Männer, sondern die Tatsache, dass er immer unter ihnen steht.

79. Das Kapitel verbindet mit Dobós Gestalt den Gedanken, dass, wer seinen Platz verlässt, sein Vaterland verlässt, und an diesem Tag verließ niemand seinen Platz.

80. István Mekcsey und Gáspár Pető standen an verschiedenen Punkten der Burg, und so wachte an jeder Ecke der Burg ein Augenpaar, das keine Furcht kannte.

81. Zur Zeit des vierten Sturms waren von den Verteidigern kaum 1.300 kampffähig, die übrigen lagen verwundet darnieder oder lebten nicht mehr.

82. Pulver und Blei wurden immer knapper, Steine aber lieferte die eingestürzte Mauer selbst in Fülle, und der Stein der Bastei fiel auf den zurück, der sie niedergeworfen hatte.

83. In diesem Bild steckt der ganze Sinn der Belagerung: Die Zerstörung wendet sich gegen sich selbst, und die Trümmer der ersten Mauer werden zur Waffe der zweiten.

84. Die größte Gefahr der Belagerung kam in diesen Wochen jedoch nicht immer von außen, sondern drohte bisweilen von innen.

85. Leutnant Hegedűs und einige seiner Gefährten verloren den Glauben daran, dass die Burg zu halten sei, und begannen, mit dem Gedanken der Übergabe zu spielen.

86. Dieser innere Sturm war gefährlicher als jeder äußere, denn die Mauer lässt sich nicht verteidigen, wenn das Herz der Verteidiger bricht.

87. Die Verschwörung wurde aufgedeckt, und die Gemeinschaft der Burg richtete über jene, die den gemeinsamen Schwur brechen wollten.

88. Der Roman zeigt diese Szene nicht als Triumph, sondern als bittere Notwendigkeit, und gerade dadurch wird die zweite Mauer fester, als sie zuvor war.

89. Der fünfte und letzte große Sturm begann am 12. Oktober, und die Paschas setzten nun alles auf eine einzige Karte.

90. Sie wussten, dass der Winter nahte, und sie wussten auch, dass der Zorn des Sultans kälter ist als jeder Winter.

91. Darum setzten sie das ganze Heer in Bewegung und kletterten an jeder Bresche, an jeder Bastei zugleich die Mauer hinauf.

92. In diesem Sturm gab es keine Reserve und kein Hinterland, denn an jedem Punkt der Burg entschied sich zugleich ihr Schicksal.

93. Die Glocke schlug Sturm, und an diesem Tag griff jeder Bewohner der Burg zu den Waffen, ohne Rücksicht auf Alter und Geschlecht.

94. Greis, Frau und Kind traten neben den Soldaten, denn es gab keinen Ort, wohin man hätte weichen können, und die zweite Mauer wurde da erst wirklich vollständig.

95. Der Kampf begann am Vormittag, und die Sonne neigte sich schon, als die Türken plötzlich stockten, dann zu weichen begannen und schließlich liefen.

96. Sie liefen nicht auf Befehl, sondern weil auch der Mut einmal ermüdet, selbst im größten Heer.

97. Auf den Mauern brach nicht sofort Jubel aus, denn der todmüde Mensch vermag nicht gleich zu jauchzen, er steht nur da und blickt der abziehenden Menge nach.

98. Die Chroniken zählen die Stürme unterschiedlich, und rechnete man die kleineren Angriffe hinzu, könnte man von weit mehr Zusammenstößen sprechen.

99. Das Bild der 5 großen Stürme erfasst dennoch das Wesentliche: fünf Wellen, die mit immer größerer Wucht niedergehen, und fünf Male, da der Fels dennoch standhält.

100. Die Kraft der Stürme wuchs, die Zahl der Verteidiger schwand, und diese beiden gegenläufigen Kurven sind das eigentliche Drama des Kapitels.

101. Jeder Sieg wurde von weniger Männern errungen als der vorige, und der Preis des Sieges liegt eben in dieser schwindenden Zahl.

102. Wer die Zahlen betrachtet, sagt, dass dies unmöglich war, wer aber die Menschen betrachtet, begreift, dass das Unmögliche bisweilen nur eine Frage der Rechenkunst ist.

103. 2.000 Mann können der Übermacht nur standhalten, wenn jeder von ihnen mehr wiegt als viele und wenn in die andere Waagschale der Glaube gelegt wird.

104. Der Glaube allein genügt jedoch nicht, und auch das weiß der Roman genau: Der Glaube braucht ein Werkzeug, der Mut eine Waffe, das Ausharren einen Einfall.

105. In den Nächten zwischen den Stürmen, als die Verteidiger auf der Mauer liegend einschliefen, schlief einer nicht, denn in seinem Kopf entstand schon der nächste Tag.

106. Dieser Mann war Gergely Bornemissza, der Leutnant, den man nach dem Roman eher einen Kriegsingenieur, Feuerwerker und Erfinder nennen müsste.

107. Jede Belagerung hat einen Mann, der nicht mit dem Schwert, sondern mit dem Kopf kämpft, und in Eger fiel diese Rolle Gergely zu.

108. Wer den Roman aufmerksam liest, bemerkt, dass Gergely seit seiner Kindheit stets etwas baut, mischt, misst oder ersinnt.

109. Aus den Büchern des Pfarrers Gábor lernte er die Buchstaben und die Zahlen, später aus Wiener und italienischem Wissen das Handwerk der Artillerie und der Feuerwerkzeuge.

110. Im großen Bogen des Romans wird nun deutlich, dass die ganze Erziehung des Helden ihn eigentlich auf diese wenigen Wochen vorbereitet hat.

111. Dobó erkannte früh die Begabung seines jungen Freundes und gab ihm freie Hand in allem, was zum Feuer, zum Schießpulver und zur Ausbesserung der Mauern gehörte.

112. Das Kennzeichen des guten Führers ist, dass er dort nicht zu befehlen versteht, wo ein anderer sich besser auf etwas versteht, und auch darin gibt Dobó ein Beispiel.

113. Die Zusammenarbeit von Befehlshaber und Ingenieur ist einer der stillen Pfeiler des Kapitels: Der eine schafft Ordnung, der andere gibt der Ordnung die Mittel.

114. Gergelys erste Sorge galt dem Schießpulver, denn in der langen Belagerung hätte das Ausgehen des Pulvers den sicheren Fall der Burg bedeutet.

115. In der Burg gab es Schwefel, Salpeter und Kohle, und wer das rechte Verhältnis kannte, konnte aus diesen dreien das Leben der Burg mischen.

116. Gergely kannte dieses Verhältnis, und die Burg fand auch in den schwersten Tagen noch Pulver, wenn es auch wenig war, was für sich allein schon einem Sieg gleichkam.

117. Dann kam die schwierigere Frage: wie man das Pulver dorthin bringt, wo sich der Feind am dichtesten drängt.

118. Die Kanone schießt weit, doch auf die am Mauerfuß drängende Menge lässt sie sich nicht richten, und dort, am Mauerfuß, liegt die sicherste Zuflucht des Angreifers.

119. Gergely suchte darum eine Waffe, die man nicht abfeuern, sondern hinabwerfen muss, und so entstand die Egerer Handgranate, lange bevor es das Wort gab.

120. Man füllte Tonkrüge mit Pulver, Eisennägeln und scharfem Kies, verschloss ihre Öffnung mit Wachs und führte durch das Wachs eine Lunte in sie hinein.

121. Die Länge der Lunte war eine Frage von Sekunden: Ist sie zu lang, wirft der Feind den Krug zurück, ist sie zu kurz, zerspringt er in der Hand des Verteidigers.

122. Das Erproben hatte seinen Preis, und auch die Gefahren der ersten Versuche gehören zur Geschichte des Helden, denn die Erfindung wird niemals ohne Verlust geboren.

123. Die Berichtigung des Fehlers ist die eigentliche Probe des Wissens, nicht der Einfall selbst, und gerade aus den Fehlern lernend macht Gergely seine Waffe verlässlich.

124. Wenn die Janitscharen den Mauerfuß erreichten, fiel von oben der zischende Ton unter sie, und auf dem engen Raum riss auch die kleine Explosion alles auseinander.

125. Das Schwert fürchtet der Soldat nicht so sehr, denn er sieht es kommen, vor dem von oben fallenden, zischenden Gefäß aber graut ihm, denn er weiß nicht, wann es spricht.

126. Die Belagerung ist also auch ein Kampf der Seelen, und diesen Kampf verstand Gergely unter allen Verteidigern der Burg am besten.

127. Die zweite Erfindung war der Feuerkranz, ein aus Seilen geflochtener, in Pech getauchter Ring, den man angezündet auf die Köpfe der Angreifer hinabließ.

128. Das Pech klebt an der Haut und lässt sich nicht abschütteln, und wer einmal davon auf die Schulter bekam, machte sich nicht mehr auf den Weg die Leiter hinauf.

129. Die dritte und berühmteste Erfindung war das Pulverfass, das keine Handwaffe mehr ist, sondern eine wirkliche Belagerungsmaschine, die nur eben nach unten arbeitet.

130. Das Weinfass füllte man mit Pulver, keilte Steine und Eisen zwischen die Dauben, verstärkte es mit Reifen und brachte eine Lunte daran an.

131. Wenn sich die Masse der Angreifer unter der Bresche gesammelt hatte, kippte man das Fass über die Mauerkrone, und es mähte rollend eine Gasse durch die Reihen, ehe es liegen blieb und explodierte.

132. Ein gut platziertes Fass riss mehr Menschen mit sich als eine Stunde Kanonenfeuer, und was noch mehr wert war: Danach setzte sich der nächste Sturm langsamer in Bewegung.

133. Das Doppelfass, in dessen Innerem sich eine zweite, später zündende Ladung verbarg, war Gergelys grausamster Einfall, und auch diesen verschweigt die Überlieferung nicht.

134. Das Recht auf Verteidigung heiligt nicht alles, was der Verteidiger tut, und an diesem Punkt ist das Werk erwachsener als viele Abenteuerromane, mit denen man es zu vergleichen pflegt.

135. Gergely sprengte jedoch nicht nur, sondern baute auch, denn der größte Teil der Verteidigung ist nicht Zerstörung, sondern Bewahrung.

136. An die Stelle der eingestürzten Mauer setzte man ein aus Balken gezimmertes Gerüst, das man mit Erde und Wolle füllte, und so wurde die Bresche in einer einzigen Nacht wieder zur Mauer.

137. Eine solche Mauer ist nicht schön, doch der Feind sucht keine Schönheit, sondern einen Weg, und diesen Weg versperrt auch die hässliche Mauer.

138. Auch den unterirdischen Kampf leitete Gergely, denn dort unten führt nicht der Mut, sondern die Berechnung, und eine in die falsche Richtung gegrabene Gegenmine ist nichts wert.

139. Der Überlieferung nach setzte er einmal einen ganzen türkischen Minengang unter Wasser, denn Wasser ist billiger als Pulver und manchmal ebenso wirksam.

140. Dieser Gedanke fasst Gergelys ganze Denkweise zusammen: Er suchte nicht das stärkste Mittel, sondern das am besten passende.

141. Der Roman stellt diese Haltung der rohen Kraft der türkischen Kriegführung gegenüber: auf der einen Seite die Masse, auf der anderen die hundert Einfälle eines einzigen Menschen.

142. Im türkischen Lager begann man bald zu flüstern, in der Burg halte man es mit dem Teufel und die Ungarn hätten einen Mann, der dem Feuer gebiete.

143. Der Aberglaube ist der beste Verbündete der Wenigeren, und Gergelys Erfindungen verwundeten die Leiber und die Seelen gleichermaßen.

144. Die Wirklichkeit war jedoch prosaischer als die Legende: Die Ungarn hatten einen Mann, der zu wenig schlief und zu viel dachte.

145. Eines der schönsten Bilder des Kapitels ist jenes, in dem Dobó nachts seinen Freund in der Werkstatt findet, wie er beim Schein der Laterne misst und rechnet.

146. Auf die Frage, warum er nicht schlafe, antwortet Gergely, solange ihm noch ein Einfall bleibe, wäre jeder Schlaf ein Diebstahl an der Burg.

147. Dieses Arbeitsethos ist das Herz des Kapitels, denn Heldentum ist hier nicht ein großer Augenblick, sondern die beharrliche, unermüdliche Aufmerksamkeit für die Einzelheiten.

148. Wer die Länge der Lunte genau bemisst, rettet Menschen, nicht Zoll, und dieser Gedanke gilt auch dem heutigen Leser, der nicht auf einer Burgmauer, sondern am Schreibtisch steht.

149. Gergelys Gestalt ist zugleich mehr als die eines kalten Technikers, denn auch seine Seele ist nicht kalt, und nach jeder Explosion weiß er, dass auch dort unten Menschen waren.

150. Das Töten genießt niemand, der denkt, und Gergely denkt; das unterscheidet ihn vom bloßen Haudegen und macht ihn zum modernen Helden.

151. Überdies rollt ein Mann das Pulverfass von der Mauer, dessen kleiner Sohn geraubt wurde und der nicht weiß, wo seine Frau ist.

152. Schmerz und Erfindungsgabe wohnen in einem einzigen Menschen, und die Wunde des Privatlebens lähmt ihn nicht, sondern macht ihn noch unermüdlicher.

153. Das Kapitel lässt hier fein spüren, dass der Dienst an der Gemeinschaft die edelste, vielleicht die einzig mögliche Arznei gegen den privaten Schmerz ist.

154. Es lohnt sich zu bemerken, dass Gergelys Erfindungen keine bloßen Ausgeburten der Phantasie sind, denn Feuerwerkzeuge waren in der Burgverteidigung des 16. Jahrhunderts alltäglich.

155. Auch der 1553 erschienene Chronikgesang von Sebestyén Tinódi Lantos erwähnt die Egerer Feuergeräte, und Gárdonyi schöpfte reichlich aus dieser Quelle.

156. Der geschichtliche Gergely Bornemissza war tatsächlich ein Meister der Feuerwerkzeuge, dem die zeitgenössischen Quellen mehrere Brand- und Sprenggeräte zuschreiben.

157. Der Schriftsteller schuf also nicht aus dem Nichts, sondern entfaltete die bruchstückhafte Überlieferung der Quellen zur Erzählung und nutzte die Phantasie zum Füllen der Lücken.

158. Der Überlieferung nach kamen Scherben solcher feurigen Tongefäße später auch am Fuß der Mauern zutage, kleine und unscheinbar wirkende Gegenstände.

159. Und dennoch: Auch solche Tonstücke trugen dazu bei, dass das nördliche Tor Ungarns verschlossen blieb.

160. Gergelys Erfindungen waren jedoch nur deshalb etwas wert, weil es Hände gab, die sie anfertigten, auf die Mauer trugen und im rechten Augenblick losließen.

161. Ohne die Arbeit der Schmiede, der Zimmerleute, der Müller und der Büchsenmeister wäre auch der beste Einfall nur ein Einfall beim Schein der Laterne geblieben.

162. Die dritte Mauer ist also nicht das Werk eines einzigen Menschen, sondern der Gemeinschaft: Einer ersinnt sie, viele verwirklichen sie, und die ganze Burg hat Anteil daran.

163. Gárdonyi, der selbst Lehrer gewesen war, sagt seinen Lesern damit, dass Wissen kein Schmuck des Schreibtisches ist, sondern ein Werkzeug des Überlebens.

164. In der Reihe der Erfindungen gab es jedoch eine, die sich tiefer als jede andere in das ungarische Gedächtnis eingrub und die den Höhepunkt des Kapitels bildet.

165. Das war keine Waffe im gewohnten Sinn des Wortes, sondern das Rad einer Mühle, das Werkzeug des Friedens und des Brotes, das die Not in Feuer verwandelte.

166. Die berühmteste Szene der Belagerung von Eger ist keine Schlacht, sondern eine Erfindung, und vielleicht gerade darum blieb sie so hartnäckig im ungarischen Gedächtnis haften.

167. Das Bild des brennenden Mühlrades hat sich vom Buch gelöst und führt ein eigenständiges Leben in der gemeinsamen Vorstellung, ebenso wie die Bilder der großen Märchen und Sagen.

168. Gárdonyi verlegt diese Szene in den schwersten Abschnitt der Verteidigung, als das Pulver zur Neige geht und die Menschen sich kaum noch auf den Beinen halten.

169. Das feurige Rad ist also nicht ein Kind des Überflusses, sondern der Not, und eben das verleiht ihm seine wahre Bedeutung.

170. Die Mühle ist der Ort des Brotes, und wenn aus dem Ort des Brotes eine Waffe wird, dann hat die Gemeinschaft bereits alles hingegeben, was sie besaß.

171. Die Belagerung ist die Zeit der Verwandlung der Dinge: Aus der Glocke wird eine Kanone, aus dem Dachbalken eine Sperre, aus dem Tischtuch ein Verband, aus dem Weinfass eine Bombe, aus dem Mühlrad Feuer.

172. Diese stille Sinnbildlichkeit zieht sich durch die Tiefe des Kapitels und sagt, dass jedes Werkzeug des friedlichen Lebens in den Dienst des Überlebens tritt, wenn die Gemeinschaft in Gefahr ist.

173. Das Feuer war an sich nichts Neues in der Burgverteidigung, denn belagerte Burgen gossen seit Jahrhunderten Pech, brennendes Stroh und heiße Flüssigkeiten auf die Angreifer herab.

174. In Eger war nicht der Stoff neu, sondern die Form, denn an die Stelle der Kugel und des Bündels trat das rollende Rad.

175. Das Rad ist deshalb ein vorzüglicher Träger, weil es nicht dort liegen bleibt, wo es auftrifft, sondern den Hang hinabläuft und unterwegs alles auseinandertreibt, was ihm in den Weg kommt.

176. Die Lage der Burg von Eger bot diese Lösung geradezu an, denn unterhalb der Mauern fällt das Gelände an mehreren Seiten steil ab.

177. Die Arbeit des Kriegsingenieurs beginnt stets mit dem Lesen des Geländes, erst danach folgt der Entwurf der Vorrichtung, und auch darin folgt Gergely seinem Handwerk.

178. Nach der Beschreibung des Romans füllte man das Rad mit Pech, Schwefel, Werg und Pulver und fasste es mit Eisenreifen zusammen.

179. Das Ziel war nicht eine einzige Explosion, sondern das anhaltende, unlöschbare Brennen, das in den Reihen der Angreifer die größte Verwirrung stiftet.

180. Die Vorbereitung des Rades geschieht bei Nacht, denn die Belagerer dürfen nicht sehen, was hinter den Mauern vorbereitet wird, und die Überraschung ist die billigste Waffe des schwächeren Teils.

181. Die Verteidiger rechnen mit einem Sturm im Morgengrauen, denn die türkische Kriegsordnung bevorzugte für die großen Angriffe die Stunden vor Sonnenaufgang.

182. Die Stunden des Wartens gehören zu den dichtesten Seiten des Kapitels, denn in ihnen geschieht nichts, und doch entscheidet sich alles.

183. Gárdonyi steigert die Spannung nicht mit Worten, sondern mit kleinen Bewegungen: Jemand rückt seinen Riemen zurecht, jemand trinkt, jemand schweigt.

184. Als der Sturm losbricht, drängen die Angreifer auf die Bresche zu und behindern einander auf dem engen Gelände beim Vorwärtskommen.

185. Diese Stauung ist die Voraussetzung für den Einsatz des Rades, denn gegen ein zerstreutes Heer bliebe das rollende Feuer wirkungslos.

186. Gergely lässt nicht zünden, wann es möglich ist, sondern wann es sich lohnt, und darin liegt jene ingenieurhafte Geduld, die der Roman höher schätzt als jede kriegerische Tugend.

187. Das Rad wird von zwei, drei Männern angestoßen, und aus der Schilderung spürt man, dass die Vorrichtung schwer ist, also kein Spiel, sondern Arbeit.

188. Die ersten Umdrehungen sind langsam, dann übernimmt der Hang die Rolle, und das Rad wird zu einem eigenständigen, unaufhaltsamen Wesen.

189. Die Kraft der Szene liegt eben in diesem Selbständigwerden, denn der Leser sieht den Gegenstand einen Augenblick lang als lebendig, wie einen feurigen Drachen aus den Volksmärchen.

190. Die Wirkung in den türkischen Reihen ist augenblicklich: Die Marschsäule spaltet sich, einige wenden um, andere werfen sich zur Seite des Hanges.

191. Der umkehrende Mensch prallt jedoch auf den hinter ihm Kommenden, und so breitet sich das Entsetzen entgegen der Richtung des Angriffs den Berghang hinauf aus.

192. Diese rückwärts laufende Welle ist die gefährlichste Erscheinung der Stürme, denn der Befehl kann nicht schneller vorankommen als die Furcht.

193. Die Kraft der Menge liegt in ihrem Zusammenhalt, und wer die Menge zerstreut, vernichtet nicht die Menschen, sondern die Übermacht.

194. Das Rad ist also die reinste Erscheinung der dritten Mauer: Es trifft nicht den Körper, sondern die Ordnung und bringt damit das Gleichgewicht der Rechnung zum Kippen.

195. Gárdonyi lässt die Szene von der Mauer aus sehen und versetzt den Leser damit in den Blickwinkel der Verteidiger, von wo aus das Wirrsal geordnet erscheint.

196. Dennoch verspottet das Werk die Fliehenden nicht, und diese Zurückhaltung erhebt die Szene über den Triumphgesang.

197. Gárdonyi weiß, dass jeder vor dem Feuer flieht und dass dies keine Feigheit ist, sondern ein einfaches Gesetz des menschlichen Körpers.

198. Die Türken des Romans sind niemals lächerlich, denn die Geringschätzung des besiegten Gegners würde den Sieg selbst wertlos machen.

199. Im Schein des brennenden Rades erblicken die Verteidiger für einen Augenblick die Gesichter der Angreifer, und dieser Augenblick ist der seelische Höhepunkt des Kapitels.

200. Der Feind war bis dahin eine Menge, nun wird er zu Menschen, und diese Erkenntnis erleichtert den weiteren Kampf nicht, doch sie macht ihn tiefer.

201. Das Rad brennt schließlich am Fuß des Hanges aus, und der Anblick der glimmenden Vorrichtung bleibt stundenlang vor den Augen, auch in der Dunkelheit.

202. Die Wirkung der Kriegstechnik überlebt oft ihr Funktionieren, denn das Gedächtnis arbeitet länger als die Flamme.

203. Die Belagerer näherten sich in den folgenden Tagen derselben Bresche vorsichtiger, und die Verteidiger buchten auch diese Verlangsamung als Gewinn.

204. Das brennende Rad entschied also die Schlacht nicht, sondern kaufte Zeit, und der Roman behauptet niemals mehr davon.

205. Die maßvolle Darstellung der Heldentaten ist in der vaterländischen Literatur des 19. Jahrhunderts selten, und auch darin erhebt sich Gárdonyi über seine Vorgänger.

206. Die Erfindung ist im Roman kein Wundermittel, sondern ein Werkzeug, und das Werkzeug ist immer nur so viel wert wie die Hand, die es hält.

207. Nach der Szene feiern die Verteidiger nicht, sondern kehren zur Ausbesserung der Mauern zurück, denn der nächste Sturm ist binnen Stunden zu erwarten.

208. Dass nach dem Sieg das Fest ausbleibt, ist eine der düstersten und wahrhaftigsten Beobachtungen des Romans über das Wesen der Belagerungen.

209. Eine Belagerung lässt sich nicht gewinnen, sondern nur überstehen, und der Unterschied zwischen beidem zeigt sich erst am letzten Tag.

210. Der Quellenwert des Rades ist übrigens ungewiss, denn Tinódis Gesang spricht von feurigen Geräten, erwähnt aber nicht eindeutig ein Rad.

211. Die Kriegsgeschichte kennt rollende Brandvorrichtungen auch aus anderen europäischen Belagerungen, sodass das Verfahren an sich keineswegs unglaubwürdig ist.

212. Die Frage ist nicht, ob es geschehen konnte, sondern ob es gerade in Eger geschah, und darauf geben die Quellen keine sichere Antwort.

213. Dem Leser ist es dennoch dienlich zu wissen, wo die Grenze zwischen geschichtlichem Wissen und erzählerischer Freiheit verläuft, denn dieses Wissen verdirbt das Erlebnis nicht, sondern bereichert es.

214. Das Rad ist selbst ein Kreis, ein Ring, und das Ringmotiv des Romans kehrt hier so wieder, dass der Ring aus Feuer in den Ring aus Eisen rollt und ihn aufreißt.

215. Das Rad ist überdies ein uraltes Sinnbild des Schicksals und der Zeit, und wenngleich Gárdonyi schwerlich bewusst daran dachte, tragen große Bilder oft mehr Bedeutungen, als ihr Urheber in sie hineinlegte.

216. Das brennende Rad ist das Gegenstück der unbeweglichen Steinmauer: Die Mauer steht und erduldet, das Rad bewegt sich und greift an, und diese beiden Gesichter der Verteidigung ergeben zusammen die Kraft der Burg.

217. Darum ist die Szene nicht nur der Höhepunkt der dritten Mauer, sondern auch ein Zeichen dafür, dass die Verteidigung kein bloßes Erdulden ist, sondern auf ihre Weise Angriff.

218. Das Nachleben der Szene ist reich: Gemälde, Buchillustrationen und die Bilder des Films von 1968 bewahren sie, und das eindrucksvolle Rad des Films hat das Bild endgültig im allgemeinen Bewusstsein verankert.

219. Der Text besteht dennoch aus eigener Kraft, denn er ist genauer und wortkarger als jede spätere Darstellung und lässt der Vorstellungskraft mehr Raum.

220. Das brennende Mühlrad ist deshalb erhalten geblieben, weil es in einem einzigen Bild die ganze Lehre des Kapitels ausspricht: Die Not zwingt zum Denken, und der Gedanke wird zur Kraft.

221. Die drei Teile des Kapitels sind keine Reihe vereinzelter Episoden, sondern eine feste Einheit, die von wiederkehrenden Motiven zusammengehalten wird.

222. Das wichtigste unter ihnen ist das Motiv des Feuers, das den ganzen Roman begleitet und in diesem Kapitel den Wendepunkt seiner Bedeutung erreicht.

223. Am Anfang des Romans war das Feuer das Feuer der niedergebrannten Dörfer, der streifenden Trupps und der Verwüstung, das das Idyll der Kindheit einäscherte.

224. In Buda begleitete das Feuer den Fall der Hauptstadt, und im vorigen Kapitel umschlossen die Feuer des türkischen Lagers die Burg wie ein Ring.

225. In diesem Kapitel dient das Feuer zum ersten Mal dem Schutz: Die Lunte, der Feuerkranz, das Pulverfass und das brennende Rad sind Formen des gezähmten Feuers.

226. Das Feuer, das bisher immer zerstörte, schützt nun in der Hand des Menschen, und in dieser Wende spiegelt sich der ganze sittliche Bogen des Romans.

227. Das zweite große Motiv ist der Gegensatz von Tag und Nacht, der den inneren Rhythmus des Kapitels bestimmt.

228. Der Tag gehört dem Angreifer: Dann donnern die Kanonen, dann setzen sich die Stürme in Bewegung, dann stürzen die Mauern ein.

229. Die Nacht gehört dem Verteidiger: Dann wird die Mauer wieder aufgebaut, dann arbeitet die Werkstatt, dann wird heimlich das brennende Rad vorbereitet.

230. Diese umgekehrte Ordnung ist eine der feinen Überraschungen des Romans, denn in der Literatur ist die Nacht gewöhnlich die Zeit der Gefahr und der Tag die der Sicherheit.

231. In Eger ist die Nacht die Zeit der Hoffnung, und die kleinen Lichter, die im Dunkel flackern, sind Zeichen für das Überleben der Burg.

232. Das dritte Motiv ist der Krieg, der sich auf alle Richtungen des Raumes erstreckt: Der Kampf wird zugleich vor den Mauern, auf den Mauern, unter der Erde und in den Seelen geführt.

233. Der Angreifer gräbt unter die Mauer und will von unten hinaufgelangen, der Verteidiger aber kämpft von oben, und für ihn ist auch die Schwerkraft eine Waffe.

234. Granate, Pech, Fass und Rad arbeiten alle nach unten, und die Anziehung der Erde stellt sich so auf die Seite der Wenigen gegen die Vielen.

235. Das vierte Motiv ist die Verwandlung der Dinge, die in der Szene des Mühlrades ihren Höhepunkt erreicht.

236. Weinfass, Tonkrug, Wollsack, Seil und Mühlrad sind allesamt Gegenstände des alltäglichen Lebens, die in der Stunde der Not zu Waffen werden.

237. Diese Verwandlung spiegelt auch die Verwandlung der Gemeinschaft wider, denn auch der Müller, der Schmied und der Winzer wurden auf den Mauern zu Soldaten.

238. Das fünfte Motiv ist die Zeit, die in der Belagerung der wichtigste Verbündete der Verteidiger ist.

239. Jeder gewonnene Tag ist ein eigener Sieg, denn der Kalender steht auf der Seite des Verteidigers, wenn dieser bis zum Herbst ausharren kann.

240. Der kalte Regen, der Schlamm, der nahende Winter und die schwindende Verpflegung belagerten das türkische Lager ebenso, wie das türkische Heer die Burg belagerte.

241. Die Verteidiger schlugen also nicht nur den Feind zurück, sondern gewannen auch Zeit, und die Zeit wurde langsam zum Feind des türkischen Unternehmens.

242. Das sechste Motiv ist der Gegensatz von Zahl und Mensch, die Arithmetik des Krieges, die in jedem Teil des Kapitels wiederkehrt.

243. Die Türken denken in Zahlen, in Kanonen, Menschen und Tagen, die Verteidiger dagegen in Namen, Gesichtern und Aufgaben.

244. Der Roman legt nahe, dass die Zahl von einem gewissen Punkt an ihre Kraft verliert, denn der Kampf wird am Ende immer von Menschen geführt, nicht von Zahlen.

245. Das siebte Motiv ist die Gemeinschaft, die im Kapitel den einsamen Helden überragt.

246. Gergely ist am Ende des Kapitels ebenso schmutzig und müde wie jeder andere auf der Mauer, und diese bildliche Gleichheit ist beabsichtigt.

247. Nach Gárdonyi hat nicht ein einzelner Mensch Eger gerettet, sondern 2.000, und jeder von ihnen hatte seinen Platz und seine Aufgabe.

248. Diese Auffassung hebt sich scharf von der auf den großen Mann bezogenen Sichtweise der damaligen europäischen Geschichtsromane ab und erscheint dem ungarischen Leser dennoch natürlich.

249. Das achte Motiv ist die Bewahrung der Menschlichkeit des Feindes, die das sittliche Maß des Kapitels bestimmt.

250. Der türkische Soldat bleibt auch unter den Mauern ein Mensch, der ein Gesicht, eine Furcht und ein Zuhause hat, irgendwo im fernen Anatolien oder auf dem Balkan.

251. Dieses Maß schwächt den Sieg nicht, sondern beglaubigt ihn, denn groß ist nur der Sieg, der gegen einen ebenbürtigen Gegner errungen wurde.

252. Das neunte und vielleicht schönste Motiv ist das Licht, das vor dem dunklen Hintergrund des Kapitels immer wieder aufblitzt.

253. Der glühende Punkt der Lunte, die Laterne der Werkstatt, der Feuerkranz und das brennende Rad sind allesamt kleine oder große Lichter in der langen Nacht der Belagerung.

254. Diese irdischen Lichter weisen voraus auf den Titel des Romans, auf die Sterne von Eger, die am Ende des Buches ihre volle Bedeutung erlangen.

255. Der Stern steht in der Höhe und verglüht nicht, das Rad stürzt in die Tiefe und wird zu Asche, und das Kapitel lässt ahnen, dass hinter dem vergänglichen Feuer das bleibende Licht leuchtet.

256. Durch das Ineinandergreifen der Motive ist das Kapitel keine Folge von Kampfszenen, sondern die Entfaltung eines Gedankens: des Gedankens der aus der Schwäche geborenen Kraft.

257. Alle Motive weisen in dieselbe Richtung: Die Wenigen siegen nicht mit ihrer Zahl, sondern mit ihrem Geist, ihrem Zusammenhalt und ihrem Ausharren.

258. Das Bild der drei Mauern erhält in diesem Netz von Motiven seinen endgültigen Sinn, denn jede Mauer umfasst eine Gruppe von Motiven.

259. Die Steinmauer trägt die Zerstörung und die Zeit, die Menschenmauer die Gemeinschaft und das Ausharren, die Mauer des Geistes das Feuer, das Licht und die Verwandlung der Dinge.

260. So fügt sich der Aufbau des Kapitels zu einem einzigen großen Bauwerk zusammen, dessen jeder Stein an seinem Platz ist wie bei einer gut gebauten Bastei.

261. Gárdonyis Schlachtschilderungen gehören zu den lebendigsten Seiten der ungarischen Prosa, und auch in dieser Hinsicht ist das Kapitel der Gipfel des Romans.

262. Die Sätze sind kurz, die Szenen lösen einander rasch ab, und der Leser hört beinahe den Lärm und riecht den Rauch und das Pulver.

263. Die Schlachtszenen werden dennoch nie zum selbstzweckhaften Blutbad, denn Gárdonyi interessiert nicht, wie viele starben, sondern wie jene lebten, die übrig blieben.

264. Der Roman stellt bei jedem Sturm einen anderen Menschen in den Vordergrund, damit die Menge ein Gesicht bekommt, und so werden aus den namenlosen 2.000 zweitausend eigene Schicksale.

265. Auch der Aufbau des Kapitels ist sorgfältig komponiert: Auf die Steigerung der Stürme folgt die stille Langsamkeit der Werkstatt, dann bringt die Szene des Rades den Höhepunkt.

266. Nach dem Höhepunkt schließt das Kapitel nicht mit einem Triumph, sondern kehrt zur Erschöpfung und zur Ausbesserung der Mauern zurück, und dieser kreisförmige Aufbau ist bewusst.

267. Der Kreis legt nahe, dass die Verteidigung nicht voranschreitet, sondern sich wiederholt, und gerade die Wiederholung, das alltägliche Ausharren, ist die wahre Heldentat.

268. In Gattungshinsicht fügt sich das Kapitel in die uralte Tradition des Belagerungsepos ein, die von Homers Troja bis zu den Heldengedichten der Renaissance reicht.

269. Dem ungarischen Leser bietet sich jedoch eine nähere Parallele an: das Heldenepos von Miklós Zrínyi, „Szigeti veszedelem“ (Die Belagerung von Sziget), das von der Belagerung Szigetvárs im Jahr 1566 handelt.

270. In Zrínyis Epos harren die Verteidiger bis zum Äußersten aus, und dann besiegelt der Urgroßvater des Dichters, der Held von Szigetvár, mit einem Ausfall und dem Heldentod das Opfer.

271. Eger dagegen ist die Geschichte nicht des Heldentodes, sondern des Überlebens, und die beiden Werke bewahren zusammen die zwei Grundformen des ungarischen Heldengedächtnisses.

272. Szigetvár wurde zum Sinnbild des Opfers, Eger zum Sinnbild des Fortbestehens, und das ungarische Selbstverständnis brauchte in den schweren Jahrhunderten beide.

273. Gárdonyi stellte sich bewusst auf die Seite des Fortbestehens, denn er wollte seinen Roman als Buch der Hoffnung, nicht der Trauer verstanden wissen.

274. Im herkömmlichen Belagerungsepos gehört die Findigkeit meist dem Angreifer, wie in der Geschichte vom Trojanischen Pferd, bei Gárdonyi dagegen ist der Verteidiger der erfinderische Teil.

275. Der Roman begann 1899 für die Leser eines sich industrialisierenden Landes zu erscheinen, das Eisenbahnen, Brücken und Fabriken baute und in dem der Ingenieur neues Ansehen gewann.

276. In der Gestalt von Gergely Bornemissza konnte diese Zeit ihr eigenes Ideal wiedererkennen: den Menschen des Wissens, der dem Vaterland nicht nur mit dem Schwert, sondern mit dem Verstand dient.

277. Der historische Roman ist stets der Spiegel zweier Zeitalter, und in der Belagerung des 16. Jahrhunderts kommen auch die Sehnsüchte des 19. Jahrhunderts zu Wort.

278. Das Kapitel ist einer der bekanntesten Teile der Pflichtlektüre der ungarischen Schulen, und viele Leser erinnern sich gerade von hier aus an den Roman.

279. Die Bilder des Tonkrugs, des Pulverfasses und des brennenden Rades begleiten Kinder über Generationen, und viele von ihnen haben daraus gelernt, was Findigkeit wert ist.

280. Für den deutschen Leser ist das Kapitel das Tor zu einer wenig bekannten europäischen Geschichte, die sich an der Ostgrenze des Kontinents entschied.

281. Eger verteidigte 1552 nicht nur eine ungarische Burg, sondern auch jene Grenze, hinter der auch die Sicherheit Wiens und des Heiligen Römischen Reiches lag.

282. Der Kampf der 2.000 Verteidiger ist so auch Teil der europäischen Geschichte, auch wenn das westliche Gedächtnis ihn selten verzeichnet.

283. Die Zeitlosigkeit des Kapitels liegt darin, dass es an konkretem geschichtlichem Stoff eine allgemeine Frage stellt: Was kann das Wenige gegen das Viele ausrichten, und was ist der Mensch gegenüber den Zahlen wert?

284. Am Ende des Kapitels rundet sich das Bild der drei Mauern: Die Steinmauer ist zerschossen, doch die Mauer aus Menschen steht, und die Mauer des Geistes brennt.

285. Die Burg hat standgehalten, aber noch nicht gesiegt, denn die Belagerung ist noch nicht zu Ende, und die Kräfte sind bis zum Äußersten erschöpft.

286. Die Verteidiger wissen, dass nach jedem zurückgeschlagenen Sturm ein neuer kommt und dass jeden Tag weniger auf der Mauer stehen.

287. Zugleich ist die Hoffnung nicht mehr bloße Hoffnung, sondern Erfahrung: Die Burg ist zu halten, wenn jeder tut, was er tun kann.

288. Gergely blickt in den Pausen des Kampfes manchmal zum Lager hinüber, wo irgendwo sein Sohn ist, und in die Ferne, aus der keine Nachricht von seiner Frau kommt.

289. Er weiß nicht, dass Éva schon nahe ist und sich verkleidet, auf der letzten Strecke des schwersten Weges, der Burg nähert.

290. Die heldenhafte Verteidigung ist so kein Abschluss, sondern eine Vorbereitung, denn die auf den Mauern errungene Zeit macht all das möglich, was noch bevorsteht.

291. Das ganze Kapitel verdichtet den sittlichen Kern des Romans: Heldentum ist nicht Glanz, sondern Arbeit, nicht ein einziger Augenblick, sondern viele tausend kleine Taten.

292. Wer in der Nacht Erde trägt, wer die Länge der Lunte bemisst, wer den Verwundeten in die Kirche trägt, ist ebenso Verteidiger der Burg wie der, der mit dem Schwert in der Bresche steht.

293. Diese demokratische Auffassung des Heldentums ist eines der bleibendsten Geschenke Gárdonyis an die ungarischen Leser.

294. Das letzte Bild des Kapitels ist nicht die Schlacht, sondern eine Nacht auf den Mauern nach dem Sturm, wenn der Lärm verstummt und nur noch die Geräusche der Arbeit zu hören sind.

295. Menschen tragen Erde und schichten Steine, still, müde, beinahe im Schlaf, und die eingestürzte Mauer wird langsam wieder zur Mauer.

296. Im Tal glimmt noch die Asche des brennenden Rades, und im türkischen Lager klingt die Trommel leiser als in den ersten Tagen der Belagerung.

297. Und in einem der Keller der Burg brennt noch immer eine Laterne, bei deren Schein Gergely Bornemissza misst, rechnet und den nächsten Tag plant.

298. Dieses kleine, irdische Licht im Dunkel ist das unscheinbarste aller Lichter, die im Kapitel aufblitzten, und doch vielleicht das wichtigste.

299. Denn aus diesem Licht wurden die Granate, das Fass und das Rad geboren, und aus diesem Licht wird auch das Morgen der Burg geboren.

300. Die im Keller flackernde Laterne ist so der erste der Sterne von Eger, die in der langen Nacht der Belagerung aufleuchten und deren Licht das ungarische Gedächtnis seither nicht erlöschen ließ.